Nem csalás, nem ámítás, ez már anno 2015-ben felkerült a blogra, ugyanis akkor kezdtem meg itthoni kenyérsütési pályafutásomat. 🙂 Karantén menünk 2. receptje következik.
házilag
Házi krémes
Nem igazán szoktunk – érthető okokból – cukrászdába járni, de az elmúlt évek folyamán azért megfordultunk 1-2-ben. Nagyon szeretjük a krémest és mindig nagy reményeket fűztünk egy-egy megvásárolt darabhoz…mit ne mondjak, nagyobbnál-nagyobb csalódások értek sajnos. (tovább…)
Füstölt sajtos tallérok
Már meglehetősen régóta a pincében senyved szegény tallér sütőm. Igazság szerint körülbelül kétszer használtam a hosszú évek során. Elsőnek minden beletapadt – de mint utólag kiderült az a receptúra hibája volt – másodszorra pedig sikeresen sütöttem benne nagyon finom tallérokat. (tovább…)
Fehérboros gumicukor DIY
Szembejött, megtetszett, egyszerűen muszáj volt kipróbálnom, hiszen a gumimaci formám sok mással együtt legalább egy hónapja itt állt még tesztelés nélkül….
Csokis marlenka
A diós verziója viszi nálam a prímet, de ezt is sokan kedvelitek. Íme hát a receptje: (tovább…)
Marlenka
Történt most a hétvégén, hogy elmentünk a Magas Tátrába. Nem hirtelen jött ötlet volt ez, gondoltuk meglepjük a férjeinket nevenapjaik alkalmából egy kis kiruccanással, gyerekek nélkül. (tovább…)
Így spórolj 2017-ben (is)!
Tavaly már megmutattam én hogyan spórolok viszonylag kivitelezhető módon. Idén frissítettem Nektek a dolgot! 😉 (tovább…)
Körözött
Megannyiszor készítettem már, mindig le is fotóztam, aztán mire eszembe jutott, hogy megosztanám Veletek sosem találtam a képeket. 🙂 De MOST…. (tovább…)
Tükörmáz készítése
Volt egy potya kakaós piskótám, amivel először nem tudtam mit kezdjek. Tudjátok, a bőség zavara, amikor egyszerre annyi mindenre szeretnéd felhasználni, hogy már nem is tudod, mit készíts belőle. 😛 (tovább…)
Snickers házilag
Újabb bolti termék reprodukciója. A szép az egészben az, hogy egy adagból nagyjából 15-20 szelet csoki jön ki. 😉 (tovább…)