Blogkóstoló 3.: Black Velvet Cupcake

A Blogkóstoló 3. fordulójának Trollanyu a háziasszonya.
Nagyon tetszik ez a játék, a jelen fordulóban a Dublin felett az ég blog jutott nekem.
Nagyon örültem neki, nem volt ismeretlen előttem. Rá-rá szoktam pillantani, és hát el is kezdtem szemezgetni. Nem desszertet szerettem volna, válogattam bőszen mindenfélét, aztán természetesen ismét utolsó pillanatra hagytam a sütés/főzést, így egy nagyon szimpi és isteni finom cupcake-et választottam, ami pikk-pakk elkészül.
Tegnap este sebesen összedobtam és fotóztam. Nagyon gyorsnak kellett lennem, mert kapásból a fotózás alatt a fele mennyiség már el is fogyott…

A választásom tehát a Black Velvet Cupcake.

Black Velvet Cupcake

Nem csak dekoratív, annyira finom, hogy mééééég. Szétmállik a szádban, készen vagyok tőle! 🙂

Mint egy rózsa.

Black velvet cupcake (12 db)

Hozzávalók:
10 dkg vaj
18 dkg barnacukor
1 tojás
10 dkg liszt
1 tk. sütőpor
5 dkg őrölt mandula (én ezt kihagytam, mert nem akartam este 10-kor őrölni)
5 evőkanál kakaópor
1,5 dl barna sör

Tetejére: tejszín és egy kis porcukor (pezsi helyett én egy pici barna sört löttyintettem bele)


Lényegében az összes hozzávalót összekeverjük és kapszlikkal bélelt muffin formába porciózzuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük (azért tűpróbát végezzünk!).
Ha kihűltek, akkor a krémhez felverjük a tejszínt a porcukorral, díszítjük vele a muffinok tetejét és megszórjuk egy kis kakaóval.
Ennél egyszerűbb süti nincs is!

Nem bírtam ki, még éjjel ki kellett kérnem apum vitrinéből az evőeszközöket a fényképhez. 🙂

Köszönöm a játékot és izgatottam várom a 4. fordulót. Igyekszem akkor nem az utolsó pillanatra hagyni a sütögetést és a lehetőségekhez mérten inkább főtt ételt fogok majd elkészíteni a rám osztott blogról! 🙂

Mindmegette főzőcske ismét, nosztalgiával fűszerezve

A Mindmegette eddigi összes receptversenyén indultam jó pár recepttel és eddig szerencsére mindig sikerrel jártam.
Legelőször tavaly nyertem ugyanilyenkor és részt vehettem az első főzőkurzusukon, ami egy Trópusi Barbeque volt.
Ekkor vártam második lányomat.
Majd ősszel a Lidl-lel indított receptversenyen ismét nyertem egy csokikurzust, aminek szintén nagyon örültem és apa is ott maradhatott velem, mivel hát igencsak a 9. hónapot tapostam és nagyon közel volt a kiírt időpont.
Ezután indult egy verseny már idén ismét a Philips támogatásával, ahol szakácskönyvbolt utalványt nyertem. Megvan mire szeretném levásárolni, de ahhoz el kell jutnom ismét a Sas utcába! 🙂
Az az igazság, hogy mindig olyan dolgokat nyertem eddig, amiket valóban szerettem volna és amikre szükségerm volt, illetve nagyon jól jöttek, hogy hozzá segítsenek a „fejlődéshez”!
A következő versenyt az Eisberggel közösen szervezték, amire szintén jó pár receptet beküldtem és sikert is aratott az, amelyik benne lesz majd a Recepttár újságban is. 🙂
Ezzel nyertem ismét egy főzőkurzust, aminek nagyon örültem, mert az első is nagyon nagyon jó hangulatban telt, családias volt, finom és számunkra különleges ételeket ettünk és ez nagyon megérte.

Tehát megláttam a nevem a Mindmegette cikkjében, ahol kihirdették a nyerteseket és olyan izgatott lettem. Láttam még sok ismerős nevet, aztán ment a cserélgetés és úgy jött ki a lépés, hogy Béres Andival együtt főzhettünk. Igaz ami igaz, ha nem ajánlották volna fel neki a cserét, akkor velünk jött volna és vele főzök, de így legalább ő is ott volt, hozhatott is valakit és én is apával főzhettem, nosztalgikusan, mint egy éve.
Az az igazság, hogy apa nagyon élvezi ezeket a főzéseket. Tud és szeret is főzni nagyon, de baromi ritkán gyakorolja.

