csokoládé

Csokivarázs muffin

Csokivarázs muffin

Hozzávalók:
Krémhez:
2 tojás
1 evőkanál vaníliás cukor
10 dkg kristálycukor
11 dkg vaj
12 dkg étcsokoládé
2 dkg cukrozatlan kakaópor

Muffinhoz:
70 gr olvasztott vaj
60 gr kristálycukor
1 tojás
90 gr liszt
fél tk sütőpor
1 ek cukrozatlan kakaópor
10 dkg étcsokoládé
1 dl tej

Elkészítés:
A sütőnket kibéleljük muffin papírokkal.
A sütőt 190 fokra előmelegítjük.
A vajat a tojással és a cukorral alaposan elkeverjük kézi habverővel, majd hozzákeverjük a tejet, és a száraz hozzávalókat.
Egynemű tésztát kapunk, amiből minden muffin kapszliba fél evőkanálnyit teszünk.
Ezekre a halmokra teszünk egy kocka étcsokit, majd ismét fél evőkanál masszát.
20 perc alatt készre sütjük és hagyjuk kicsit hűlni.

Míg sülnek a muffinok, addig elkészítjük a krémet.
A tojásokat a cukrokkal egy lábasban addig melegítjük, míg a cukor teljesen elolvad.
Folyamatosan kevergessük, nehogy rántottát kapjunk.
Amikor a cukor elolvadt egy gép habverővel addig habosítjuk, míg szobahőmérsékletre nem hűl.
Ekkor belekockázzuk a hűtőből éppen kivett vajat és alaposan elkeverjük a habban. Nem baj, ha darabos.
A csokit megolvasztjuk és elkeverjük benne a kakaóport, majd óvatosan, folyamatos keverés mellett a tojásos masszához keverjük egészen addig, míg szép sima krémet nem kapunk.
Kicsit hagyjuk hűlni, majd csillagcsöves habzsákba töltjük és a muffinok tetejét díszítjük vele.

Megjegyzés: megszórhatjuk különböző ehető gyöngyökkel a krémet, illetve süthetjük kis 24 db-os aprósüteményes tepsiben is, ekkor kis falatkákat kapunk.

Kívül belül lágy, krémes. Tömény csokis gyönyör. Piros szívecskékkel brutális boldogsághormon lehet Valentin-napon is. 🙂

Csokoládélikőr

Ha már közeledik a karácsony, és jönnek a gasztro ajándék ötletek, akkor itt egy újabb: csokoládélikőr, amit házilag is elkészíthetsz a szerettednek.

5 dl likőrhöz:

2 dl tejszín
4 ek kakaópor
15 dkg cukor
10 dkg 70-80%-os étcsokoládé
2,5 dl sötét rum

A tejszínt a kakaóval elkeverjük, beleöntjük a csokit, a cukrot és kis lángon összeolvasztjuk őket.
Ha minden szépen feloldódott hagyjuk langyosra hűlni, majd ezután jól elkeverjük benne a rumot.
Keresünk valami formás üveget és apró szűrőn át beletöltjük. 🙂
Tároljuk hűtőben.

A receptet valamikor 1 vagy 2 éve talán a TeaRoom oldalán találtam.

Almás pite karamellásan, fehér csokisan

Szeretjük az almás pitét. Minden formában. Ez most karamellás, vaníliás, fehér csokis, flan tésztás.

Tésztához:
250 gr liszt
125 gr vaj
1 tojás
1 ek kr. cukor
1/2 tk só
40 ml hideg víz

A lisztet egy tálba szitáljuk ,a közepébe ütjük a tojást, a felkockázott vajat, sót és cukrot.
Elkezdjük összedolgozni és idő közben hozzá öntjük szépen fokozatosan a vizet is.
Alaposan összegyúrjuk, majd folpackba csomagolva hűtőben pihentetjük felhasználásig.

