Nincs Karácsony mézeskalács nélkül. Mondjuk nálunk évekig bizony mégiscsak VOLT. 🙂 De mióta haza költöztünk, azóta gyakorlatilag én is sütöm a mézeseket. (tovább…)
Zselés szaloncukor házilag
A szaloncukrok sorában a következő delikvens, amit házilag készítettem: a zselés. Elmondanám, hogy az első próbálkozás kudarcba fulladt, pedig nem mondtam volna meg elsőre, hogy nem lesz olyan egyszerű, mint hittem volna. Ez nem ízesített, színezett löttyből van,m int a bolti zselések, ez 100%-os gyümölcsléből készült! Azért ez jobban hangzik, nem? Te is a házira szavazol idén? (tovább…)
Retro vaníliás karika
Tegye fel a kezét, aki szívesen majszolt el egy-egy karikát régen vagy akár ma is. EZT A TÖMEGET! 😀
Amikor még fiatal voltam :P, nagyon szerettem a vaníliás karikát. Akkor még nem kellett tartanom a plusz kilóktól, bár ezt abban az időben még másként láttam. Képes voltam betolni olykor két doboznyi mennyiséget is egy ültő helyemben. Azóta eltelt pár év, szám szerint…..több, mint 10! 😉 Vettem pár hónapja egy csomaggal, de a receptúra már nem a régi, nem hozta vissza azt az ízvilágot, amit régen annyira szerettem, nem ébresztett bennem nosztalgikus gondolatokat, ahogy beleharaptam a finom, csokis karikába. De most, sikerült reprodukálni és felidézni a régi ízeket! (tovább…)
Konzum szaloncukor saját kezűleg
Mint oly sok mindent, természetesen ezt is el lehet készíteni házilag, kívánt ízben.
Sőt… a marcipános szaloncukor után ez a második legkönnyebben elkészíthető szaloncukor. 🙂 (tovább…)
JÁTÉK(OK) futnak…..fuss velük Te is! :)
Karácsony közeledtével beindul a játék indítási kedv. (Mondjuk nekem nem csak ekkor, szeretek adni!) 🙂 Nem is tudtam róla még reggel, hogy játékot fogok indítani….pláne azt nem, hogy egyből kettőt! 😉
Csupa finomságért játszhattok, ha Velem tartotok! 😉
Micimackós torta
Az én nagyobbik lányom tegnap, azaz 17.-én töltötte be a 4. életévét! 🙂
El sem hiszem, hogy már ekkora, szinte előttem van, ahogy megláttam a teszten a két csíkocskát majdnem 5 évvel ezelőtt! Elképesztő, hogy rohan az idő!
Az első tortája nem volt nagy szám, hiszen közöm nem volt a tortagyártáshoz! 😛 Megmutatni szerencsére már nem tudom, mert digitálisan nincs meg, csupán a fotóalbumában néztük meg tegnap. 🙂 A második szülinapi tortájáról azért nincsen kép, mert abban az időszakban nem igazán voltam már szalonképes 9 hónapos várandósan Rékával. Akkor egy gyors és laza szülinapozás volt.
A harmadik születésnapjára a kis barátját formáltam meg gabonamasszából, ez volt a macós torta. Nagyon büszke voltam magamra, Petrának pedig nagyon tetszett az ehető macija! 🙂
Imádtam! (tovább…)
Keksz szalámi…az édes felvágott
Megvallom őszintén régóta szeretném elkészíteni ezt a klasszikus, végtelenül egyszerű sütikét, de sokáig nem sikerült. Valószínűleg az évek óta a füzetemben lapuló receptnek az arányaival van a probléma, de ennek ellenére újra s újra nekiálltam. Míg végül sikerült létrehoznom ezeket az édes rudacskákat. (tovább…)
Karamellizált fehér csokoládé és saját készítésű dobozka
Szeretjük a csokit. De ki nem? Persze nyilván vannak olyan emberek, akik nem igazán vannak oda se a fekete, se a barna, se a fehér verzióért, de ők a kivételek! 😉
Tehát mint Gombóc Artúr! Én mondjuk személy szerint mindig is a fehér csokit szerettem a legjobban. Egészen addig, amíg nme kóstoltam igazán minőségi csokoládét, mert a bolti verziók (a nagy nevek, amik minden bolt polcán megtalálhatók) bizony közelében sincsenek a minőségi csokinak. (tovább…)
Készítsd magad: Marcipános szaloncukor fahéjas aszalt szilvával
Hamarosan el lehet gondolkodni, hogy inkább hagyatkozunk a boltok olykor kiakasztóan drága és talán finom szaloncukraira vagy elkészítjük magunk. Te melyik verziót választod? Bár abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy párom a munkahelyén szokott kapni minden Karácsony előtt egy csomag minőségi szaloncukrot, azért idén először én a házira szavazok! (tovább…)
Madeleine (mézes-vaníliás)
Ez egy olyan finomság, amit már nagyon régóta szerettem volna elkészíteni, csak forma híján ugyebár nehézkes. Bár nem tudom, hogy miért is érdekes annyira ez a forma, valamiért beleszerettem és ezzel sem vagyok egyedül szerintem.