torta

Szivárvány torta

Edit oldalán láttam ezt a tortát és nagyon megfogott. Imádom a színes dolgokat, ez a torta meg hát az! 🙂 Gyerekeknek is nagyon jó születésnapra, stb.
Gyakorlatilag színes piskóta némi ganache-al töltve, körbekenve.
Már nem is emlékszem, de talán 5 tojásos piskótát csináltam. 4 evőkanalanként színeztem, így 6 szín lett belőle. (Tudom, hogy csak 5 van a képen, a 6. már sült.)

Ilyen formában sütögettem őket, darabját 10-12 percig közepes lángon.

Azért ezek a színek engem magukkal ragadtak! De ha tudom, hogy a piros és a rózsaszín piskóta tésztába keverve majdnem ugyanúgy néz ki, akkor feketét csinálok! :S

Ilyen lett összeragasztva. A ragasztáshoz épp csak egy lehelet Ganache-t használtam, épp felverve.
Azért karistoltam le félkörre a két végét, mert az eredeti elképzelés az volt, hogy a tetejére fondantból szivárványnak mintázom, aztán ez megváltozott…előre még nem is sejtettem, hogy a következő ötletemet meg a sors húzza keresztbe.

Tehát a szivárványozás helyett teljesen felvertem a ganache-t és lehűtöttem. Majd ezzel körbekentem a tortát, a tetejére raktam egyszer megmaradt próba virágokat, az oldalán meg megpróbáltam én kosárfonó díszítőcsővel díszíteni. Nem mondom, hogy csodás, de tűrhető lett elsőre ahhoz képest, hogy azt se tudtam mi fán terem a habzsák.

Tudom, hagy némi kívánni valót maga után… Aztán megpróbáltam átemelni óvatosan egy nagy pengéjű kést és a kezemet használva a végleges táljára (mert ugye nem azon díszítettem, mert nem akartam “körbekoszolni”), amikor is lefordult róla, kicsúszott a kezemből és fuccs a kosárfonásnak. Mérges lettem nagyon! :S Hát elsimítottam az összes felét, de már dühömben és visszaraktam rá az éppen maradt virágokat.

Most élvezi a hűtő társaságát, holnap vágjuk fel, engem a belseje érdekel. Igazából ez nem egy olyan torta, amit nagyon tölteni lehet, hiszen akkor nem lesznek a színek közvetlen egymás mellett, úgyhogy ez csak egy érdekesség. Persze azért a piskóta a csokival nem utolsó ízvilágként! 🙂
És íme szeletelve:

Sacher torta

A Sacher-torta nem tartozik a legkönnyebben elkészíthető és olcsó tortacsodák közé, viszont isteni finom! Ami azt illeti én sem a baracklekvárt, sem a marcipént nem szeretem, e két dolog pedig ebben a tortában persze abszolút domináns és valahogy mégis a kedvenc tortám lett! Imádom! Elkészíteni viszont már annyira nem. Bevallom még nekem is általában második nekifutásra sikerül szépre kisütnöm a tésztáját, ami persze dupla pénzbe kerül éspedig nem valami olcsók a hozzávalók…vedd csak a 8 tojást és a jobb minőségű étcsokit.
Mindezek ellenére viszont megéri szenvedni vele és kipróbálni, mert nagyon finom. És aki esetleg végképp nem szereti a marcipánt, az ki is hagyhatja, vagy esetleg készítheti egy vékony fondant bevonattal is.
A tésztához:

  • 8 tojás
  • 15 dkg kristálycukor
  • 20 dkg étcsokoládé
  • 20 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 20 dkg liszt
  • 1 cs sütőpor

A tetejére:

