fagyi

Cseresznye fagyi gép nélkül

IMG_9271

Szabadnapra itt a fagyi, napsütésben nyalni tuti! 🙂
Tavasz van, közeleg a nyár, elindult a fagyi szezon és fagyi gépem még mindig nincsen. De mit nekem ez a kis hiányosság, akármilyen fagyikát elkészítek nélküle is. Persze nyilván krémesebb, selymesebb lenne géppel készítve egyik-másik, kivetnivaló még sincs egyik eddig készített fagylaltomban sem. (tovább…)

Narancs fagylalt

2 érett narancs
4 tojássárgája
3,6 dl tej
1 dl habtejszín
2 ek citromlé
6 ek cukor

A narancsokat megmossuk, héjukat vékonyan lehámozzuk. 
Ezután kifacsarjuk őket (kb. 2 dl lesz).
A tejbe beledobjuk a narancshéjakat, hozzáöntjük a tejszínt és adunk hozzá két evőkanál cukrot, egy csipet sót. 
Folyamatos kevergetés mellett forrásig melegítjük, majd lezárjuk, s fedő alatt fél órát pihentetjük.
Négy tojást szétválasztunk, s csak a sárgákkal dolgozunk tovább. 
Négy evőkanál cukorral fehéredésig keverjük. Fokozatosan hozzáöntjük a tejet, jól elkeverjük. Visszatesszük a tűzre és nagyon alacsony lángon (ne engedjük forrni), folyamatosan kevergetve besűrítjük (amikor bevonja a főzőkanalat, akkor már jó).
Ezután hideg vizes fürdőbe állítjuk, kevergetjük, míg le nem hűl.
Kivesszük a narancshéjakat, hozzáadjuk a narancslevet. 
Ha nem elég savanykás az íze, adjunk hozzá frissen facsart citromlevet.
Nekem ez belefért egy 7 dl-es műanyag edénybe. Ezt is át kell keverni fél óránként, ezzel elkerülhetjük a jégkristályosodást.

Oli receptje a NoSaltyról.

Grillázs fagyi

Idén jó sok fagylaltot fogok készíteni, mert a családnak nagyon bejön! 🙂 Nem hagytam most sem kiürülni a fagyót, még van egy leheletnyi csoki benne, egy pici vanília és egy falatnyi szeder fagyi, de kell az utánpótlás: grillázs. (És készült narancs fagyi is, de azt majd csak röviden említem, mert nem vagyok megelégedve vele……..)

De lássuk a grillázst, mert ezt szeressük nagyon, de nagyon! 🙂

4 evőkanál cukor, plusz a karamellhez kb. 8 evőkanálnyi
13 dkg aprított dió
1 tojás sárgája és 1 egész tojás
3 dl tej (legalább 2,8-as)
1 kiskanál keményítő
3 dl habtejszín
pici só

A tojássárgáját és az egész tojást egy csipet sóval és a 4 ek cukorral habosra keverjük, majd felöntjük a tejjel. Simára keverjük.
Egy lábasban a felaprított diót elkezdjük pirítani. Amikor már érezzük az illatát, akkor rákanalazzuk a cukrot és addig kevergetjük, amíg a cukor megkaramellizálódik a dión, picit összeáll.
Amikor felolvadt a cukor, akkor ráöntjük a tojásos keveréket. Össze fog állni a karamell, de kis kevergetés hatására szépen feloldódik majd.
Amikor felolvadt elzárjuk és hideg vízfürdőben kihűtjük az egészet.
A tejszínt kevés porcukorral (ha nem cukrozott) kemény habbá verjük, majd a kihűlt karamellás alappal simára keverjük.
Egy másfél literes (mint általában mindegyik fagyimnál), jól záródó műanyag dobozba tesszük és elkezdjük fagyasztani.
Fél óránként legalább 4x alaposan keverjük vagy botmixerezzük át.

