ünnep

Cipóban sült sonka és szív alakú tojás

Anita az Ízemlékek blog írója hívott meg még húsvét előtt egy blogos játékra, ahol a húsvéti asztalra kellett volna a blogunkon megtalálható recepteket ajánlani. Hát ezzel olyan szinten megcsúsztam minden igyekezetem ellenére, hogy azt hiszem mostmár badarság lenne a félkész listám közzé tenni és ezúton is elnézést kérek, hogy nem tettem eleget a meghívásnak.
Ígyhát kissé rendhagyó módon egy olyan húsvétra is való receptet hozok, amit anno a Delimano receptversenyre Anita töltött fel. Megláttam és szerelem volt első  látásra.
Az igazat megvallva én még ilyet nem láttam. Felénk ez nem elterjedt, hogy cipóban sütnek sonkát, ciki nem ciki a neten se találkoztam ezelőtt ezzel a stílussal, valószínűleg azért, mert a sütemények között nem fellelhető! 🙂

 Nagyon megfogott. És nem csak engem, apát is! Mire hazajött még szívecskés főtt tojásokat is készítettem számára jelezve mérhetetlenül nagy szerelmemet! 🙂

 Jah, hát a Floriol gasztropárbajra is beneveztem a sonkácskát. Ezért ficereg ott az olaj a háttérben. 🙂

 Szóval akkor ha már eléggé csurog a nyál, akkor lássuk a receptet:
– 1 db tojássárgája
– 1 evőkanál só
– 1 evőkanál cukor
– 4 dkg élesztő
– 40 dkg finomliszt
– 2 dl langyos víz
– 80 dkg füstölt, főtt sonka
– 2 evőkanál + 1 kk. naprafrogó olaj
– 1 kk. őrölt köménymag

A lisztet tálba szitáljuk, közepébe mélyedést készítünk.
1 dl langyos vízben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, a liszt közepébe öntjük, majd a szélekről hozzákeverünk egy kis lisztet.

Letakarva kb. 15 percig kelni hagyjuk.

Elkeverjük a sót 1 dl langyos vízben, majd 2 ek. olajjal és a köménymaggal együtt a liszthez adjuk.
Ha szükséges, még egy kevés langyos vizet adagoljunk hozzá, ez függ a liszt minőségétől.
Hólyagosra dagasztjuk, majd langyos helyen a kétszeresére kelesztjük.
A tésztát lisztezett munkalapon átgyúrjuk, és négyzet alakúra nyújtjuk.
A széleket megkenjük vízzel, a tészta közepére helyezzük a sonkát, a széleket felhajtjuk rá, cipó formára igazítjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe (én kacsasütőbe) emeljük, és letakarva 1 órát kelesztjük.

A tojássárgáját elkeverjük 1 kk. olajjal, megkenjük a cipó tetejét, és 200 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük (kb. 35-40 perc) úgy, hogy a sütő aljában egy lábasba vizet teszünk.

Hagyjuk kihűlni, majd nem túl vékony szeletekre vágjuk. Ízlés szerint (szív alakú) főtt tojással, tormával, mustárral stb. kínáljuk.

 Nagyon finom! Isteni! Készen vagyok! Jövőre tuti ott lesz a húsvéti asztalon a szentem. 🙂

Térjünk akkor rá a szív alakú tojásra. 🙂
A tojásokat hideg, nagyon sós vízben feltesszük főni. Forrástól számítva 3 percig főzzük, majd hagyjuk még a vízben 6 percig állni.
Ezután hűtsük le és pucoljuk meg. Ezzel a módszerrel – a 10 perces folyamatos főzés helyett – elméletileg nem szárad úgy ki a sárgája.
Ezt nem a kisujjamból szopikáltam ki, Széll Tamás séf mondta! 🙂
Ha szépen megpuceváltuk a tojásokat, akkor szükségünk lesz mondjuk egy tartós tejnek a felszabdalt dobozára. A sarok legyen a v alak csücske.
Kell még 2 hurkapálca vagy ahhoz hasonló, nekem pl. a csigatészta pödrője. 🙂
Végezetül 4 befőttes gumi!

