IMG_5674Ősz lévén a receptek is ennek jegyében mozognak – legalábbis általában.
Mivel a gomba kekszek nagyon bejöttek a lányoknak, így abból kiindulva, hasonló vaníliás tésztával készültek sünök is a minap. 🙂

Nem macerásabb, mint egy sima keksz, csak szükség lesz hozzá pluszban csokira és csokidarára. 😉

Kb. 15 kekszhez:

10 dkg vaj
10 dkg keményítő
20 dkg liszt
10 dkg porcukor
2 teáskanál vanília kivonatot
1 tojás
csipet só

Egy tepsire sütőpapírt teszünk és előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
A hozzávalókból sima tésztát gyúrunk és kis darabokat tépkedünk belőle.
Ezeket a kezünk közt megformázva alakítjuk ki a sünök testét, csepp alakúra.
A tepsire sorakoztatjuk őket és 15-20 perc alatt megsütjük.
Nem baj, ha kirepedezik vagy picit megbarnul.
Hagyjuk őket kihűlni, addig olvasszuk meg a csokit a szokott módon. Akár mikróban, akár vízgőz fölött, csak ne égessük meg! 🙂
A kekszeket a keskeny felüknél fogva mártsuk a csokiba, majd az aljáról a felesleget lehúzva emeljük át a csokidarás tálba és forgassuk meg benne a kekszet, hogy rátapadjon a csokival borított területre.
Sütőpapírra ültetjük őket szépen sorban. Mindegyik keksszel így járunk el.
Ezután az olvasztott csokiból egy fogpiszkáló segítségével szemeket és orrot rajzolunk a süniknek, majd hagyjuk megdermedni a csokit.

IMG_5682Készen is vannak a süni kekszek. Oviba, gyerekzsúrra vagy csak egy szimpla délutáni elfoglaltságnak a gyerekekkel…

Forrás: http://tortelina.blogspot.hu/2013/01/jez-keksici.html

Print Friendly, PDF & Email