Olyannyira szereti ezeket a rendezvényeket, hogy az első fél órában ahogy elkezdtünk főzni, mindent kivett a kezemből, hogy ő csinálja. Én csak néztem, a végén már megelégeltem és rászóltam, hogy hagyjon már nekem is valamit, hello. 😀 Szóval bár nem mutatja én tudom, hogy szereti ezeket az eseményeket és magát a főzést is, és mivel sikerült tisztázni a helyeztet így végül hagyott negem is érvényesülni. (Bár a fontosabb momentumokat mindig kisajátította! :D)

Nade kezdjük az elején. Amikor apa kikalkulálta mikor kell induljunk reggel már tudtam, hogy el fogunk késni, csak nem akartam kötözködni. Pedig nem szokta így kicentizni a dolgokat, csakhát előtt 24-ezett, hazaért: kávé, fürdés, indulás. Húzós volt neki a két nap.
Még jó, hogy már voltunk ott és tudtuk eleve hova kell menni, szóval szaggattunk ezerrel. 🙂 Fél 10-re pont beestünk. 🙂 De nem mi voltunk az utolsók, kábé a középmezőnyben értünk oda, Andi már ott volt az anyukájával.

Amikor belibbentünk az ajtón egyből elkezdtem keresni az ismerős arcokat. Andi nézelődött a pultok között, jobb oldalt pedig az adminisztráció fogadott.
A Recepttár nagyon kedves főszerkesztő asszonya emlékezett rá, hogy én voltam a kismama az első kurzusról, kedvesen érdeklődött a gyerekekről, nagyon jól esett.
Olyan izgatott voltam, és örömmel nyugtáztam, hogy a szakácsunk ismételten Bartal Sándor lesz! 🙂 Nagyon jó fej és jó volt, hogy vele főzhetünk most is és régebben is.

Ahogy helyet foglaltunk várt a másfél kiló ajándék csicseriborsó Anditól. 🙂 Aztán elkezdtem szemezgetni a szakácskönyvek között, bár határozott elképzelésem volt arról, mit akarok, azért el tudtak volna tántorítani, csakhát a csokoládés és süteményes könyveket kizárólag a Sas utcában lehet megvásárolni és hát egyébként a Chefparade üzletei hétvégén nincsenek nyitva, ígyhát…pedig vettem volna csokit is gyorsba, meg pár macaront kóstolóba… :S

Andi és életem párja
Én, Andi és az anyukája

Beszélgettünk kicsit, szemlélődtünk, melyik pultnál kellene főzni, majd elkezdődött a hacacáré. 🙂

Filep Kata köszöntött mindekit, röviden bemutatta a stáb többi tagját, majd Sanyi kiosztotta a kötényeket (egyem a szívét, neki is derengtünk ám) és megrohamoztuk a pultokat.

Sajnos voltak, akiknek nem jött el a kísérőjük, nem is egy-két, hanem 3 embernek kapásból és hát mit ne mondjak ezt elég bunkó ejnyebejnye dolognak tartom, pláne, akinek előtte mondta le pár órával vagy épp nem is szólt róla, hogy nem jelenik meg. 🙁

Na de mi Andival egymás melletti pulthoz csapódtunk, minden klappolt. Mosogató a közelben, sütő a közelben, kuka a közelben, csak a borsőrlőnk nem akarta a műveletet elvégezni, de hamar likvidáltam és lízingeltem egyet Andiéktől.

Sándorunk elkezte bevezetni a korántsem profi szinten álló minnyájunkat a konyhaművészet világába. Hamar levontam a konklúziót, ahogy mesélt és végig néztem az asztalon a hozzávalók között: citromot nem szeretem, ruccolát nem szeretem, mazsolát nem szeretem…..
Aztán jött a pozitív része: fetát szeretem, parmezánt még sosem ettem, lazacot is csak egyszer, szóval igazán jónak ígérkezett az ebéd.

Lehet, hogy az előbb leírt pár soron van, aki megrökönyödik, de azt kell mondjam lehet, hogy gasztro blogom van, nekem nem célom, hogy puccos ételeket készítsek. Persze semmi bajom nincs azokkal, akik folyton lazacot készítenek, de pl. a lazacot kevés ember engedheti meg magának, a parmezánt sem sokan…és én mondjuk két gyerek mellett nem is tartom fontosnak, hogy itthon lazac legyen. Szeretjük a halakat, apa horgászik is, apósom is, eszünk folyami halakat, a lazacot pedig ilyen alkalmakra, illetve a vacsorautalványok leevésekorra (szépen magyarul) tartogatjuk és ettől nem leszek se több, se kevesebb.
Vannak fontosabb dolgok, mint a lazac és nem hiszem, hogy ezeket szégyelnem kellene.
Az előző kurzusig pl. azt sem tudtam, mi az a csatni. Kicsit ciki volt, de vidéken nem használnak ilyen szakszavakat és kezdő blogger voltam, azóta kicsit kikupálódtam egy év alatt, de bőven van még mindig hiányosságom. De majd szépen lassan megtanulok mindent. Nem sietek.