Szóval az épp megpucolt tojásokat bele tesszük a kis teknőnkbe, majd a képen látható módon lefogatjuk. (Némely tojásnál kicsit látszik hol a sárgája, azt igyekezzünk beigazítani, hogy annak közepébe nyomjuk a pálcát. A szív felső mélyedése a sárgája közepébe essen. Már amennyire lehet.)
Ahogy nyomjuk bele a hurkapálcát, lassan járjunk el, hiszen a tojás fehérje megrepedhet.
Ebben a megkötözött túsz pozícióban hagyjuk teljes mértékben kihűlni a tojásokat.

Ha kihűlt szétszedjük és szépen felszeleteljük.

Annyira kis dekoratív, nem? És nem olyan bonyolult ám! Nekem az első is sikerült, pedig ásványvizes palackkal készítettem…na, mondjuk ezt senkinek nem javaslom.

A kis béna módszer:

Végülis sikeres lett az első próba, de az ásványvizes palack nem megfelelő szív alakú tojás készítésére, maradjunk annyiban.

Mézes krémes

Hozzávalók:Tésztához:
50 dkg liszt
6 dkg zsír
16 dkg porcukor
2 tojás
4 ek tej
4 ek olvasztott méz
1 kávéskanál szódabikarbóna

Krémhez:
15 dkg vaj
20 dkg porcukor
1 van. cukor
4 dl tej
4 ek liszt
2 ek porcukor
2 tojássárgája

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit alaposan összegyúrjuk, majd 4 cipóra osztjuk, kinyújtjuk egyforma lapokká és tepsi hátán kb. 8perc alatt megsütjük őket, de vigyázzunk, mert gyorsan nagyon megbarnulnak.
A 15 dkg vajat, 20 dkg porcukrot, 1 van. cukrot habosra keverjük.
A tejből, lisztből, 2 ek porcukból és a 2 tojássárgájából sűrű, sima krémet főzünk, majd amikor kihűlt összekeverjük a vajas krémmel és töltjük a lapokat.
Az egészet egy éjszakát hűtőben állni hagyjuk, de állhat egy napot is, megpuhulnak a lapok és szeletelhetjük. A végén porcukorral meghintjük.

Nagyon finom sütemény, bármennyit meg bírok enni belőle. Húgom meg minden alkalomra ezt kér ajándékba. 🙂 Egyszerre ünnepies és hétköznapi! Nyamm-nyamm…

Fonott kalács hatos fonással

Fonott kalácsot akartam minden áron készíteni, de valahogy elkészíteni sose volt hangulatom. Tegnap előtt viszont bedühödtem és neki veselkedtem az egyik receptemnek, hátha… összekevertem a tésztát és kelesztettem.
Ez idő alatt kiokosítottam magam, hogyan kell 6-os fonást készíteni ENNEK a videónak a segítségével – hozzá teszem nem is olyan bonyolult, mint amilyennek először tűnik. A 4. kalács végére fainul belejössz! 🙂





Hát ez az a kalács, amire párom azt mondta ne merjek változtatni a receptjén, ez így tökéletes. Ne merjek kísérletezni. Később pótolom a receptjét, mert fejből nem tudom, azt viszont elárulom, hogy várakozásomon felül abból a tészta mennyiségből 4 nagy kalácsot sikerült sütnöm, aminek 1 nap alatt a ki’családom a seggére is vert. 🙂
Míg el nem felejtem, annyi változtatás volt a recepten, hogy tettem bele 1 zacskó vaníliás cukrot és azért jóval több lisztet is igényelt, bár azt csak óvatosan dagasztáskor adagoltam. A tésztával annyira nem volt jó dolgozni, mert elég ruganyos volt, nem volt egyszerű rudakat sodorni belőle, de megoldottam. A videón látható módszerrel én is tettem 2 kalácsra szezámmagot, ami nagyon jól ment is hozzá, bár a néni nem olyan fonott kalácsot készít valószínűleg, amilyenre én gondolok, hanem sima sósat.
Apósom és párom azt mondta mazsi kell bele, hát legközelebb a felosztás így lesz:
1 sima fonott, 1 kakaós (3rúd fehér-3kakaós tészta fonata), 1 maszolás kalács és lehet 1 apróra vágott aszalt gyümölcsökkel gazdagított verziója is.
Elképzelem, hogy ha a recept által írt 2 részre osztom csak a tésztát, mekkora bazi nagy kalácsok sültek volna ki…Ajánlom, hogy 4 felé vegyétek és azokat osszátok 6-6 felé. Másnap is finom puha marad, öröm enni, komolyan mondom!
Ami a tetejét illeti: egy egész tojással kenegettem le őket, de nyilván ha csak tojássárgájával keni le az ember, vagy tejjel, akkor jobban fog hasonlítani a bolti kalács kérgére, amit bevallok őszintén én nem szeretek, úgyhogy nekem ez így ideális és tökéletes! 😀 Ezen kívül az az idő, amit a recept ír sütésre tökéletesen elég, nekem kimondottan tetszett, hogy a külseje aig pirult meg, féltem is, hogy nem sült át – bár azért egy tűt beleszúrtam, mielőtt kivettem – de teljesen megsült és belül- kívül ropogós maradt!
Még két fontos dolog: sütés közben a sütő aljába egy fazékba vizet raktam, úgy sült, amikor pedig kivettem alaposan megspricceltem vízzel. Ezt ne felejtsétek el.
És akkor a recept:

