házilag

Fonal tojások

Már legalább egy hónapja annak, hogy Illéskrisz konyhájában kutakodtam és szembejöttek velem a tojásai. ;D
Bizony! 😀
Na tehát ugye falun és a kisebb városokba (meg sok más helyen) ezeket cukros vízzel készítik. Valószínűleg azzal a verzióval sokkal keményebb tartást is érünk el, DE most mi keményítővel próbálkozunk.
Tehát bár a fonal nem ehető, amibe mártogatjuk az 😉 szóval ha nagyon meg akarjuk enni, akkor nyalogassuk meg a tojásokat! 😀  Bár nem ajánlom, merthogy a lisztes keményítő nyilván nem étvágygerjesztő.

Tehát összességében kellene ehhez nekünk 1 bögre víz egy kis lábasba. Ebbe belekanalazunk 2 csapott evőkanál kukorica keményítőt és 1 kanál lisztet, majd elkezdjük összemelegíteni őket. Nem forraljuk, csak addig melegítjük, míg egy sima, tejfehér folyadékot kapunk.
Fogjuk a hímző fonalainkat (nekem sajnos csak ilyen színeim voltak, ezek is anyósomtól). Szerencsés esetben szerintem jobb ha gurigás, azt csak húzni kell, nem kell fogdosni az egészet, mint a kisebb kiszerelésű fonalat. Tehát. Előkészítünk egy tálcát, amire rakosgatni fogjuk a kész műveket, majd felfújunk annyi vízibombát, ahány tojást szeretnénk. A fonalat elkezdjük letekerni és áthúzzuk az elkészített tejfehér szlötyin. Nekem nagyon jól ment, húztam, mártottam, tekertem, szó sem volt gabalyodásról. Amikor már kellően behálóztuk a lufit, akkor én még megmártottam picit mindenhol ebben a lében és úgy tettem a tálcára. Egy idő után a keményítő elkezd leülni a lábas aljára, ilyenkor keverjük föl.
Fázisfotókat ugye érthető módon nem készítettem…keményítős szlötyis kézzel….cöh!
A tálcát, amin a leendő tojásaink pihennek, száraz, meleg helyre tegyük.
Teljesen száradjanak meg! Amikor csont szárazak csak kipukkasztjuk a lufit, kiszedjük belőle és mehetnek is koszorúra, kajafotóra, ablakba, ahova szeretnéd!

Ha nincs még vagy már gyerek otthon, azért készítsd el, hogy feldobd a lakást Húsvét alkalmából, ha meg van gyerek, akkor azért (akár vele). 🙂 Csak úgy. 🙂
Nekem ezek a gyerekszobák ablakaiba kerülnek majd damillal fellógatva.
És egyébként nem olyan hosszú idő ezt elkészíteni, mint elsőre hiszitek, úgyhogy hajrá! 🙂

Vaníliás cukor házilag

Nem pazarlunk, felhasználunk! Válság van!

A vanília rudakat, amiknek a magjait kikapartuk és felhasználtuk nem dobjuk ám ki. Két választásunk van: vagy beledobjuk vodkába és készítünk belőle (belőlük, mert 2,5-3 dl-hez illik legalább 4 hájat hozzáadni) vanília aromát, vagy kiszárítjuk és nagyon finomra őröljük.
Ebből a vanília őrleményből adunk kristálycukorhoz (arányokat nem írok, mert vanília függő, de feltételezem, hogy Te is Vaníliavarázstól veszed az illatos rudacskákat. :)), jól elkeverjük és hagyjuk, hogy a vanília aromáját átvegye a cukor.
Olcsóbb és igazi vaníliás cukrot kapunk így, mint a bolti előre csomagoltak! 🙂

Nugát házilag

Most előre leszögezem, hogy nem lesz olyan, minta  bolti, mert itthon nem lehet a mogyorót olyan finomra darálni, mint ipari környezetben, de attól még nagyon finom lesz a végeredmény!