És az utolsó mixelésnél valahogyan idő előtt lejött róla a teteje, pont mielőtt a pultra helyezhettem volna. A műanyag dobozt valahogy megfogtam, de a fele fagyi a földön és a kislányomon végezte, aki a fagyi támadásra sokkos állapotba került és moccanni sem mert. Hisz beterítette a fagyi. 😀 Először nem röhögtem rajta, mert a szőnyeg, a bútor, a padló, a gyerek, én, minden olyan volt. Feltöröltem……eltelt két óra, facebookoztam és ki tudja miért, felnéztem a plafonra……na ekkor már röhögtem, ugyanis a plafon is grillázs fagyiban úszott. 😀

Szóval szerencsétlenkedés, sütés-főzés az én konyhámban, ajánlom magamat. 😀 Azért szerettek, nem? 😉

Ui.: Meglepően hasonlít az íze a Carte d’Or dió fagyihoz. Megjegyzem nekem az a kedvenc fagyim! 🙂 Mostmár nem veszem meg tégelyét egy ezresért…..(nem mintha eddig nagyon sokat vettem volna), elkészítem magam. 😉

Csokoládé fagylalt

3 db tojássárgája
5 ek cukor
1 ek keményítő
2 ek (holland) kakaó
10 dkg magas kakaótartalmú csokoládé (nálam 70%-os)
3 dl zsírosabb tej
2,5 dl habtejszín

A tojássárgákat a cukorral jó alaposan kihabosítjuk.
Hozzá adjuk a keményítőt, kakaóport, felolvasztott csokoládét.
Simára keverjük, majd gőz fölé tesszük.
Hozzáöntjük a tejet és addig kevergetjük a gőz fölött, amíg be nem sűrűsödik.
Ha sűrű lett, akkor levesszük az edényről és néha megkeverve kihűtjük.
Felverjük a tejszínhabot és a kihűlt csokis masszához forgatjuk.
Simára keverjük és jól záródó műanyag edénybe öntve a fagyasztóba tesszük.
Fél óránként 3-4 alkalommal jól keverjük át. Keverhetünk bele csokicseppeket is.

Persze ezt is ki kell venni falatozás előtt legalább fél órával, hogy picit felengedjen a könnyebb adagolás érdekében. 🙂

A fagyigép… sokat gondolkodtam rajta, hogy idén beruházunk egyre, de nem. Olvastam sokat róluk és kiderült sajnos az olcsóbbakkal semmit nem érek, ami megérné valamelyest, azok 20 ezernél kezdődnek, hát annyit meg nem szánok rá. Most mit mondjak. Így jégtömbbé fagy, az nem fagyasztja így össze, de inkább nem fizetek ki annyit és várok 20-30 percet fagyizás előtt. 🙂
Szóval továbbra is fagyigép nélkül készítem a fagyikat. 🙂

 Itt Rékám már túl van a csoki fagyin, Petra még falja. 🙂

És akkor a most készült 3 íz egy tölcsérben. Falnád, mi? 😉

Szeder fagylalt – gép nélkül

A fenti képek 2012-esek, az alsók 2013-asak. 🙂 Szeder és szeder közt is van különbség ugyebár. 🙂
Nos hát. Tavaly is Emőke szeder fagyiját készítettem, de akkor valószínűleg kihagytam a joghurtot, vagy legalábbis kevésbé karakteres ízűt használtam, mint most.

30 dkg szeder (plusz pár szép szem egyben hagyva)
3 ek cukor
17,5 dkg tejföl
15 dkg joghurt (natúr)
2 dl habtejszín

A szedret összeturmixoljuk, majd lepasszírozzuk. Hozzá adjuk a cukrot, tejfölt, joghurtot, alaposan összekeverjük. A tejszínt habbá verjük, majd ehhez keverjük a szedres löttyöt. Egy zárható műanyagba töltjük, mélyhűtőbe tesszük és kb. 30 percenként 3-4 alkalommal alaposan átkeverjük. Az utolsó keverés alkalmával hozzáadjuk az egyben maradt szeder szemeket. 🙂 Jó sokat! 🙂 Aztán várunk.

Mielőtt enni szeretnénk jó fél órával vegyük ki, hogy picit olvadhasson. Könnyebb lesz kanalazni, mert így elég küzdelmes! 🙂

A helyzet az, hogy a lányomnak annyira ízlett. 🙂
Meg nekem is, bár először fura volt a joghurt (nem igazán vagyunk joghurtosak), de aztán kimondottan jól esett. 🙂
Vettem pár édes tölcsért, mert nincs kerek ostyasütőm, de előbb-utóbb kikúszöböljük a problémát és az is itthon fog készülni! 😉
Egyébként azért is kezdtem el ilyen “korán” fagyit gyártani, mert az oviból hazafelé jövet Petra mindig be akar menni a cukiba fagyizni. Mit ne mondjak, az a tömeg és eleve a fagyi 160 ft/gombóc ára elrettent. Meg hát meg tudom itthon is csinálni. Ma megmutattam neki, hogy anya többféle fagyit is tud neki kínálni és akkor ehet, amikor akar. 🙂 Bejött. 🙂
Szóval készült vanília, aminek a receptjét ITT találod, szeder és csokoládé (amit holnap vagy valamikor hozok).
Ha durván számolok, tényleg durván, akkor is max. 30-35 ft-ra jön ki egy gombóc az itthon készített fagyiból. Azért barátibb, mint a 160, nem!?

