A Feketeerdő egy klasszikus torta.
Ez most olyannyira klasszikus volt, hogy egy 50. házassági évforduló megünneplésére készítettem Tomi nagyszüleinek.
nassok
Birsalmasajt / Birskörtesajt
Tavaly készítettem először életemben. Az igazság az, hogy sosem szerettem…hittem én, merthogy sosem kóstoltam. Párom nyomására azonban tavaly nekiálltam és készítettem egy adagot. És jelentem: igenis SZERETEM! 🙂 Csak épp a fogaim nem bírták az édeset. 😀 (tovább…)
Szilvásgombóc pite
Én a szilváért és a prézliért eszem a szilvás gombócot. Na jó, meg kicsit a tésztájáért is. 🙂
Aki ugyanígy van ezzel, annak tökéletes verzió ez a pite. Ripsz-ropsz összedobható, határozottan gyorsabban elkészül, mint a gombóc.
1 kg szilva félbevágva
1 ek étkezési keményítő
12,5 dkg zsemlemorzsa
75 gr nádcukor
75 gr vaj
kevés vaj a tál kikenéséhez
kevéske fahéj és cukor ízlés szerint
Felolvasztjuk a 75 g vajat.
Egy pitetálat kivajazunk.
A felezett, magozott szilvát megszórjuk fahéjjal és cukrozzuk ízlésünk szerint.
Megszórjuk egy evőkanál keményítővel és jól összeforgatjuk.
A szilvát beletesszük a formába, elegyengetjük.
A felolvasztott vajhoz hozzáadjuk a nádcukrot és összekeverjük, majd bele keverjük a morzsát is.
A morzsát ráhalmozzuk a gyümölcsre, majd 180-190 C fokon 25-30 perc alatt készre sütjük.
Tálalás előtt hagyjuk kihűlni.
(Bármilyen más gyümölccsel is készíthető.)
További képeket a Facebookon a Szilvásgombóc pite albumban találsz.
Burgonyás kiflik
Tehát: Mautner Zsófi. És IGEN! Nagyon szeretem. Persze akkor, amikor beszerezhető alapanyagokból dolgozik! 😀
Na ezek a kiflikhez aztán semmi különleges nem kell és a helyzet az, hogy a gyerekeknek nagyon ízlett. Tölteni igazán nem próbálnám meg, de arra gondoltam valamiféle mártogatós illene hozzá. (tovább…)
10 éves a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központja
Egy nap felhívást intézett a tagokhoz, miszerint az alapítvány számára szeretne 300 szelet tortát karitatív módon „készíttetni”.
Láttam ugyan a felhívást többször is, de vidéki mivoltom némiképp visszatartott. Szombati napon volt az alapítványi születésnap, ráadásul még a gyakorlatom is elmaradt, így gondoltam esélytelen beszállnom.
Valahol belül nagyon fúrta az oldalamat az egész. Aki ismer, vagy régóta olvassa a blogom, az tudja, hogy szeretek adni. És itt adhattam volna igazán. (tovább…)
Karamellás, fügés mini piték
Ezek a kis piték azért készültek, mert bevallom életemben először vettem fügét és egy mutatós kis sütire vágytam kóstolás gyanánt. Azt hiszem ezek a falatok tökéletesen vizsgáztak és a füge is ízlett! 😉
Sütögetés Varga Gáborral a Gastropolisban
Aug. 23-án került megrendezésre a Koronás Cukor és a Desszert.eu (azóta ApróSéf nyereményjátékának nyereménysütögetése a Gastropolisban.
Nagyon meglepődtem, hogy sikerült bekerülnöm a nyertesek közé – zsűrizéssel. Mert csupán egy sajttorta recepttel indultam, azt is gyorsan anyósoméktól tudtam csak beküldeni, gondoltam esélytelen. És mégis bejött! 🙂 Ez az igazi nyeremény, így jó nyerni! 🙂 (tovább…)
A második cukrász gyakorlat eredménye(i)
BUKTA
![]() |
Bukta |
Enyves ujjak :)
Life Network, Sütünk, tesó? Készen vagyok a csávóktól, nagyon tudnak!
Fánk:
1 csipet só
130 gramm sütőliszt
130 gramm sima liszt
2 ek olaj
3 dl víz
Csokiszószhoz:
1 csipet só
100 gr étcsoki
kevés vaj
1/2 dl habtejszín
1 ek kristálycukor
1/2 dl barna sör, vagy whiskey vagy tej
A fánk hozzávalókat összegyúrjuk, enyhén ragacsos tésztát kapunk.
Olajat forrósítunk, jó forró legyen, valóban!
A tésztából hüvelykujjnyi hurkákat sodrunk és kisütjük őket.
Az olajból kivéve egyből cukorba forgatjuk, amibe reszelhetünk egy kevés narancs héjat is.
A csokiszószhoz egy lábasban összemelegítjük a dolgokat és mártogathatunk is.
Az első cukrász gyakorlat eredménye(i)
![]() |
Az első gyakorlaton készített összes finomság. |
Alig vártam, hogy elérkezzen ez a nap. Az első cukrász gyakorlat napja. Talpig fehérben, a nagy melegben bent a konyhában. 🙂
Igazából nem akarom sokat ragozni, a recepteket szeretném megosztani Veletek. Nagyon jól éreztem magam. 🙂 (tovább…)