torta

Vaníliás gesztenyetorta – sütés nélkül

Ez megint egy olyan recept ami már ‘idestova’ … lássuk csak: legalább 6 éve a füzetemben van, de még egyszer sem készítettem eddig. Nagy hiba volt. Ez a gesztenyetorta igazán gyorsan készen van, nincs vele sok macera és finom is. 🙂
Nem nagyon vagyok nagy barátságban a gesztenyével. Nem tudom miért. Mondjuk az elmúlt 1-2 évben egyre jobban kezdjük megismerni egymást ezzel a szelíd finomsággal, sőt a sült verzióját már-már szeretem is. Ehhez akár frissen is készíthetjük a gesztenye masszát, de ha nem akarunk ezzel bíbelődni (meghát olcsóbb is), akkor vegyünk fagyasztott gesztipürét. Nem olyan Gesztit! 😛

IMG_7012 (tovább…)

Micimackós torta

IMG_6717Az én nagyobbik lányom tegnap, azaz 17.-én töltötte be a 4. életévét! 🙂
El sem hiszem, hogy már ekkora, szinte előttem van, ahogy megláttam a teszten a két csíkocskát majdnem 5 évvel ezelőtt! Elképesztő, hogy rohan az idő!

Az első tortája nem volt nagy szám, hiszen közöm nem volt a tortagyártáshoz! 😛 Megmutatni szerencsére már nem tudom, mert digitálisan nincs meg, csupán a fotóalbumában néztük meg tegnap. 🙂 A második szülinapi tortájáról azért nincsen kép, mert abban az időszakban nem igazán voltam már szalonképes 9 hónapos várandósan Rékával. Akkor egy gyors és laza szülinapozás volt.

A harmadik születésnapjára a kis barátját formáltam meg gabonamasszából, ez volt a macós torta. Nagyon büszke voltam magamra, Petrának pedig nagyon tetszett az ehető macija! 🙂
Imádtam! (tovább…)

Hattyús torta

IMG_1104

Hát ez sem most készült, viszont büszke vagyok rá! 🙂

Belül csokoládé torta, kívül hófehér, hattyús, házassági évfordulóra nagybátyáméknak.

Azért emellett döntöttem, mert 22. házassági évfordulóra készült.  A hattyúk fejei önmagukban 2-esre emlékeztető pózban vannak, így ott a 22. de ha kissé elvonatkoztatunk, akkor egymással szembe fordítva a hattyúk nyakukkal és fejeikkel szívet is formálhatnak. Szóval ez a torta (számomra) sokkal többet mond, mint amit először láttat. 🙂 (tovább…)

Feketeerdő torta

A Feketeerdő egy klasszikus torta.
Ez most olyannyira klasszikus volt, hogy egy 50. házassági évforduló megünneplésére készítettem Tomi nagyszüleinek.

IMG_1675

(tovább…)

Epres kosárkák

Az egy hatalmas láda utolsó felvonásaként készültek ezek a kosárkák.

220 gramm Paté Sucrée
750 gramm eper
1,5 dl habtejszín
150 gramm cukrászkrém
porcukor

A tésztát 2-3 mm vastagra nyújtjuk, kibélelünk vele egy 18 cm-es formát, az oldalán 2,5 cm-re érjen fel a tészta.
Készíthetjük mini tortaformákban is. Én ezeket a Gasztroshopban vettem, 6 db van egyben és kivehető az aljuk. Nagyon szeretem őket!
Nem kell alá vajazni.
20 percre tegyük hűtőbe.

A sütőt előmelegítjük 190 fokra légkeveréssel (alsó-felső sütésnél 205 fokra).

A tészta alját villával megszurkáljuk, majd sütőpapírral fedjük és lesúlyozzuk pitesúlyokkal vagy babbal, amink van. 40 perc alatt vakra sütjük, de az utolsó 15 percben már vegyük ki a súlyokat és a papírt belőlük.
Ez a mini formák esetében 10 perc elősütés, 5 perc után sütést jelent.

Kivesszük a formából és hagyjuk kihűlni őket.

A túl nagy epreket félbevágjuk. A tejszínhabot felverjük és óvatosan beleforgatjuk a cukrászkrémbe, majd megtöltjük a tésztákat.
A tetejükön felhalmozzuk az epreket, középen púposan.
Mentával vagy bazsalikommal díszítjük, porcukorral szórva tálaljuk.

