Month: augusztus 2013

Tökfőzelék

Pár hete szüreteltem a tököt és legyalulva lefagyasztottam.
Aztán a minap jött az ötlete a tökfőzeléknek. Bár magam ki nem állhatom, apa szereti és neki elkészítem. Neki sokmindent elkészítek, hiába nem szeretem. Amikor itthon van ő kóstolja ezeket főzés közben, ha nincs, akkor én megteszem, de annál többet nem eszem belőle. 🙂
Mit meg nem tesz az ember a szeretett férfiért… 😀

1 kg gyalult fagyasztott tököt egy lábasba teszek, alá kevés vizet öntök. Megsózom és hagyom kiolvadni lassú tűzön. Amikor kiolvadt felöntöm vízzel, picivel többel, mint ami éppen ellepi.
Teszek hozzá jó sok aprított kaprot – ez nekem szintén fagyasztott, a kertből betermeltem még zsengén.
Amikor megpuhult a tök, akkor nagyjából egy kis pohárnyi tejfölben elkeverek 2 ek réteslisztet, a tök levéből egy kicsit hozzákeverek, hogy csomómentes legyen és beleöntöm folyamatosan keverve a tökbe.
Ezzel összeforralom, míg kicsit besűrűsödik. Elzárom és ízlés szerinti ecetet teszek még bele.
Nálunk így készül, apa így szereti. Van aki rántja, pirospaprikával, hát neki úgy nem jön be. 🙂
Ízlés szerinti feltéttel tálaljuk. A képeken ugyan még nincs rajta, de egyébként rúdfasírtot sütöttem hozzá, úgyhogy fasírt szeletekkel ette apika.

Jó étvágyat hozzá, már annak, aki szereti! 😛

Bereznay Tamással fogok főzni!

A kép sokatmondó! 😉
Indultam egy receptversenyen, ahol egy 6 tagú zsűri által nyertem a lehetőséget, hogy aug. 6-án este 6-kor főzhetek Bereznay Tamással a Chefparadeban. 🙂
Mit ne mondjak, nagyon várom, úgyhogy holnap indulok Pestre.
Mindezek után nyertem még két napijegyet a Szigetre is, úgyhogy apa jön utánam szerdán és megyünk bulizni. Még sosem voltunk és önerőből tán soha nem is mennénk, de azt hiszem ránk fér egy kis kikapcsolódás. Ha másért nem, körülnézni kimegyünk. 🙂
Nagyon jó kis napok lesznek, iszonyat ki leszünk fáradva. 😀
Aztán szombaton megint megyek majd suliba vissza, de az a jövő zenéje. 🙂

És ha már itt tartunk, akkor neveztem a Goldenblogra. Ezt csak említem, mert nem tartom fair versenynek és nem is fogok kampányolni. Aki mégis akar rám szavazni az megteheti a jobb oldalsáv tetején van egy kép, arra kattintva a facebook profiljával szavazhat. Életmód kategóriában keresd a Nassoló Naplopót!
Tavaly a 34. helyen végeztem Nektek köszönhetően, de akkor volt kimondott gasztro kategória, most pedig egybe van zsúfolva sokféle témájú blog.

Meggyleves tejfölösen

Sokan sokféleképpen készítik a meggylevest, a lényeg, hogy meggy legyen és hideg!
Mondjuk én sehogy nem csípem igazán, de apa igen. Kipróbáltam hát tejfölösen a nagy melegre való tekintettel…és arra, hogy nem volt itthon tejszínem és sima tejjel, vízzel nem akartam. 🙂
Na szóval. Most kihagytam az egyébként gyümi levesekbe megszokott szegfűszeget és fahéjat, most citromot kapott csupán  és tejfölt.
Az illata finom, állagra krémes, úgyhogy kihűtve igazi hűsítő lehet ebben a nagy melegben.
Fagyasztott meggyet használtam hozzá, mert az volt itthon. Ezért picit szottyantabb a kinézete, de nem érdekes. 🙂

40 dkg magozott meggy

9 dkg kristálycukor
1 cs vaníliás cukor
1/2 csomag vaníliás pudingpor
1 dl (20%-os) tejföl
fél citrom reszelt héja és pár csepp citromlé

1 dl tej

A magozott meggyet egy fazékban a cukrokkal 5 percig pároljuk, majd kb. 1 liter vízzel felöntjük és 15-20 percig főzzük.

