nassok

Isler

IMG_6384Annyira nem szeretjük az islert, de most nagyon megkívántam. Különösebb kifogásunk nincs ellene, egész egyszerűen csak nem szoktunk enni, úgyhogy most a kívánósságomnak eleget téve készítettem életemben először.
Nem is lett rossz, sőt! 🙂
Így nyilatkoztam 3 éve.

(tovább…)

Hamis- és valódi marcipán házilag

IMG_3143
A hamis marcipán. Igen, ez az első dolog, aminek utána néztem, miután elkezdett komolyabban érdekelni a tortadíszítés. Tulajdonképpen azért ez, mert a Sacher-tortát imádom, marcipán bevonattal és csoki réteggel. A legutóbbi sütéshez már vásároltam marcipán masszát, de nem valami olcsó ugye és rögtön kettő kellett egy kb. 24 cm átmérőjű torta bevonásához, ami aztán már nem megengedhető a pénztárcámnak. A két csomag kb. 400 gramm ha jól emlékszem és én a LIDL-ben kapható verziójáról elmélkedem. Arról nem is beszélve, hogy ragad egy idő után, ami persze nem csoda és bár reményekkel telve indultam neki, hogy majd a hamis marcipán nem fog, hát dehogynem. Tulajdonképpen ugyanazokkal a tulajdonságokkal és ízvilággal rendelkezik, mint “igazi” társa…és ezen a ponton gondolkodom el, hogy bár ez a verzió nem látott mandulát, lehet hogy az eredeti sem…?!

Bögrés mákos

Gyors, egyszerű, finom és még a 4. napon is puha! Kell ennél több? Ez egy igen egyszerű finomság, kiadós és variálható. Amikor 4. nap kóstoltam is majdnem olyan volt, mintha épp csak kihűlt volna. Elképesztő! Legközelebb esetleg egy kis meggyel megszórva, vagy valami öntettel leöntve készítem.

IMG_3072

(tovább…)

Mákos grissini

Szintén egy régi recept, még versenyzős időkből. Ez is akkor készült, amikor sok másik olasz társa. 🙂
Nagyon finom és mellesleg Szilveszterre is remek ropogtatni való.

(tovább…)

Mákparfé

Egy régebbi bejegyzés előbányászása. Újévkor sok mákot kell fogyasztani, tartja a babona. Ha ennek szeretnénk eleget tenni, ajánlom figyelmetekbe ezt a különleges desszertet, ami mákos és fagyott. 🙂

(tovább…)

Hálós almás pite

IMG_6379[2]

Itt van az ősz, itt van újra….. Rengeteg almánk van. Pontosabban anyósoméknak és nem igazán áll el, tekintve, hogy nem nagyon tudják hűvös helyre tenni, meg nem is az az elálló fajta. 🙂

Régebben nem igazán szerettem az almás, vagy inkább zusammen a gyümölcsös ételeket, süteményeket, de mára ez megváltozni látszik.

Sokféle pite és lepény látott már napvilágot, szinte minden szakácskönyvben megtalálható egy verziója, hát ez most nálam készült. (tovább…)

Dióhabos meggyes pite

Diós meggyes pite (2)
Az alapötlet a netről jött, ha minden igaz Sherpa konyhájából némi változtatással, ha jól emlékszem a tésztája nem ugyanaz.
Egy többszörös névnapi és szülinapi bulira készítettem először és nagy kedvenc lett.
Amennyire féltem tőle, annyira szép és finom lett.

(tovább…)

Rákóczi túrós

A Rákóczi túrós…..egyszer a Carte D’or fagyi prezentálásában ettem ilyen ízesítésű nyalánkságot és akkor eldöntöttem, hogy én ezt szeretem. Előtte nem ettem soha, de akkor eljött az idő, hogy végre elkészítsem itthon.
Anyósom csinált nemrég nagyon finom sárgabarack lekvárt, bár addig azt sem nagyon komáltam, csak hébe-hóba sütikén. Tehát az megvolt, a túrós sütikkel meg mindig is fenntartásaim voltak, kivéve a rétest, mert abból korlátlan mennyiségűt meg tudtam enni. 🙂

Elkészíteni nagyon könnyű, az illata remek, teljesen odáig vagyok érte és nagyon finom!!!!

Rákóczi túrós

(tovább…)

1 2 3 26