Női felsőtest torta 2.

Apum unokatestvére születésnapjára.
Nyakláncban a 46, cicire tetkó: Baby.
Nem cifrázom, csak a képeket mutatom, hiszen ugyanúgy csoki tortavolt, mint az előzőek. A különbség az előzőhöz képest csak annyi, hogy a fondant ivory wilton géllel színeztem, így nem lett annyira szolibarna, de nekem ez így valahogy jobban tetszik. Ja, és bolti fondant használtam, ami először jobbnak, simábbnak tűnt, stb. aztán ugyanúgy viselkedett nekem, mintha én készítettem volna, szóval csupán időt takarítok meg azzal, ha készen veszem.

Megszakadt a bal vállánál a fondant, muszáj voltam valamit odatenni, hát egy pillangószerűség jutott hirtelen eszembe.

Az előző női felsőtest ITT.
A tortalap és a csokikrém receptje ITT.
Csokikrémből dupla adag, tortalap azt hiszem 5 tojásos.

Csokoládélikőr

3 dl rum
15 dkg cukor
2 dl tejszín
10 dkg 70%-os étcsoki
4evőkanál(holland) kakaópor

A tejszínt a kakaóporral, a cukorral és csokival együtt kis lángon olvasszuk fel, majd hagyjuk langyosra hűlni.
Ha langyos, adjuk hozzá a rumot és jól keverjük össze.
Szűrön át töltsük üvegekbe, és tároljuk a hűtőben.
Recept: TeaRoom

Mindmegette-eisberg beszámoló 2.

Csipet csapat (többünk már nem először járt itt) Sanyával és Katával
Sanyi örömmel adta át a Chefparade csomagját
Öntet kóstolás után könyv nézegetés
Fincsi salikák

A Mindmegette cikkében lehet olvasni a főzőcskéről, de nálam is elolvashatjátok a beszámolómat.
Ezt a kis videót is érdemes megnézni, nagyon jó hangulatban telt a főzés, ezt remekül tükrözi ez is. 🙂

Nagyon várom a következő játékukat! Mindig örömmel főzök a Mindmegettével és a többi nyertessel. Ez az élmény különleges, mindegyik egyedi és megismételhetetlen!

Spenótos koszorú

Hozzávalók:
200 g fagyasztott spenót
400 g finomliszt
1 tasak instant élesztő
1 teáskanál só
75 ml víz
5 evőkanál étolaj
300 g vöröshagyma
1 evőkanál olaj
80 g paradicsompüré
só, bors, pirospaprika
10 dkg sajt

A spenótot felengedjük.
A hagymát megtisztítjuk, és apróra kockázzuk.
A tepsit sütőpapírral kibéleljük.
A sütőt előmelegítjük.

A töltelékhez az étolajat egy serpenyőben felforrósítjuk, és a hagymát megpároljuk.
Hozzákeverjük a paradicsompürét, majd a sót, borsot, fűszerpaprikát, és hagyjuk kihűlni.
A tésztához lisztet az élesztővel elkeverjük, és egy edénybe szitáljuk.
Hozzáadjuk a spenótot és a többi hozzávalót, és dagasztó spirállal először alacsony, majd legmagasabb fokozaton sima tésztává dagasztjuk.
A tésztát enyhén lisztezett munkafelületen még egyszer átgyúrjuk, majd egy 50 x 30 cm nagyságú lappá igyekszünk nyújtjuk.
A hagymás masszát a tésztán egyenletesen elsimítjuk úgy, hogy a tészta széleinél kb. 1 cm-nyit szabadon hagyunk, majd sajttal megszórjuk.
A tésztát a hosszabbik oldaltól indítva feltekerjük, és a tepsibe helyezve a hengerből koszorút formázunk.
A tésztakoszorút 15 percig pihentetjük, majd 16 szeletet formázva bevágjuk (nem vágjuk át teljesen a tésztát), és felületét olajjal megkenjük.
A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a tésztát megsütjük.

