péksütemény

Anyakovász – egy életen át

Erdélyben voltunk október végén – november elején. Félpanziós ellátást kértünk, így Szidónia hordta reggel és este a finomságokat a szálláshoz nekünk. Rendszeresen házi kovászos kenyeret hozott, ami egyébként mindennek ellenére nagyon finom volt, viszont kapásból feltűnt, hogy valami nem az igazi. Nem volt érett a kovász amivel készítették. Olyan nyersnek hatott a belseje. Meg volt sülve, de olyan érdekes volt az egész. Meg is állapítottuk, hogy ha itthon ilyenre sikerül a kenyér az nálunk a kukába került anno.

El is határozta, hogy amint hazaérünk elindítok egy kovászt, hogy mielőbb kenyeret süthessek és megmutassam legalább milyennek kellett volna lennie annak a kenyérnek. Na nem mintha nagy szakértője lennék a témának, életemben csak pár kovászos kenyeret sütöttem, de azért némi fogalmam volt a dologról.

Pénteken hazajöttünk, vasárnap reggel elindítottam a kovászomat. Íme, kovászoljatok velem. 🙂

(tovább…)

Mennyei “kroasszan” (croissant)

Nos. Mi nagyon szeretjük a croissant. Nagy bánatomra felénk nincsen olyan pékség, ahol hébe-hóba be tudnék szerezni különlegesebb péksüteményeket a szendvicseink alapjának, így egy régen készített kedvenchez nyúltam. 2014-ben felkerült egy frissített poszt az oldalra az expressz croissantról, most egy kicsit ismét megvariáltam és mit szépítsem, tökéletes! (tovább…)

Sós vagy sajtos perec

Péksüteményekből a sósakat kedveljük leginkább. A pereccel szinte soha nem lehet nálunk mellé lőni és mivel közeledik ismét a suli, ez egy remek alternatíva a gyerekeknek tízóraira is. (tovább…)

Zsemle házilag

Bevallom, most először készítettem öregtésztás zsemlét. Nem igazán tartottam tőle, hiszen a kenyér is tökéletes mindig…ezzel sem lett másképp. (tovább…)

Zsemburger

img_8297Akár egy hamburgert, ezt is készíthetjük többféle töltelékkel. Bátraknak ajánlott kipróbálni a lekváros verziót. (tovább…)

Kiflik reggelire

IMG_6835Dagasztással együtt kb. 45 perc alatt elkészülnek ezek a nagyon finom kiflik. Ami lássuk be sokkal hívogatóbb, mint azon társaik, amiket össze-vissza kell keleszteni és mire kisütjük őket eltelik 2 óra. 😀
(tovább…)

Leopárd kalács

IMG_6532Mivel a napokban a fátyol kalács után ez a kalács vette át az uralmat a neten, úgy döntöttem kipróbálom. De biztosra mentem, bevált tésztával dolgoztam. 😉 (tovább…)

Kígyó pite – gyors, látványos, finom!

IMG_5775Van az úgy, hogy finomat szeretnél, de gyorsan. Nem is akarsz sokat bajlódni az előkészületekkel és az sem ártana, ha a megmaradt darabka sajtot, kevés szelet felvágottat és egyebeket el tudnád tüntetni egyúttal. Ezt neked találták ki! Amilyen egyszerű, annyira finom is, ezt elhiheted! (tovább…)

Tigris kenyér

IMG_4558

Már régóta szerettem volna itthon elkészíteni a tigris kenyeret. Nagyon szeretjük, de valahogy sosem jött össze. Igaz ez sem annyira hasonlít, de tudom, miért. 😛 (tovább…)

1 2 3 7