További képeket a Facebookon az Epres kosárkák albumban találsz.

Esküvői torta

IMG_4316

Egy gyors torta története. 🙂

Belül gesztenyés. Itt a gesztenyekrém 2. névre hallgat a drága. 🙂
Jó stabil, ez kellett nekem. 🙂
Sima piskóta (3 tojásos olajos).

Gondoltam fehérre lesz burkolva és azért lesznek rajta piros rózsák, a végén derült ki, hogy készítek rá ezüst gyöngyöket is. 🙂

Gondoltam úgy lesz kialakítva, mintha a nászpár kirobbant volna a tortából. 🙂
Várjunk! Még egy fontos dolog: mivel a krém nem volt elég arra, hogy kívülről is bevonjam a tortát, így vajkrémet készítettem pluszban. Kikevertem 200 gramm vajat némi porcukorral jó alaposan. Majd kevertem bele fél csomag gesztenyepürét is, hogy ne csak vajas íze legyen. Ezzel kentem körbe a fondant alatt. Szépen alakítható, sima lesz a felülete.
Ahova a nászpárt szántam, oda vágtam egy kör alakú piros fondant. Feltettem, majd normálisan beburkoltam a tortát.
Ezután ahol a piros van, ott óvatosan bevagdosom a fehér fondant, átvágom úgy, hogy ne sérüljön alatta a piros és kihajtogatom a “szirmokat”.
Beleállítottam a nászpárt (picivel nagyobb piros kört kell vágni, mint a nászpár).

Ezután jöttek az ezüst golyók. Fehér fondantból csipkedtem kisebb és nagyobb gombócokat formáltam és egy kis tálba tettem őket.
Amikor elégnek láttam a mennyiséget, megszórtam ezüst porfestékkel, megrázogattam óvatosan a tálat egészen addig, amíg mindenhol befedte a festék a gyöngyöket.

Volt piros fondantom, így készítettem pár rózsát, amikbe fogpiszkálót szúrtam, azzal rögzítettem a tortára őket.

Köré mentek a gyöngyök (alattuk pindurit nedvesítsük meg a fondant-t, vagy használjunk ételragasztót.
A nászpár köré és kerültek gyöngyök és ezüst porfestékkel kicsit megkentem a kirobbant fondant “szirmait” is.

Ezután került rá a felirat. Nem szeretek a tortákra írni, mert nem tudok. Csak sikerült, dehát megszenvedtem vele. Mivel elég sötétnek találtam feketével, ezért a végén ezüst porfestékkel bepúdereztem a festék felületét. 🙂

A legvégén az aljánál átkötöttem piros szalaggal. 🙂

Ahhoz képest, hogy gyors torta nekem tetszik! 🙂 Remélem tetszett a többieknek is. 🙂

További képeket a Facebookon az Egy kis esküvői…ajándékként albumban találsz.

Trüffel krémes, erdei gyümölcsös CSIKOS mini palacsintatorta

Történt nemrég, hogy Boldog Kukta oldalán olvastam egy játék felhívást gasztrobloggerek részére, miszerint a CSIKOS lekvárok atyjával Kocsis Bálinttal karöltve játékot indítanak.
Nem volt kérdés, hogy indulok. Bár tudom én sehol nem vagyok a gasztrobloggerek krémjéhez képest, DE ringbe szálltam, hiszen csak nyerhettem.
Nyertem már azzal, hogy meghozta a futár a három CSIKOS lekvárt és megízlelhettem ezt a nem mindennapi minőséget!
Ezek a lekvárok és chutneyk nem tartalmaznak tartósítószereket, színezékeket, semmiféle mesterséges adalékanyagot. Ez már szimpi. Aztán rá kell nézni, beleszeretsz az üvegbe és a színekbe. Kinyitod és beleszeretsz az illatába, aztán megízleled és az ízébe….. de erről mindjárt. 🙂

Az erdeigyümölcs lekvárból “kellett” készítenem valami finomságot.
Alig vártam, hogy megbontsam a lekvárt végre!
Csodás látvány volt. Nagy gyümölcsdarabok köszöntek vissza rám az üvegcséből, aminek már a formája is elvarázsolt.
Több desszert gondolata is cikázott a fejemben, gondoltam többnek is nekiállok, de aztán jött a nagylányom, hogy palacsintát szeretne. És ekkor villámcsapás: palacsintatorta. 🙂 Még sosem készítettem, de most a palacsintára, a lekvárra és a trüffel krém együttes élvezetére összefutott a nyál a számban. Bár egyszerű, de nagyszerű finomság!