Még több fagyi recept a blogon, ITT.

Őszibarack fagyi és játék felhívás

Nagypapáméknál nagyon sok barackfa van és szezonban megállás nélkül ontják a sárga- és őszibarackot. Egyik felhasználási módja ezen gyümiknek is a fagylalt. Sárgabarackból szerettem volna fagyit készíteni, de a hűtőt kinyitva csakis hatalmas őszibarackok mosolyogtak rám, ezért hát megszabadítottam őket a hideg hűtő fogságától és egy röpke szaunázás után elküldtem őket még hidegebb helyre, hogy aztán a pocinkat hűsítsék ezeken a forró nyári napokon. 🙂

400 g magozott őszibarack héjastul
80 g cukor
1 kk. citromlé
2 tojássárgája
1,5 dl tej
2,5 dl tejszín
100 g cukor
Összefőzzük a barackot a cukorral és citromlével, míg a barack jól meg nem puhul, majd botmixerrel pürésítjük és hagyjuk hűlni.

A tejet felforraljuk és takarékra vesszük.
A tojássárgákat a cukorral kikeverjük, majd a tejszín felét is hozzákeverjük.
A tejszín másik felét a felforralt tejhez adjuk, majd egy keverés után hozzáöntjük a tojássárgájás krémet.
Addig főzzük folyamatosan kevergetve amíg felforr. Ezt is hagyjuk kihűlni, majd összekeverjük a barackkal jó alaposan és egy műanyag dobozba tesszük (fagyigép híján). Betesszük a fagyasztóba és 4x-5x fél óránként jó alaposan átkeverjük.
Tálalás előtt 10 perccel érdemes kivenni a fagyasztóból, hogy könnyedén lehessen porciózni.
Nagyon finom fagylalt, dehát bármelyik házi nagyon finom, sokkal különb, mint a cukrászdai, bár annak is megvan a maga bukéja. :)És akkor hamarosan JÁTSZUNK is vééégére!
A Nassoló Naplopó facebook oldala nemsokára 400 rajongót számlál, ez megmozgatta a fantáziámat. Arról nem is beszélve, hogy az év hátralevő részében 1000+1 okot fel tudok hozni azért, hogy játszhassunk végre. 🙂 Volt szó odaát régebben egy játékról, aminek a nyereménye a Ti szavazataitok alapján egy 3 az 1-ben botmixer lenne. Hát akkor összekötném a kellemest a hasznossal, népszerűsíteném az oldalt, így amennyiben a Facebook oldalam lájkolók száma eléri az500 főt, vagy a blogon a követők száma a200 főt, akkor indul a játék a botmixerért.

Na mit szóltok? Tetszik az ötlet???? Ha igen, akkor tessék osztani az oldalt, a bejegyzést, bármit, ami felhívja a figyelmet a játékra és az oldalra. 🙂

A kép csak illusztráció, egyáltalán nem biztos, hogy Bosch lesz, még körbenézek, úgyis hiányzik a kezdéshez még legalább 100 fő. 🙂

És ha már játék, akkor segítsetek nekem. Indultam idén én is a GoldenBlogon gasztro kategóriában. Hátha szerencsém lesz, bár szinte esélytelen vagyok. Ha mégis érdemesnek találsz a kategória győzelemre (a közönségszavazatok alapján), akkor kérlek az oldalon fent  jobb oldalt kattints a szavazok gombra és ott a facebook fiókodba belépve gasztonómia kategóriában kikeresve a Nassoló Naplopót szavazz rám szept. 6-ig. Vagy kattints IDE. Köszönöm! 🙂

