Elmo torta a R3D ONE táncgálára
Péntek este 6-ra vállaltam egy Elmo tortát. Kaptam egy mintát, amit persze nem sikerült tartanom, de nem is igazán volt kitétel, csak az, hogy Elmo legyen és legyen rajta egy fekete póló és arra legyen ráírva, hogy R3D ONE Haladók.
Nagyon nagyon szoros időbeosztással, de elvállaltam. Aztán mikor csütörtök este hazaértem Pestről nagyon fáradtan, és bele gondoltam, hogy kelhetek másnap hajnalban, hogy ne az utolsó pillanatban legyen kész a torta és még hűlni is tudjon mielőtt útra kél, hát szörnyen éreztem magam. Kilátástalannak éreztem a dolgot.
Aztán meglepő módon 5-kor elég könnyen felkeltem és el is kezdtem a sütést.
Csokis piskóta, csokikrém, piros bevonat.
Meglepően gyorsan kész lettem a piskótával, a krémmel, a faragással, a betöltéssel, stb. Így kicsit gnómnak néz ki és a habüstben sült piskóta sem nagyon akarta az igazat, hogy nagyobb legyen, de azért jó volt ez így, bár nem tökéletes.
Szóval ilyen lett. Aztán kiakadtam. Csúnya, nem vagyok vele megelégedve, de szerencsére a Facebookon tagja vagyok egy tortázós zárt csoportnak és megosztottam velük a képet. Ha ők nem mondják, hogy szőrözzem be ha van még rá időm, akkor így marad. Ennyire fáradt voltam. Tudtam, hogy Elmo szőrös, ismerem, de néztem azért róla képeket is, stb., de a minta képen sem szőrös, csak meg van vagdosva a fondant. Ez vitte el az eszem.
![]() |
Szemek nélkül…mert elfelejtettem fehér bevonót hagyni… :S |
![]() |
A Barack lüszter festékemmel írtam rá a feliratot. |
![]() |
Szem- és orrplasztika után. 🙂 |
![]() |
Szőrtelenül |
Aztán szerencsére ahogy a szemekhez új burkolót kellett csinálnom, abból maradt annyi, hogy pirosra színezve (megint nem vagyok a piros színnel megelégedve!!!!!!!) fokhagyma nyomón áttolva be tudtam szőrözni, igaz csak a torta tetejét, de kultúrált lett legalább. Nekem is jobban tetszett, bár még mindig nem volt tökéletes, de már időm sem volt, ugyanis idő közben hűlt a torta, de a szőrök másfél órával szállítás előtt kerültek rá.
![]() |
Szőrrel |
Hát….mint egy rocker. 🙂 Ezt pl. piros fondanttal akartam ráírni, de ez lett belőle.
Ha már egyszer ott voltam a tánc gálán gondoltam maradok és megnézem húgomat. A nagylányom és anyum ott maradt velem, párom a kisebbikkel haza ment, mert Rékám fáradt volt, mire oda értünk hisztis lett. A tortát elvitték ahogy megérkeztünk, nagyon tetszett nekik.
Végig néztük a műsort, ami nagyon tetszett! Petrám végig táncolta és tapsolta, nagyon édes volt, engem pedig végig rázott a hideg, annyira szeretem az ilyet! Aztán mikor vége lett még a tömeg előtt ki akartunk menni, mire az ajtóhoz értünk anyu mondja, hogy ott a tortám a színpadnál. Micsoda? Most adják oda a színpadon? Fényképező elő, tömegben rohanás előre, átadták a tortát, gyorsan felkiabáltam, hogy had fényképezzem le. 🙂
Jobb oldalt látható Palánki Edina (a szőke), ő a tánc oktató itt nálunk. Nagyon ügyes. Fellépett többek között Pixie Lott mögött az idei Viva Cometen, Düki: Akarom című klipjében, stb…
![]() |
Palánki Edina a tánc oktató kapta a tortát. 🙂 |
És nézzétek meg a lányaink első videó klipjét ha van kedvetek. 🙂
Zila tortaforma verseny és bemutató
Nem akarok nagyon bele menni az előzményekbe, a lényeg, hogy tortaforma receptversenyt hirdetett a Zila cukrászda és a Donna.hu. Erre anyukám hívta fel a figyelmem. És kaptam egy 8 szeletes formát, hát bele csaptam, csábító volt az az 50.000 Ft készpénz. Azért az mindenkinek jól jön, nem?