Nekiálltam hát a palacsintáknak:

400 gr finomliszt
2 tojás
2-3 cs vaníliás cukor
csipet só
6 dl tej
3 dl szóda (vagy víz)
4 ek étolaj

A két tojást pár percen át jó habosra verem a cukorral és egy csipet sóval, majd bele öntöm a tejet és lassan adagolva a lisztet.
Szoktam hagyni állni fél órát, de ha nem áll, az sem baj.
Állás után belerakom az olajat és a szódát lassan öntve hígítom a tésztát.
Jól átkeverem, majd a forró palacsintasütőben vagy serpenyőben kisütöm.
Most nem a nagy teflonos, hanem öntöttvas sütőben sütöttem ki, aminek jóval kisebb az átmérője és mivel olajozni kell a tészta alá, ezért nem olyan száraz palacsintákat kapok.
Egyébként nagyobb palacsintasütőben ebből a mennyiségből körülbelül 25-30 palacsinta süthető.
Hagyjuk kicsit hűlni.

A trüffel krémre akkor kaptam igazán rá, amikor a Chefparadeban jártam trüffel kurzuson. Imádom a csokis élményeket!

Trüffel krém:
170 gr habtejszín
20 gr méz
200 gr étcsoki
100 gr tejcsoki
1 marék kávébab mozsárban frissen összetörve

150 gramm CSIKOS erdeigyümölcs lekvár
1 evőkanál holland kakaópor
2 marék csokicsepp

A tejszínt felforraltam a mézzel.
A csokoládékat összetördeljük, a kávébab töretet pedig egy kis szűrőbe tesszük.
A forró tejszínt a kávéval telt szűrőn át öntjük a csokira, majd simára keverjük a krémet.
Hagyjuk kicsit állni, hogy szilárdabb legyen, majd elkezdjük megkenni a kiterített palacsintákat.

Minden 5. palacsintát erdei gyümölcsös lekvárral kentem meg. Nagyjából 20 palacsintát tudtam a lányaimtól megmenteni, ebből készült a torta. Úgy adagoljuk a trüffel krémet, hogy a tetejére és az oldalára is jusson majd.

Körbe holland kakaóport szitáltam rá, a tetejét pedig csokicseppekkel szórtam meg.

Rusztikus külsejű kis tortácskát kaptam, amit nagy nehezen betettem a hűtőbe, hogy dermedjen egy kicsit, de már annyira vártam, hogy felvágjam, hogy alig egy óra múlva már vettem is ki. 🙂

Persze ha türelmesen vártam volna, akkor a krém is megszilárdult volna, de kis mohó voltam. 😉

Az íze tökéletes! Az az enyhe kávé íz, keveredik a csokival és a fanyar gyümölcsökkel… Nem túl tömény, nem túl édes!

 

Petrámnak is nagyon ízlett, úgyhogy már én is nyertem és ő is. 🙂 Köszönöm a lehetőséget és az isteni lekvárokat még egyszer! 🙂

IMÁDOM!

Ui.: CSIKOS lekvárral készült CSÍKOS torta. 😀 (Mindez a véletlen műve csupán!) 😉

Viktória torta (Victoria Sponge Cake)

Hát amikor Emy elkészítette ezt a tortát és megláttam a fotóját a facebookon, tudtam nincs menekvés. 😀
Muszáj volt elkészítenem.
Igazából semmi nagy pukkanás, gyakorlatilag egyszerű, vastag vajas piskóta lapok közé zárt pici lekvár és tejszín, hébe-hóba a tetején is tejszínnel díszítve, eperrel dekorálva…

De az egyszerű nagyszerű! 🙂

Piskóta:
22,5 dkg szobahőmérsékletű vaj
22,5 dkg finomliszt
22,5 dkg porcukor
1 tk sütőpor
4 tojás
1 citrom reszelt héja

Tölti:
4 evőkanál eper lekvár
pici vanília aroma
esetleg 10-15 dkg szeletelt eper
2 dl habtejszín 1 ek porcukorral és fél csomag habfixálóval kemény habbá verve

Nos, először a piskóta ugyebár.
Két 18 cm-es formát kivajazunk, a sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A vajat a porcukorral alaposan kikeverjük, majd beleütjük egyenként a tojásokat.
Ezután adjuk hozzá apránként a sütőporral elkevert lisztet, majd a reszelt citromhéjat.
Jó sűrű lesz, olyan szép sima, sárga………félbe vesszük és a formákba egyengetjük.

