Fondant babacipő „Hogyan készül”

IMG_2050

Vanda 1 éves lesz. Ez alkalomra készítek egy tortát, amire Szilvi rózsaszín kis cipőket szeretne. Mivel ezelőtt még sose készítettem ilyet, így kicsit utána néztem, majd jött egy bogár és nekiálltam este. Volt sablon, fondant, elkészült a kis cipő nagy nehézségek árán. Egy pasi és két kicsi próbált meg közben szétcincálni, mondjuk apa folyton dicsért miközben készítettem, úgyhogy ő csak támogatott. 🙂
Hát…nem tetszett az első verzió igazán. Persze büszke voltam, hogy elsőre megáll és egész felismerhető, de ahogy végeztem tudtam, ezt újra készítem majd, másképp.

Bár más „stílus”, azért tetszik, de aztán gondoltam legyen pántos.
Kezdjük mindjárt a sablonnal. Ha lemented a képet, akkor megfelelő képmegjelenítővel kedvedre tudod nagyítani és kicsinyíteni annak megfelelően, hogy mekkora pipőt szeretnél.
Én azt a rém egyszerű módszert követtem, hogy picasa segítségével a kellő méretre nagyítottam, majd a monitorra tettem egy lapot és átmásoltam a kontúrokat. 🙂
Ezt kell majd körbevágni szépen ollóval. A két x azt hivatott jelölni, hogy a talp résznek azon pontjához kellene illeszkedjen a karima azon része, ahol szintén egy x jelölés van.
A szaggatott vonal a varrat. De haladjunk sorban.

Tehát kivágod a sablonokat és kinyújtod a fondant. Én sima zselatinos fondantot használtam, elkészítését ITT találod, de ha másik szimpatikusabb, természetesen abból is lehet cipő (is). 4-5 mm-nél semmiképp ne hagyjuk vastagabbra a nyújtott cukortésztát.
Tegyük rá a sablonokat és vágjuk szépen körbe.

Ezután a karimás részt a képen látható módon „varrjuk” be. Nekem erre van egy célszerszámom, az alábbi képen látható kis kerek eszköz, amit foci labda torták varrat imitálására vettem elsősorban. Pár száz forint, de ha nincs sem probléma, fogjunk egy fogpiszkálót mondjuk és lyukasztgassuk azzal körbe, de ne szúrjuk át a tésztát!

IMG_1551

Ezután fordítsuk a másik felére a karimát és azt a felét, amivel a talphoz fog kapcsolódni kenjük be ételragasztóval egy sávban. Nekem van házilag készült ételragasztóm, ami 1 rész CMC (nem tapétaragasztó!) és 25 rész vízből készült.

Ha mondjuk nincs CMC-nk, amit egyébként SütiDekornál is lehet kapni kis kiszerelésben (és mellékesen megjegyzem fondanthoz gyúrva gyorsabb száradást tesz lehetővé), akkor vegyünk szintén SütiDekornál kapható étel ragasztót. Ha ezt sem szeretnénk, akkor pindurit nedvesítsük be az ecsetünket és simán azzal húzzuk végig a fondantot, majd a cukortól összetapad, igaz így sokkal tovább tart a száradás és tovább lehet izgulni, vajon szét csúszik-e. 🙂
A pántot a látható módon áthajtjuk és szintén ragasztóval rögzítjük.

Az elejére készíthetünk szinte bármilyen motívumot. Én virágot készítettem, mert a toprtára is virágok mennek majd, akkor pedig legyen egységben az erő.
Kiszúrtam fehér fondantból egy virágot, amit aztán körbe pöttyöztem. Ha szintén nincs erre való célszerszámunk, ismét kapjuk elő a fokpiszkálót. Minden szirmot körbe pöttyözünk a virág közepe egy pufibbra hagyott rózsaszín pötty, amit szintén körbe pöttyözünk/szurkálunk. Majd a cipellő orrára ragasztjuk és mindezt kétszer: jobb lábra, bal lábra.

A pánt se legyen sima, oda egy pufibb pötty fehér fondant ragasztottam,

majd erre egy rózsaszínt,amit szintén körbe szurkáltam, mintha patent szerűség lenne.

Aztán gondoltam ha már minden itt van előttem, akkor a többi díszt is elkészítem. Alapvetően nem lesz nagy torta, ezért még pár virágot készítettem a fent leírt módon, csak épp rózsaszín szirommal és fehér „bibével”, mert a torta alapja fehér lesz.

