Az úgy volt, hogy elindultunk reggel. Apa elindult dolgozóba, mi pedig a gyerekekkel az oviba. Hazafelé morfondíroztam, hogy beszaladok üzletbe kenyérért, de aztán eszembe jutott, hogy van itthon egy fél rozsos cipó, gondoltam az nekem elég, még sok is, aztán majd délután veszek a pékségben friss kenyeret.
Hazaértem, megjelent férj is és kérte készítsek neki 1-2 szendvicset. Lőttek a kenyérnek. 🙂 De mivel éhes voltam valamit ki kellett találnom, boltba menni pedig nem volt kedvem a nagy szélben.
Mese almás
Rengeteg almánk volt és muszáj voltam felhasználni, mert elkezdtek sajnos rohadni. Mi mást süthettem volna, mint almás pitét.
(tovább…)
Öregtészta (kenyérkészítéshez)
Limara fehér kenyere évek óta nagyon csábított.
Eddig lusta és nyuszi voltam kipróbálni, mert úgy gondoltam nekem ez nem menne, csalódni pedig nem akartam.
Aztán a minap erőt vettem magamon, vettem kenyérlisztet és neki vágtam.
(tovább…)
Fatörzs rolád
Olyan rég szerettem volna már elkészíteni ezt is. Most volt krémem és egyszer csak beugrott: legyen belőle fatörzs rolád.
Zserbó csiga
Ildinél láttam, elkészítettem, aztán elfelejtettem megosztani veletek, pedig finom volt! 😀
(tovább…)
Vörösboros lencsegulyás
HobbyChef-et már régebb óta ismerem. Egészen konkrétan szerintem a blogger pályafutásom kezdete óta. És mivel Endre nem ismeretlen számomra, tudom, hogy a receptjei nagyon jók. (tovább…)
Fánkok a farsangi szezonra (gyűjtemény)
Ha farsang, akkor fánk.
Viszont fánkból is van sokféle. Kinek melyik a kedvence?
Bögrés fánk – az a bizonyos magától megforduló
Boszorkánypogácsa
Cukrász gyakorlaton készítettem ilyet először és ezidáig utoljára. Bár nem volt szorosan a tananyag része, elkészítettük és emlékeim szerint finom volt, így neki álltam magam is. (tovább…)
Burgonyakrokett (köret)
Már szerepel a blogon, de gondoltam megér egy külön bejegyzést, mert szerintem egyébként sokan szeretik, de legalább annyian félnek is az elkészítésétől. (tovább…)
„Levágható” malacpersely (mert ez csak törve nyitható)
Látom a spórolós tippek nagyon bejönnek – nem csodálom. Érkezett kérdés, milyen a feltörős malacpersely és hol lehet kapni.
Elég ritkán lehet találni ilyen perselyt a boltok polcain. Főleg ajándéküzletekben, illetve ajándéktárgyakat is árusító virágosoknál lehet rábukkanni. Mi nagyon vigyázunk rájuk, mert ritkán kapható és amúgy sem telik meg egyik napról a másikra.