3 tortával neveztem, de 5 db-bal akartam. 🙂
Aztán vártam.
…
És vártam.
…
A versenynek vége lett, már elmúlt a díjátadó előre ígért időpontja is…
És még mindig vártam, de nagyon ideges voltam. A leveleimre senki nem válaszolt, hogy mégis mi újság.
Aztán nehezen jött egy levél, hogy fel kell vinnem két tortámat 28-án, amikor zsűrizni fogják.
„donna.hu receptverseny első körös EREDMÉNYHIRDETÉS
Kedves Receptbeküldők!
Először is nagyon köszönjük a beküldött recepteket, nagyon ötletes és jó recepteket kaptunk, szép fotókkal, nem is tudtunk első körben dönteni.
Ezért összesen 6 receptet választottunk ki, melyek végső zsűrizése június 28-án, 15:00 órakor lesz a Zila Kávéházban, a ZTB keretein belül.
A kiválasztott tortákat erre a napra elkészítve várjuk, hogy cukrászaink a késztermékeket is meg tudják kóstolni.
A receptek pedig a következők:
Farkas Bernadett: Eper és málnahab
Farkas Bernadett: Pannacotta
Hajós Ágnes: Balzsamos mascarpone
Stefán Rita: Tigris torta
Szűcs Anna: Bodzakrémes
Ujj László: Egzotikus ízkavalkád
Gratulálunk Nekik!
A zsűrizéssel kapcsolatban információ, kérdés az info@zilatortaforma.hu emailcímen kérhető.
A kiválasztottakat a donna.hu értesítette.
ZL”
Aztán jött egy másik, hogy az én Pannacotta tortámat fogják aznap bemutatni a tortaforma bemutatón. Dühös voltam, de mégis izgatott. (Na nem azért voltam dühös, hogy azt készíti el Vili, hanem mert nem jött válasz a leveleimre, meg húzódott nagyon a dolog…) Érdekes párosítás ez így, nem is tudtam, most mit csináljak.
2 tortával elindulni Pestre a 35-40 fokban, több, mint 100 km-re, Pesten át ráadásul délután kettőre…..a legnagyobb meleg, dugó mindenhol, stb. hát nem néztem jó szemmel a nyár közepén, ráadásul habos tortával, pláne a 3ból a két leginstabilabbal elindulni és ismét elkészíteni mindkettőt…..DE motiváló volt a főnyeremény!!!
Nem is tudom, hány induló volt összesen, de a versenykiírás két pontját tartották be összesen: május 31-el lezárták a versenyt és azt, hogy szakmai zsűri bírálta el a tortákat.
Az eredeti úgy szólt, hogy 3at kiválasztanak, ők a döntősök és azoknak kell felmenniük és úgy dől el, ki nyeri a fődíjat. Ezzel szemben 6 tortát kértek fel, abból kettő az enyém volt.
Nem kezdem el ecsetelni külön a folyamatokat, ahogy készültek a torták, azért azt kell mondjam nem nagyon örültem annak, hogy 2 tortát kell felutaztatnom több, mint 100 km-re a nagy melegben. Annak viszont örültem, hogy a végső döntést kóstolás után ejtik meg és valóban profik bírálják el a tortákat.
Tehát a fázisképek:
Pannacotta készülőben:
![]() |
Maradt anyag. 🙂 |
Eper- és málnahab torta:
![]() |
Aszalt szeder-és málna, valamint eper turmix |
Azért nem volt rajta citromfű, mert azok úgyis kipurcantak volna, mire felérünk a tortákkal Pestre.
A lényeg, hogy most elsősorban már nem a szépség volt az elsődleges szempont, nem is nagyon fordítottak rá hangsúlyt. Itt már az íz döntött.
Amikor odaértünk nagy nehezen, leadtuk a tortákat hűteni, közben megérkeztek Ritáék is. Velük volt szerencsénk már együtt főzni, akkor mikor Vilivel is a Miele Octoberfest estjén. Rita nyerte meg azt a tavalyi Miele receptversenyt, aminek én a különdíjasa lettem.