Elkezdtünk főzni. A desszerttel kezdtünk.

Apa mindent ki akart sajátítani! 🙂

A Menü:
Répás Halva Citrom Sorbet-val (desszert).
Ezután jött a Fetás-rukkolás quiche (előétel).
Végül a citromos vajjal grillezett lazac steak parmezános zöldséges tócsnival és málnaöntetes nyári salátával (főétel).

Andi és a ruccola esete.

A ruccola nagyon friss, intenzív ízű volt, ismét előjött az utálat, amit iránta érzek! Aztán összedolgoztuk, amit össze kellett, elkészült, megkóstoltuk és nagyon finom volt! Pozitív csalódás pipa! Andinak be is indult mindegyik fogásnál a fantáziája, mit lehetne még bele tenni, változtatni, saját ízlésre komponálni a fogásokat.

A quiche tölteléke.
Sanyi és a leveles tészta.
Sanyi bélel.
Rólam is akad összesen 2 kép! 🙂
A bal oldali a mi quiche-ünk.
Szééép!
Bocs, de nekem ez annyira tetszett! 🙂
Jobbra hátul Andi quiche-e.
Sanyi keveri a citromvajat.
A Kenwoodom utódja lesz, de feketében fogom kérni! 🙂
Kész is!
Sülnek a tócsnik. Hátul a miénk, elől Andiéké.
Sanyi és a málna öntetek előkészítése.

A főétel tálalása és egyáltalán sütése előtt megkért a főszerkesztő asszony, hogy arra a tálra tálaljam, amit odahozott és azt fényképezik az újság részére. 🙂 Annyira örültem neki és már kattogott is az agyam a tálaláson.

Sülnek a lazac szeleteink.

Ha minden oldala megsült a lazacnak, akkor Sanyi rádobott 1/2-1/2 evőkanál citromvajat. Ráolvadt és alufóliába csomagoltuk melegen tartás céljából.

A quiche belseje. Lágy és nagyon finom töltelék! Madársalátával szórtuk meg a tetejét.

Az előétel után volt idő még egy kávéra. 🙂

Az egyik lazacot így tálaltam. Akartam egy kis emléket a lányaim részére, hogy lássák, nagyon is gondoltunk rájuk annak ellenére, hogy otthon hagytuk őket! Szóval málnaöntettel az ő neveik olvashatók a lazac körül.

Petra 2 és fél éves.
Réka fél éves.

Ő pedig a desszert: a halva. Nagyon édes finomság, mandulával megszórva, mellé citromos sorbet-val tálalva.

Nagyon guszta, de nem nagyon bírtuk megenni, mert baromi édes volt nekünk.
Itt már került rá áfonya is végre.
Ezt vitték fotózni, de itt már több rajta az áfonya, mert mire lekaphattam, addigra apa megszórta magának. A málna önteten fekete só van.
Ez a nagy lila a szélén káposzta! 🙂

Mindenki nagyon jó ízűen ette a lazacot. Nagyon nagyon finom volt, minden íze passzolt egymáshoz! Andiét Sanyi tálalta, az volt a lehetséges tálalást bemutató darab.

Készül a citrom sorbet.

Finom volt, jeges, kellett is, megittam. 🙂
Szakácsok képei a főzőiskola falán.

Miután elfogyasztottuk a fogásokat és egy kicsit volt idejük ülepedni is, jött a fényképezés. Ezután pedig átvehettük az Eisberg ajándékcsomagokat, a Chefparade főzőiskola ajándékcsomagjait és kóstolhattunk salátaönteteket, amikből kaptunk is ajándékba 1-1 flakonnal.

Nyeremény pakkjaink.
4 féle salátaöntet, kisebb-nagyobb hűtőtáska, 3 eisberges kötény, 2 mindmegettés, hűtődekoráló matrica 2 csomaggal, olasz ételek szakácskönyvek, Finom fogások szakácskönyvek, fényvisszaverő csuklóizék, volt még benne Eisberges frizbi és strandlabda és 2 édes csípős chili szósz csirkéhez (ez olyan finom!!!). Meg elhoztam 9 héliumos lufit is a csajoknak. 🙂

Zimre Krisztinával a Mindmegette főszerkesztőjével is váltottam pár szót ismét. Szerettem volna megtudakolni, mely receptemmel sikerült bejutnom, de ő is mondta, hogy azzal amelyik megjelenik majd az újságban. Nem tudja megmondani pontosan melyik az, mert ismét sok receptet küldtem be nekik.Azt is mondta, hogy az elmúlt egy év alatt sokat fejlődtem, mert figyeli a receptjeimet. Szebben tálalok és gusztusosabbak a fotók, szóval nem véletlenül vagyok ott, ahol. 🙂 Nagyon kedvesek voltak a szavai és a pozitív megerősítés részéről (is) nagyon jól esett. Ezek a biztató szavak adnak erőt, hogy folytassam a blogolást a jövőben is.