  • 0,5 pohár olaj
  • 2 pohár meleg víz
  • 2 dkg élesztő
  • 7 pohár liszt (1 pohár=2,5 dl)
  • 0,4 pohár cukor
  • 3 tojás
  • 2 kávéskanál só
  • 1 tojássárgája a kenéshez (nálam 1 egész tojás)
  • +én tettem bele 1 cs van. cukrot

A folyékony hozzávalókat összekeverjük, majd bele morzsoljuk az élesztőt és a száraz hozzávalókhoz öntjük.
Alaposan (legalább 20 percig) megdagasztjuk, majd konyharuhával lefedve 40 percig kel.
Ezután a tésztát 4 részre osztjuk, majd azokat részenként 6 részre.
Sütőpapírral kibélelt tepsikbe rakjuk a már befont kalácsokat és letakarva még ott is hagyjuk fél órát kelni, majd egész tojással lekenve (ha nem sárgájával kenjük, mert azt a végén kenjük rá csak) 180 fokon fél óra alatt megsütjük.
Ha tojássárgájával szeretnénk lekenni, akkor 5 perccel azelőtt, hogy készre sülne kihúzzuk, lekenjük a kalácsokat és visszatoljuk. Így kérges lesz, egész tojással lekenve pedig csak egy kis színt kap. Mi úgy szeretjük.
Miután kivesszük vízzel megspricceljük, hogy jó puha maradjon.
~ o ~ o ~ o ~
Van egy másik kalács receptem is, sógorom pékségben kemencézett és elkérte nekem végre a fonott kalács receptjét a péktől, íme:
Fonott kalács a’ la bernecei pék:

  • 1 kg liszt
  • 1 dkg só
  • nagyon kevés sütőpor
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg margarin
  • 2 tojás (fél kg liszthez van 1 tojás)
  • 1 dl tej
  • 5 dkg élesztő (1 kg liszthez)
  • nagyon kevés langyos víz.

És bár innen többet nem mondott, gyanítom összekeverjük, megdagasztjuk, kelesztjük, fonjuk, kelesztjük és sütjük alapon működik a dolog.

Stefánia szelet

Azért szeretem a Stefánia-szeletet, mert nem kell vele sokat bíbelődni, összagyúrom, megsütöm és kész is, akár hidegen, akár melegen fogyasztható. Gyorsan kész és mégse fogy el egy étkezés alatt az egész, ezért nem kell rögtön mást is főzni, elég másnap vagy harmadnap. 🙂

Hozzávalók:

  • 5 tojás megfőzve, 2 nyersen
  • só, bors
  • 60 dkg darált hús
  • 3 zsemle beáztatva
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 fej hagyma
  • pirospaprika, zsemlemorzsa
  • zsír vagy olaj

Öszeállítás:

  1. A darált húst és a vízben áztatott zsemléket (vagy kenyeret), 2 tojást, zúzott fokhagymát, finomra vágott hagymát, sót, borsot, pirospaprikát alaposan összegyúrjuk, ha lágy lenne, zsemnlemorzsát szórunk hozzá.
  2. Sütőpapírral bélelt kistepsibe rakom, mint egy rúdfasírtot, a közepébe hosszában mélyedést csinálok, oda fektetem be sorba a tojásokat, majd a széleit a fasírnak ráhajtogatom, kissé megnyomkodom, hogy tömörüljön.
  3. Tetejére zsemlemorzsát szórok, meglocsolom olajjal vagy megkenem zsírral és 160 fokon egy óra alatt megsütöm. Kicsit hűl és szeletelhető.