Szóval egy asztalhoz csapódtunk.
Jó kedvünk volt, bár szerintem mind tele voltunk feszültséggel. Bár kettőre voltunk oda hívva, negyed 4-ig nem történt semmi, csak annyi, hogy közben tele lett a helység emberrel, akik persze a tortaforma bemutatóra érkeztek.
Jött Icu is, akit a blog facebook oldaláról „ismerek”. 🙂 Tőlem hallott erről a rendezvényről és fogalt is rá helyet azon nyomban, szóval tudtuk találkozunk ott. Nagyon kedves hölgy (bár szívesen lecsajoznám, mert olyan aranyos volt, életvidám, lelkes)! Remélem még összefutunk majd, hisz nem is lakunk messze egymástól. 🙂
Szóval vártunk, közben Vili rendezte a bemutató asztalt, kihozták a maradék fél tortákat és oldalt helyezték el az asztalon őket, hogy a végén a vendégek elfogyasszák.
Aztán elkezdődött a menet, jött Zila László és Menyhárt Attila a főcukrász.
Miután köszöntötték azt a sok embert, eredményt hirdettek. Mindegyik tortáról elmondták a véleményüket, a hibákat és kedvesen felajánlották minden segítségüket akár aznap, akár máskor, más recept ügyében. A Pannacottámhoz megjegyezték, hogy gumis. Namármost fél kg. fehércsoki volt benne (tehát a tartás végett több, mint kellett volna) és több zselatinis, mert egyébként szerintem nem lett volna elég stabil ehhez az úthoz, tehát gyakorlatilag a hosszú utazás miatti alakítás el is vágta a továbbiakat, már ami annak a tortának a jövőjét illeti. Egyébként nagyon finom és mutatós, pláne ha nem tortának van megcsinálva, hanem kiszúróval kiszúrunk belőle szép falatkákat, mint az Édes szerelem sütinél…. Na mindegy.
A lényeg, hogy így alakult a sorrend:
1. Rita Tigris tortája
2. Laci Arab ízek tortája
3. az én Eper-, málnahab tortám
![]() |
Laci, Rita, a háttérben Icu és én. |
Szóval az utalványok helyett a 2. és 3. helyezett vagyis Laci is és én is egy oklevelet és egy négyzet alakú Zila formát kaptunk, Rita pedig megkapta a pénzt egy oklevél kíséretében.
Végül is szavam sem lehet, mert ha a kiírás szerinti 3. helyezettnek járó 10.000 ft-os utalványt kaptam volna nem tudtam volna megvenni egy formát sem. De akkor kipótoltam volna, és a játékszabály is be lett volna tartva…
Ezek után jött a formabemutató és a tortám. Olyan gyomorgörcsöm volt. Vili előtte való nap a facebookon megkérdezte meddig maradok. Hát mondom mennem kell a Floriolra, de csak rábeszélt, hogy fél 5-ig max. végzünk és akkor oda is érek és mégis ott maradtam végig, mert nem akarja egyedül készíteni a tortámat.
Foh, mondom, hát 3 éve itthon vagyok a gyerekekkel, nem találom a szavakat, össze akad a nyelvem, pláne annyi ember előtt éééééén….sütni………hahahhahahahaaaaaa. 😀 Aztán csak rábeszélt, mondva hogy a bemutató részét ő megoldja, csak beszélgetnénk.
Addig is remegtem, mint a kocsonya, de amikor kihívott…….beszélgettünk, kérdezgetett, meg voltam szeppenve, féltem, izgultam, ez nem nekem való. Zavarban voltam, úgy pörgött, mikor megkért, hogy segítsek valamiben, akkor utána egyből vissza húzódtam az ajtóba (ami már csak azért is jó volt, mert iszonyat meleg volt és ott legalább jött egy kis szellő, bár nem sok), hogy ne legyek útban. Nyilván nem lett volna jó neki sem folyton kerülgetni, meg hát nem akartam én ennél jobban a középpontban lenni.