Brutál jó kis torta lesz, remélem! Nekem nagyon tetszik ez a „varrott” stílus. 🙂

Szóval ez egy amolyan kis „tutorial”, hogyan készítsünk ehető kis cipellőt.
Lehet a macskákkal együtt ezek is bekerülnek egy gyűjtőbe, ahol ilyen „Hogyan készül” segítségeket gyűjtünk majd…ki tudja.

További képeket a Facebookon a Babacipellős torta című albumban találsz.

Fonal tojások

Már legalább egy hónapja annak, hogy Illéskrisz konyhájában kutakodtam és szembejöttek velem a tojásai. ;D
Bizony! 😀
Na tehát ugye falun és a kisebb városokba (meg sok más helyen) ezeket cukros vízzel készítik. Valószínűleg azzal a verzióval sokkal keményebb tartást is érünk el, DE most mi keményítővel próbálkozunk.
Tehát bár a fonal nem ehető, amibe mártogatjuk az 😉 szóval ha nagyon meg akarjuk enni, akkor nyalogassuk meg a tojásokat! 😀  Bár nem ajánlom, merthogy a lisztes keményítő nyilván nem étvágygerjesztő.

Tehát összességében kellene ehhez nekünk 1 bögre víz egy kis lábasba. Ebbe belekanalazunk 2 csapott evőkanál kukorica keményítőt és 1 kanál lisztet, majd elkezdjük összemelegíteni őket. Nem forraljuk, csak addig melegítjük, míg egy sima, tejfehér folyadékot kapunk.
Fogjuk a hímző fonalainkat (nekem sajnos csak ilyen színeim voltak, ezek is anyósomtól). Szerencsés esetben szerintem jobb ha gurigás, azt csak húzni kell, nem kell fogdosni az egészet, mint a kisebb kiszerelésű fonalat. Tehát. Előkészítünk egy tálcát, amire rakosgatni fogjuk a kész műveket, majd felfújunk annyi vízibombát, ahány tojást szeretnénk. A fonalat elkezdjük letekerni és áthúzzuk az elkészített tejfehér szlötyin. Nekem nagyon jól ment, húztam, mártottam, tekertem, szó sem volt gabalyodásról. Amikor már kellően behálóztuk a lufit, akkor én még megmártottam picit mindenhol ebben a lében és úgy tettem a tálcára. Egy idő után a keményítő elkezd leülni a lábas aljára, ilyenkor keverjük föl.
Fázisfotókat ugye érthető módon nem készítettem…keményítős szlötyis kézzel….cöh!
A tálcát, amin a leendő tojásaink pihennek, száraz, meleg helyre tegyük.
Teljesen száradjanak meg! Amikor csont szárazak csak kipukkasztjuk a lufit, kiszedjük belőle és mehetnek is koszorúra, kajafotóra, ablakba, ahova szeretnéd!

Ha nincs még vagy már gyerek otthon, azért készítsd el, hogy feldobd a lakást Húsvét alkalmából, ha meg van gyerek, akkor azért (akár vele). 🙂 Csak úgy. 🙂
Nekem ezek a gyerekszobák ablakaiba kerülnek majd damillal fellógatva.
És egyébként nem olyan hosszú idő ezt elkészíteni, mint elsőre hiszitek, úgyhogy hajrá! 🙂

Brutális csokibomba

(4 adag)
20 dkg csokoládé
7 dkg margarin
4 db tojás
7 dkg porcukor
5 dkg liszt

200 fokra előmelegítjük a sütőt, ez gáznál 7-8-s fokozatot jelent.
A csokit gőz fölött megolvasztjuk, majd bele keverjük a kockázott margarint.
Kicsit hagyjuk hűlni.
A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd szépen lassan, folyamatos keverés közben hozzá adjuk a csokit.

Legvégül pedig beleszitáljuk a lisztet és a kimargarinozott, lisztezett formákba töltjük.
8-10 percig sütjük, de ez sütő függő.
Arra figyelni kell, hogy ne süssük túl, mert a lényege a lágy krémes belső, mint egy szuflénak.

Formának szuflé formát javaslok, a kisebbik fajtát.
Érdemes megvárni, míg kihűl, ekkor szépen, sérülés mentesen ki lehet borítani a formákból a belül még folyós édességet!

Szamócás-rebarbarás pite

Tésztához
250 g liszt
150 g margarin
1 db tojás
1 evőkanál kristálycukor
1/2 kiskanál só
40 ml víz

Töltelékhez
30 dkg rebarbara
50 dkg szamóca
7 dkg nádcukor
1/2 liter víz

A lisztet egy tálba szitáljuk ,a közepébe ütjük a tojást, 12,5 dkg felkockázott margarint, sót és cukrot. Elkezdjük összedolgozni és idő közben hozzá öntjük szépen fokozatosan a vizet is.
Alaposan összegyúrjuk, majd folpackba csomagolva hűtőben pihentetjük felhasználásig.
A rebarbarát a szamócával és a cukorral nagyon minimális vízre téve megpároljuk.

