Month: október 2013

Birsalmasajt / Birskörtesajt

IMG_1987

Tavaly készítettem először életemben. Az igazság az, hogy sosem szerettem…hittem én, merthogy sosem kóstoltam. Párom nyomására azonban tavaly nekiálltam és készítettem egy adagot. És jelentem: igenis SZERETEM! 🙂 Csak épp a fogaim nem bírták az édeset. 😀 (tovább…)

Szilvásgombóc pite

IMG_5138

Én a szilváért és a prézliért eszem a szilvás gombócot. Na jó, meg kicsit a tésztájáért is. 🙂
Aki ugyanígy van ezzel, annak tökéletes verzió ez a pite. Ripsz-ropsz összedobható, határozottan gyorsabban elkészül, mint a gombóc.


1 kg szilva félbevágva

1 ek étkezési keményítő

12,5 dkg zsemlemorzsa

75 gr nádcukor

75 gr vaj

kevés vaj a tál kikenéséhez

kevéske fahéj és cukor ízlés szerint


Felolvasztjuk a 75 g vajat.
Egy pitetálat kivajazunk.
A felezett, magozott szilvát megszórjuk fahéjjal és cukrozzuk ízlésünk szerint.
Megszórjuk egy evőkanál keményítővel és jól összeforgatjuk.
A szilvát beletesszük a formába, elegyengetjük.
A felolvasztott vajhoz hozzáadjuk a nádcukrot és összekeverjük, majd bele keverjük a morzsát is.
A morzsát ráhalmozzuk a gyümölcsre, majd 180-190 C fokon 25-30 perc alatt készre sütjük.
Tálalás előtt hagyjuk kihűlni.
(Bármilyen más gyümölccsel is készíthető.)

 További képeket a Facebookon a Szilvásgombóc pite albumban találsz.

Burgonyás kiflik

IMG_5825

Tehát: Mautner Zsófi. És IGEN! Nagyon szeretem. Persze akkor, amikor beszerezhető alapanyagokból dolgozik! 😀

Na ezek a kiflikhez aztán semmi különleges nem kell és a helyzet az, hogy a gyerekeknek nagyon ízlett. Tölteni igazán nem próbálnám meg, de arra gondoltam valamiféle mártogatós illene hozzá. (tovább…)

10 éves a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központja

IMG_5750[2]
Meggyes-grízes máktorta
Tagja vagyok Mérai Katalin (aki nem ismerné így – ejnye-bejnye – Barátok Közt Julija) KataFakanala című facebook oldalának.  Minden ezzel kezdődött.
Egy nap felhívást intézett a tagokhoz, miszerint az alapítvány számára szeretne 300 szelet tortát karitatív módon “készíttetni”.

Láttam ugyan a felhívást többször is, de vidéki mivoltom némiképp visszatartott. Szombati napon volt az alapítványi születésnap, ráadásul még a gyakorlatom is elmaradt, így gondoltam esélytelen beszállnom.

Valahol belül nagyon fúrta az oldalamat az egész. Aki ismer, vagy régóta olvassa a blogom, az tudja, hogy szeretek adni. És itt adhattam volna igazán. (tovább…)

1 2 3