![]() |
Vili és az általa készített tortám. |
Nagyon kedves volt, tudtam eddig is, hogy nagyon közvetlen, de tényleg! Azért hálás vagyok neki azért, hogy bevett a bemutatóba, mégis kit hányszor kérlel egy profi cukrász perceken át, hogy készítse vele a tortát egy bemutatón? Nem hiszem, hogy ezt túl sokan elmondhatják magukról és én is azt gondoltam: basszus, mit kéretem magam, egyértelműen maradok, hiszen mégiscsak a Farkas Vili kér meg erre……
Ezzel is (remélem) egy fokkal feljebb sikerült lépnem azon a bizonyos nagyon magas létrán, ami a csúcsra vezet az álmom felé. 🙂
Nagyon jó kis bemutató volt és nagyon szép lett a torta (persze mit is vártam, hisz cukrász készítette!?:)).
Ahogy vége lett a vendégek úgy rárepültek a tortákra, hogy percek alatt elfogyott az a 5-6 db fél torta. Meg akartam kóstolni Ritáét is, meg Laciét is, de már nem volt belőle. Még a bemutató torta volt ott, már azt kérdezték, nem vágjuk-e fel….de hozták a vacsorát. (Aztán persze az is elfogyott.)
Természetesen minden Zila formában készült és nagyon tetszettek. Ízletes fogások voltak és szépek!
![]() |
Az előétel. |
![]() |
Főétel. |
A desszertet nem vártuk meg, mert így is késésben voltunk már a Floriolról, szóval összeszedtem a tálakat és elindultunk.
Nagyon nagyon izgultam már napokkal előtte és ott is. Komoly volt, egy élmény! A sok bosszankodás és huzavona ellenére. Azért remélem legközelebb ha ilyen versenyt rendeznek – mert ugye az alapgondolat nekem nagyon tetszett -, akkor jobban meghirdetik és ha előre tudják, hogy valami változni fog a kiírásban, pl. nem tudják tartani az időpontokat, akkor korrigálják, frissítsék és hívják fel rá a figyelmet. Legyen kommunikáció, odafigyelés, mert persze ők adják a nyereményeket, a helyet, stb., de mi is emberek vagyunk és nem hiszem, hogy csak én voltam a vidéki.
Büszke vagyok rá mindazon által, hogy egy ilyen neves cukrászda 3 tagú zsűrije dobogós helyre sorolta a tortámat, tehát egy gyakorlatilag két körös versenyben sikerült a 3. helyen végeznem! Persze tudtam volna hova tenni az 50.000 Ft-ot, de nem szomorkodom, mert nagyon sok mindennel lettem gazdagabb és nem minden nap készítik el az ember tortáját nagy közönség előtt sem. Ezek nagy dolgok. 🙂
Ezek voltak az eredetileg nevezett torták: (a nevükre kattintva elérhetőek a receptek)
1. Csokoládés máktorta meggyszósszal és házi vanília fagyival
2. Édes Szerelem Pannacotta torta
És akkor a nyereményem:
Köszönöm szépen a szervezőknek is és Vilinek is! 🙂 (meg apának, hogy felvitt, hogy elviselte a hisztiket, mikor fáradtan csináltam a tortákat, stb…) 😀
Tejpite verziók
Ugyan ezt még nem láttam a gasztro blogokon végigsöprő hullámként megjelenni, mégis nagyon sok helyről mosolygott rám a napokban 1-1- tejpite.
Kíváncsivá tett. Nagyon sok féle verziója van, én kettőt próbáltam és mindkettő nagyon tetszett, igaz egymáshoz se állagukban, se ízükben nem hasonlítottak.
Az első nagyon csúnya lett egyem a szívét, meg is rémültem, ki is akadtam, aztán mikor kihűlt felvágtam és nem volt megállás, azonnal be is toltuk. Tipikus csúnya de finom szindróma.
A második gyönyörűen sült, közel nem kellett 1 liter tej bele, mint az első verzióba, ellenben kellett habtejszín, ami nagyon szimpi volt számomra. Érdekes állagot kaptam, míg az első inkább a pudingra hajazott, addig ez a piskótára. Nem tudom, miért, engem arra emlékeztetett.
