Nemes egyszerűséggel a Tiktokról van a recept. Be kell valljam még soha nem készítettem krumplisalátát vagy bármilyen ilyen jellegű salátát joghurttal tejföl helyett. Vétek volt. Legalábbis az egyszer biztos, hogy ennek a salátának brutál módon jól állnak ezek az ízek! 🙂

Az alapvető hibát ott követtem el, hogy vettem főzni való és sütni való krumplit is. Őszintén megmondom utálom ezt! Anno egyféle volt kapható oszt csókolom, teljesen mindegy volt, hogy hasáb krumplinak akarom megsütni vagy krumplipürének akarom megcsinálni, működött.

Na most adtam a szarnak egy pofont

Ugyanis tegnap csináltam egy majdnem egy serpenyős krumplis csirkét (spoiler: két serpenyőben), amihez a krumplit meg kellett kevés olajon sütni. Na, ehhez elhasználtam a főzni való burgonyáimat. Mert miért ne? Ez már miközben sültek esett le… és tudjátok ez a sülve nehezen puhulok, de mikor átesek a holtponton kb szétesem kategória lett belőle. Mondjuk attól még elfogyott. 🙂

Szóval a mai csodához, vagyis ehhez a salátához pedig jobb lett volna a főznivaló, merthogy a fő motívum a héjában főzés ugyebár….persze mostmár minden mindegy alapon süthető sárga krumplival.

DE no problemo

Maximum a végeredmény nem igazán fotogén egyik ételnél sem, de az ízeket nagyon is hozzák! 🙂

500-700 gramm kisebb szemű krumpli
só, bors, chili vagy pirospaprika
lilahagyma
kápia paprika
uborka
5 ek joghurt (nálam görög)
2 ek majonéz
1 ek mustár
1/2 citrom leve
só és fehérbors a dresszinghez

A krumplikat alapos suvickolás után héjastul feltesszük sós vízben főni.
Amikor puhák, akkor egy sütőpapírral fedett tepsin szétnyomkodjuk őket egy pohár aljának segítségével.
Meglocsoljuk kicsit őket olívaolajjal, megszórjuk sóval, borssal és paprikával. (Ha csípősen szeretnéd chilivel, ha csak kis színt vinnél bele, mint én, akkor fűszerpaprikával.)
180 fokon minimum 20 perc kell neki, hogy elkezdjen ropogni. Innentől a jó ízlésed szab határt. Ha nagyon ropogósra szeretnéd hagyd még őket sülni, ha már így is megfelel akkor nyugodtan vedd ki – de jót tesz neki ha roppan! 😉

A dresszinghez a joghurtot összekeverjük a majonézzel, mustárral, sóval és fehérborssal, facsarunk bele citromlevet, majd az apróra vágott paprikát (ami lehet tőlem kaliforniai is), uborkát, és lilahagymát a kapor kíséretében alaposan elkeverjük benne.

Ehhez az ízes alaphoz adjuk a krumplikat. Összeforgatjuk és ehetjük is! Nyilván jó, ha hagyod cseppet összeérni az ízeket, de bevallom én azonnal fogyasztottam és abszolút hozta azt a “Te jó Isten” élményt, amit a videókban láttam. Úgyhogy rád van bízva. 🙂

Az elkészítéséhez egy cseppecske videó szerény tudásommal összehozva a Tiktokon megtekinthető (és ha már ott jársz és bekövetsz ,azt megköszönöm! 🙂 )- ha a leírás alapján bizonytalan lennél a dolgokban. Mondjuk nem tudom az én abszolút gyakorlatlan hangalámondásom és béna egykezes videózásaim mennyire segítenek neked az elkészítésben, azért megpróbáltam! 🙂 És lesz még ilyen! 😀

És amit még próbálok elmondani

több kevesebb sikerrel a videóban, hogy a minap készült egy jó adag joghurtos, barnacukros, fűszeres pácos csirkeszárny, ami nem fogyott el, így a maradék szárnyról lefetettem a húst (szerencsére jó husisak voltak és nem voltak kiszárítva a pácnak hála), ami kb. 27 dkg volt. Összeaprítottam, összekevertem reszelt sajttal, kevés liszttel és két tojással, majd egy kevés zsírral kikent serpenyőben tócsnikat sütöttem belőle a saláta mellé.

Erről ennyit, február óta várakozott itt szegény recept, most végre szárnyalhat!
Fogyasszátok egészséggel! 🙂