Ide gyűjtöm a tortakrémeket. Azokat is, amiket már kipróbáltam és beváltak, valamint azokat is, amiket még nem, de jónak ítéltem meg, aztán majd kiderül.
Így egyszerűen megtalálható lesz amit keresel. 🙂
A receptek szerte a netről vannak vagy a kis füzetemből és még szerkesztés alatt állnak, csak közzé teszem, hátha valaki már most igényli még piszkozat formában. 🙂

 

CSOKOLÁDÉ KRÉM (Dobos krém – főzött csokikrém)

Elkészíthetjük fehér csokoládéval is, de ez esetben a fehér csokoládéból közel dupla mennyiséget kell beletennünk.

Hozzávalók (22 cm-es tortához):
8 tojás
30-40 dkg kristálycukor
46 dkg hűtőből épp kivett vaj
50 dkg étcsokoládé
8 dkg cukrozatlan kakaópor (holland)

A tojást a cukrokkal egy lábasban folyamatosan kevergetve kis lángon addig hevítjük, míg teljesen el nem olvad. Ujjunkat beledugva forrónak érezzük.
Ezután a robotgép üstjébe öntjük és addig habosítjuk, amíg szobahőmérsékletűre nem hűl.
Ekkor belekockázzuk a vajat, elkeverjük.
Nem baj, ha darabos marad, majd a csoki feloldja.
A csokoládét vízgőz fölött vagy egyéb módon felolvasztjuk, elkeverjük benne a kakaót és apránként, folyamatos keverés mellett a tojás habhoz adjuk.
Alaposan elkeverjük, sima krémet kapunk.
Hűtőben lehűtjük kicsit, majd tölthetjük a tortát. Nagyon jól nyomható habzsákból is.

Ezt a krémet használhatjuk a torta köré kenve, burkolóanyag alá is.


VANÍLIA KRÉM (főzött krém – lágyabb)

Hozzávalók (19 cm-es tortához):
2 tojás
4 ek liszt
4 dl tej
20 dkg margarin
14 dkg porcukor
1 vanília rúd magjai

A tojásokat a liszttel és a tejjel jól elkeverjük és a vanília magjaival sűrűre főzzük.
Ezután hagyjuk kihűlni úgy, hogy celofánnal közvetlenül letakarjuk.
Ha kihűlt, kikeverjük a margarint a porcukorral, majd alaposan elkeverjük a kihűlt, sűrű krémmel.

Ezt a krémet nem használhatjuk burkolóanyag alá. Burkolás esetén a tortát vajkrémmel kenjük körbe.


KÓKUSZ  KRÉM

Mint a vanília krém, csak a végső keverésnél belekeverünk a krémbe még 1-2 maréknyi kókuszreszeléket is.


GESZTENYEKRÉM

Hozzávalók (24 cm-es tortához):
5 dl tej
3 nagy tojás sárgája
15 dkg cukor
1-2 ek liszt
25 dkg gesztenyemassza
3 cl rum
3 dl tejszín
2 mk zselatin (ha kell)

A tejet felforraljuk, a tojások sárgáját a cukorral kikeverjük, majd elkeverjük a liszttel.
Lassan a forró tejhez keverjük a sárgás masszát, majd folyamatosa keveréssel sűrűre főzzük.
Hozzá adjuk a rumot és a gesztenyemasszát és hagyjuk kihűlni.
Ha nem lenne elég sűrű, akkor 2 mokkáskanál zselatint pici forró vízben feloldunk, hagyjuk kicsit hűlni, és belekeverjük a krémbe.
Felverünk 3 dl tejszínt, amit aztán beleforgatunk a gesztenyés masszába. Tölthetjük a tortát.

Szükséges vajkrémmel átkenni a tortát burkolás előtt.