  • 1 ek kristálycukor
  • 25 dkg baracklekvár
  • 40 dkg marcipán
  • 30 dkg étcsoki
  • 2 ek olaj
  1. A sütőt 190 fokra előmelegítjük, a tojásfehérjéket az apránként hozzáadott kristálycukorral kemény habbá verjük. A csokit darabokra törjük, és vízgőz felett megolvasztjuk.
  2. A vajat habosra keverjük, apránként hozzáadjuk a csokit, porcukrot, vaníliás cukrot, és egyenként a tojássárgákat.
  3. Belekeverjük a fehérje harmadát, hogy fellazítsuk a krémet.
  4. A lisztet összekeverjük a sütőporral, és a masszába keverjük, majd óvatosan hozzáadjuk a maradék fehérjét is, vigyázva, hogy ne törjön össze.
  5. Vajazott, lisztezett vagy sütőpapírral bélelt tortaformába töltjük, majd a középső rácson sütjük 20 percig, majd levesszük 160 fokra, és még kb. 40 percig sütjük tűpróbáig. A sütőajtót lehetőleg fél órán át ne nyissuk ki. Nagy odafigyelést igényel a sütése, mert könnyen nyers marad a közepe.
  6. A kész torta tetejét megszórjuk 1 ek kristálycukorral, és hagyjuk hűlni.
  7. Kettévágjuk, az egyik lapot megkenjük baracklekvárral (ha megszórjuk a lapot habfixálóval nehezebben nedvesedik át a tészta a lekvártól), rárakjuk a másik lapot, és az egész tortát vékonyan megkenjük baracklekvárral. 
  8. A marcipánt kinyújtjuk 2-3 mm vastagra, négyzet alakúra. A legjobb, ha sütőpapíron csináljuk, és enyhén beolajozzuk a nyújtófát, hogy ne tapadjon. Majd ügyesen befedjük vele a tortát teljesen. 
  9. Végül elkészítjük a csokimázat, és leöntjük a tortát. Egy éjszakát hagyjuk állni, aztán szeletelhetjük.

Tetejét marcipánból vagy fondantból készített díszekkel tehetjük egyedivé.
Hamis marcipán recept ITT, fondant recept ITT vagy pillecukros fondant ITT.
A tésztának nagyon szépre kell sülnie, nem szabad, hogy a közepe bármennyire is nyers maradjon, ezért nagy odafigyelést igényel!

Anyósom születésnapjára készítettem a tortát, és meg kell hagyni nagyon finom lett. Azelőtt drága pénzért vettem cukrászdában, és bár így sem egy olcsó torta, ezerszer finomabb, mint a cukrászdai! Mindenkinek merem ajánlani, mert nagyon finom!

Csokoládés máktorta meggyszósszal és vanília fagyival újra


Újra elkészítettem ezt a finomságot, mert csak egy fotóm volt róla és mert isteni finom! Ezen kívül a meggy még szezonális is!
A legjobb, ha vanília fagyival és meggyszósszal tálaljuk. A receptjét ITT találod, mindenképp próbáld ki!
Megjegyzésként még annyit, hogy most sikerült először úgy megsütnöm, hogy a közepe nem esett be, ezért mellékelek még pár képet, mert most aztán pofás kis tortát kaptam. Asszem mostanra sikerült kiismernem a sütőm sütési módját, meg nagyjából mostanra bírom eltalálni, hol hány fokon süthet… 🙂
Íme a képek:




A meggyecskét pont úgy sikerült szednem a fáról, ahogy kell: egy párat ici-pici kis levélkével. 🙂

Tiramisu torta

olt egy tiramisu receptem, amit sógornőm adott, hogy anyukája olyat csinál, amiben nincs mascarpone és nem tesznek bele nyers tojást sem. Szimpi volt, finom volt, de gej és nem kimondottan tiramisu, hisz mindent kihagytak belőle mi lényege. Hozzáteszem akkor készítettem először, előtte nem is nagyon ettem tiramisut, úgyhogy nekem mondjuk megfelelt éppen akkor!

