házilag

Retro vaníliás karika

IMG_6816

Tegye fel a kezét, aki szívesen majszolt el egy-egy karikát régen vagy akár ma is. EZT A TÖMEGET! 😀

Amikor még fiatal voltam :P, nagyon szerettem a vaníliás karikát. Akkor még nem kellett tartanom a plusz kilóktól, bár ezt abban az időben még másként láttam. Képes voltam betolni olykor két doboznyi mennyiséget is egy ültő helyemben. Azóta eltelt pár év, szám szerint…..több, mint 10! 😉 Vettem pár hónapja egy csomaggal, de a receptúra már nem a régi, nem hozta vissza azt az ízvilágot, amit régen annyira szerettem, nem ébresztett bennem nosztalgikus gondolatokat, ahogy beleharaptam a finom, csokis karikába. De most, sikerült reprodukálni és felidézni a régi ízeket! (tovább…)

Karamellizált fehér csokoládé és saját készítésű dobozka

IMG_6571Szeretjük a csokit. De ki nem? Persze nyilván vannak olyan emberek, akik nem igazán vannak oda se a fekete, se a barna, se a fehér verzióért, de ők a kivételek! 😉
Tehát mint Gombóc Artúr! Én mondjuk személy szerint mindig is a fehér csokit szerettem a legjobban. Egészen addig, amíg nme kóstoltam igazán minőségi csokoládét, mert a bolti verziók (a nagy nevek, amik minden bolt polcán megtalálhatók) bizony közelében sincsenek a minőségi csokinak. (tovább…)

Készítsd magad: Marcipános szaloncukor fahéjas aszalt szilvával

IMG_6618Hamarosan el lehet gondolkodni, hogy inkább hagyatkozunk a boltok olykor kiakasztóan drága és talán finom szaloncukraira vagy elkészítjük magunk. Te melyik verziót választod? Bár abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy párom a munkahelyén szokott kapni minden Karácsony előtt egy csomag minőségi szaloncukrot, azért idén először én a házira szavazok! (tovább…)

Csokis kekszek

IMG_6534
Nagyon szeretjük a csokis kekszeket és úgy általában a kekszeket, süteményeket is, azt hiszem ez kitűnik a blog vezérvonalából is. 🙂 Mostanában azon kaptam magam, hogy rendszeresítve lett egy fém dobozka, amiből ha elfogy a keksz, azonnal sütök egy újabb adagot. Hát így alakult ki, hogy mostanában folyamatosan van valamilyen keksz nálunk elérhető közelségben és természetesen saját gyártású. Karácsonyi a doboz…lehet az ünnepekre hangolódás hozta ki ezt belőlem!? 🙂 (tovább…)

Rostos házi őszibaracklé

IMG_5659

Ez sem nagy kaland ám! 🙂 Barackhoz írom, de körtével is készíthető. Igaz már egyiknek sincs igazán szezonja (mondjuk tán még körtét lehet kapni!?), valamiért a szezonális recepteket sosem bírom időben elétek tárni….most mit mondjak, ilyen vagyok, ez a 3. évem a blogger iparban, aki az elejétől olvas, tudja. 😀 Erre mondta valaki a napokban a céklánál, vagy valamelyik bejegyzésnél, hogy nem csúsztam ki, sőt, időben vagyok és nagyon gondos vagyok, amiért még a jövő évi szezon előtt megírom a receptet. 🙂 És milyen igaza van! 🙂 (tovább…)

Készíts trappista sajtot házilag – home made edition

IMG_4010

Valljátok be bátran, kinek jut eszébe a mai világban dolgozó családanyaként annyi dolog mellett egy városban sajtot készíteni? Nekem. És nem is vagyok vele egyedül. Egyáltalán nem. Valamikor régebben végig söpört egy sajt hullám a neten. Mondjuk nálunk mindig ez van, de most már fokozottan. (tovább…)