Megjegyzés:

  • Hidegen és melegen is tökéletes!
  • Tojások nélkül rúdfasírtként is tökéletes, vagy párom feldobta, hogy legközelebb egy szál kolbászt tegyek bele tojás helyett…még nem próbáltam.

Vérfagyasztó cupcake-ek Halloweenra

Ebben a bejegyzésben igazából egy féle muffinra koncentrálok, de többféle díszítéssel természetesen  Halloweenre való tekintettel vérfagyasaztóan horrorisztikus stílusban. 🙂

Az ötlet TücsögBogártól származik. Nagyon megtetszett nekem az alap muffin recept is, de ahogy dekorálta, az méginkább. Én imádok dekorálni, de mostanában elég szegényes fantáziával rendelkezem. Most viszont kiéltem magam kicsit.

Az alapmuffin a S’mores cupcake:

A kekszes alaphoz:
10 dkg darált keksz
5 dkg cukor
5 dkg olvasztott vaj
10 dkg étcsokoládé
A tésztához:
20 dkg cukor
18 dkg liszt
2 ek kakaó
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
csipet só
1 db tojás
1,25 dl tej
0,5 dl olaj
1 tk vanília
1,25 dl forró víz
A haboz:
4 db tojásfehérje
15 dkg cukor
A kekszet, a cukrot és a vajat jól összekeverjük. Egy muffin sütőt kibélelünk papírkapszlikkal. Minden kapszliba 1-1 evőkanálnyi kekszes keveréket teszünk. Lenyomkodjuk az aljába. (Épp elfogyott a papírom is…meg egy tapasztalat: csak 12 muffinra használjuk ezt a mennyiséget, én sokalltam, széjjelebb szedtem, nem kellett volna, bár így is ehető!)

Rászórjuk a durvára vágott étcsoki darabkákat (most cseppeket).

5 percre 175 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Amikor kivesszük, hagyjuk kihűlni. A sütőt hagyjuk 175 fokon.
A tésztához az összes száraz hozzávalót összekeverjük egy tálban. Egy másikban, a víz kivételével az összes folyékonyat. Kanalanként szépen belekeverjük a folyadékba a lisztes keveréket. Legvégül a vizet is. Sima, a palacsinta tésztánál sűrűbb keveréket kapunk. Rátöltjük a kekszes alapra. (Én egyszerre kevertem össze mindent.)
20 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk kihűlni.

A habhoz a tojásfehérjét a cukorral vízgőz fölött keményre verjük. Csillagcsővel ellátott habzsák segítségével a kihűlt sütemények tetejére nyomjuk csavart fagyi szerűen.

Konyhai fáklyával kissé megégethetjük a tojáshabot (esetemben mivel apa gázszerelő az ő gázlámpáját használtuk, vagyis használta, mert ő csinálta). Mutatósabbak is lettek a kis habkoronák.

És akkor jöhetnek a drakula fogsoros gumicukrok és a szemgolyók, ha már Halloween. A drakula fogak a lidl-ből, a szemgolyók egy natúr élelmiszerboltból vannak (80 ft/db). Némi csokidara, cukortoll volt még segítségemre.

Íme drakula vérfagyasztó fogazata:

És a vérben forgó szempár: (mivel a tartójából való kivétel után már nem voltak véreresek, segítettem rajtuk a cukortollal)

És ha már van egy szempárunk és egy szánk: 😀

Sós teasütemény

Ha szeretnél egy gyorsan elkészíthető és finom sós teasüteményt, akkor megtaláltad! Én nagyon szeretem ezt a fajta kis nasit, de mindig drágán előre csomagolva láttam csak különböző áruházak polcain.
297624_275353165837735_35175540_n

(tovább…)

Hó födte csillag mézes krémesből

Anyósom pár napja elkészítette a mézes krémesemet, de rétesliszttel – mert ő azt használ. Hát a tésztája sokkal porhanyósabb és szájpadlásra tapadósabb lett. Kérdezte milyen lett? Amúgy finom, de mondtam neki, hogy elkészítem a saját verziómban, kóstolja meg, mi a különbség. Mára megpuhult, szülinapja is van – Ezúton is NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK! – úgyhogy apa elvitt neki egy adagot kóstolóba. Teljesen más, mindenkinek ajánlom, hogy finomliszttel készítse ezt a süteményt.

