házilag

Pizzaszósz Naplopó módra

IMG_0979

7 kg paradicsomból késztettem, soha többet nem teszem, ígérem. Mármint egyszerre ennyit befőzni. A probléma ott kezdődik, hogy a kertben legalább 4 féle paradicsom van/volt. És hát sok a piros, szedjük le, főzzük be alapon örömmel ugrottam fejest a KETCHUP(!!!) készítésbe ezzel a 7 kg paradicsommal. Nem viccelek, 7 óra főzés után a fele elpárolgott már és még mindig nem volt ketchup sűrűségű, de a maradék idegszálam elszakadt, úgyhogy lekapcsoltam a gázt alatta és lesz, ami lesz alapon steril üvegekbe töltöttem.
Kidunsztoltam, majd hagytam „érlelődni”. 🙂 Egyszerűen csak elment a kedvem tőle, mert hogy nem ketchup lett, az is biztos. És akkor eljött az üvegek felcímkézésének az ideje….mi kerüljön rá???? (tovább…)

Színezett kockacukrok

Imádom a színeket. Az utóbbi időben szerencsére bővelkedtem is bennük, a soron következő színes delikvens a kockacukor.
Azt hiszem a Facebookon a Photo Spirit oldalán láttam egy képet színes kockacukrokról, egyből kellett nekem is.
Nos, egyik este kómásan vízben feloldott ételfestékkel öntögettem nyakon a cukrokat, de mind elolvadt…ment a szentségelés, naná, hogy ment. Másnapra megvilágosodtam és nem mellesleg kialudtam magam, és persze rájöttem a titok nyitjára: ALKOHOL KELL!
Mivel 100%-os alkoholom nem volt itthon, ezért egy kis házi szilva pálinkát vettem elő, abból öntöttem picikét csészébe, színeztem és csepegtettem a cukrokra egyesével.
Bakik persze most is voltak, vízcseppek a pálinkához mosódva, ezáltal a cukor jobban oldódott, de óvatosan kiszárítva őket azért túlélték a dolgot.
Másnap délutánra megkaptam az én kis színes cukraimat, de veszek majd tiszta alkoholt és meggyártom őket újra.
Egyébként az ételfesték lehet gél vagy por állagú.

A következő projekt Rubik kocka lesz színezett kockacukrokból. 🙂

Csokis karamell

Ezt a csokis karamellt egyszer egy újságban láttam és akkor eldöntöttem (bár nagyon is félve), hogy elkészítem. Annyira jó lett, hogy az SK ajándékaim ezek a kis csomagok lettek és lesznek – bár ezzel most lelőttem a poént még annak a pár embernek, aki még nem kapta meg az egyik játékom beígért nyereményét. :S
Sebaj. Ezzel neveztem a SAD 5. fordulójára és ezért kell most megosszam veletek a receptjét, annak ellenére, hogy csak azután akartam ezt megtenni, hogy mindenki megkapta a csomagot.

  • 2,5 dkg vaj
  • 2 evőkanál jóféle keserű kakaópor
  • 13 dkg kristálycukor
  • 1 dl habtejszín
  • 105 gramm cukorszirup
  • késhegynyi só
  • fél kiskanál ecet
  • 1-2 dkg vaj a fölvágáshoz
  • A díszítéshez:
  • mandula, mogyoró, cukorgyöngyök, amit szeretnénk

Elkészítés:

Egy püspökkenyérformát vagy más négyzet alakú edényt sütőpapírral szépen kibélelünk, hogy a széle túlérjen a forma peremén, mert így könnyebb lesz kiemelni a karamellt.A vajat egy kisebb, vastag aljú lábasba tesszük és felolvasztjuk – nem forrósítjuk. Ha fölolvadt, hozzáadjuk a kakaóval vegyített cukrot, összekeverjük, beleöntjük a tejszínt, a cukorszirupot és a sót is. Kevergetve fölforraljuk, közben az ecettel ízesítjük, majd addig forrósítjuk tovább, míg 122 fokos nem lesz.

A sütőpapírral bélelt formába simítjuk, hagyjuk, míg egy kicsit megszilárdul, de mielőtt teljesen megkeményedne a kilógó sütőpapír segítségével kiemeljük, majd megvajazott élű késsel kockákra vágjuk, és kedvünkre díszítjük.

Melegen tartva összetapadnak, tegyünk közéjük sütőpapírt.