Légkeveréssel 180 fok 40 perc.
Azt írja az eredeti recept, hogy sülve is fagyasztható.

Szeletről nincs képem, mert ahogy szeleteltem, úgy ettük is. Apa motort szerelt közben és hát gyorsan fogyott…
A tölteléke variálható, de ne nagyon tömjük meg, mert a tészta sütés közben is kel még és kitolja a felesleges tölteléket. Egyébként lehet bele szeletelni szalámit, tehetünk bele kukoricát, bármit. Lényegében egy ilyen koszorú semmi, ezért legközelebb dupla tésztát dagasztok be. 🙂

A receptet a Dr. Oetker egyik kis szórólapján láttam.

Szamóca-rebarbara pite

Gondoltam kipróbálom a rebarbarát és egyből a pite jutott eszembe. Omlós tészta, sok töltelék, rebarbara…mivel még sosem ettem.
Aztán továbbgondoltam, van itthon eper, mert apa vett két ládával előző nap.
A végeredmény egy finom pite, ami baromi gyorsan elfogyott, de nem fogok sírva fakadni, ha nem eszem többet rebarbarát, azt amit kaptam ugyanis bőven ugyanígy elértem volna egy kis citrommal is.
Na nem mintha…két vastag, hosszú szál rebarbaráért pusztán 90 ft-ot fizettem és pont a pitémbe való mennyiség volt, de nem fogok hisztizni azért, mert nekem rebarbara KELL. Ezt is kipróbáltam, éljen, nem leszek kevesebb ha nem veszek többet. Persze hébe-hóba lehet be fog köszönni pár darab a kosaramba, nem zárkózom el tőle.

(tovább…)

Blogkóstoló 3.: Black Velvet Cupcake

A Blogkóstoló 3. fordulójának Trollanyu a háziasszonya.
Nagyon tetszik ez a játék, a jelen fordulóban a Dublin felett az ég blog jutott nekem.
Nagyon örültem neki, nem volt ismeretlen előttem. Rá-rá szoktam pillantani, és hát el is kezdtem szemezgetni. Nem desszertet szerettem volna, válogattam bőszen mindenfélét, aztán természetesen ismét utolsó pillanatra hagytam a sütés/főzést, így egy nagyon szimpi és isteni finom cupcake-et választottam, ami pikk-pakk elkészül.
Tegnap este sebesen összedobtam és fotóztam. Nagyon gyorsnak kellett lennem, mert kapásból a fotózás alatt a fele mennyiség már el is fogyott…

A választásom tehát a Black Velvet Cupcake.

Black Velvet Cupcake

Nem csak dekoratív, annyira finom, hogy mééééég. Szétmállik a szádban, készen vagyok tőle! 🙂

Mint egy rózsa.

Black velvet cupcake (12 db)

Hozzávalók:
10 dkg vaj
18 dkg barnacukor
1 tojás
10 dkg liszt
1 tk. sütőpor
5 dkg őrölt mandula (én ezt kihagytam, mert nem akartam este 10-kor őrölni)
5 evőkanál kakaópor
1,5 dl barna sör

Tetejére: tejszín és egy kis porcukor (pezsi helyett én egy pici barna sört löttyintettem bele)


Lényegében az összes hozzávalót összekeverjük és kapszlikkal bélelt muffin formába porciózzuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük (azért tűpróbát végezzünk!).
Ha kihűltek, akkor a krémhez felverjük a tejszínt a porcukorral, díszítjük vele a muffinok tetejét és megszórjuk egy kis kakaóval.
Ennél egyszerűbb süti nincs is!