Ez a recept Nyam-Nyam blogjáról van, de megénekelte már Rita konyhája is. 🙂

30 grammhoz:

10 dkg porcukor
10 dkg jó minőségű csokoládé
10 dkg pirított, héjától megtisztított török mogyoró
1 tk vaj

A mogyorót szárazon megpirítjuk serpenyőben vagy sütőben, majd a héját ledörzsöljük. Hagyjuk kihűlni, majd apróra daráljuk.
A csokit a vajjal gőz fölött összeolvasztjuk, majd hagyjuk kicsit hűlni és végül belekeverjük a cukrot és a mogyorót is.
Egy jól formázható masszát kapunk.
Hűtőben tároljuk, folpackba légmentesen becsomagolva.

Házi tészták

 

(1 adagra)

1 tojás
10 dkg liszt

Az alap koncepció, hogy ahány tojás, annyi deka liszttel gyúrjuk nyújtható tésztává.
Sót semmiképpen ne tegyünk a tésztába.

A tésztához a lisztet átszitáljuk, beletesszük a robotgép dagasztó táljába, majd hozzáadjuk a felütött tojást.
A gépet beindítjuk, alacsony fokozaton 3-4 perc alatt készre gyúrja.
Miután a tészta teljesen összeállt, kivesszük a gépből, gombócot formázunk belőle, majd egy nejlon zacskóba tesszük és a hűtőben fél órát pihentetjük a nyújtás előtt.
Miután a tészta eleget pihent lisztezett deszkán többször átnyújtva kb. 2 mm vastagságra nyújtjuk. Ez elég combos feladat, így ha van tésztanyújtó gépünk, annak segítségével egyszerűen kinyújthatjuk a tésztát.
Annak függvényében, hogy milyen fajta tésztát szeretnénk készíteni, úgy változik a vastagsága a kinyújtott tésztának.
Ha mondjuk kockatésztát szeretnénk, akkor kb. 6-osig nyújtjuk.

Ha csigatésztát pödörgetnénk, akkor gondoljunk arra, hogy felcsavarás közben vékonyodni fog a tészta, úgyhogy az se legyen túl vékonyra nyújtva.

Tehát formázzuk, vágjuk, amilyenre szeretnénk, majd meglisztezzük és egy nagyobb tálcán szétrázogatjuk, hogy ne tapadjanak egymáshoz.
Rögtön ki is főzhetjük lobogó sós vízben, csak szitáljuk le róla a felesleges lisztet.
Egyébként pedig kartondobozba téve kiszáríthatjuk és eltehetjük a kamrába későbbre.

A házi tésztának teljesen más a harapása és a színe is. Nem véletlenül, ebben valóban tojás van! 🙂

Ha több infóra van szükséged a házi tésztákkal kapcsolatban, tiszta szívből ajánlom Tisztatészta oldalát. Fantasztikus dolgai vannak. 🙂

Készíts házi krémsajtot – mascarpone helyett

Sok olyan sütemény van, amibe krémsajtot kell(ene) használni.

Megmondom őszintén nekünk a mascarpone nem hogy drága, de nem is szeretjük az ízét. Ellenben sokkal visszafogottabb íze van, mint a Philadelphia-nak. Azt hiszem Wise Ladynél találtam annak idején valamikor réges-régen egy kiváló helyettest, a natúr házi krémsajtot, amit házilag tökéletesen egyszerűen el lehet készíteni. 🙂

A legtöbb süteményben tökéletesen helyettesíti a sokak által nem kedvelt és drága mascarponet. Ezzel nyugodtan dolgozhatunk. Sajttortákhoz is kiváló ,teszteltem!