FAHÉJAS KRÉM (Nem próbáltam)


Hozzávalók:
1,5 cs. vaníliás puding
3 ek. cukor
1/2 l tej
1-1  tk. őrölt fahéj és mézeskalács fűszer
2,5 dl tejszín (ha állati akkor ahhoz porcukor is)
2-3 maréknyi puffasztott rizs (elhagyható)
A pudingot  a szokásos módon  megfőzzük, annyi különbséggel, hogy a pudingporhoz keverünk még 1-1 tk fahéjat és mézeskalács fűszert is.
Ha kész, 2 maroknyi puffasztott rizst keverünk bele ( elbír többet is, ez ízlés kérdése). Kihűtjük.
A tejszínt keményre felverjük és a kihűlt krémmel -egy kézi habverő segítségével -szépen összedolgozzuk.
(Nekem nem igényelt már sem zselatinfixet, sem zselatint, elég kemény, akár torta töltésére is alkalmas krémet kaptam.)
A tetejét őrölt fahéjjal és puffasztott rizzsel díszítettem.
Nekem nagyon bejött, hogy a krémben a rizs egy más állagú és ízű részt is alkot, kissé megtörve a krém lágyságát.
 

GYÜMÖLCSÖS JOGHURT KRÉM
(kb. 22 cm-es tortához) 
Egy doboz (fél liter) növényi tejszínt félig felversz,és egy nagy pohár joghurtot belekeversz,már csak kézzel,mert a joghurt összekapja a krémet.
Ízlés szerint még édesítheted.
Ha túl kemény lenne a hab, kis tejjel vagy tejszínnel hígíthatod csöppet.
Én szoktam hozzá illő lekvárt kenni a piskótára,arra a krém,és a lecsepegtetett gyümölcs….így rétegezve.
Vajkrémmel át kell kenni a tortát burkolás előtt.

KÓKUSZOS KRÉM 2.
Hozzávalók: (kb. 22 cm-es tortához)
1, 5 csomag vanília ízű pudingpor
7 dl tej
3 evőkanál cukor
10 dkg kókuszreszelék
25 dkg margarin
15-20 dkg porcukor
A krémhez a pudingport kb. 2 deci tejjel és a cukorral csomómentesre keverjük, majd a többi felforralt tejhez öntve, sűrű krémmé főzzük.
A tűzről levéve a kókuszreszeléket is hozzáadjuk, teljesen kihűtjük, majd robotgéppel, vagy habverővel krémesre verjük.
A margarint habosra keverjük, majd a porcukorral jól kidolgozzuk, s lassanként hozzáadjuk a krémet.
Burkolás előtt vajkrémmel kell átkenni a tortát.

VANÍLIÁS TÚRÓKRÉM

Hozzávalók: (kb. 24 cm-es tortához)
1/2 l habtejszín
2,5 dl tejföl
25dkg túró
1-2 vaníliás cukor
reszelt citromhéj
1 vaníliás puding
ízlés szerint porcukor

Megbolondíthatjuk lecsöpögtetett gyümölccsel is.

A tejszínt félig felverjük,hozzáadjuk a többi összetevőt (egyszerre) és keményre mixeljük.
kb. 1perc (sem).

Burkolás előtt vajkrémmel körbekenni szükséges!

FEHÉRCSOKI KRÉM

Hozzávalók: (kb. 22 cm-es tortához)
1 csomag vanília ízű főzős puding
10 dkg cukor
7 dl tej
3 ek finomliszt
10 dkg fehér csoki
1 tonkabab lereszelve (elhagyható vagy vanília rúd magokkal helyettesíthető)
25 dkg margarin
10 dkg porcukor
A tejet egy lábasba öntjük, elkeverjük benne a pudingport és a lisztet, majd kevergetve melegítjük.
Beleszórjuk a reszelt tonkababot, majd feloldjuk benne a fehér csokit.
Kevergetve sűrűre főzzük, majd ha puding sűrűségű lett, kiöntjük egy tálba és folpackkal közvetlenül letakarjuk, így nem bőrösödik meg.
Ha kihűlt, a margarint kihabosítjuk a porcukorral és robotgéppel alaposan összekeverjük, majd kihűtjük.
Burkolás előtt szükséges átkenni vajkrémmel!


RIGÓ JANCSI KRÉM

5 dl habtejszín
250 g tejcsokoládé
1 ek zselatin

A csokit összetördeltem és megolvasztom a szokott módon.
A zselatint 1 deci vízzel egy kis lábasban elkezdek melegíteni és mikor szépen felolvadt, belekeverem a csokiba. (Ne forrjon!) Teljesen csomómentes legyen.
A tejszínt kemény habbá verem, majd egy kis részével durván keverve fellazítom a csokit. Ezután lehet lágyan belekeverni a maradék tejszínhabot.