Nem bírtam ki, még éjjel ki kellett kérnem apum vitrinéből az evőeszközöket a fényképhez. 🙂

Köszönöm a játékot és izgatottam várom a 4. fordulót. Igyekszem akkor nem az utolsó pillanatra hagyni a sütögetést és a lehetőségekhez mérten inkább főtt ételt fogok majd elkészíteni a rám osztott blogról! 🙂

Mindmegette főzőcske ismét, nosztalgiával fűszerezve

A Mindmegette eddigi összes receptversenyén indultam jó pár recepttel és eddig szerencsére mindig sikerrel jártam.
Legelőször tavaly nyertem ugyanilyenkor és részt vehettem az első főzőkurzusukon, ami egy Trópusi Barbeque volt.
Ekkor vártam második lányomat.
Majd ősszel a Lidl-lel indított receptversenyen ismét nyertem egy csokikurzust, aminek szintén nagyon örültem és apa is ott maradhatott velem, mivel hát igencsak a 9. hónapot tapostam és nagyon közel volt a kiírt időpont.
Ezután indult egy verseny már idén ismét a Philips támogatásával, ahol szakácskönyvbolt utalványt nyertem. Megvan mire szeretném levásárolni, de ahhoz el kell jutnom ismét a Sas utcába! 🙂
Az az igazság, hogy mindig olyan dolgokat nyertem eddig, amiket valóban szerettem volna és amikre szükségerm volt, illetve nagyon jól jöttek, hogy hozzá segítsenek a “fejlődéshez”!
A következő versenyt az Eisberggel közösen szervezték, amire szintén jó pár receptet beküldtem és sikert is aratott az, amelyik benne lesz majd a Recepttár újságban is. 🙂
Ezzel nyertem ismét egy főzőkurzust, aminek nagyon örültem, mert az első is nagyon nagyon jó hangulatban telt, családias volt, finom és számunkra különleges ételeket ettünk és ez nagyon megérte.

Tehát megláttam a nevem a Mindmegette cikkjében, ahol kihirdették a nyerteseket és olyan izgatott lettem. Láttam még sok ismerős nevet, aztán ment a cserélgetés és úgy jött ki a lépés, hogy Béres Andival együtt főzhettünk. Igaz ami igaz, ha nem ajánlották volna fel neki a cserét, akkor velünk jött volna és vele főzök, de így legalább ő is ott volt, hozhatott is valakit és én is apával főzhettem, nosztalgikusan, mint egy éve.
Az az igazság, hogy apa nagyon élvezi ezeket a főzéseket. Tud és szeret is főzni nagyon, de baromi ritkán gyakorolja.

Olyannyira szereti ezeket a rendezvényeket, hogy az első fél órában ahogy elkezdtünk főzni, mindent kivett a kezemből, hogy ő csinálja. Én csak néztem, a végén már megelégeltem és rászóltam, hogy hagyjon már nekem is valamit, hello. 😀 Szóval bár nem mutatja én tudom, hogy szereti ezeket az eseményeket és magát a főzést is, és mivel sikerült tisztázni a helyeztet így végül hagyott negem is érvényesülni. (Bár a fontosabb momentumokat mindig kisajátította! :D)

Nade kezdjük az elején. Amikor apa kikalkulálta mikor kell induljunk reggel már tudtam, hogy el fogunk késni, csak nem akartam kötözködni. Pedig nem szokta így kicentizni a dolgokat, csakhát előtt 24-ezett, hazaért: kávé, fürdés, indulás. Húzós volt neki a két nap.
Még jó, hogy már voltunk ott és tudtuk eleve hova kell menni, szóval szaggattunk ezerrel. 🙂 Fél 10-re pont beestünk. 🙂 De nem mi voltunk az utolsók, kábé a középmezőnyben értünk oda, Andi már ott volt az anyukájával.

Amikor belibbentünk az ajtón egyből elkezdtem keresni az ismerős arcokat. Andi nézelődött a pultok között, jobb oldalt pedig az adminisztráció fogadott.
A Recepttár nagyon kedves főszerkesztő asszonya emlékezett rá, hogy én voltam a kismama az első kurzusról, kedvesen érdeklődött a gyerekekről, nagyon jól esett.
Olyan izgatott voltam, és örömmel nyugtáztam, hogy a szakácsunk ismételten Bartal Sándor lesz! 🙂 Nagyon jó fej és jó volt, hogy vele főzhetünk most is és régebben is.

