nassok

Rumos meggyes pitécskék

IMG_3610

Hát ezek a piték azért készültek, mert a Táblácskás tortából maradt ugye meggy tölti. 🙂 És mivel az gyakorlatilag majdhogynem rumos, így rumos meggyes pitéket sütöttem. 🙂

A tésztája paté sableé (Tésztavarász c. könyvből):

25 dkg liszt
20 dkg puha vaj
10 dkg porcukor
csipet só
2 tojássárgája

A lisztet tálba tesszük, majd a közepébe mélyedést csinálunk. Ebbe a mélyedésbe beledaraboljuk a vajat, beleszitáljuk a porcukrot, majd hozzáadunk egy csipet sót. Elkezdjük összemorzsolni. Amikor már morzsalékos, hozzáadjuk a tojássárgákat, majd jól összedolgozzuk, végül gyors mozdulatokkal, sima tésztát gyúrunk. Fóliába csomagoljuk, majd 30 percre a hűtőbe tesszük pihentetni.

5 felé vettem és kinyújtottam kissé.
4 lappal kibéleltem 4 kivehető aljú mini tortaformát. (Lógjon túl a peremen, mert kicsit összeugrik majd sütés közben.) Az 5. gombócot fagyóba tettem. Pitesúllyal súlyoztam és 170 fok (légkeverés) elősütöttem kicsit 5 perc alatt.
Majd bele ment a meggyes tölti és az 5. gombócot ráreszeltem a tetejükre.
Vissza a sütőbe és 5, max. 10 perc alatt készre sütjük. (Szép színe legyen a tetejének.) Nem kentem le semmivel, de éppen le lehet. De én felesleges macerának tartottam csak. 🙂

Jó étvágyat!

 

További képeket a Facebookon a Rumos meggyes pitécskék albumban találsz.

Nutellás párnák

 IMG_4351
Végtelenül egyszerű és gyors finomság következik.
Semmi más nem kell hozzá, csupán 1 csomag leveles tészta, fél üveg nutella és egy enyhén felvert tojásfehérje.  (tovább…)

Trüffel krémes, erdei gyümölcsös CSIKOS mini palacsintatorta

Történt nemrég, hogy Boldog Kukta oldalán olvastam egy játék felhívást gasztrobloggerek részére, miszerint a CSIKOS lekvárok atyjával Kocsis Bálinttal karöltve játékot indítanak.
Nem volt kérdés, hogy indulok. Bár tudom én sehol nem vagyok a gasztrobloggerek krémjéhez képest, DE ringbe szálltam, hiszen csak nyerhettem.
Nyertem már azzal, hogy meghozta a futár a három CSIKOS lekvárt és megízlelhettem ezt a nem mindennapi minőséget!
Ezek a lekvárok és chutneyk nem tartalmaznak tartósítószereket, színezékeket, semmiféle mesterséges adalékanyagot. Ez már szimpi. Aztán rá kell nézni, beleszeretsz az üvegbe és a színekbe. Kinyitod és beleszeretsz az illatába, aztán megízleled és az ízébe….. de erről mindjárt. 🙂

Az erdeigyümölcs lekvárból “kellett” készítenem valami finomságot.
Alig vártam, hogy megbontsam a lekvárt végre!
Csodás látvány volt. Nagy gyümölcsdarabok köszöntek vissza rám az üvegcséből, aminek már a formája is elvarázsolt.
Több desszert gondolata is cikázott a fejemben, gondoltam többnek is nekiállok, de aztán jött a nagylányom, hogy palacsintát szeretne. És ekkor villámcsapás: palacsintatorta. 🙂 Még sosem készítettem, de most a palacsintára, a lekvárra és a trüffel krém együttes élvezetére összefutott a nyál a számban. Bár egyszerű, de nagyszerű finomság!