Töltelék:
4-5 nagyobb alma
1 1/2-2 dl tejszín
20 dkg cukor
4-5 ek fahéj
10 dkg fehér csoki
1 vanília rúd magjai

Az almákat meghámozzuk, lereszeljük.
A cukrot egy nagyobb serpenyőben elkezdjük karamellizálni. Amikor szépen felolvadt a cukor, akkor belekeverjük a vanília magjait, majd apránként belecsurgatjuk a tejszínt. Óvatosan, mert felhabzik!
Amikor csillapodtak a kedélyek, akkor a reszelt almából a két kezünkkel kinyomjuk a felesleges levet és szép óvatosan a karamellhez adjuk. Alaposan elkeverjük, majd beledobunk 100 gramm fehércsokit. Ha felolvadt készen is vagyunk. Nagyon pindurit hagyjuk hűlni, ez idő alatt a tésztával kibéleljük a piteformánkat, amit előzőleg azért kivajaztunk.
Szép vékonyra nyújtjuk és a pereménél kissé hosszabbra hagyva levágjuk a felesleget.
Villával megszurkáljuk az alját, majd elegyengetjük benne a tölteléket és a maradék tésztával befedjük, a széleket alaposan összenyomkodjuk.
200 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt megsütjük.

Figyelem! Mi édesen és fahéjasan szeretjük! A cukor mennyiségét lehet csökkenteni, a fahéj mennyiségét szintén!

Amikor megsült hagyjuk a formában kihűlni, majd szépen ki tudjuk fordítani és tálra helyezni.

Piskóta trüffelkrémmel és karamellizált körtével

Ennek a kis sütinek a története egyszerű. Ki akartam próbálni egy vizes piskóta receptet, de akkor már hasznosítsam a Zila formámat is…És abba kell töltelék, de akkor az már legyen tuningolva.

Vizes piskóta:
3 tojás
7,5 dkg porcukor
5,5 dkg kristálycukor
3 ek. forró víz
1/2 cs. sütőpor
13 dkg liszt
1/2 cs. vaníliás cukor

A porcukrot a 3 tojássárgájával kicsit mixeljük, majd hozzáadjuk a forró vizet.
Ehhez a masszához öntjük a lisztet a sütőporral és jól elkeverjük.
A fehérjét a cukorral a szokásos módon felverjük, és óvatosan hozzákeverjük a tojássárgás krémhez.
Ezt töltjük formába.

A trüffelkrém semmi extra. A trüffel lényegében ganache…enyhén túl van misztifikálva. A trüffelnek a lényege igazából, hogy formálhatóvá kell tenni, így több csokival, vagy kevesebb tejszínnel dolgozzák össze a ganachet, de ugyanúgy megy bele vaj is.
Mennyiséget itt nem néztem. Elkészíthető bármilyen csokiból, legyen az ét-, tej- vagy fehércsoki. Én most jó kis 64 vagy 65%-os belga étcsokival készítettem. Egy tálba tettem a csokilencséket, tejszínt melegítettem kis mézzel (ha hígabbra szeretnénk a szószt, akkor több tejszínt, mondjuk 100 gramm csokihoz 2 dl tejszínt) és mikor még nem forr lekapcsoltam és leöntöttem vele a csokit. Addig kevertem, míg teljesen felolvadt a csoki, aztán kevertem bele egy kis vajat. Ezzel töltöttem az üregeket. Lehet ízesíteni aromákkal, gyümölcssűrítménnyel, amivel szeretnénk.

A tetejére karamellizált körte került.
Szintén nem tudok mértékkel szolgálni, de jó sok cukrot beleöntöttem egy nagy serpenyőbe. Nem nyúltam hozzá, csak mikor már a széle megolvadt, ekkor szépen addig kevergettem, míg csomómentesre karamellizálódott a cukor (nagy lángon). Ekkor beleöntöm a körtét, amit felkockáztam (2-3 körte). Ne ijedjünk meg, sercegni fog és összeáll a cukor a nedvességtől, de folyamatosan kevergessük óvatosan, hogy a kelleténél jobban ne törjük össze jobban a körtekockákat. Kicsit mérsékeljük a lángot és addig kevergessük, míg a nedvesség távozik és felolvad újra a cukor. Picit hagyjuk hűlni, majd a kockákat megöntözzük vele.

Finom volt, a piskóta pillekönnyű, a csoki és a karamellizált körte nekem nagyon bejött. Ki lehet próbálni ananásszal is, vagy nem bármivel, ami azért a hő hatására nem esik össze, mint pl. a barack.