3 tojás
20 dkg liszt
10 dkg cukor
pici só
3 evőkanál vaníliás cukor
Mindent összekeverünk és süthetjük. Jó, nyilván úgy a legcélszerűbb, hogy a tojásokat elkezdjük habosítani a cukrokkal, pici sóval, majd egy kis tej, liszt és a többi tej.
Egynemű folyékony cuccot kapunk, amit tepsibe vagy tortaformába töltünk.
Én pl. a pizzasütőmbe szerettem volna kerekre sütni, de sütés közben volt olyan kedves, hogy olyan hólyagokat nyomott a tészta, amik szét is durrantak, le is csöpögött a sütő aljára, ami oda is égett……szóval készen voltam tőle. Ja és minimum vajazzuk a formát, ha nem teflon, nekem itt-ott mindennek ellenére letapadt, igaz fel tudtam szépen szedni, de akkor is. Lehet vaj és porcukor.
A recept szerint 250 fokra előmelegített sütőben sütjük, míg megpirul, vagy megszilárdul, amit tűpróbával ellenőrizhetünk
Hát nem tudom, a 250 fokot soknak találom, olyan hólyagos lett, mint a hétszentség, kikaptam, mikor már nem volt annyira lágy és hagytam kihűlni, mert úgy gondoltam a kukás zsákot szét olvasztja a 250 fokos tejes pite és azt már tán mégse kéne… 🙂
Aztán kihűlt és felvágtam, mint már mondtam, olyan hülyén nézett ki, hogy fénykép nem is készült, de az íze……piros ribizlivel….hmmm…a kicsit savanykás ribizli nagyon passzolt hozzá! Hamar elfogyott.
De ez finomításra szorul, mert valami nagyon nem oké.
Tejpite 2.
4 db tojás
1 dl tej
2 dl habtejszín
csipet só
10 gramm vaníliás cukor
80 gramm kiritstálycukor
50 gramm vaj felolvasztva
150 gramm liszt
vaj és porcukor a formához
gyümölcs (ízlés szerint)
A tojásokat felverjük a tejjel, tejszínnel, csipet sóval és a cukrokkal, majd a felolvasztott és kihűlt vajat is hozzákeverjük, végül a lisztet is beleöntjük, csomómentesre keverjük.
Kivajazott, porcukrozott tortaformába töltjük és 170 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük. Tűpróba!
Porcukorral megszórjuk, friss gyümölccsel tálaljuk.
Szerintem a fanyarabb gyümölcsök finomak ehhez a sütihez.
Én a forma alját megszórtam ribizlivel és arra a tészta, de kitolta a szélére és szerintem jobb is, ha frissen rakjuk mellé vagy a tésztára szórjuk sütés előtt… De inkább mellé.
Nekem mindkettő ízlett, de van még tejpite, ami kipróbálásra vár. Ahány ház ugye, kb. annyi tejes pite! 😀
Sajtkrémes tornyok
Női felsőtest torta 2.
Apum unokatestvére születésnapjára.
Nyakláncban a 46, cicire tetkó: Baby.
Nem cifrázom, csak a képeket mutatom, hiszen ugyanúgy csoki tortavolt, mint az előzőek. A különbség az előzőhöz képest csak annyi, hogy a fondant ivory wilton géllel színeztem, így nem lett annyira szolibarna, de nekem ez így valahogy jobban tetszik. Ja, és bolti fondant használtam, ami először jobbnak, simábbnak tűnt, stb. aztán ugyanúgy viselkedett nekem, mintha én készítettem volna, szóval csupán időt takarítok meg azzal, ha készen veszem.
![]() |
Megszakadt a bal vállánál a fondant, muszáj voltam valamit odatenni, hát egy pillangószerűség jutott hirtelen eszembe. |
Az előző női felsőtest ITT.
A tortalap és a csokikrém receptje ITT.
Csokikrémből dupla adag, tortalap azt hiszem 5 tojásos.
Csokoládélikőr
3 dl rum
15 dkg cukor
2 dl tejszín
10 dkg 70%-os étcsoki
4evőkanál(holland) kakaópor
Mindmegette-eisberg beszámoló 2.
