A dödölléről már egészen kiskorom óta sokat hallottam. Főleg ebben a formában:
♪♫♪♫ Éliás, Tóbiás, egy tál dödölle….♪♫♪♫

Aztán itt ki is fújt, ugyanis soha életemben nem ettem, de még csak nem is készítettem. Ez a mai nappal megváltozott! 🙂

Az elkészítésének az apropója pedig, hogy közeleg a Karácsony. Ilyenkor még inkább előtérbe kerül az adományozás (bár én egész évben alkalomadtán kapok a lehetőségen).
És sajnos rengeteg rászoruló család van az országban. Ez pedig egy abszolút tartós élelmiszerekből készült étel. Miért fontos ez?
Nagyon sok család nem hogy rezsit fizetni, ruházkodni, de rendesen táplálkozni sem tud, nem vagy csak nehezen jutnak hozzá még az alapvető élelmiszerekhez is, annyira a létminimum alatt élnek. 🙁
Nekik segít már sokadik éve a Magyar Élelmiszerbank Egyesület élelmiszergyűjtő kampánya, amihez a Tesco 2017-ben már 10. alkalommal csatlakozik.
November 24-26-ig országosan 161 Tesco áruházban lehet leadni tartós élelmiszer adományokat. Az Élelmiszerbank önkéntesei szívesen adnak bővebb tájékoztatást, illetve fogadják a felajánlásokat.

Tartós élelmiszerek például: tartós tej, cukor, só, porcukor, liszt, rizs, bébiétel, konzervek, olaj, tészta, csokoládé, szaloncukor, kakaópor, zsír, sütőpor, tea, mák, tasakos levesek, pudingpor, búzadara, ecet, zsemlemorzsa, fűszerek, instant élesztő, ketchup, mustár, majonéz, lekvárok, kompótok, savanyúságok, lencse, bab, sárgaborsó, hagyma, krumpli, fokhagyma, kávé,  stb.

 

Tehát most szeretném megmutatni, mennyire egyszerűen lehet tartós élelmiszerekből tartalmas, laktató ételt készíteni. És ezt most a mindenki által legalább hallomásból ismert dödöllével szemléltetem. 🙂

3 főre:
50 dkg krumpli
4 dl víz

18 dkg liszt

1.5 közepes fej vöröshagyma
2-3 ek zsír
tejföl

A krumplit meghámozzuk, felkockázzuk.
Annyi vizet öntünk rá, amennyi pont ellepi.
Megsózzuk.
Fedő alatt megfőzzük a burgonyát.
Míg a burgonya fő, egészen apróra kockázzuk a vöröshagymát.
Ha a burgonya megfőtt, a vízzel együtt összetörjük.
Hozzáadjuk a lisztet, a tűzhelyen, alacsony hő fölött, egy fakanál segítségével csomómentesre keverjük. Jól összedolgozzuk.
Egy serpenyőben zsírt olvasztunk, rátesszük a vöröshagymát, üvegesre pirítjuk, majd megsózzuk.
A burgonyás masszából két olajozott kanál segítségével nagyobb galuskákat készítünk, és azokat a hagymás zsíron pár perc alatt aranybarnára pirítjuk, karamellizáljuk.
Szépen forgassuk a dödölléket, míg minden oldaluk szépen megpirul. Ez kb. 3-4 perc.
A kész dödölléket tejföllel meglocsolva magukban, vagy akár más ételhez köretként tálaljuk.

Mint látjátok nem egy nagy kaland. Be kell valljam nekem nagyon ízlett! És szinte teljes egészében olyan élelmiszerekből készült, amit bárki adományozhat az elkövetkezendő hétvégén, hogy a rászoruló családok is készíthessenek akár dödöllét! 😉

Tényleg minden apróság számít, hisz’ tudjátok, a sok kicsi sokra megy! Akár egy csomag liszt, egy zacskó rizs, de még egy csomag sütőpor is nagy segítség lehet! (Fentebb több tippet is adtam, miket adományozhattok.)
November 24-től az alábbi oldalon részletes információkat is találsz a gyűjtésről. 🙂

Karácsonyi adománygyűjtés

Nekem vagy neked talán meg sem kottyan az a 100-200 Forint….

Segítsünk együtt a rászorulókon!

Print Friendly, PDF & Email