Ha a karamell bekeményedne, akkor melegítsünk rá kicsit.
A karamelles serpenyőt a legkönnyebben úgy tudjuk elmosni, hogy vizet engedünk bele és felforraljuk. Nem kell suvickolni. 🙂

Csokoládélikőr

3 dl rum
15 dkg cukor
2 dl tejszín
10 dkg 70%-os étcsoki
4evőkanál(holland) kakaópor

A tejszínt a kakaóporral, a cukorral és csokival együtt kis lángon olvasszuk fel, majd hagyjuk langyosra hűlni.
Ha langyos, adjuk hozzá a rumot és jól keverjük össze.
Szűrön át töltsük üvegekbe, és tároljuk a hűtőben.
Recept: TeaRoom

Brownie tejkaramellával és pirított fenyőmaggal tuningolva

Ennek a brownienak a receptjét már anno a blog indulásakor is megosztottam veletek.
Itt találjátok: BROWNIE.
Azért beszúrom ide a recit:

  • 185 g vaj
  • 185 g étcsoki
  • 3 tojás
  • 150 g kristálycukor
  • 1 ek vaníliás cukor
  • 55 g liszt
  • 55 g darál dió
  • csipet só

Elkészítés:

  1. Vízgőz felett összeolvasztjuk a vajat és csokoládét. Hűlni hagyjuk.
  2. A tojásokat a kétféle cukorral habosra keverjük.
  3. A lisztet elvegyítjük a finomra darált dióval és a csipet sóval.
  4. A kihűlt csokis vajat hozzá keverejük a tojásos masszához, majd a lisztes-diós egyveleget is beleforgatjuk. Az egészet simára keverjük.
  5. Sütőpapírral bélelt tepsibe (egy kb. 27 x 18 x 3 cm-esbe) simítjuk a tésztát és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 17 percig sütjük.
  6. A brownie sütésekor különösen fontos, hogy sikerüljön eltalálni, mikor vesszük ki a sütőből: akkor jó, amikor a teteje már szilárd, belülről pedig sötét és ragacsos.

Ez a brownie pont olyan, hogy beveszed a szádba és elolvaaaaad. Annyira finom, hogy egymagad be tudnád falni az egész adagot! :S

Most úgy készült, hogy egy nagy púpos evőkanál tejkaramella krémet is belekevertem a tésztába, a tetejét pedig (csak a felének) megszórtam pirított fenyőmaggal. Nagyon jól passzol!

Formákat is kiszúrhatunk a tésztából és akkor nem sima négyzet alakúak lesznek a sütikék.

Aztán jött az ötlet. is parti falatokat készíthetünk a brownieból. Pici kiszúrókkal különböző formákat vágunk ki, majd egy fogpiszkálót beleszúrunk mindegyikbe és úgy tálaljuk.
Nem volt már csokim, DE legközelebb a felét bele mártom majd olvasztott fehércsokiba és megszórom szórócukorral, ilyenekkel. Nagyon kis helyesek, pont 1-1 falat az egész.

Eredeti recept Petrától a NoSaltyról.

Csokis karamell

Ezt a csokis karamellt egyszer egy újságban láttam és akkor eldöntöttem (bár nagyon is félve), hogy elkészítem. Annyira jó lett, hogy az SK ajándékaim ezek a kis csomagok lettek és lesznek – bár ezzel most lelőttem a poént még annak a pár embernek, aki még nem kapta meg az egyik játékom beígért nyereményét. :S
Sebaj. Ezzel neveztem a SAD 5. fordulójára és ezért kell most megosszam veletek a receptjét, annak ellenére, hogy csak azután akartam ezt megtenni, hogy mindenki megkapta a csomagot.

  • 2,5 dkg vaj
  • 2 evőkanál jóféle keserű kakaópor
  • 13 dkg kristálycukor
  • 1 dl habtejszín
  • 105 gramm cukorszirup
  • késhegynyi só
  • fél kiskanál ecet
  • 1-2 dkg vaj a fölvágáshoz
  • A díszítéshez:
  • mandula, mogyoró, cukorgyöngyök, amit szeretnénk

Elkészítés:

Egy püspökkenyérformát vagy más négyzet alakú edényt sütőpapírral szépen kibélelünk, hogy a széle túlérjen a forma peremén, mert így könnyebb lesz kiemelni a karamellt.A vajat egy kisebb, vastag aljú lábasba tesszük és felolvasztjuk – nem forrósítjuk. Ha fölolvadt, hozzáadjuk a kakaóval vegyített cukrot, összekeverjük, beleöntjük a tejszínt, a cukorszirupot és a sót is. Kevergetve fölforraljuk, közben az ecettel ízesítjük, majd addig forrósítjuk tovább, míg 122 fokos nem lesz.