Ahogy helyet foglaltunk várt a másfél kiló ajándék csicseriborsó Anditól. 🙂 Aztán elkezdtem szemezgetni a szakácskönyvek között, bár határozott elképzelésem volt arról, mit akarok, azért el tudtak volna tántorítani, csakhát a csokoládés és süteményes könyveket kizárólag a Sas utcában lehet megvásárolni és hát egyébként a Chefparade üzletei hétvégén nincsenek nyitva, ígyhát…pedig vettem volna csokit is gyorsba, meg pár macaront kóstolóba… :S

Andi és életem párja
Én, Andi és az anyukája

Beszélgettünk kicsit, szemlélődtünk, melyik pultnál kellene főzni, majd elkezdődött a hacacáré. 🙂

Filep Kata köszöntött mindekit, röviden bemutatta a stáb többi tagját, majd Sanyi kiosztotta a kötényeket (egyem a szívét, neki is derengtünk ám) és megrohamoztuk a pultokat.

Sajnos voltak, akiknek nem jött el a kísérőjük, nem is egy-két, hanem 3 embernek kapásból és hát mit ne mondjak ezt elég bunkó ejnyebejnye dolognak tartom, pláne, akinek előtte mondta le pár órával vagy épp nem is szólt róla, hogy nem jelenik meg. 🙁

Na de mi Andival egymás melletti pulthoz csapódtunk, minden klappolt. Mosogató a közelben, sütő a közelben, kuka a közelben, csak a borsőrlőnk nem akarta a műveletet elvégezni, de hamar likvidáltam és lízingeltem egyet Andiéktől.

Sándorunk elkezte bevezetni a korántsem profi szinten álló minnyájunkat a konyhaművészet világába. Hamar levontam a konklúziót, ahogy mesélt és végig néztem az asztalon a hozzávalók között: citromot nem szeretem, ruccolát nem szeretem, mazsolát nem szeretem…..
Aztán jött a pozitív része: fetát szeretem, parmezánt még sosem ettem, lazacot is csak egyszer, szóval igazán jónak ígérkezett az ebéd.

Lehet, hogy az előbb leírt pár soron van, aki megrökönyödik, de azt kell mondjam lehet, hogy gasztro blogom van, nekem nem célom, hogy puccos ételeket készítsek. Persze semmi bajom nincs azokkal, akik folyton lazacot készítenek, de pl. a lazacot kevés ember engedheti meg magának, a parmezánt sem sokan…és én mondjuk két gyerek mellett nem is tartom fontosnak, hogy itthon lazac legyen. Szeretjük a halakat, apa horgászik is, apósom is, eszünk folyami halakat, a lazacot pedig ilyen alkalmakra, illetve a vacsorautalványok leevésekorra (szépen magyarul) tartogatjuk és ettől nem leszek se több, se kevesebb.
Vannak fontosabb dolgok, mint a lazac és nem hiszem, hogy ezeket szégyelnem kellene.
Az előző kurzusig pl. azt sem tudtam, mi az a csatni. Kicsit ciki volt, de vidéken nem használnak ilyen szakszavakat és kezdő blogger voltam, azóta kicsit kikupálódtam egy év alatt, de bőven van még mindig hiányosságom. De majd szépen lassan megtanulok mindent. Nem sietek.

Elkezdtünk főzni. A desszerttel kezdtünk.

Apa mindent ki akart sajátítani! 🙂

A Menü:
Répás Halva Citrom Sorbet-val (desszert).
Ezután jött a Fetás-rukkolás quiche (előétel).
Végül a citromos vajjal grillezett lazac steak parmezános zöldséges tócsnival és málnaöntetes nyári salátával (főétel).

Andi és a ruccola esete.

A ruccola nagyon friss, intenzív ízű volt, ismét előjött az utálat, amit iránta érzek! Aztán összedolgoztuk, amit össze kellett, elkészült, megkóstoltuk és nagyon finom volt! Pozitív csalódás pipa! Andinak be is indult mindegyik fogásnál a fantáziája, mit lehetne még bele tenni, változtatni, saját ízlésre komponálni a fogásokat.