Próbáltam kiszúróval is kiszúrni, az sem rossz, de nekem jobban tetszett a négyzet megoldás késsel kidolgozva! 🙂

Celofánba csomagoltam őket egyesével, mint egy kis szaloncukrot, úgy kötöttem el a végeit.

És így mentek el az ajándékok.

Forrás: Príma konyha

Csokoládés máktorta házi vanília fagyival, eperpürével/meggyszósszal

Bár már többször elkészítettem és a blogon is már kétszer fent van, azért úgy gondoltam ez a verseny megérdemli, hogy ismét elkészítsem, ne pedig már megjelent képekkel nevezzek.
Ez a máktorta most a Rosalia receptparádéra készült. Tegnap előtt jelentettem meg egy másik bejegyzést, aminek a főszereplője egy rozé zselés bonbon volt, abban ugye felhasználtam a rosét, ez pedig egyfajta borfalatként funkcionál.
A borom ismét a BB Merlot Rosé 2010. (tovább…)

Pitypang- és rozézselés, eperpürés ‘Rosalia’ bonbon

 

Nagyon piszkálta a fantáziámat a Rosalia receptparádé. Ami azt illeti szeretem a borokat, főleg a jó borokat….igaz leginkább vöröset szoktunk venni, abból is az édeset, de most vettem két palack rosét. Hosszasan ácsorogtam a rosék előtt az üzletben és nézegettem őket. Melyiknek milyen az illata, íze, mihez ajánlják. Nem vagyok borszakértő, az olvasottak alapján a pénztárcámhoz mérten választottam és nem is rosszul. Ami azt illeti a Balatonboglári Merlot-t nagyon szeretem és sikerült rányúlnom ismét egy BB Merlot borra, most rosé változatban, ami szintén édes, tehát ízlésünknek megfelelő.
Ennek köszönhetően most kipróbálhattam, amivel olyan régóta szemeztem. 🙂
A választott borom tehát a Balatonboglári Merlot Rosé. (tovább…)

Medvehagymás pesto

Kissé kétkedve, de ennek is neki álltam. Valahogy izgatta a fantáziámat a medvehagyma és a pirított fenyőmag kettőse, apát pedig az, hogy ő apríthatta a dolgokat. (Nem tudom, miért vonzza ez ennyire, de ha jelen van épp a konyhába, mindig ő akarja kezelni az aprítót és akkor minden szemszögből megfigyeli a műveletet is. 🙂 Hát van ilyen.)
Szóval megtaláltam az Édes kötelesség oldalán a „receptet” hozzá. Náthás mivoltom végett se ízeket, se illatokat nem érzek még mindig és akkor sem éreztem ,amikor készült, párom azt mondta érdekes, de letolt egy keveset egy kis adag amúgy máshoz kifőzött makarónival teszt gyanánt. A végső mondata a „Nem rossz” volt. Megkóstoltam azért, hátha, de a csípősségen kívül mást nem éreztem. Már ez is valami! 🙂

A színe viszont nagyon tetszik, mert máshoz nem tudok hozzászólni…egy konyhai örökmozgónak ez egy rémálom!

Tehát:

10 dkg medvehagyma
1 dl extra szűz olívaolaj
1 csomag fenyőmag szárazon megpirítva
só, bors, hamis parmezán vagy igazi, kinek mi tetszik (bűn lehet, amit elkövettem, de egy nagyon minimális trappistát reszeltem bele)

Mindent összeturmixolunk és már kész is. 
Ez ám a gyorsaság! 🙂

A képek minőségéért megint csak bocsánatot kérek! Este volt és ilyenkor már hatványozottan rossz lámpa fénynél normálisan fotózni! :S
Ja, megjegyzem most vettem először fenyőmagot. 1 csomag 600 ft és egyem a szívét csak 50 grammos, szóval mikor még nem bontottam ki az fordult meg a fejemben, hogy valószínű kibaszarintottam magammal, mert ha nem finom, akkor ahhoz képest jó drága volt, ha meg finom, akkor meg nem fogom bírni megállni, hogy vegyek még és akkor még drágább lesz a tesztelés! 🙂 (Halkan súgom meg tegnap a Sparban véletlenül  találtam fenyőmagot és hát szinte könyörgött, hogy ha nem rakom a kosaramba, akkor öngyilkos lesz és leveti magát a polcról…megható volt, hát megmentettem…most várja a konyhapultomon a végkifejletet! :)) Egyébként meg medvehagymáért mentem, de már sehol nincs…miért van ez? Mire megszeretem nem lehet kapni, mert elviszik az orrom elől! 🙁
Tehát a pesto bent figyel a hűtőben és várja további felhasználását, én meg azt, hogy érezzem végre az ízeket. Ennek ellenére ma bonbonozást tervezek, de jelenleg kár belém, szóval csak holnap kezdem őket betolni pociba! 🙂