Rostos almalé

IMG_6441

Az igazán szerencsés emberek közé tartozom, ugyanis sok-sok bio almát szüretelhettünk. Ezek az almák valóban permetszer mentesek, semmivel nincsenek kezelve, gyönyörű színük van és ami a legjobb, a bolti almával ellentétben ez nem barnul meg, míg felszeletelek egy darab almát. Sőt! Pár óra elteltével sem kezd el barnulni. (tovább…)

Mogyorókrém házilag

IMG_5704

Készítettem már mogyoróvajat házilag. Ez is hasonló, csak sokkal több „adalék” megy bele. 🙂

Kissé tartottam tőle, főleg az aprító miatt. Nekem kettő is van. Van egy aprítólabdám (Russel Hobbs) és van a Kenwoodhoz is egy aprító tartozékom. Azzal készítettem a mogyoróvajat. Gondoltam ezzel is megbirkózik, de tévedtem. Darabos maradt, de szerettük! És látszik rajta, hogy házi! 😉 (tovább…)

Ibolya szirup házilag

 

Elkapott és ledöntött a lábamról az ibolya láz. Bár évek óta kandírozom magam is, még sose kóstoltam. És nem is értettem mikor itt-ott olvastam a nagy áradozásokat róla…. mi vaaaaaaaaaan? Ibolya fanokkal vagyok körülvéve?
Bakker, mióta most is kandíroztam és készítettem hozzá muffint, azóta boldogan kijelenthetem: az ibolya fogyasztók és üdvözítők klánja új taggal bővült. 😀 VELEM!

Ennek a szenvedélynek hódolva nem nyugodtam, míg nem készítettem ibolya szirupot is. De gyerekek, 60 gramm szirmot összeszedni, tudjátok mi melóval jár? Anyám! Nem is sikerült! 😀
Szóval történt hogy apa hozott egy nagy tál ibolyát (nem puszta kedvességből, anyuci bizony ráparancsolt keményen ;)). Ahogy lerakta megpróbált azonnal kisasszézni a konyhából, de figyelek ám, azonnal visszainvitáltam, hogy jöjjön nekem szirmozni. 🙂

Nem kell soká itt ülni, „csak” 60 gramm kell, hajrá. Másfél óra páros ibolya szirmozás után (ugye csak a szirom kinyerése, zöld részek nélkül) mondom áh, kész vagyunk. 🙂 Mérés: 20 gramm!!?? Bacca……….+.
Elég lesz. Alig fogyott az ibolyából, mármint a tál 3/4-e még tele volt, de én feladtam. Apa pedig fél lábbal máris az udvaron volt. 🙂
Mindegy, most kis adag lesz. 20 gramm nem kevés mennyiségű szirom egyébként, de basszus…..

Na szóval az van, hogy annyiban maradtunk, mert a kezeink kezdtek görcsbe állni, pedig én nem vagyok az a típus, aki ha valamit elhatároz a konyhában egyszer csak feladja.

Marad a kis adag. Szóval 20 gramm szirom, enyhén megmosva.
90 gramm cukrot 75 ml vízzel lábasban sziruppá főzünk. Jól lobogjon. Amikor elzárjuk a lángot alatta, beleszórjuk a szirmot és elkeverjük.

 Nem nagyon látszik, de azért mégis, az ibolya már a vizet is kezdte elszínezni 1-2 perc alatt. 🙂

Elkeverjük szépen, majd lefedjük és hűlni hagyjuk. Ahogy lehűlt, hűtőben hagyjuk állni 24 órát.

Ezután majd leszűrjük és steril üvegbe töltjük. Hűtőben fél évig biztosan eláll.

Ízesíthetjük vele a süteményeinket, tortakrémet, muffin díszítő krémet, stb.

Plusz infó: az erdőkben szedhető ibolyák nem szmogosak, nem annyira szennyezettek, mint az út menti árkokban szedhetők. A viráguk is nagyobb, könnyebb dolgozni velük, akár kandírozunk, akár a szirmaikra hajtunk. Az illatuk és az ízük is intenzívebb, mint a kertieknek, ez tapasztalat. Ha nem csak a látványra hajtunk, hanem az ízélmény megőrzésére is, akkor fordítsunk gondot a jobb „minőségű” ibolya beszerzésére. 😉

1 5 6 7 8 9 10