Mert közeledik a Karácsony és mert a szaloncukor a Karácsony (többnyire) elengedhetetlen kelléke. 🙂
Ami minket illet – negyedszerre említem – idén a házi szaloncukorra szavazunk és főpróbákon tesztelem az egyes fajták elkészítését. A soron következő a szintén toplistás kókuszos. Hát ez az első szaloncukor, ami szelet formában is végezte, merthogy Bounty szelet utánzatot is készítettem, ha már kókusz töltelék és ha már csokit temperálok. 🙂IMG_7001Hiba ott csúszik folyamatosan a gépezetbe, hogy nehezen tudok elérni a temperáláshoz megfelelő 18-20 fokos hőmérsékletet a konyhában, mivel nálunk ez a központi helyiség és mivel két pici gyerek van, nem lehet csak úgy kitárni az ablakot és lehűteni a helyet, amit előzőleg egy jó adag fával igyekeztem felfűteni.
Tehát a csokoládén látható kisebb hibák (csíkok) a nem megfelelő hőmérsékletnek tudhatók be. 🙁

NADE, az élvezeti értékéből ez mit sem von le! 🙂

A recept Praliné Zsuzsitól van, de a formai egyezést ne tudjuk be ennek, hiszen nálam a vezérhangya a friss és ropogós szelet formám volt. És annak újabb tesztelése, viszont a kiinduló pont a szaloncukor maradt.
Kissé kuszán, de azt hiszem világosan.

Tehát a kókusz massza. Kb. 20-25 bonbonhoz elegendő, de pontosan nem tudom, mert 5 szeletet töltöttem még meg a szaloncukrokon kívül ebből az adagból.

5 dkg kókuszreszelék
125 ml habtejszín
4 dkg házi vaníliás cukor

20 dkg étcsokoládé

A tejszínt a cukorral felforraljuk, majd elkeverjük benne a kókuszreszeléket és addig melegítjük, míg össze nem áll, felszívja a nedvességet.
Ezután kihűtjük.

Ezután formáljunk kis ovális falatkákat és egy sütőpapírral borított tálcára sorakoztassuk.
Mehet a hűtőbe, míg elkészül a csoki.
Jó minőségű csokoládét használjunk, mert temperálni fogjuk.
Temperáláshoz bővebb segítséget ITT találtok.
Ha beoltós módszerrel szeretnétek temperálni, akkor a csoki 2/3-át olvasszátok meg a szokott módon mikróban vagy vízgőz fölött, vagy ahogy szoktátok, csak ne égjen meg! Ha felolvadt, akkor a vízgőzről levéve keverjük el benne a maradék 1/3 csokoládét. Addig keverjük, míg teljesen felolvadnak a darabok és használhatjuk is.
Ha rendesen temperálunk, akkor az összes csokit felolvasztjuk 40-42 fokra, majd folyamatosan kevergetve (akár hideg vízfürdőbe téve) lehűtjük 30 fokosra, majd visszamelegítjük 31-32 fokosra.
Akármelyik módszert használjuk a csoki olvasztás közben egy kis kanállal veszünk ki a csokiból és egy sütőpapírral bélelt tálcára az ovális falatkáinknak megfelelő méretű csokipacákat kenünk. Ezekre azonnal ráültetjük a töltelékeinket és mehetnek vissza a hűtőbe, hogy megszilárduljon a csoki.
Ezáltal a csoki talp által sokkal könnyebben fogjuk tudni mártani a bonbonokat.
Szóval temperáljuk a csokit.
Amikor a temperálással végeztem, akkor veszem ki a hűtőből az előkészített félkész termékeinket és a temperált csokiba mártjuk villával.
Talppal lefelé dobjuk a csokiba és villával alá nyúlva kiemeljük. Kicsit lekocogtatjuk róla a felesleges csokit, lehúzzuk a villa aljáról a felesleget és sütőpapírral borított tálcára tesszük.
Ha a csoki megdermed csomagolhatjuk is.

Ha polikarbonát formában szeretnénk készíteni, akkor mindenképpen temperálni kell a csokit és az itt leírtak szerint kell eljárni.
De készíthetjük szilikon formában is.

IMG_6991

Még több szaloncukor a blogon:
Marcipános, fahéjas aszalt szilvás szaloncukor készítése: ITT.
Konzum szaloncukor (epres): ITT.
Zselés szaloncukor (narancsos): ITT.

Igyekszem még több szalon cukrot elkészíteni még az ünnepek előtt, hogy idén Ti is a házi szaloncukorra szavazzatok a bolti helyett! :)

További képeket a Facebookon a Kókuszos szaloncukor és kókuszos szeletek című albumban találsz.

Print Friendly, PDF & Email