Burkolás előtt vajkrémmel átkenni szükséges!


MOGYORÓS KRÉM (DIÓS KRÉM)

7 dkg tejszín ízű (főzős) puding (én vaníliással csinálom)
4,5 dl tej
40 dkg vaj
15 dkg darált mogyoró
15 dkg kristálycukor

A pudingport kevés tejjel csomómentesre keverjük, a maradék tejet felforraljuk 10 dkg cukorral, hozzáadjuk a pudingpor, állandóan keverni kell.
Felforraljuk, majd folpack-kal letakarva, hűlni hagyjuk.
Mogyorót pirítunk serpenyőben.
1 ek vízben elkeverünk cukrot, karamellizáljuk, beletesszük a vajat, a pirított mogyorót.
Ezt kanalanként a pudingba tesszük, és krémesre keverjük.

Burkolás előtt vajkrémmel át kell kenni a tortát!


CSOKOLÁDÉS VAJKRÉM (mint a Karinthy tortánál)

25 dkg vaj
20 dkg porcukor
15 dkg étcsokoládé

A vajat a porcukorral habosra verjük, hozzáadjuk az olvasztott csokoládét és összekeverjük.

Használhatjuk burkolat alá!


VANÍLIA GANACHE

Hozzávalók: (kb. 24 cm-es tortához)

8 dl tejszín
40 dkg fehércsoki
1 rúd vanília

A fehércsokit tegyük egy edénybe, és adjuk hozzá a vaníliarúd kikapart belsejét.
A tejszínt feltesszük egy lábasba forrni.
Ha felforrt, öntsük le a fehér csokit, majd hagyjuk kicsit állni.
Ezután keverjük simára és hűtsük le kb. 9 fokosra.
Érdemes előző nap elkészíteni. Ha kellően lehűlt, akkor kihabosíthatjuk.
Burkolás előtt vajkrémmel át kell kenni a tortát.


GANACHE
8 dl tejszín
20 dkg étcsoki
A csokit tegyük egy edénybe.
A tejszínt feltesszük egy lábasba forrni.
Ha felforrt, öntsük le a csokit, majd hagyjuk kicsit állni.
Ezután keverjük simára és hűtsük le kb. 9 fokosra.
Érdemes előző nap elkészíteni. Ha kellően lehűlt, akkor kihabosíthatjuk.
Burkolás előtt vajkrémmel át kell kenni a tortát.


SÖRÖS KRÉM (nagy adag)
1,5 dl sör
2 tojás sárgája
2 cs. van. cukor
10 dkg porcukor
1/2 cs zselatin
3 dl tejszín
Vízfürdő fölött, majd hidegen habosra keverni 1 dl sört, tojások sárgáit, porcukrot.
Kb. fél dl langyos vízben feloldjuk a zselatint, hozzá adunk 1/2 dl sört, beleöntjük a tojásokba, alaposan elkeverjük és kihűtjük.
Tejszínt kemény habbá verjük, majd a sörös krémmel óvatosan összeforgatjuk.
Burkolás előtt vajkrémmel át kell kenni a tortát.

ESTERHÁZY TORTA KRÉM

40 g vaníliás pudingpor
400 ml tej
100 g cukor
160 g darált dió
200 ml tejszín
40 ml rum

A pudingporból, cukorból és tejből pudingot főzünk.
Ha kihűlt belekeverjük a diót, a rumot és a keményre vert tejszínt.

Burkolás előtt vajkrémmel át kell kenni a tortát.


CITROMKRÉM (vajas krém)

30 dkg vaj
40 dkg porcukor
2 és fél citrom leve

A vajra rátesszük a porcukrot, arra a citromlevet, majd habosra keverjük.