Leszűrjük, mert a sűrűje kell, nem akarjuk eláztatni a tésztát.
Kimargarinozzuk a piteformát (20-22 cm átmérőjű).
Kibéleljük a tésztával és megszurkáljuk villával az alját. Bele töltjük a tölteléket és befedjük a maradék tésztával.
165 fokra előmelegített sütőben sütjük még szép színt kap a teteje. (ez kb. 35-40 perc)

Porcukorral megszórva tálaljuk.

Panna cotta málnaöntettel

Egy a baj ugyebár ezzel a fincsi kis desszerttel: nehéz kivárni, míg meghűl és megdermed.
De egyébként egyszerű, könnyed, imádni való!

kb. 2 dl tej
kb. 2 dl habtejszín
3 lapzselatin
4 dkg kristálycukor
1 vanília rúd kikapart belseje

Öntet:
4 marék (kb. 250-300 gramm) bármilyen fagyasztott gyümölcs, jelen esetben málna (mert erre állt rá a tenyerem éppen)
2-3 ek méz
1 citrom leve

A tejet és a tejszínt egy lábasba öntjük, bele kaparjuk a vanília magjait.
Ezzel egy időben a lapzselatinokat beáztatjuk hideg vízbe.
A tejszínes keveréket elkezdjük melegíteni, beleöntjük a cukrot is, kevergetve feloldjuk. Nem forraljuk, de amikor már meleg, kinyomjuk a zselatinból a két kezünkkel a vizet és beledobjuk a tejbe. Kevergetjük, feloldódik, majd mehet a szlötyi poharakba. Ez nagyjából 4 adag.
Ezután alaposan kihűtjük pár óra vagy egy éjszaka alatt.

Amikor a teteje már megdermedt, mehet rá az öntet.
A málnát kiolvasztjuk, majd botmixerezzük. Egy lábasban a mézzel és a citromlével összeforraljuk. Ennyi.
Ez megy rá, akár pohárban van, akár nem. 🙂

Ezeket pl. szilikonos muffin kapszliban dermesztettem, kifordítottam, majd leöntöttem a málnával. A tányért pedig Dekortapasszal dekoráltam. 🙂
Mint azt láthatjátok én nem passzíroztam át a málnát, de ha igényled, nyomd át egy szűrőn.
Brutálisan finom. Míg fényképeztem megettem egy pohárral. 😀 Egyébként a 4 adag nem is sok, sőt…határozottan kevés! 🙁

Szerintem brutálisan jó, ahogy az édes tejszínes alaphoz kanalazod a savanykás málna öntetet. Baromi jó! Könnyű! Lágy! Üde! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

Készítsétek el és győződjetek meg róla magatok! 🙂

Megragadnám az alkalmat, hogy szóljak pár szót egy tárgyról, amit nemrégiben kaptam.

Ez egy régi Magyarország formára faragott fa tál, amelyet tálalási célokból (is) kaptam apa egyik kedves kollégájától. Nekem készítette. 🙂 Nagyon kedves, nagyon tetszik, csak sajnálom bekajázni. 🙂 De előbb-utóbb találok rá valót! 😉

Hamiskás csokiszuflé

Mert vállalom… 🙂
 
15 dkg margarin
3 db tojás
10-15 dkg cukor
3 evőkanál liszt
12,5 dkg étcsokoládé 

Mikrohullámú sütőben a csokoládét és 12,5 dkg margarint összeolvasztjuk, majd szép simára kikeverjük.
Egy külön tálban a tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet és a csokoládés masszát. Alaposan összekeverjük.
4 tűzálló tálkát (mondjuk szuflé formát) alaposan kimargarinozunk, 3/4-ig megtöltjük a masszával. 160 fokon 15-18 percig sütjük. Mielőtt kifordítjuk a formákból hagyjuk kihűlni.

Bátran változtassunk a csoki összetételen, készíthetjük kettő- vagy akár háromféle csokoládé keverékéből is.

Kenyér sütőzacskóban sütve

2kiskanál
1evőkanálcukor
2dkg élesztő
2csésze finomliszt
1csésze rétesliszt
1csészevíz
tej 

Langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt.
Az összes hozzávalót a robotgép üstjébe tesszük, hozzá öntjük a felfutott élesztőt is és bedagasztjuk a tésztát. Akkor jó, mikor elválik az edény falától.
Hagyjuk letakarva meleg helyen kelni, majd 1,5 óra múlva jól átgyúrjuk és megformázzuk.