Aztán eljött most sógorom névnapja és kitaláltam, hogy csinálok neki egy tiramisu tortát. A formája nagyon tetszett, a hozzávalókkal viszont bajban voltam. Nem akartam én sem mascarpone-t venni, de nem az íze végett – merthogy még sose kóstoltam -, csupán az előítélet miatt, amit vele és az árával szemben éreztem…nomeg a nyers tojás……és ekkor jött szembe velem egy tiramisu torta recept a Mit főzzek ma magunknak? blogból, a Világbajnok tiramisu torta receptje. Nem véletlenül adta neki a szerző ezt a nevet, annyit mondhatok!
Hozzávalók:

  • 2 csomag babapiskóta
  • fél liter feketekávé + bele 3 cs van. cukor
  • 1 rumaroma
  • 2 db tojás
  • 15 dkg cukor
  • 25 dkg natúr vajkrém (Rama margarin, vagy teavaj nem jó!!!) mondjuk Milli
  • 5 dl tejszín
  • 3 teáskanál étkezési zselatin
  • 1 dl tej
  • 3 evőkanál kakaópor

Elkészítése:

  1. A zselatin elkészítésével érdemes kezdeni, mert annak langyosra kell hűlnie a felhasználása előtt. (langyosra, nem pedig hidegre!)
  2. 3 teáskanálnyi zselatint fokozatosan, állandó kevergetéssel tegyük bele1 dl hideg tejbe. Takaréklángon alágyújthatunk és kevergessük, ameddig fel nem forr, ezután húzzuk félre a tűzről, és hagyjuk hűlni.
  3. Először tojásokat kell habosra keverni a cukorral, majd mehet bele a natúr vajkrém is, és azzal is tovább kell keverni, még újból szép habos nem lesz.
  4. Elővesszük a fél liter habtejszínünket is, és belelocsoljuk a tálunkba. Ezzel kb. 5 percig verjük, legnagyobb fokozatra kapcsolva a gépet.  Közben a rumaroma kb. 1/3-át is csorgassuk a krémbe. Sárgás krémet kapunk. Mire ide eljutunk elméletileg megfelelő hőmérsékletűre hűl a zselatinunk.
  5. Tegyünk a kávéba rumaromát és van. cukrot, majd épp csak mártsuk bele a piskóták mindkét felét és tegyük egy kapcsos tortaforma aljába olyan szorosan, amennyire csak lehet. Törjük el a piskótákat, hogy mindenhol legyen.
  6. Legalulra piskóta kerül, majd krém. A krémre minden rétegnél kakaóport szitálunk. Legfelülre krém kerül, és arra befejezésül kakaószitálás. Hűtőben pihentetni pár órát, vagy egy teljes éjszakát. Ekkorra szépen megdermed a krém a zselatintól, és majd könnyen leemelhető lesz a tortától a kapcsos forma oldala.
  7. Én a krémből hagytam még egy keveset, amit a tortagyűrű leemelése után a torta köré kentem, hogy a piskóták odatapadjanak az oldalához. Mindegyikből levágtam egy keveset, egyforma darabokat és átkötöttem végül egy szalaggal, amire ha összeállt nincs szükség, de elég a torta felvágása előtt eltávolítani.







Büszke vagyok a tortára, mert ténylegesen tiramisu torta, finom lett és szép is, nagy sikert arattam vele. Nem gej, nem tömény, pont jó. Pedig féltem, hogy nem fog ízleni neki a megszokott után. A receptet azóta többen elkérték, hát nem csoda, a torta 3/4-e fél óra alatt elfogyott és ennél jobb érzés nincs is!
~ o ~ o ~ o ~
Azért leírom ide a régi tiramisu receptemet, hátha valakinek fekszik és ki szeretné próbálni, mert egyébként nem rossz, de nem kimondottan tiramisu ezek után az ízek után! :S
Hozzávalók a hamis tiramisuhoz:

  • 1 nagy tejföl (vagy 2 kicsi)
  • 20-25 dkg porcukor
  • 2,5 dl hulala tejszín
  • 1 habfixáló
  • 3 van. cukor
  • 1,5 dl feketekávé
  • rumaroma
  • babapiskóta
  • kevés keserű kakaópor
  1. A tejfölt és a porcukrot összekeverjük, a tejszínt a habfixálóval és 1 cs van. cukorral felverjük kemény habbá.
  2. Előkészítünk egy jénayt.
  3. A kávéban elkeverünk ízlés szerinti mennyiségű rumaromát és a maradék van. cukrot.
  4. A jénay alját kirakjuk babapiskótával, meglocsoljuk kávéval, rá rakunk egy réteg krémet, majd ismét piskóta, kávé, krém, a legtetejére krém kerüljön és azt meghintjük egy kis keserű kakaóporral.