BARACKOS-TEJSZÍNES TÚRÓKRÉM
50 dkg túró
15 dkg porcukor
4-5 dl habtejszín (növényi)
(2 gr zselatin – ha lágya  tejszínhab)
citromhéj, vanília
ízlés szerinti mennyiségű felezett barack (konzerv) felkockázva
A túrót áttörjük.
Összekeverjük a porcukorral, citrommal és vaníliával.
(A zselatint beáztatjuk 10 gr hideg vízbe, majd mikróban néhány másodperc alatt feloldjuk.)
A habtejszínt felverjük jó kemény habbá (fele lehet állati tejszín), majd óvatosan hozzácsurgatjuk vékony sugárban a felolvadt zselatint (ha szükségesnek látjuk) és az egészet beleforgatjuk a túrós alapba.
És akkor mehet bele a kockázott barack.
Vajkrémmel körbe kell kenni a tortát burkolás előtt.


PÁRIZSIKRÉM

Hozzávalók: (kb. 24 cm-es tortához)
50 dkg cukor
1,5 dl tejszín
30 dkg vaj
8 dkg kakaópor
20 dkg étcsoki
A cukrot a tejszínnel egy lábasban sziruppá főzünk.
Mikor bugyog fakanállal kiveszünk belőle egy keveset, mutató és hüvelykujjunkkal kiveszünk egy cseppet és összecsipkodva az ujjainkat erős szálat kell képeznie a szirupnak.
Ezt jelenti, hogy erős szálra főzzük.
Ha nem szakad el a szál és jó erős, kész a szirupunk.
Lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a vajat, aztán mehet bele szitálva a kakaópor és a csoki.
Kevergetve kihűtjük. Habverővel alacsony fokozaton.
Használat előtt pedig habosítsuk ki.
Én akkor még dobtam bele egy kis margarint, amitől lágyabb lett a krém.
Ezzel a krémmel körbekenhetjük burkoláskor a tortát, nem kell vajkrém.


NUTELLAHAB

Hozzávalók: (kb. 22 cm-es tortához)
25 dkg mascarpone
4 ek nutella
3-4 dl habtejszín
(2 csomag habfixáló – opcionális)
A mascarpone-t hagyjuk szobahőmérsékletűre melegedni, különben nem lehet simára keverni.
Habosítsuk ki, majd keverjük hozzá a nutellát.
A tejszínt verjük kemény habbá és forgassuk össze a két tál tartalmát.
Tehettek bele több nutellát is, hogy intenzívebb legyen az íze.
Burkoláskor vajkrémmel át kell kenni a tortát.

TRÜFFELKRÉM

Hozzávalók: (kb. 18 cm-es tortához)

40 dkg étcsoki
2 dl habtejszín
5 dkg teavaj

Az étcsokit feldaraboljuk (bár nekem pasztilláim vannak), kicsikét megolvasztjuk.
A tejszínt felforraljuk és leöntjük vele a csokit.
Simára keverjük, majd elkeverjük benne a vajat is.
Ha kihűlt hűtőben hagyjuk dermedni.

Ezt egyébként még kedvünkre ízesíthetjük likőrökkel, fűszerekkel, amivel szeretnénk.

Használhatjuk burkoló alá.


KÓKUSZOS, FEHÉRCSOKIS

Hozzávalók: (kb. 24 cm-es tortához)
2 csomag vaníliás puding (főzős)
1,4 l tej
6 ek liszt
20 dkg cukor
vaníliás cukor
20 dkg fehércsokoládé
50 dkg margarin
20 dkg porcukor
250-300 gramm kókuszreszelék
A pudingport a cukrokkal és egy kevés tejjel elkeverjük.
A többi tejet felforraljuk, majd ha forrt egyet belekeverjük a puding alapot.
Sűrűre főzzük, majd a fehércsokit  összetördelve belekeverjük. (Dupla adagnál mivel kókuszos a krém elhagyhatjuk a fehércsokit, de én pl. csak 10 dkg-t tettem bele).
Keverjük simára, majd folpackkal közvetlenül fedjük le és hűtsük ki teljesen.
A margarint a porcukorral keverjük ki alaposan, majd keverjük bele a pudingos krémet.
A kókuszreszeléket egy száraz serpenyőben folyamatosan mozgatva kicsit pirítsuk meg (ne legyen barna), majd ha kihűlt, keverjük bele a krémbe.
Burkolás alá vajkrémmel közbe kell kenni a tortát.