Házi majonéz

Ezt nem ragozom sokáig, kellett az újságba anno (Lájk magazin), ezért kimondottan azért készült. Elkészítése időigényes, de megéri! 🙂

1 tojássárgája
kb. 0,5 dl étolaj
csipet só
5-6 csepp citromlé
1 mokkáskanál mustár

A majonéz házilag való elkészítése kissé időigényes folyamat, de megéri.
Egy tojássárgáját tálba teszünk, villával elkeverjük.
Szinte cseppenként adagoljuk hozzá az olajat, minden cseppet alaposan elkeverünk és csak akkor öntjük a következőt, amikor már teljesen eldolgoztuk.
A sárgája méretétől is függ, mennyi olajat vesz fel, de látni fogjuk, mikor éri el a majonézhez társított krémes állagot.
Ha elég krémesnek érezzük, akkor készen is vagyunk, picit ízesítjük sóval, citromlével és mustárral, elkeverjük és felhasználásra készen is van.

Tejkaramellakrém házilag

tejkaramellakrém (2)

Külhoniul Dulce de leche. Ugyebár mostanában nagyon felkapott, nem véletlenül. Nagyon finom, eteti magát, nagyon sok mindenbe tökéletesen felhasználható. Viszont nem mindenhol lehet kapni, sőt!
Ennek kiküszöbölésére jön most ez a bejegyzés, készítsd el otthon.
Csak és kizárólag 3 tubus cukrozott sűrített tejre lesz szükséged. (tovább…)

Pizzaszósz Naplopó módra

IMG_0979

7 kg paradicsomból késztettem, soha többet nem teszem, ígérem. Mármint egyszerre ennyit befőzni. A probléma ott kezdődik, hogy a kertben legalább 4 féle paradicsom van/volt. És hát sok a piros, szedjük le, főzzük be alapon örömmel ugrottam fejest a KETCHUP(!!!) készítésbe ezzel a 7 kg paradicsommal. Nem viccelek, 7 óra főzés után a fele elpárolgott már és még mindig nem volt ketchup sűrűségű, de a maradék idegszálam elszakadt, úgyhogy lekapcsoltam a gázt alatta és lesz, ami lesz alapon steril üvegekbe töltöttem.
Kidunsztoltam, majd hagytam “érlelődni”. 🙂 Egyszerűen csak elment a kedvem tőle, mert hogy nem ketchup lett, az is biztos. És akkor eljött az üvegek felcímkézésének az ideje….mi kerüljön rá???? (tovább…)

Színezett kockacukrok

Imádom a színeket. Az utóbbi időben szerencsére bővelkedtem is bennük, a soron következő színes delikvens a kockacukor.
Azt hiszem a Facebookon a Photo Spirit oldalán láttam egy képet színes kockacukrokról, egyből kellett nekem is.
Nos, egyik este kómásan vízben feloldott ételfestékkel öntögettem nyakon a cukrokat, de mind elolvadt…ment a szentségelés, naná, hogy ment. Másnapra megvilágosodtam és nem mellesleg kialudtam magam, és persze rájöttem a titok nyitjára: ALKOHOL KELL!
Mivel 100%-os alkoholom nem volt itthon, ezért egy kis házi szilva pálinkát vettem elő, abból öntöttem picikét csészébe, színeztem és csepegtettem a cukrokra egyesével.
Bakik persze most is voltak, vízcseppek a pálinkához mosódva, ezáltal a cukor jobban oldódott, de óvatosan kiszárítva őket azért túlélték a dolgot.
Másnap délutánra megkaptam az én kis színes cukraimat, de veszek majd tiszta alkoholt és meggyártom őket újra.
Egyébként az ételfesték lehet gél vagy por állagú.

A következő projekt Rubik kocka lesz színezett kockacukrokból. 🙂

Csokoládés máktorta házi vanília fagyival, eperpürével/meggyszósszal

Bár már többször elkészítettem és a blogon is már kétszer fent van, azért úgy gondoltam ez a verseny megérdemli, hogy ismét elkészítsem, ne pedig már megjelent képekkel nevezzek.
Ez a máktorta most a Rosalia receptparádéra készült. Tegnap előtt jelentettem meg egy másik bejegyzést, aminek a főszereplője egy rozé zselés bonbon volt, abban ugye felhasználtam a rosét, ez pedig egyfajta borfalatként funkcionál.
A borom ismét a BB Merlot Rosé 2010. (tovább…)

1 2 3 4 5