A formázott kenyér tetejét bevagdossuk, majd vizes kézzel átsimítjuk és bele tesszük a sütőzacskóba.

Bekötjük a száját, megszurkáljuk több helyen a zacskót és kicsit még hagyjuk pihenni a kenyerünket. Gázsütőnket 5-6. fokozatra előmelegítjük, aztán 30-40 perc alatt készre sütjük a kenyeret.

Szeletelés előtt hagyjuk kihűlni.

Madártej édesítőszerrel

4 db tojás
1 liter tej
0,5 rúd vanília
2 kiskanál édesítőszer
0,5 csomag főznivaló vaníliás pudingpor

8 dl tejet a vanília kikapart magjaival és a héjával felfőzünk.
A tojások fehérjéit kemény habbá verjük és belekanalazzuk a tejbe, majd ha megfőttek kiszedjük.
A pudingport az édesítővel a maradék 2 dl tejben simára keverjük, ráöntjük a forró tejet , amiben a habot megfőztük és lassú tűzön besűrítjük. Vissza tesszük bele a habokat és lehűtve tálaljuk.

Tipp: Hagyjuk rendesen kihűlni, mert úgy igazán finom!

Vargabéles

20 dkg margarin
50 dkg túró
4 db tojás
1 evőkanál olaj
1 db citrom héja
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
3 dl tejföl
5 dkg mazsola
1 csomag réteslap
25 dkg cérnametélt

A cérnametéltet megfőzzük a szokott módon lobogó, sós vízben, majd leszűrjük.
A tojások sárgáját és a Rama margarint felhabosítjuk, belekeverjük a vaníliás cukrot, a citrom héját és a porcukor felét.
Hozzáadjuk az áttört túrót, a tejfölt és a cérnametéltet, valamint ízlés szerint a mazsolát.
A tojásfehérjét a maradék porcukorral kemény habbá verjük és óvatosan a masszához forgatjuk.
Egy akkora tűzálló edényt, vagy tepsit kibélelünk a réteslap felével, amekkora a réteslap mérete, megkenjük kevés olajjal és ráöntjük a masszát, majd a réteslap másik felével letakarjuk és szintén olajozzuk.
160 fokos előmelegített sütőben 50 percig sütjük.
Hagyjuk kihűlni, majd szeletelve tálaljuk.

Tipp: Ha túl hamar megpirulna a teteje, tegyünk rá alufóliát.

Karamellás, mandulás fehércsokis bonbon

Egy kis szösszenet ismét. Mindegy volt, milyen tölteléket kap, csak bonbon legyen. 🙂
Hát így nem volt nehéz dolgom, viszont nagyon gyorsan kellett cselekednem, így ez lett belőle.
Ilona napra szeretettel! 🙂

Étcsoki burok, amely elkészítéséhez ITT találsz segítséget.

A tölteléke:
2 evőkanál karamellakrém (vagy sűrűre készített dulce de leche)
8 dkg fehér csoki
0,5 dl tejszín
2 evőkanál mandula darálva
kb. 1 dkg vaj

Eredetileg a mandula egészben feküdt volna el a bonbonban, de aztán kérték, hogy daráljuk le. 🙂
Tehát a kész hüvelyekbe teszünk egy vékonyabb réteg karamellakrémet.
A csokit egy kis tálban kissé megolvasztjuk, majd a forró tejszínnel alaposan elkeverjük. Amint egynemű lesz és kicsit hűlt, elkeverjük benne a vajat.
Kicsit hűtjük, majd elkeverjük benne a darált mandulát és rátöltjük a karamell krémre habzsák segítségével. Ügyeljünk rá, hogy csak a forma 3/4-éig töltsük csak a töltit, hogy le tudjuk zárni a bonbonokat.

Talpaljuk és hűtőbe tesszük ismét.
Úgy egy óra hűtés után kifordítjuk a formából a bonbonokat.
Volt egy ragaszkodó darab, ami hibás lett, azt a lányom betolta pofiba és nagyon ízlett neki. 🙂
Lüszter festékkel megfestettem a tetejüket, a mandula formán kimondottan tetszik ez a porfesték.

Azért ezek a szép színes virágok már durván tavaszias jellegű hatást kölcsönöztek a borús délutáni bonbon fotózáshoz!

Sorakozó:

Elutaztak, majd bedobozolódtak. 🙂

A papír, amivel átragasztottam a csomagolást: dekortapasz. Nagyon tetszik. A színek és a hatások miatt enyhén retro feelinget kelt. 🙂

1 85 86 87 88 89 114