Nekiálltam hát a palacsintáknak:

400 gr finomliszt
2 tojás
2-3 cs vaníliás cukor
csipet só
6 dl tej
3 dl szóda (vagy víz)
4 ek étolaj

A két tojást pár percen át jó habosra verem a cukorral és egy csipet sóval, majd bele öntöm a tejet és lassan adagolva a lisztet.
Szoktam hagyni állni fél órát, de ha nem áll, az sem baj.
Állás után belerakom az olajat és a szódát lassan öntve hígítom a tésztát.
Jól átkeverem, majd a forró palacsintasütőben vagy serpenyőben kisütöm.
Most nem a nagy teflonos, hanem öntöttvas sütőben sütöttem ki, aminek jóval kisebb az átmérője és mivel olajozni kell a tészta alá, ezért nem olyan száraz palacsintákat kapok.
Egyébként nagyobb palacsintasütőben ebből a mennyiségből körülbelül 25-30 palacsinta süthető.
Hagyjuk kicsit hűlni.

A trüffel krémre akkor kaptam igazán rá, amikor a Chefparadeban jártam trüffel kurzuson. Imádom a csokis élményeket!

Trüffel krém:
170 gr habtejszín
20 gr méz
200 gr étcsoki
100 gr tejcsoki
1 marék kávébab mozsárban frissen összetörve

150 gramm CSIKOS erdeigyümölcs lekvár
1 evőkanál holland kakaópor
2 marék csokicsepp

A tejszínt felforraltam a mézzel.
A csokoládékat összetördeljük, a kávébab töretet pedig egy kis szűrőbe tesszük.
A forró tejszínt a kávéval telt szűrőn át öntjük a csokira, majd simára keverjük a krémet.
Hagyjuk kicsit állni, hogy szilárdabb legyen, majd elkezdjük megkenni a kiterített palacsintákat.

Minden 5. palacsintát erdei gyümölcsös lekvárral kentem meg. Nagyjából 20 palacsintát tudtam a lányaimtól megmenteni, ebből készült a torta. Úgy adagoljuk a trüffel krémet, hogy a tetejére és az oldalára is jusson majd.

Körbe holland kakaóport szitáltam rá, a tetejét pedig csokicseppekkel szórtam meg.

Rusztikus külsejű kis tortácskát kaptam, amit nagy nehezen betettem a hűtőbe, hogy dermedjen egy kicsit, de már annyira vártam, hogy felvágjam, hogy alig egy óra múlva már vettem is ki. 🙂

Persze ha türelmesen vártam volna, akkor a krém is megszilárdult volna, de kis mohó voltam. 😉

Az íze tökéletes! Az az enyhe kávé íz, keveredik a csokival és a fanyar gyümölcsökkel… Nem túl tömény, nem túl édes!

 

Petrámnak is nagyon ízlett, úgyhogy már én is nyertem és ő is. 🙂 Köszönöm a lehetőséget és az isteni lekvárokat még egyszer! 🙂

IMÁDOM!

Ui.: CSIKOS lekvárral készült CSÍKOS torta. 😀 (Mindez a véletlen műve csupán!) 😉

Narancs fagylalt

2 érett narancs
4 tojássárgája
3,6 dl tej
1 dl habtejszín
2 ek citromlé
6 ek cukor

A narancsokat megmossuk, héjukat vékonyan lehámozzuk. 
Ezután kifacsarjuk őket (kb. 2 dl lesz).
A tejbe beledobjuk a narancshéjakat, hozzáöntjük a tejszínt és adunk hozzá két evőkanál cukrot, egy csipet sót. 
Folyamatos kevergetés mellett forrásig melegítjük, majd lezárjuk, s fedő alatt fél órát pihentetjük.
Négy tojást szétválasztunk, s csak a sárgákkal dolgozunk tovább. 
Négy evőkanál cukorral fehéredésig keverjük. Fokozatosan hozzáöntjük a tejet, jól elkeverjük. Visszatesszük a tűzre és nagyon alacsony lángon (ne engedjük forrni), folyamatosan kevergetve besűrítjük (amikor bevonja a főzőkanalat, akkor már jó).
Ezután hideg vizes fürdőbe állítjuk, kevergetjük, míg le nem hűl.
Kivesszük a narancshéjakat, hozzáadjuk a narancslevet. 
Ha nem elég savanykás az íze, adjunk hozzá frissen facsart citromlevet.
Nekem ez belefért egy 7 dl-es műanyag edénybe. Ezt is át kell keverni fél óránként, ezzel elkerülhetjük a jégkristályosodást.

Oli receptje a NoSaltyról.