Kandírozott ibolya 2011

Meg nem mondom már hol, de valahol olvastam az ibolya kandírozásáról. Megmondom őszintén eddig nem nagyon hallottam erről, de gondoltam kipróbálom, ha már úgyis most nyílik 🙂

Amire szükség van hozzá, az egy olló, 1 tojásfehérje, kis porcukor átszitálva, egy sütőpapír tálcára terítve és pár szál tiszta ibolya.

Az ibolya nálunk kutya és mindenféle állat megntes kertben nyílik, így én nem mostam meg a virágokat, de ha nem biztonságos helyen szedjük érdemes óvatosan megmosogatni a virágokat.
A tojásfehérjét kissé fellazítjuk egy villával, majd a száránál fogva óvatosan belemártjuk az ibolya virágát teljesen. Amikor kivesszük a bibénél beül sok tojásfehérje a kisujjunkkal segíthetünk enki kijönni onnan, nem kell, hogy ott ragadjon! 🙂

Ezután óvatosan beleforgatjuk a porcukorba – amiről nincs kép. A leveleket ha kicsit összetapadnának szépen szétsegíthetjük a kezünkkel. Aztán mielőtt a sütőpapírra tennénk levágjuk a szárát.

Ezt szépen eljátsszuk mindegyikkel, majd a kandírozott ibolyákat megszárítjuk. Apa jó párat megevett belőle mire oda jutottam, hogy viszem száradni…
Állítólag nagyon drága pénzért lehet kapni kandírozott ibolyát cukrászdákban, hát akkor meg már érdemesebb itthon elkészíteni és légmentesen lezárva tárolni akár több hónapig.
Torták, sütemények díszítésére alkalmas.

Pillecukor házilag

A fondanthoz kell pillecukor. Minden receptet így olvasok, akármennyire is nem akartam ezt kipróbálni, most annál nagyobb kedvet érzek hozzá, pláne a kezdeti sikerek után, miszerint apáéknak nagyon ízlett a házilag készített pillecukrom.
Annyit azért az elején tisztázzunk, hogy az én felfogásom szerint a mályvacukor és a pillecukor nem egy és ugyanaz. A mályvacukor egy nyúlósabb valami, míg a pillecukor szivacsos. Tehát a fondanthoz pillecukor kell – mondják ezt sokan, mégis a marshmallow-t emlegetik, ami valójában málvyacukor. Ezen akkor gondolkodtam el igazán, mikor a minap a második adag pillecukrot készítettem itthon. Amikor még nincs megszilárdulva és belenyúlsz valóban mályvacukor hatása van, mikor megszilárdul, akkor kezd hasonló lenni a pillecukorhoz. Végülis mindegy, csak gondoltam levezetem.
Egyébként nagyon jó dolog és iszonyatosan tetszik az elkészítésének a menete! 🙂
Ami kell hozzá:

  • 8 gr étkezési zselatin (ne többet, mert kemény lesz – állítólag) + 3 ek víz
  • 50 ml víz
  • 150 gr kr. cukor
  • 1 ek méz
  • csipet só
  • 1 ek porcukor
  • 1 ek kukoricakeményítő
  • esetleg ételfesték és aroma

Nekem ez a zöld vaníliás lett…
Tehát egy magas falú keverőtálba öntjük a zselatint és elkeverjük a 3 kanál vízzel.
Ezután egy kis lábasba tesszük a kr. cukrot, vizet, mézet és összeforraljuk. (Én itt tettem még bele van. cukrot) Mikor már forr, levesszük a lángot és még 1-2 percig főzzük. Levéve a tűzről rögtön egy kicsit hozzáöntünk a zselatinhoz és mixerrel kis fokozaton elkeverjük, majd hozzá öntjük a többit is. Jöhet a csipet só és kis fokozaton türelmesen verjük. Szépen elkezd keményedni, közben pedig hűl. Ennél a fázisnál lehet színezni, ízesíteni. 6-7 perc keverés után elkezd nyúlni, amikor észre veszed, hogy elkezd felfelé kúszni a karokon a gép felé, akkor kicsit felveszed  a fordulatot és 1-2 percig még vered. Ezt kapod:

Egy műanyag edényt (vagy tepsit, bármit…), ennél az adagnál egy kb. 18×23 cm-est kibélelünk olajozott sütőpapírral, beleöntjük a masszát és amennyire tudjuk elegyengetjük, bár nyúlik, ragad rendesen – érdemes kissé beolajozni a spatulát is, amivel kikaparjuk a tálból…

…majd a tetejére is olajozott sütőpapírt rakunk, amivel kicsit elegyengethetjük.