25-30 perc alatt készre sütjük. Elválik a formától ha kész, de nyugodtan végezzünk tűpróbát.
Hagyjuk kihűlni.
Az eper lekvárt az esetleges eper szeletekkel és a vaníliával összemelegítjük, majd kihűtjük.

Ha minden kihűlt, akkor az egyik piskótára kenjük a lekvárt, majd erre halmozunk egy adag habfixálóval és porcukorral felvert habtejszínt. Rá jön a második piskóta, majd tejszín és felezett eprek.

Nemhogy simán guszta, olyan finom! 🙂 Mondom: egyszerű piskóta, tejszín, eper és kész is. Isteni!

Cheesecake (sajttorta) meggyszósszal

Már nagyon régóta szemeztem a sajttortákkal. Valami mindig eltántorított a készítésüktől. Idáig.
Tök véletlenül lett a hűtőmben 3 nagy tejföl és egy mascarpone. Hogy miért vettem, életemben másodszor? Fogalmam sincs, volt és kész!

Szóval a tejfölök mentek csöpögni, készült a házi krémsajt.
A 3 nagy asszem 345 grammos tejfölből lett 4 nap múlva 700 gramm krémsajtom.

Lássuk csak:
700 gramm házi krémsajt (szobahőmérsékletű)
250 gramm mascarpone (szobahőmérsékletű)
2 egész tojás
2 tojássárgája
3 tk. keményítő
1 citrom héja
210 gramm porcukor
1 dl habtejszín
1 tk. van. aroma
1 rúd vanília magjai

A tésztája ld. a túrótorta tésztájának másfélszerese, de nem javaslom hozzá. Inkább legyen 1 csomag keksz felaprítva, némi vajjal összekeverve és a forma aljába nyomkodva (plusz a szélére).
A tésztát nem is részletezem inkább, amikor én elkészítettem és elkezdtem elő sütni a tésztát hozzá, akkor esett le, hogy vízbe lesz állítva az egész, szóval valószínűleg nem a legjobb választás a vajas, omlós tészta.
Ehető, de nem tökéletes.

A fent említett hozzávalókat egy tálban botmixerrel simára dolgozzuk.
Igyekezzünk minél kevesebb levegőt belekeverni. 🙂
A tortaformát (22 cm) kívülről vastagon több réteg alufóliába csomagoljuk be, tegyük egy magas falú tepsibe.
A krémsajtos keveréket halmozzuk a tésztára, majd forró vizet öntsünk a forma köré, hogy félig ellepje.

180 fokra előmelegített sütőben sütjük 40 percet. Ezután még remegős lesz, de vegyük ki a vízből, csomagoljuk ki a fóliából és hagyjuk teljesen kihűlni.

Vágjuk körbe a formát, majd emeljük le róla.
Készíthetünk hozzá gyümölcsszószokat is. Nem tudtam, milyen íze lesz, de gondoltam a meggy nem árthat.
Fogtam hát 4 marék fagyasztott meggyet, 1/2 bögre vizet, 1/4 bögre cukrot, 1 ek citromlevet, egy lábasban összeforraltam, majd 3 teáskanál keményítőt elkeverek benne, felforralom és kihűtöm.

Amikor minden kihűlt meglocsolom a meggyszósszal a tortát. Nagyon finom!
A helyzet az, hogy simán bevállalnám hetente. 🙂 Több formában. Fúúúúú, ettől tartottam én eddig!? Mindenkinek nagyon ajánlom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ez a recept sok-sok informálódás után bennem alakult ki, úgyhogy máshol ebben a formában még nem lehet jelen. Szerintem. 🙂

1 2 3 4 7