A karácsonyi hangulatot szem előtt tartva csillag alakban helyeztem el a süti szeleteket és porcukorral hintettem, mint egyébként is. Ez a részleg anyukámékhoz ment reggel, húgom imádja! 🙂
A receptet már korábban posztoltam, ITT elolvashatod.

MELLÉKLET:

  • A tésztalapokat egyenként 26×19 cm-es lapokká nyújtsuk.
  • Ha eleve sütőpapíron nyújtjuk, egyszerűen áthúzhatjuk a tepsire.
  • Én külön papírokra sorban kinyújtom a lapokat és utána sütöm meg őket 8-10 perc/lap alatt…

Baileys házilag

És akkor íme a rejtély, hogy mi is van a bocis tejes üvegben éppen…házi Bailey’s. Mostmár nyugodtan elárulhatom, hiszen karácsonyi ajándéknak szántam, természetesen nem ebben a formájában, hanem szépen üvegekbe töltve.
Egy aranyos sztori is kapcsolódik hozzá.
Már 1 hónapja rákészültem az elkészítésére. Anyukám és anyósom szereti ezeket a likőröket, elsősorban nekik szántam. 22-én készítettem el és mikor már az utolsó fázisnál tartottam lejött anyukám és nagy vigyorral elkezdte ecsetelni, hogy megtalálta a házi Bailey’s receptjét és milyen jó, majd megcsinálja stb. Én meg póker arccal még meg is kérdeztem tőle, hogyan készül, mindeközben pedig épp öntöttem hozzá a whiskeyt. 🙂
Így legalább tudtam ez az ajándék már biztosan célba talált! 🙂
A szép kis üvegek is már hetek óta várakoztak a szekrényben.
A recept a következő: ITT találtam és nagyon meg is örültem neki.

Hozzávalók:
2 tubus sűrített tej
2 cs vaníliás cukor
4 ek cukor
5 dl tejszín
4 dl whiskey

1. A cukrot karamellizáljuk, félrehúzzuk és beleöntjük a tejszínt, majd visszatesszük a tűzhelyre és addig kevergetjük, míg teljesen felolvad a karamellizált cukor.
2. Ha felolvadt, beleöntjük a vaníliás cukrot és a sűrített tejet és együtt is melegítjük még pár percig, majd levesszük a tűzhelyről és hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, akkor adjuk hozzá a whiskeyt. Hűtőben tároljuk.
Az íze tökéletesen hasonlít a Bailey’s-re, szerintem nagyon nagyon finom. Terjengenek a neten rumos verziók is, de a whiskeys szerintem jobb. (Bár a rumosat még nem próbáltam.)
Mindenki próbálja ki, nagyon finom!!!!

Bejgli

Karácsony nem telhet beigli nélkül. Vagyis én így vagyok vele és akármennyit is szitkozódom miatta, azért minden évben elkészítem remélve, hogy nem reped szét a teteje.

A beigli készítés körül olyan legendák keringenek, mint meg kell mérni a tészta súlyát, majd súlyra ugyannyi tölteléket kell bele tenni, hogy ne repedjen szét…hogy egy éjszakát állnia kell a tölteléknek…stb…

Szorgosan méricskéltem az összetevőket, mindent grammra pontosan kimértem, vártam, száradt a beigli, majd kisütöttem és szétrepedt. Mérges voltam, igen! És valahogy száraz is lett vagy nem is tudom.

