IMG_7672Ki milyen rétest szeret? Meggyes? Almás? Mákos? Mi leginkább a túrósat kedveljük, de ahhoz képest elég ritkán készül. És akkor is szigorúan MAZSOLA NÉLKÜL!!!!! 😀

1 csomag (8 lapos) réteslap
50 dkg túró
1 evőkanál házi vaníliás cukor
méretétől függően 1/2-1 citrom reszelt héja
olvasztott vaj vagy olaj2 tojás

Kezdjük ott, hogy kikeverjük a tölteléket. A túrót át is törhetjük, én ezt a lépést most feleslegesnek tartom.
Tehát a túrót, a cukrokat és a citrom héjat a tojások sárgáival egy tálba tesszük. (A cukor ízlés függő, nekem 3 púpozott evőkanál porcukor ment bele.)
A fehérjét pedig egy másik tálban kemény habbá verjük.
Ezután összekeverjük a túrós masszát.
A fehérje 1/3-át durván belekeverjük a túróba, ezzel is fellazítva, majd a többit finoman, lágyan keverjük el.
A lapokat kicsomagoljuk, egy konyharuhára terítjük az első lapot.
Olvasztott vajjal vagy olajjal megkenjük a lapot, majd rásimítjuk a következőt. Így járunk el, mind a 4 lappal.
A legfelső, 4. lapot már ne olajozzuk annyira.
Egy kis zsemlemorzsát szórunk a felénk eső harmadára (vagy búzadarát, bár én azt inkább a meggyesnél szoktam) – ne sokat.
A töltelék felét egy sávban ráhalmozzuk a lapokra, majd mint a bejglinél – ráhajtjuk a két oldalát a töltelékre, hogy sütés közben ne folyjon ki.
A konyharuha segítségével feltekerjük és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a hajtással alulra.
Olajjal lekenjük a tetejét, 200 fokra előmelegített sütőben sütjük kb. 30 percig, míg szép piros lesz a teteje.
Ha kihűlt szeletelhetjük.

Print Friendly, PDF & Email