Grillázs fagyi

Idén jó sok fagylaltot fogok készíteni, mert a családnak nagyon bejön! 🙂 Nem hagytam most sem kiürülni a fagyót, még van egy leheletnyi csoki benne, egy pici vanília és egy falatnyi szeder fagyi, de kell az utánpótlás: grillázs. (És készült narancs fagyi is, de azt majd csak röviden említem, mert nem vagyok megelégedve vele……..)

De lássuk a grillázst, mert ezt szeressük nagyon, de nagyon! 🙂

4 evőkanál cukor, plusz a karamellhez kb. 8 evőkanálnyi
13 dkg aprított dió
1 tojás sárgája és 1 egész tojás
3 dl tej (legalább 2,8-as)
1 kiskanál keményítő
3 dl habtejszín
pici só

A tojássárgáját és az egész tojást egy csipet sóval és a 4 ek cukorral habosra keverjük, majd felöntjük a tejjel. Simára keverjük.
Egy lábasban a felaprított diót elkezdjük pirítani. Amikor már érezzük az illatát, akkor rákanalazzuk a cukrot és addig kevergetjük, amíg a cukor megkaramellizálódik a dión, picit összeáll.
Amikor felolvadt a cukor, akkor ráöntjük a tojásos keveréket. Össze fog állni a karamell, de kis kevergetés hatására szépen feloldódik majd.
Amikor felolvadt elzárjuk és hideg vízfürdőben kihűtjük az egészet.
A tejszínt kevés porcukorral (ha nem cukrozott) kemény habbá verjük, majd a kihűlt karamellás alappal simára keverjük.
Egy másfél literes (mint általában mindegyik fagyimnál), jól záródó műanyag dobozba tesszük és elkezdjük fagyasztani.
Fél óránként legalább 4x alaposan keverjük vagy botmixerezzük át.

És az utolsó mixelésnél valahogyan idő előtt lejött róla a teteje, pont mielőtt a pultra helyezhettem volna. A műanyag dobozt valahogy megfogtam, de a fele fagyi a földön és a kislányomon végezte, aki a fagyi támadásra sokkos állapotba került és moccanni sem mert. Hisz beterítette a fagyi. 😀 Először nem röhögtem rajta, mert a szőnyeg, a bútor, a padló, a gyerek, én, minden olyan volt. Feltöröltem……eltelt két óra, facebookoztam és ki tudja miért, felnéztem a plafonra……na ekkor már röhögtem, ugyanis a plafon is grillázs fagyiban úszott. 😀

Szóval szerencsétlenkedés, sütés-főzés az én konyhámban, ajánlom magamat. 😀 Azért szerettek, nem? 😉

Ui.: Meglepően hasonlít az íze a Carte d’Or dió fagyihoz. Megjegyzem nekem az a kedvenc fagyim! 🙂 Mostmár nem veszem meg tégelyét egy ezresért…..(nem mintha eddig nagyon sokat vettem volna), elkészítem magam. 😉

Cheesecake (sajttorta) meggyszósszal

Már nagyon régóta szemeztem a sajttortákkal. Valami mindig eltántorított a készítésüktől. Idáig.
Tök véletlenül lett a hűtőmben 3 nagy tejföl és egy mascarpone. Hogy miért vettem, életemben másodszor? Fogalmam sincs, volt és kész!

Szóval a tejfölök mentek csöpögni, készült a házi krémsajt.
A 3 nagy asszem 345 grammos tejfölből lett 4 nap múlva 700 gramm krémsajtom.

Lássuk csak:
700 gramm házi krémsajt (szobahőmérsékletű)
250 gramm mascarpone (szobahőmérsékletű)
2 egész tojás
2 tojássárgája
3 tk. keményítő
1 citrom héja
210 gramm porcukor
1 dl habtejszín
1 tk. van. aroma
1 rúd vanília magjai

A tésztája ld. a túrótorta tésztájának másfélszerese, de nem javaslom hozzá. Inkább legyen 1 csomag keksz felaprítva, némi vajjal összekeverve és a forma aljába nyomkodva (plusz a szélére).
A tésztát nem is részletezem inkább, amikor én elkészítettem és elkezdtem elő sütni a tésztát hozzá, akkor esett le, hogy vízbe lesz állítva az egész, szóval valószínűleg nem a legjobb választás a vajas, omlós tészta.
Ehető, de nem tökéletes.