A pudingport 1 dl tejjel csomómentesre keverjük, hozzáadjuk a tejfölt, majd a meggyleves levével kicsit hígítjuk, csomómentesre keverjük és a leveshez öntjük, miközben azt folyamatosan kevergetjük.

Addig főzzük lassú tűzön, míg besűrűsödik.
Tálalás előtt alaposan hűtsük ki!

Ebédre még elkészülhet! 😉

További képeket a Facebookon a Meggyleves albumban találsz.

Pudingos ribizlis a 10. Blogkóstolóra

Már nem tudom, hanyadik blogkóstoló, amin részt veszek, de sorban összességében ez a 10.! 🙂 Szép kerek szám. Ilyenkor benevezheted a blogod, vagy a facebook oldalad vagy simán csak jelentkezel és egy gyors sorsolást követően kialakul egy sorrend, miszerint az utánad sorban következő blogról szemezgethetsz és készítesz el valami kedvedre valót a megadott határidőn belül. A 10. fordulónak Kisildi a házigazdája és a Kata a Konyhában blogot sorsolta ki nekem.
Kata sokat jár hozzám és én is többször benéztem már hozzá, úgyhogy nem volt számomra ismeretlen a terep. 🙂
Valamiért mindenkinél a desszerteket görgetem először végig, most is így tettem. Meg is akadt a szemem egy pudingos meggyes sütikén, guszta volt, de még mennyire! 🙂
Igazából a puding mellett még tejfölös is és ezért készítettem el, mert nem éreztem a számban az ízét így olvasás után, szóval meg kellett kóstolnom!
Pinduri változtatásokat eszközöltem, miszerint 2 féle ribizlit használtam meggy helyett, tortazselét sima zselatin helyett és keretben sütöttem.

Miután készen voltam és visszatértem Kata oldalára, akkor olvastam a kommenteket és láttam, hogy ez a sütike már kapós volt, mert valaki ugyanezt választotta a Blogkóstoló 6. fordulójában. 😀
Nem csodálom, hogy mindenkinek erre esik a választása, mert tényleg finom. A vajas tészta, az enyhén savanykás pudingos réteg és a fanyarul édes zselé összhangja nekem is a szívembe lopta magát! 🙂
Köszönöm a receptet és a játékot! 🙂

Lássuk, hogyan készül:

Hozzávalók:
A tésztához: 1 tojás, csipetnyi sütőpor, 20 dkg liszt, 8 dkg porcukor, 10 dkg vaj.
Középső réteg: 2 dl tejföl, 3 ek cukor, 3 dl tej, 1 tasak vaníliás pudingpor, egy csészényi piros és fekete ribizli vegyesen
Tetejére: 2 csomag tortazselé (a csomagolásán leírtak szerint készítve)

 

Elkészítés:
A lisztet elkeverjük a sütőporral, hozzáadjuk a cukrot, a tojást és a vajat.
Összegyúrjuk és egy jó fél órát hűtőben pihenni hagyjuk.
1 centinél kicsit vékonyabbra nyújtjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Én egy 20*20 cm-es keretbe lapogattam.

A tejjel és a cukorral sűrű vaníliapudingot főzünk, hozzákeverjük a tejfölt és rásimítjuk a tésztára.

Rászórjuk a lecsöpögtetett ribizli szemeket.

Előmelegített 180 fokos sütőben 25 percig sütjük az egészet.
Mikor készen van, elkészítjük a tortazselét a zacskón leírt módon és a még meleg süteményre öntjük. Hagyjuk kihűlni, majd szeleteljük és tálaljuk.

 

Fázisfotókat a Facebookon a Ribizlis-Pudingos sütike albumban találsz.

1 2