A quiche tölteléke.
Sanyi és a leveles tészta.
Sanyi bélel.
Rólam is akad összesen 2 kép! 🙂
A bal oldali a mi quiche-ünk.
Szééép!
Bocs, de nekem ez annyira tetszett! 🙂
Jobbra hátul Andi quiche-e.
Sanyi keveri a citromvajat.
A Kenwoodom utódja lesz, de feketében fogom kérni! 🙂
Kész is!
Sülnek a tócsnik. Hátul a miénk, elől Andiéké.
Sanyi és a málna öntetek előkészítése.

A főétel tálalása és egyáltalán sütése előtt megkért a főszerkesztő asszony, hogy arra a tálra tálaljam, amit odahozott és azt fényképezik az újság részére. 🙂 Annyira örültem neki és már kattogott is az agyam a tálaláson.

Sülnek a lazac szeleteink.

Ha minden oldala megsült a lazacnak, akkor Sanyi rádobott 1/2-1/2 evőkanál citromvajat. Ráolvadt és alufóliába csomagoltuk melegen tartás céljából.

A quiche belseje. Lágy és nagyon finom töltelék! Madársalátával szórtuk meg a tetejét.

Az előétel után volt idő még egy kávéra. 🙂

Az egyik lazacot így tálaltam. Akartam egy kis emléket a lányaim részére, hogy lássák, nagyon is gondoltunk rájuk annak ellenére, hogy otthon hagytuk őket! Szóval málnaöntettel az ő neveik olvashatók a lazac körül.

Petra 2 és fél éves.
Réka fél éves.

Ő pedig a desszert: a halva. Nagyon édes finomság, mandulával megszórva, mellé citromos sorbet-val tálalva.

Nagyon guszta, de nem nagyon bírtuk megenni, mert baromi édes volt nekünk.
Itt már került rá áfonya is végre.
Ezt vitték fotózni, de itt már több rajta az áfonya, mert mire lekaphattam, addigra apa megszórta magának. A málna önteten fekete só van.
Ez a nagy lila a szélén káposzta! 🙂

Mindenki nagyon jó ízűen ette a lazacot. Nagyon nagyon finom volt, minden íze passzolt egymáshoz! Andiét Sanyi tálalta, az volt a lehetséges tálalást bemutató darab.

Készül a citrom sorbet.

Finom volt, jeges, kellett is, megittam. 🙂
Szakácsok képei a főzőiskola falán.

Miután elfogyasztottuk a fogásokat és egy kicsit volt idejük ülepedni is, jött a fényképezés. Ezután pedig átvehettük az Eisberg ajándékcsomagokat, a Chefparade főzőiskola ajándékcsomagjait és kóstolhattunk salátaönteteket, amikből kaptunk is ajándékba 1-1 flakonnal.

Nyeremény pakkjaink.
4 féle salátaöntet, kisebb-nagyobb hűtőtáska, 3 eisberges kötény, 2 mindmegettés, hűtődekoráló matrica 2 csomaggal, olasz ételek szakácskönyvek, Finom fogások szakácskönyvek, fényvisszaverő csuklóizék, volt még benne Eisberges frizbi és strandlabda és 2 édes csípős chili szósz csirkéhez (ez olyan finom!!!). Meg elhoztam 9 héliumos lufit is a csajoknak. 🙂

Zimre Krisztinával a Mindmegette főszerkesztőjével is váltottam pár szót ismét. Szerettem volna megtudakolni, mely receptemmel sikerült bejutnom, de ő is mondta, hogy azzal amelyik megjelenik majd az újságban. Nem tudja megmondani pontosan melyik az, mert ismét sok receptet küldtem be nekik.Azt is mondta, hogy az elmúlt egy év alatt sokat fejlődtem, mert figyeli a receptjeimet. Szebben tálalok és gusztusosabbak a fotók, szóval nem véletlenül vagyok ott, ahol. 🙂 Nagyon kedvesek voltak a szavai és a pozitív megerősítés részéről (is) nagyon jól esett. Ezek a biztató szavak adnak erőt, hogy folytassam a blogolást a jövőben is.

