IMG_1987

Tavaly készítettem először életemben. Az igazság az, hogy sosem szerettem…hittem én, merthogy sosem kóstoltam. Párom nyomására azonban tavaly nekiálltam és készítettem egy adagot. És jelentem: igenis SZERETEM! 🙂 Csak épp a fogaim nem bírták az édeset. 😀

Frissen és száradva is nagyon finom volt. Igazi csemege. Emlékeim szerint a leírtnál is kevesebb cukrot tettem bele, de most – idén – tutira kevesebb  kerül majd bele, mert nagyon édesnek találtam. Egyébként nagyon kellemes ízvilágú lesz a fűszeretől és a citromtól. Úgy rémlik, hogy sokan nem tesznek bele a cukron kívül más ízesítőt. De ennyi kell neki! 🙂

És ami még nagyon tetszett, hogy ilyen gyönyörű arany sárga lett az egész! Persze ahogy száradt úgy sötétült is, de az már mellékes.

És mielőtt a hozzávalókat tálalnám még egy apróság: az eredeti recept fényes edényt ír. Talán ott olvastam, hogy ez a színe miatt fontos…már ha szeretnénk, hogy ilyen szép arany sárga legyen. Kölcsönfazékban főztem ki a sajtot, mert nekem nincs saját fényes edényem. 😉
Hogy valóban ennek köszönhető-e a színe, az idén kiderül, mert idén ugyan nem kérek ezért kölcsön egy edényt sem. 😀

3 kg birskörte vagy alma
2-3 szem szegfűszeg
2-3 fahéjrudacska
1 citrom
80 dkg cukor minden kg birsvelőhöz
A gyümölcsöt jól megmossuk, és negyedekbe vágjuk.
A magházával együtt  héjastól feltesszük főni. Annyi vizet teszünk rá, amennyi éppen ellepi.
10-15 perc alatt puhára főzzük. Leszűrjük, és szitán áttörjük.
A  gyümölcsvelőt megmérjük és minden kg-hoz 80 dkg cukrot teszünk.
Belereszeljük a citrom héját, és belenyomjuk a levét.
Fényes edényben állandóan kevergetve, kb 10 percig rotyogtatjuk.
Porcelántálra cseppentünk belőle, és ha a csepp megdermed, nem folyik szét, akkor levesszük a tűzről.
Folpackkal kibéleljük a gerincformát és beletöltjük a masszát.
2-3 napig langyos, szellős helyen szárítjuk.
Kifordítjuk formából, és szeletelve tálaljuk.

További képeket a Facebookon a Birsalmasajt/Birskörtesajt albumban találsz.

Print Friendly, PDF & Email