OROSZKRÉM

Hozzávalók: (kb. 22-24 cm-es tortához)
15 dkg cukor
(10 dkg rumba áztatott mazsola vagy kandírozott vegyes gyümölcs kocka)
3 dl tejszín (ha nem burkoljuk a tortát, akkor 6 dl, hogy körbe tudjuk kenni is a krémmel)
5 tojás
3 dl tej
3 dkg zselatin (15 dkg vízben oldva)
fél rúd vanília

A krémhez való tojásokat a tejjel, a cukorral, a kikapart vaníliával gőz fölött sűrűre keverjük.
A zselatint beáztatjuk 5x-ös mennyiségű vízbe (duzzadjon meg), majd mikróban 5-10 másodperc alatt folyósra melegítjük.
Picit visszahűtjük, majd a vaníliás masszához keverjük.
Levesszük a gőzről és addig keverjük, míg ki nem hűl.
Vigyázzunk, ne dermedjen meg.
A felvert tejszínhabot adjuk hozzá (ha tejszínnel kennénk körbe, akkor 3 deciből vert habot adjunk hozzá), és kenjük meg a piskótalapokat.

Burkolás előtt vajkrémmel kell átkenni a tortát.
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~  o ~
OLAJOS PISKÓTA (ezt használom a tortáimnál – Kiskukta receptje)
1 tojásos (kb. 14-15 cm átmérőjű)

50 g cukor + 20 g a habba
90 g liszt
37 ml tej
37 ml olaj
1 tojás
1/4 csomag sütőpor

2 tojásos (kb. 18 cm átmérőjű)
100 g cukor + 40 g a habba
175 g liszt
75 ml olaj
75 ml tej
2 tojás
1/2 cs sütőpor

3 tojásos (kb. 20-22 cm átmérőjű)
150 g cukor + 60 g a habba
263 g liszt
1,15 dl tej
1,15 dl olaj
3 tojás
3/4 cs sütőpor

4 tojásos (kb. 24-26 cm átmérőjű)
200 g cukor + 80 g a habba
350 g liszt
1,5 dl olaj
1,5 dl tej
4 tojás
1 cs sütőpor

5 tojásos (kb. 28 cm átmérőjű)
250 g cukor + 100 g a habba
437 g liszt
187 ml tej
187 ml olaj
5 tojás
1 és 1/4 cs sütőpor

Ha kakaósat készítek, akkor ahány tojás annyi csapott evőkanál (vagy 10 g) kakaó, de a kakaó mennyiségét leszámolom a liszt mennyiségéből.

Ha diósat, akkor 3 tojásos esetén 100 g diót forgatok bele a vége felé, még a hab előtt, vagy párhuzamosan a habbal egyszerre.

Először is kimérek mindent, egyik edényben a lisztet a sütőporral (kakaós esetén a kakaó is), másik edényben a cukor tej, olaj, tojássárga, harmadik edény a tojásfehérje csipet sóval , pár csepp citromlével, és van egy negyedik edény is, amit lefelejtettem a képtől, abba pedig cukor van amit a habba szánok.
Mindig a tojásfehérjével kezdem, felverem , majd hozzáadom a cukort, és kemény habbá verem az egészet.

Utána elkeverem a tejet, olajat, tojássárgát és a cukort, csak annyira, hogy elvegyüljön.