Görögdinnye fagyi csokidarával

Magozott görögdinnyét 2 ek mézzel és 1/2 citrom levével összeturmixoltam.
Beleöntöttem kb. 2 dl tejszínt és jól összekevertem.
Műanyag dobozban beraktam a fagyasztóba és fél óránként 4x-5x jól átkevertem.
A 3. keverés után, amikor már félig megfagyott, kevertem bele egy kis csokidarát is, mintha magok lennének.
Tálalás előtt 10 perccel érdemes kivenni a fagyasztóból, hogy szépen lehessen adagolni. 🙂

A dinnye vizessége is sokat nyom a latban és ez finomításra szorul, de ehető…fagyi, némi sorbet beütéssel. 🙂
Azért mindezek után eltökéltem, hogy jövőre beruházok egy fagyigépre, mert azzal kicsit gyorsabban elkészül és nem is lesz olyan jégkristályos némely fagyi (gondolom), mint mikor fagyasztóban kevergetve készül. Azt a 6-7-8 ezer forintot igencsak megéri tekintve, hogy a cukiban jövőre tuti 135-140 forint körül lesz majd egy kicsi gombóc fagyi. Akkor már készítem házilag és akkor eszünk belőle, amikor kedvünk tartja. 🙂

Citrom fagyi fagyigép nélkül

Gondoltam a nagy melegre való tekintettel citrom fagyit készítek annak ellenére, hogy csak apa szereti. Ám mire készen lettem megszerettem én is. Kissé savanykás, kissé édes…úgy látszik változik az ízlésem. 🙂

Recept több felé kering a neten. Nekem Illéskrisz tálalásában tetszett a legjobban, így az övét feleztem. 🙂
1 csésze tej
1/2 csésze cukor
2 csésze tejszín
1/2 csésze frissen facsart citromlé
1 evőkanál citromhéj

A tejet a cukorral együtt addig keverjük, amíg teljesen fel nem oldódik benne a cukor. 

Ez után keverjük hozzá a tejszínt, a citromlevet és a reszelt citromhéjat. 
Öntsük a keveréket egy nagy műanyag dobozba (fagyigép híján) és tegyük a fagyasztóba. Fagyasztó függően 10-30 percenként legalább 4x-5x keverjük át.
Tálalás előtt 10 perccel érdemes kivenni a fagyasztóból, hogy könnyen lehessen adagolni.

Házi vanília fagyi – fagyigép nélkül

Nem akartam elhinni, hogy csak olyan vanília fagyi receptekkel hoz össze a sors, ahol a fagyigép is a hozzávalók közé tartozik. Mikor már épp kezdtem feladni Andi barátnőm adta a linket, ahol megtaláltam ezt a csodát.
A fagyiért tehát köszönet Max-nak!

Ez tökéletes! 🙂

– 23 dkg cukor
– 6 tojás sárgája
– 5,5 dl zsíros tej (legalább 2,8-as, de a 3,5-es a legjobb)
– 2 dl 30%-os habtejszín
– 1 rúd vanília

A cukrot és a tojások sárgáját jól kikeverjük.
Bele tesszük a vanília rúd kikapart magjait is.
Hozzá adjuk a tejet és a tejszínt is, majd a vanília héját és a kis rózsa maximumán folyamatos keverés mellett felforraljuk.
Amikor éppen elkezdene forrni, elzárjuk a gázt és sűrűn megkeverve kihűtjük. (Ha valami oknál fogva főzés közben összetúrósodna, passzírozzuk át.)

Egy nagyobb tálba tesszük és úgy be a fagyasztóba. Legalább 3-4 alkalommal kb. fél óránként jól keverjük át, majd hagyjuk rendesen megfagyni.

Ezután lehet szépen adagolni kehelybe, tölcsérbe, kis tálba vagy a desszert mellé. 🙂
Kis eperpürével locsolva.

Csokoládés máktorta házi vanília fagyival, eperpürével/meggyszósszal

Bár már többször elkészítettem és a blogon is már kétszer fent van, azért úgy gondoltam ez a verseny megérdemli, hogy ismét elkészítsem, ne pedig már megjelent képekkel nevezzek.
Ez a máktorta most a Rosalia receptparádéra készült. Tegnap előtt jelentettem meg egy másik bejegyzést, aminek a főszereplője egy rozé zselés bonbon volt, abban ugye felhasználtam a rosét, ez pedig egyfajta borfalatként funkcionál.
A borom ismét a BB Merlot Rosé 2010. (tovább…)