Megjegyzés: aki szereti a rétegek közé tehet banánkarikákat is, mert állítólag úgy is nagyon finom. 🙂

Dobos torta

Amikor tortát készítek, a lelki szemeim előtt mindig megjelenik egy etalon, amit sok olyan torta képből teszek össze magamnak, amit az interneten láttam. Aztán nekifogok és valahogy mindig-mindig elcseszerintem valahol…és ez már unalmas és kedvszegő.
Hát életem első dobos tortája ilyen lett:

Külön receptet nem néztem hozzá, sima piskótát csináltam 12 tojásból, de nem használtam fel az összes tésztát, tortaformában sütöttem, aztán rájöttem, hogy hát jobban jártam volna, ha hallgatok egy bloggerre és külön laponként sütöm meg…de akkor már mindegy volt.
Valamiért életemben először a piskóta sem olyan lett, mint szokott. A sütőm meg elkezdett elől égetni, szóval…
A krémet már nem tudom, honnan szedtem, de nekem nagyon bejön és ahogy először csináltam egyből a dobos torta jutott eszembe róla, szóval elkönyveltem dobos torta krémnek.
Íme egy csokikrém, ami tömény, de finom:
4 tojást 20 dkg cukorral és 2 cs van. cukorral egy lábasban elkezdek hevíteni, míg a cukor elolvad.
Ezután rögtön habverővel elkezdek habot verni belőle míg teljesen ki nem hűl!
23 dkg hűtőből kivett vajat felkockázok és robotgéppel hozzákeverem  a tojásos habhoz. (Nem baj, ha darabos lesz.)
25 dkg étcsokoládét vízgőz fölött megolvasztok, 4 dkg kakaóport csomómentesre keverek benne, majd hozzá öntöm a vajas masszához és jól elkeverem benne.
Aztán már csak töltenem kell vele a lapokat, azért kicsit nem árt ha várunk vele, kissé megszilárdul.
Tehát megkentem a lapokat és a legszebb tortalapra készítettem el a karamellt. 18-20 dkg cukrot (keveseltem, így lett vagy 30-35 dkg) 3-4 csepp ecettel megkaramellizáltam és rögtön a lapra curgattam. Gyorsan elsimogattam, mert marha gyorsan köt. És gondoltam én kis naív, hogy majd felszeletelem és nem egyben rakom a tortára, hanem egy csokirózsára sráhen ráfektetve szeletenként. Persze. A karamell megkötött, nyújt, ragadt, tört…bakker, nem tudtam olyan gyorsan mártani a kést a forró vízbe, letörölni, vajazni és vágni, hogy jó legyen, így sajnos össze barmoltam a tetejét, ezért igyekeztem úgy bevonni a tortát a krémmel, hogy jócskán maradjon a tetejére is.
Mert ugye nem lett szép a karamell máz, így bevontam a tortát, az oldalára kés pengére szórt mogyorót tettem, majd ráraktam a karamelles lapot és a kötelező csokirózsák után Igyekeztem némiképp eltüntetni a hibákat amennyire tudtam.
És itt jegyezném meg, hogy az, aki szereti a tetején a karamellt, mint én SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNY KÖZÖTT NE CSINÁLJON NAGYOBB ADAGOT, MERT AZÉRT NEM LEHETETT SZELETELNUI RENDESEN ÉS CSAK KIS ADAGGAL VISELKEDIK RENDESEN A TORTA. 🙂
Ez volt számomra a nap tanulsága. Csúnya volt, de azért finom és jó puha, friss. 🙂
Hugom töltötte a 12-t (2011), Neki készült egy adag mézes krémes társaságában. 🙂
BOLDOG SZÜLINAPOT HUGI!




1 11 12 13