Rászitálom a sütőporos lisztet (kakaós esetén a kakaós sütőporos lisztet), elkeverjük alaposan.
Teszek a felvert tojáshabból vagy két kanálnyit a masszához, és egy kézi habverővel elkavarom benne, azaz fellazítom a sárga masszát.
Párszor ezt megismételem, majd beleteszem az összes habot és simára keverem. Arra figyeljünk, hogy az edény oldaláról is alaposan leszedjük a sárga masszát, ezt egy nagyobb kanállal, hab kártyával, szilikonos keverőlapáttal könnyen megtudjuk oldani. Ha ez elmarad, és nem egyenletesen oszlik el benne a tojáshab, akkor itt ott tömöttebb lesz a lapunk.
Ezután tortaformába/tortagyűrűbe tesszük, aminek csak az alján legyen papír, oldala maradjon szabad. A forma oldalára húzogassuk kicsit fel a tésztát, így sülés közben jobban tud kapaszkodni , egyenletesebb lesz a végeredmény.
175 fokon süssük, míg szép színt nem kap, biztonság kedvéjért végezhetünk tűpróbát is.
Akkor vágjuk lapokra, amikor teljesen kihűlt!
~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~
PATÉ BRISÉE (450 grammhoz)
250 gramm finomliszt
150 gramm puha vaj, kis kockákra darabolva
1 tk só
1 csipet kristálycukor
1 tojás
1 ek hideg tej
A lisztet egy tálba öntjük, a közepébe mélyedést nyomunk.
A vajat, cukrot, sót ás a tojást a mélyedésbe tesszük.
Apránként dolgozzuk hozzá a lisztet.
Hozzáadjuk a tejet és sima tésztává gyúrjuk.
Folpackba csomagoljuk és felhasználásig hűtőbe tesszük.
Légmentesen záródó dobozban hűtőben 1 hétig, fagyasztóban 3 hónapig eláll.
Felhasználhatóság: édes és sós süteményekhez egyaránt. Nyújtsuk ki 3 mm vastagra, béleljünk ki vele egy 20-23 cm átmérőjű formát. Hűtőben 20 percig pihentetjük, majd az alját villával megszurkáljuk és 190 fokon 20 perc alatt vakra sütjük. (Egyszemélyes formák esetében 10 perc.) Érdemes pitesúlyt használni. 20 perc letelte után kivesszük a pitesúlyukat, majd visszatesszük újabb 15 percre. (Egyszemélyes formák esetén 5 percre.)
Rácson hagyjuk kihűli.
Ha nem használjuk fel mind, akkor ha teljesen kihűlt csomagoljuk folackba, így 2 hétig eltartható a fagyasztóban.
Ebben az esetben 20 perccel azelőtt vegyük ki a fagyasztóból, hogy megtöltenénk.
PATÉ Á FONCER (FLANTÉSZTA) (480 grammhoz)
250 gramm liszt
125 gramm puha vaj, kis kockákra darabolva
1 tojás
1 ek kristálycukor
1/2 tk só
40 ml hideg víz
A lisztet egy tálba öntjük, a közepébe mélyedést nyomunk.
A vajat, cukrot, sót ás a tojást a mélyedésbe tesszük.
Apránként dolgozzuk hozzá a lisztet.
Hozzáadjuk a vizet és sima tésztává gyúrjuk.
Folpackba csomagoljuk és felhasználásig hűtőbe tesszük.
Légmentesen záródó dobozban hűtőben 1 hétig, fagyasztóban 3 hónapig eláll.
Felhasználhatóság: édes és sós süteményekhez egyaránt. Nyújtsuk ki 3 mm vastagra, béleljünk ki vele egy 20-23 cm átmérőjű formát. Hűtőben 20 percig pihentetjük, majd az alját villával megszurkáljuk és 190 fokon 20 perc alatt vakra sütjük. (Egyszemélyes formák esetében 10 perc.) Érdemes pitesúlyt használni. 20 perc letelte után kivesszük a pitesúlyukat, majd visszatesszük újabb 15 percre. (Egyszemélyes formák esetén 5 percre.)
Rácson hagyjuk kihűlni.
Ha nem használjuk fel mind, akkor ha teljesen kihűlt csomagoljuk folpackba, így 2 hétig eltartható a fagyasztóban.

Ebben az esetben 20 perccel azelőtt vegyük ki a fagyasztóból, hogy megtöltenénk.

PATÉ SUCRÉE (520 grammhoz)

250 gramm liszt
100 gramm enyhén puha vaj, felkockázva
100 gramm porcukor átszitálva
1 csipet só
2 szobahőmérsékletű tojás

A lisztet egy tálba öntjük, a közepébe mélyedést nyomunk.
A vajat, a porcukrot, sót a mélyedésbe tesszük.
Apránként dolgozzuk hozzá a lisztet.
Ezután a közepébe ismét mélyedést nyomunk és bele ütjük a tojásokat.
Alaposan összedolgozzuk.
Folpackba csomagoljuk és 1-2 órán át felhasználás előtt hűtőben pihentetjük.

Jól becsomagolva hűtőben pár napig, fagyasztóban akár 3 hétig is eláll.

