nassok

Így süssél gesztenyét!

563801_481417361901053_487454918_n

Amikor gesztenyét szedünk vagy vásárolunk figyeljünk oda, hogy érett legyen, ugyanakkor ne legyen puha, mikor megnyomjuk.
Én nagyon sokáig nem szerettem, de erre is – mint sok másra – igaz, hogy párom megszerettette velem. (tovább…)

Villámgyorsan elkészíthető, mennyei bűnbeesés: Gofri velvet habbal, gyümölcsökkel

Gofri fehér csokoládés tejszínnel, gyümölcsökkel

Este 7 óra és komoly elvonási tüneteket produkálok, hogy ma még nem sütöttem.
Bár a mai izgalom megvolt (és elég is volt bőven), ugyanis a vasárnap hajnali 4,4-es erősségű földrengés 3., 3,2-es utórengése rázta meg a környéket. Ilyenkor ha meghallom a morajlást, elkap a félelem. Elkezdek remegni. Ma komolyan azt hittem, hogy le kell döntenem egy felest, hogy megnyugodjak. Tudom, másfelé viszonylag gyakoriak a földmozgások, de felén nem. Tavaly volt kettő, idén (érezhető) utórengésestül már 3 és egyre erősebb rengés. Nekünk ez bőven elég okot szolgáltat arra, hogy menekülési tervet készítsünk, hogyan mentsük a gyerekeket ha baj van.

Na hagyjuk is, evezzünk át édesebb vizekre. Bűnözzünk este 6 után frissen készített narancsos gofrival, koronázzuk meg kevéske fehér csokoládés tejszínhabbal és szórjuk meg szép gyümölcsökkel. Aki diétázik forduljon el gyorsan! (tovább…)

Isteni, gyors lemon pie (citrom pite)

citrom pite
Citrom pite (Meyer citromból, rozmaringgal szórva)

Lemon pie, vagyis citrom pite ha úgy tetszik. Nagyon régóta szemeztem ezzel a pitével, de ezidáig nem került sorra. Most viszont az üzletben (ami útba esik az oviból hazafelé jövet) képzeljétek, nem kaptam hagyományos citromot. Nem volt. Nem akartam elhinni. Ekkor megakadt a szemem egy különös gyümölcsön és bakker, újabb döbbenet: Meyer citrom volt. A város legjobb zöldségesénél sem láttam soha, erre a három betűs ABC-ben 😉 gyakorlatilag belepottyan a kosaramba.
(tovább…)

Intelligens krémes

intelligens krémes
Intelligens krémes szelet – szépen látszódik a három réteg

Létezik egy sütemény, a neve: intelligens krémes. Olyan kis helyes, nem? Nem attól intelligens, hogy hülyék nem tudják megcsinálni, ezen sütike elkészítése nem igényel se diplomát, ugyanakkor az se feltétele, hogy meg legyen a 8 általánosod!

(tovább…)

Kastély torta

1040461_658159014226886_508358851_o

Izgalmasan hangzik, nem? Az is és rém egyszerű elkészíteni. De kastély formája sosem lesz.
A Kastély torta az, amit a cukrász gyakorlati tanárunk, Györgyi kiejtett a száján és egyöntetűen kérdeztünk rá, hogy:

– Amegmi? 😀
– Semmi torta, tejszínes.  – Jött a válasz.
– Kastély formájú legalább???
– Neeeem….- Akkor miért ez a neve?
– Ezt senki nem tudja. 🙂

Értelem a köbön. Semmi kastély forma, snassz, sima tejszín benne…na jó, nem, mert karamellás, de akkor is. Csalódás az egész úgy ahogy van. Nem is készítik sehol. 😛 Ennek ellenére én két napon belül kétszer is megcsináltam. 😀 (tovább…)

Sütinyalóka (cake pops) – maradék felhasználós

IMG_7726

Már egyszer volt nemrég egy faragott tortám, amikor a leesett darabokkal nem tudtam mihez kezdeni, kidobni nem akartam, csak úgy elcsipegetni pedig nem volt olyan gusztusos. És ekkor esett le: gyúrjuk össze és készüljenek belőle sütinyalókák.

Szerintem ez ezen kis kallódó darabkák felhasználásának egyik legtökéletesebb módja, pláne ha gyerek is van. 😉 (tovább…)

Édesburgonya chips

IMG_7628Nagyon egyszerű, finom, de nem túl olcsó nassolni való ez a kis chipsecske. 🙂
Az édesburgonyáim utolsó felhasználási módja, vagyis a 3. verzió, amit batátából kipróbáltam.
Sülve valóban hasonlít a sült tökhöz az íze, ami nekünk nagyon bejött, de mégis olyan pikáns. (tovább…)

Tejbegríz felfújt vörösboros zöld dió öntettel

IMG_7592
Avagy egy klasszikus finomság, különleges, ünnepi köntösbe bújtatva.

Volt egy játék a Facebookon, amit Mérai Kata indított az oldalán. Kaptunk még anno a Down alapítvány születésnapján Tőle egy üveg zöld diót szirupban és ezzel kellett alkotni. Én alkottam is. És nagyon finom volt, komolyan mondom! Petrámnak is annyira ízlett a zöld dió, hogy igyekeztem jó helyezést elérni, hogy kapjunk még 1 üveggel. 🙂 Sikerült is, két kategóriában az első helyen végeznem, ami a lájkokat illeti, de csak egyszer kaphatok diócskát (kimondja a játékszabály, így a másik üveggel felajánlottam egy másik versenyzőnek. Viszont gyakorlatilag az összes nevezett receptemmel nyertem! 😉 Megnyertem a fődíjat is, február 15-én mehetek – többek közt Katával – zöld diózni a Chefparadeba! 😀

(tovább…)

E80 torta

IMG_7643

Apum születésnapjára szerettem volna valami nem burkolt tortát készíteni. Már régóta szemeztem Moha E80 tortájával és most, ahogy keresgéltem ismét szembe jött velem, hát gondoltam itt a remek alkalom, január elsejére tökéletes sütni való lesz! 🙂 (tovább…)

1 3 4 5 6 7 26