![]() |
Csipet csapat (többünk már nem először járt itt) Sanyával és Katával |
![]() |
Sanyi örömmel adta át a Chefparade csomagját |
![]() |
Öntet kóstolás után könyv nézegetés |
![]() |
|
Fincsi salikák |
A Mindmegette cikkében lehet olvasni a főzőcskéről, de nálam is elolvashatjátok a beszámolómat.
Ezt a kis videót is érdemes megnézni, nagyon jó hangulatban telt a főzés, ezt remekül tükrözi ez is. 🙂
Nagyon várom a következő játékukat! Mindig örömmel főzök a Mindmegettével és a többi nyertessel. Ez az élmény különleges, mindegyik egyedi és megismételhetetlen!
Spenótos koszorú
Hozzávalók:
200 g fagyasztott spenót
400 g finomliszt
1 tasak instant élesztő
1 teáskanál só
75 ml víz
5 evőkanál étolaj
300 g vöröshagyma
1 evőkanál olaj
80 g paradicsompüré
só, bors, pirospaprika
10 dkg sajt
A spenótot felengedjük.
A hagymát megtisztítjuk, és apróra kockázzuk.
A tepsit sütőpapírral kibéleljük.
A sütőt előmelegítjük.
A töltelékhez az étolajat egy serpenyőben felforrósítjuk, és a hagymát megpároljuk.
Hozzákeverjük a paradicsompürét, majd a sót, borsot, fűszerpaprikát, és hagyjuk kihűlni.
A tésztához lisztet az élesztővel elkeverjük, és egy edénybe szitáljuk.
Hozzáadjuk a spenótot és a többi hozzávalót, és dagasztó spirállal először alacsony, majd legmagasabb fokozaton sima tésztává dagasztjuk.
A tésztát enyhén lisztezett munkafelületen még egyszer átgyúrjuk, majd egy 50 x 30 cm nagyságú lappá igyekszünk nyújtjuk.
A hagymás masszát a tésztán egyenletesen elsimítjuk úgy, hogy a tészta széleinél kb. 1 cm-nyit szabadon hagyunk, majd sajttal megszórjuk.
A tésztát a hosszabbik oldaltól indítva feltekerjük, és a tepsibe helyezve a hengerből koszorút formázunk.
A tésztakoszorút 15 percig pihentetjük, majd 16 szeletet formázva bevágjuk (nem vágjuk át teljesen a tésztát), és felületét olajjal megkenjük.
A tepsit a sütő középső részébe toljuk, és a tésztát megsütjük.
Légkeveréssel 180 fok 40 perc.
Azt írja az eredeti recept, hogy sülve is fagyasztható.
Szeletről nincs képem, mert ahogy szeleteltem, úgy ettük is. Apa motort szerelt közben és hát gyorsan fogyott…
A tölteléke variálható, de ne nagyon tömjük meg, mert a tészta sütés közben is kel még és kitolja a felesleges tölteléket. Egyébként lehet bele szeletelni szalámit, tehetünk bele kukoricát, bármit. Lényegében egy ilyen koszorú semmi, ezért legközelebb dupla tésztát dagasztok be. 🙂
A receptet a Dr. Oetker egyik kis szórólapján láttam.
Szamóca-rebarbara pite
Gondoltam kipróbálom a rebarbarát és egyből a pite jutott eszembe. Omlós tészta, sok töltelék, rebarbara…mivel még sosem ettem.
Aztán továbbgondoltam, van itthon eper, mert apa vett két ládával előző nap.
A végeredmény egy finom pite, ami baromi gyorsan elfogyott, de nem fogok sírva fakadni, ha nem eszem többet rebarbarát, azt amit kaptam ugyanis bőven ugyanígy elértem volna egy kis citrommal is.
Na nem mintha…két vastag, hosszú szál rebarbaráért pusztán 90 ft-ot fizettem és pont a pitémbe való mennyiség volt, de nem fogok hisztizni azért, mert nekem rebarbara KELL. Ezt is kipróbáltam, éljen, nem leszek kevesebb ha nem veszek többet. Persze hébe-hóba lehet be fog köszönni pár darab a kosaramba, nem zárkózom el tőle.