A fent említett hozzávalókat egy tálban botmixerrel simára dolgozzuk.
Igyekezzünk minél kevesebb levegőt belekeverni. 🙂
A tortaformát (22 cm) kívülről vastagon több réteg alufóliába csomagoljuk be, tegyük egy magas falú tepsibe.
A krémsajtos keveréket halmozzuk a tésztára, majd forró vizet öntsünk a forma köré, hogy félig ellepje.

180 fokra előmelegített sütőben sütjük 40 percet. Ezután még remegős lesz, de vegyük ki a vízből, csomagoljuk ki a fóliából és hagyjuk teljesen kihűlni.

Vágjuk körbe a formát, majd emeljük le róla.
Készíthetünk hozzá gyümölcsszószokat is. Nem tudtam, milyen íze lesz, de gondoltam a meggy nem árthat.
Fogtam hát 4 marék fagyasztott meggyet, 1/2 bögre vizet, 1/4 bögre cukrot, 1 ek citromlevet, egy lábasban összeforraltam, majd 3 teáskanál keményítőt elkeverek benne, felforralom és kihűtöm.

Amikor minden kihűlt meglocsolom a meggyszósszal a tortát. Nagyon finom!
A helyzet az, hogy simán bevállalnám hetente. 🙂 Több formában. Fúúúúú, ettől tartottam én eddig!? Mindenkinek nagyon ajánlom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ez a recept sok-sok informálódás után bennem alakult ki, úgyhogy máshol ebben a formában még nem lehet jelen. Szerintem. 🙂

Vaníliás pavlova tortácskák

A nagy fagyi projekt után maradt egy rakat tojásfehérjém. Hasznos felhasználási területei közé tartozik a pavlova. 🙂
Szóval: gyakorlatilag habcsók. 🙂 Tejszínnel és gyümölccsel spékelve.

3 tojásfehérje
150 g cukor
1 ek keményítő
1 tk fehér balzsamecet/borecet/ecet (10%)
2 ek víz
csipet só
1 pohár (200 gr) tejszín
1 rúd vanília
2 marok fekete, 2 marék piros ribizli

Hadművelet:
A sütőt 180°-ra előmelegítjük.
Lágy habbá verjük a tojásfehérjéket egy csipet sóval, majd hozzáadjuk a vizet és addig keverjük, míg újra össze nem áll a hab, ezután kanalanként hozzáadjuk a cukrot, melyet előzőleg elkevertünk a keményítővel, legvégül az ecetet.
Kemény, fényes habot kell kapjunk, ami csúcsos lesz ha belenyúlunk.
A masszát egy sütőpapírral fedett, olajjal átkent tepsi közepére tesszük 3-6 kupacban egymástól 5-7 cm távolságra. (Attól függ, mekkorákat szeretnénk, én 6 kupacba tettem, de teheted egybe is az egészet.)
(A kupacok inkább kisebb átmérőjűek és magasabbak legyenek.)
Szépen elsimítjuk a tetejét és az oldalát, betesszük a sütőbe és azonnal levesszük a hőfokot 150°-ra.
Egy óra múlva (kisebb torták esetében kevesebb idő is elég, amikor már száraz, kemény a kérge) kikapcsoljuk a sütőt, nyitott sütőajtónál hagyjuk bent a tortákat, míg ki nem hűlnek.
A kívül ropogós, belül puha és ragacsos habcsókokat külön lapos tálakra tesszük.
A tejszínt csúcsos habbá verjük (előtte pár órát legyen hűtőben), rákanalazzuk a habcsókra, majd rászórjuk a gyümölcsöket.

Annak idején az első Chefparade főzőcskénken készítettünk először ilyen desszertet.
Akkor karamellizált ananásszal készítettük, azzal is isteni volt, de egyébként fanyar, savanykás gyümölcsökkel az ideális szerintem.

Szóval ha van feleslegesen tengődő tojásfehérjétek, akkor ennek essetek neki. Vagy macaronnak, vagy másnak. 😉

1 9 10 11 12 13 26