Felhasználhatóság: alkalmas kis tésztakosárkák készítéséhez.

PATÉ SABLÉE (650 grammhoz)

250 gramm liszt
200 gramm enyhén puha vaj, apró darabokra vágva
100 gramm porcukor
1 csipet só
2 tojássárgája

A lisztet egy tálba öntjük, a közepébe mélyedést nyomunk.
A vajat, a porcukrot, sót a mélyedésbe tesszük.
Apránként dolgozzuk hozzá a lisztet.
Ezután a közepébe ismét mélyedést nyomunk és bele ütjük a tojások sárgáit.
Alaposan összedolgozzuk.
Folpackba csomagoljuk és felhasználásig hűtőben pihentetjük.

Felhasználhatóság: alkalmas kis tésztakosárkák készítéséhez.

(A Paték forrása: Michel Roux Tésztavarázs c. könyve)

 

CUKRÁSZKRÉM

6 tojássárgája
125 gramm kristálycukor
40 gramm liszt
500 ml tej
1 vanília rúd magjai
kevés porcukor

A tojássárgájákat a cukor harmadával egy tálban simára keverjük, amíg besűrűsödik.
A lisztet alaposan elkeverjük benne.
Egy nyeles lábasban a tejet a maradék cukorral és a vanília magokkal felmelegítjük.
Ahogy forrni kezd, vékony sugárban a cukros tojássárgákhoz csorgatjuk, közben folyamatosan kevergetjük.
Jól lekeverjük és visszaöntjük a lábasba.
Közepes lángon forrásig melegítjük, folyamatosan kevergetve.
Hagyjuk bugyogni két percig és tálba öntjük.
Kevés porcukorral szórjuk meg a tetejét, hogy ne bőrösödjön meg. (Vagy közvetlenül a krémet fedjük le folpackkal.
Ha kihűlt hűtőben 3 napig eltartható.

CSOKOLÁDÉS CUKRÁSZKRÉM

Ld. fentebb, csak a krémhez kihűlés előtt adjunk hozzá 75 gramm jó minőségű, darabokra tört csokoládét.

Print Friendly, PDF & Email

6 hozzászólás on Krémek, piskóták

  1. Éva Talpai
    2014.04.08 at 09:07 (5 évvel ago)

    Nagyon köszönöm ezt a jó recepteket, és gratulálok a sikereihez, további sok sikert kivánok.

  2. Viki Ledényi
    2014.04.29 at 10:28 (5 évvel ago)

    Szis! Kérdezni szeretném hogy a gesztenyés trüffelkrémet használhatom bevonáshoz is ha marcipánburkolatot kap?

    • Nassoló Naplopó
      2014.04.29 at 12:08 (5 évvel ago)

      Szia Viki!
      Elméletileg használhatnád, de mégis inkább azt mondom ne tedd. Nagy esély van rá, hogy a tejszín és a marcipánmasszában levő cukor reakcióba lép és szirup formájában elkezd kibugyogni a torta aljánál körben. Az pedig nem szép. Ez szerintem függne attól is, milyen marcipánt használsz 2-es, 3-as, vagy egyszeres. Inkább keverj ki porcukrot margarinnal. Az a tuti!
      🙂
      Sok sikert!

      • Viki Ledényi
        2014.04.29 at 12:12 (5 évvel ago)

        Nagyon köszönöm a gyors választ, megerősítettél aggályomban, úgyhogy marad a vajkrém a marcipán alá: ) Köszönöm!!

        • Nassoló Naplopó
          2014.04.29 at 14:05 (5 évvel ago)

          Nagyon szívesen Viki! Kérdezz bátran! A Facebook oldalon könnyebben és gyorsabban válaszolok, ha lenne még kérdésed! 🙂
          Jó sütögetést!

  3. Szabó Eszter
    2014.11.12 at 16:34 (4 évvel ago)

    Szia Detti!
    Érdeklődnék, hogy változtattál-e a trüffelkrém receptjén, mert mintha más lett volna még 2 hónapja. Tegnap megcsináltam citromhéjjal és -lével, és isteni lett. Meg a diós piskótáddal. 🙂 Köszönöm ezeket a szuper recepteket, eddig még mindent sikerült megcsinálnom. 🙂

Leave a Reply