Amikor felvetettem annak az ötletét, hogy kipróbálok egy másik receptet apa hevesen elkezdett tiltakozni, mert abból szerinte sose sül ki semmi jó és ráadásul ez a beigli tökéletes, mert végre több benne a töltelék, mint a tészta, egyszóval neki megfelel és pont.
De nekem nem!
Hát ebből az indíttatásból kezdtem el keresgélni, amikor Adél egyik bejegyzését olvastam, hogy készen lettek a beiglijei. Gondoltam ő mindig olyan jókat készít, elkérem a receptet és fejest ugrom az elkészítésébe.
Limara pékségébe irányított, hát őérte is oda vagyok, úgyhogy “ez rossz nem lehet” címszóval kezdtem neki a sütésnek. 🙂
Azért bemásolom ide a receptet, hogy meglegyen könnyen bármi történik:


Hozzávalók:
90 dkg liszt
25 dkg margarin
12.5 dkg zsír
10 dkg porcukor
2.5 dkg élesztő (egy csomag száraz élesztő)
2 db tojássárgája
1 dkg só
1 dl hideg tejszín
2,5 dl hideg víz (nekem elég volt 2 dl)

+ 1 tojás a lekenéshez

Mák vagy dió töltelék 6 db beiglihez:
70 dkg mák vagy dió
50 dkg kristálycukor
15 dkg zsemlemorzsa
0.5 l víz
mazsola, őrölt fahéj, sok reszelt citromhéj, késhegynyi őrölt pirított szegfűszeg

A vizet a cukorral jól fel kell forralni.
És utána ráönteni a többi összekevert hozzávalókkal.
Jól ki kell hűteni. Célszerű előző nap elkészíteni.

A receptből 6 db fél kilós beigli lesz. A tésztából 6 db 27 dkg tésztának kell kijönnie (nekem 28 dkg-os lett, de feleztem a tésztát).
A tölteléknek ugyanannyi dkg-nak kell lennie mint a tésztának. Tehát egy 27 dkg-os tésztát 27 dkg töltelékkel kell megtölteni.
Az élesztőt a lisztbe bele kell morzsolni, nem kell keleszteni.
A tészta nyújtásánál sem a deszkát,sem a tésztát nem kell lisztezni. Délután mikor elkészül a beigli akkor le kell kenni tojássárgájával, hagyni kell száradni , este le kell kenni tojásfehérjével.
Éjszaka hüvős helyen de nem hütőben kell tárolni. Ha meleg helyen van tárolva akkor túlkel. És csak reggel szabad sütni!

Akkor már nem kell újra megkenni semmivel, hanem hurkapálcikával megszúrkálni több helyen középen a legaljáig a tésztának. Ez azért fontos,hogy a gőz ki tudjon belőle jönni.
Légkeverős sütőben, középen, 180 fokon, 25-30-ig kell sütni.

Tehát mint mondtam én mindent feleztem, mert csak 3 beiglit készítettem, így lettek 288 grammosak.
A töltelékkel már úgy voltam, hogy nem méregettem, csak belelapogattam szépen egyenletesen a tésztára, és ennek ellenére nem repedtek szét, pedig egyik beigli szemmel láthatóan nagyobb lett a másik kettőnél, úgyhogy mítosz megcáfolva. 🙂

Tényleg nem kell lisztezni semmit nyújtáskor, szép vékonyra lehet nyújtani a tésztát és jól meg lehet tömni töltelékkel. Amikor felvágtam, apa még akkor is ott pampogott a fülembe, hogy márpedig ő azt szereti, ha meg van tömve anyaggal a cucc és feleslegesen csinálok mindig új verziót a régi tökéletesen megfelelt…amikor megláttuk a szeletet közöltem, hogy erre merjen rosszat szólni, hogy vastag a tészta és nincs benne elég töltelék… 🙂 Tökéletes szelet lett. Pont fain arányokkal. Alig tészta, full töltelék és ráadásul finom is nagyon! 🙂
(Azért lehet a sütési mód sem mindegy – sőt szinte biztos, mert légkeverést írt ennél is – de már nem jelent számomra problémát ez sem…hogy miért? Hamarosan elárulom! :))

Szép is lett, teljesen oda voltam meg vissza! 🙂 Ez lett nálunk 2011 beiglije, és remélhetőleg innentől kezdve évente ugyanígy fogok tudni örülni a szép végeredménynek. Köszönöm a receptet!
Egy szelet képet mellékelek, amint felszeletelem a következő rudat! 🙂

Íme:
FRISS: Íme a tavaly készült bejglik…azt hiszem ezek idén határozottan jobban sikerültek. (Mondjuk ez a tavalyi második sütés, ami már szétnyílt, az első nem…)

1 14 15 16