A sütőpapírral bélelt formába simítjuk, hagyjuk, míg egy kicsit megszilárdul, de mielőtt teljesen megkeményedne a kilógó sütőpapír segítségével kiemeljük, majd megvajazott élű késsel kockákra vágjuk, és kedvünkre díszítjük.

Melegen tartva összetapadnak, tegyünk közéjük sütőpapírt.

Próbáltam kiszúróval is kiszúrni, az sem rossz, de nekem jobban tetszett a négyzet megoldás késsel kidolgozva! 🙂

Celofánba csomagoltam őket egyesével, mint egy kis szaloncukrot, úgy kötöttem el a végeit.

És így mentek el az ajándékok.

Forrás: Príma konyha

Csokoládés máktorta házi vanília fagyival, eperpürével/meggyszósszal

Bár már többször elkészítettem és a blogon is már kétszer fent van, azért úgy gondoltam ez a verseny megérdemli, hogy ismét elkészítsem, ne pedig már megjelent képekkel nevezzek.
Ez a máktorta most a Rosalia receptparádéra készült. Tegnap előtt jelentettem meg egy másik bejegyzést, aminek a főszereplője egy rozé zselés bonbon volt, abban ugye felhasználtam a rosét, ez pedig egyfajta borfalatként funkcionál.
A borom ismét a BB Merlot Rosé 2010. (tovább…)

Profiterol

Hozzávalók:
(kicsit másképp, mint a képviselőfánk….)

– 52 gramm olaj
– 1 csipet só
– 1 csipet cukor
– 52 gramm víz
– 4 db tojássárgája a krémhez
– 52 gramm liszt
– 120 ml habtejszín
– 94 gramm egész tojás
– 1 db vanília rúd a krémhez
– 32 gramm keményítő a krémhez
– 42 gramm cukor a krémhez kétszer
– 365 ml 3,5%-os tej
– 365 ml 3,5%-os tej a krémhez
– 100 gramm ét- vagy tejcsoki

A vizet, sót, cukrot és olajat egy lábasban összekeverünk és felforraljuk.
Bele keverjük a lisztet és addig kevergetjük, míg el nem válik az edény falától.
Ezután robotgépbe tesszük és magas fordulaton habosítani kezdjük, majd egyenként alaposan belekeverjük a tojásokat.
Sima csöves (12-es cső) nyomózsákba tesszük és egymástól 4-5 cm-es távolságra apró halmocskákat nyomunk a sütőpapírral fedett tepsire.
Egy permetezővel alaposan bepermetezzük a halmokat vízzel.
210 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük, még szép színt kapnak.

A krémhez a keményítőt 42 gramm cukorral elkeverünk és egy lábasba tesszük, felöntjük tejjel és simára keverés után félre tesszük.
A tojássárgájákat 42 gramm cukorral felhabosítjuk és a tejes keverékből egy keveset hozzá keverünk a masszánkhoz, hogy kicsit lazítsuk.
A tejes keveréket feltesszük főni és szépen lassan, folyamatos keverés közben hozzá csurgatjuk a sárgájás masszát, majd puding állagúra főzzük.
Ha elértük a kívánt halmazállapotot, akkor egy tálba tesszük és celofánnak lefedjük, ezzel elkerülhetjük, hogy bebőrösödjön. Hagyjuk hűlni.
Ha langyosra hűlt a krém, akkor 3-as vagy 4-es sima csöves nyomózsákba töltjük a krémet és a kis fánkocskáinkat mindet egyesével oldalba bökjük vele és megtöltjük a krémmel őket.

Elkészítjük a csoki öntetet:
A csokit feldaraboljuk és egy tálba tesszük. A tejszínt felmelegítjük, de ne forraljuk!
Ha jó meleg, ráöntjük a csokira és simára keverjük a ganache-t.
(Plusz tejszínnel hígíthatjuk ha netán sűrű lenne.)

A fánkocskákat egymásra halmozzuk és leöntjük a csoki öntettel.

Egy “nyaralásunk” alkalmával ettem először ezt az édességet, de azt sem tudtam mi a neve. Nagyon finomnak találtam, azóta nem hagyott nyugodni a gondolat, vajon hogyan készítették ezt a csodát. És akkor rátaláltam az étlapjukon a neten barangolva és el kellett készítenem. Nem csalódtam. 🙂 Nagyon finom!
Készülhet csokis krémmel is és ezzel a vaníliással is.

1 12 13 14 15