2-3 órára betesszük a hűtőbe, majd onnan kivéve levesszük róla a papírt, a széleit körbevágjuk késsel, hogy elváljon a doboztól, majd kiborítjuk az olajos papírra.
Összekeverünk egy kis tálban 1 ek porcukrot 1 ek keményítővel, amibe hempergetni fogjuk a kis kockákat, hogy tároláskor ne tapadjanak már össze. Amikor még csak a „nyers” kockák voltak apa megkóstolta és azt mondta ez nem bolti pillecukor…amikor már beleforgattam akkor mondta, hogy na ez az! 🙂
Tehát OLLÓval (próbáltam késsel éshát inkább ollóval dolgozzunk!) tetszőleges kockákra vágjuk.

Először hosszába csíkozzuk a téglalapot, majd azt kockázzuk.

Amikor egy csíkot felvágtunk, kezdjük el hempergetni, mert könnyen egymáshoz tapadnak. Na nem vészesen, de jobb ha nem tapadnak össze. 🙂

A felesleges porcukrot lekocogtatva róluk tehetjük dobozba vagy zacskóba. Légmentesen lezárva tárolandó!

Fondant-hoz lehet a már elkészült pillecukrokat is használni, illetve a még nem lehűtöttet, de én még csak most fogok először ilyen fondant-ot csinálni, így még nem tudok nyilatkozni, változik -e valami ha úgy készítjük.
Azt tudom, hogy most csináltam egyszerre dupla adagot és mivel én nagyon félek a mindent megduplázunk, vagy felezhetjük nyugodtan dolgoktól ez már nagy szó! Ha minden alapanyagot duplázol, akkor dupla adagot kapsz, ez a lényeg.
Csináltam az előbb egy olyan verziót is (pirosat), ami saját készítésű szirup helyett ipari glükóz-sziruppal készült. Annyi a különbség, hogy a glükóz-szirupot felmelegítettem és úgy öntöttem a zselatinhoz. Így utólag belegondolva véletlen kihagytam a mézet belőle, lehet azért nem kezdett el felfelé kúszni a karokon, de azért az állaga nagyjából stimmelt, úgyhogy dobozban pihen a hűtőben, aztán majd meglátjuk. Majd legközelebb kipróbálom úgy is, hogy nem felejtem ki a mézet.
(Hát a kukában végezte a kis piros, mert a méz hiánya szétesős pillecukrot eredményezett. :))
Nade ma még be akarom gyúrni a pillecukros fondant-t, úgyhogy nem is szaporítom itt tovább a szót!
Lényeg, ami lényeg, ez a pillecukor veri a boltit és nyári éjszakákon, mint a filmekbe körbe ülve a tüzet nyársra húzva lehet sütögetni is, mert valójában ez MÁLYVACUKOR! 🙂

Fenyőszirup


4Gyereknél olvastam a fenyőszörpről. Kissé furcsálltam, de mivel piszkálta a fantáziámat, kipróbáltam a dolgot, bár már nem voltak azok a rügyek olyan frissek, de azért szedtem két befőttes üvegnyit.
A receptet ITT olvashatod.

Ez lett a szirupom. És mivel nem voltak már frissek a hajtások, így több, mint egy hónapot álltak az üvegben. Illatra kellemes, de még nem mertem megkóstolni! 🙂

Azóta most ahogy rákerestem, találtam máhol is:
Bio ritmus oldalán
Receptindex

Mogyoróvaj házilag

IMG_5961

Bence és Emőke oldalán találtam és amíg nem próbáltam ki nem teljesen akartam elhinni, pedig semmi lehetetlenség nincs benne… Nos a problémám onnan ered, hogy készítettem egy mogyoróvajas kekszet a jómúltkor éshát nagyon finom lett… A gond csak az volt, hogy mogyoróvajat oly ritkán tudtam venni a lidl-ben, sehol máshol nem találok, pedig régen a tescoban is lehetett kapni.
Tehát kekszet ennék, de nincs mogyoróvaj. Pech!

(tovább…)

1 7 8 9 10