Andi is megnézte, apa és Sanyi kitárgyalta a chiliket a csípős szekrény előtt. 🙂

Jó hangulatban, kissé sajnálkozva léptem ki ismét a főzőiskola ajtaján. De remélem lesz még alkalmam belépni rajta újra.
A többi leendő versenyükön is indulni fogok, csak úgy, mint eddig és remélem a továbbiakban is jó eredménnyel zárhatom majd mindet!
Ezek után ezúton is szeretném megköszönni a remek programot, a kedvességet, az ajándékokat és egyáltalán a lehetőséget magát!

Ezután már csak az volt hátra, hogy átadjam Andinak az ajándékcsomagját, megspékelve pár macaronnal részükre és egy pinduri bronz selyemporral.

Ez most sajnos folyékony zölddel lett színezve és elég fakók lettek, de finomak! 🙂

Ezek után fáradtan, de nagyon szép emlékekkel elindultunk hazafelé.

És akkor íme a receptek, amiket elkészítettünk:

A továbbiakkal (videó és még képek) a későbbiekben jelentkezem egy újabb posztban.

Vadmalac pörkölt pikánsan

  • 2 kg vaddisznó hús (comb, tarja, ami van) 
  • 5 fej hagyma 
  • 3 gerezd fokhagyma 
  • pirospaprika 
  • 3 szem egész borókabogyó 
  • 3 ek citromos extra szűz olíva olaj 
  • 2 ek sertészsír (az íze végett) 
  • 2-3 ek erdei gyümölcs lekvár (ennek hiányában az áfonya- vagy meggylekvár is megfelel) 
  • só, bors, kakukkfű, ételízesítő 
  • 1 paprika 
  • 2 paradicsom 
  • 2-3 dl száraz (házi) vörösbor 
  • 3-4 babérlevél 
  • 1 csipet őrölt kömény

Az alapvető folyamat nem más, mint egy hagyományos pörkölt elkészítésekor.
Kevés (jelenleg) citromos olajon az apróra kockázott hagymákat egy kis sóval megdinszteljük.
Hozzá adunk egy kis zsírt, majd rádobjuk a felaprított fokhagymát és a felaprított paradicsomot és paprikát. Mint egy lecsóhoz.
Ha jól megfonnyadtak a paprikák és a paradicsom is jól szétesett, akkor kap egy kis pirospaprikát és fűszereket, hogy jó alapot adjanak a húsnak,majd azonnal felöntjük egy kis vízzel.
Rárakjuk a húst és jól elkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi.
Hagyjuk a húst puhulni, majd ha már közeledünk a vége felé, akkor után fűszerezzük és a borókabogyókat is belemorzsoljuk.
Ahogy elfőtt a víz a húsról, ráöntünk egy kis száraz vörösbort és a legvégén, mikor már puha a hús elkeverünk a pörköltben 2-3 evőkanál lekvárt.

Vége a licitnek!

Gyors poszt jön!

Éjfélkor zárult a licit a Szegedi Koraszülött Mentő javára.

Idén 218.900 Ft-ot sikerült gyűjteni, amit nagyon köszönök ezúton itt is mindenkinek!

A fél liter vanília aroma tulajdonosa Krisztina lett.

A színes cukroké pedig Süli Mónika, az aukció kitalálója. 🙂

Krisztinával hamarosan felveszem a kapcsolatot.

Köszönöm mindenkinek és előre jelzem, hogy úgy néz ki ősszel vagy tél elején ismét lesz egy gyűjtés. Akkor is ott leszek a felajánlók között és akkor már nyugodt szívvel fogok felajánlani (a hidegre való tekintettel) bonbont/macaront, ilyeneket.
Érdemes lesz benézni és segíteni akkor is!

1 96 97 98 99 100 113