Andi is megnézte, apa és Sanyi kitárgyalta a chiliket a csípős szekrény előtt. 🙂

Jó hangulatban, kissé sajnálkozva léptem ki ismét a főzőiskola ajtaján. De remélem lesz még alkalmam belépni rajta újra.
A többi leendő versenyükön is indulni fogok, csak úgy, mint eddig és remélem a továbbiakban is jó eredménnyel zárhatom majd mindet!
Ezek után ezúton is szeretném megköszönni a remek programot, a kedvességet, az ajándékokat és egyáltalán a lehetőséget magát!

Ezután már csak az volt hátra, hogy átadjam Andinak az ajándékcsomagját, megspékelve pár macaronnal részükre és egy pinduri bronz selyemporral.

Ez most sajnos folyékony zölddel lett színezve és elég fakók lettek, de finomak! 🙂

Ezek után fáradtan, de nagyon szép emlékekkel elindultunk hazafelé.

És akkor íme a receptek, amiket elkészítettünk:

A továbbiakkal (videó és még képek) a későbbiekben jelentkezem egy újabb posztban.

Vadmalac pörkölt pikánsan

  • 2 kg vaddisznó hús (comb, tarja, ami van) 
  • 5 fej hagyma 
  • 3 gerezd fokhagyma 
  • pirospaprika 
  • 3 szem egész borókabogyó 
  • 3 ek citromos extra szűz olíva olaj 
  • 2 ek sertészsír (az íze végett) 
  • 2-3 ek erdei gyümölcs lekvár (ennek hiányában az áfonya- vagy meggylekvár is megfelel) 
  • só, bors, kakukkfű, ételízesítő 
  • 1 paprika 
  • 2 paradicsom 
  • 2-3 dl száraz (házi) vörösbor 
  • 3-4 babérlevél 
  • 1 csipet őrölt kömény

Az alapvető folyamat nem más, mint egy hagyományos pörkölt elkészítésekor.
Kevés (jelenleg) citromos olajon az apróra kockázott hagymákat egy kis sóval megdinszteljük.
Hozzá adunk egy kis zsírt, majd rádobjuk a felaprított fokhagymát és a felaprított paradicsomot és paprikát. Mint egy lecsóhoz.
Ha jól megfonnyadtak a paprikák és a paradicsom is jól szétesett, akkor kap egy kis pirospaprikát és fűszereket, hogy jó alapot adjanak a húsnak,majd azonnal felöntjük egy kis vízzel.
Rárakjuk a húst és jól elkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi.
Hagyjuk a húst puhulni, majd ha már közeledünk a vége felé, akkor után fűszerezzük és a borókabogyókat is belemorzsoljuk.
Ahogy elfőtt a víz a húsról, ráöntünk egy kis száraz vörösbort és a legvégén, mikor már puha a hús elkeverünk a pörköltben 2-3 evőkanál lekvárt.

Vége a licitnek!

Gyors poszt jön!

Éjfélkor zárult a licit a Szegedi Koraszülött Mentő javára.

Idén 218.900 Ft-ot sikerült gyűjteni, amit nagyon köszönök ezúton itt is mindenkinek!

A fél liter vanília aroma tulajdonosa Krisztina lett.

A színes cukroké pedig Süli Mónika, az aukció kitalálója. 🙂

Krisztinával hamarosan felveszem a kapcsolatot.

Köszönöm mindenkinek és előre jelzem, hogy úgy néz ki ősszel vagy tél elején ismét lesz egy gyűjtés. Akkor is ott leszek a felajánlók között és akkor már nyugodt szívvel fogok felajánlani (a hidegre való tekintettel) bonbont/macaront, ilyeneket.
Érdemes lesz benézni és segíteni akkor is!

Vanília aroma házilag

Ez igazán egyszerű. Kisvárosban élek, errefelé az efféle különlegességeket, mint a vanília aroma csak hírből ismerjük…
Rendeljek a netről? Megfordult a fejemben. Aztán végigsöpört egy aroma fuvallat a bloggerek közt és szerencsére elkapott engem is.
Rendeltem hát 20 vanília rudat. Vettem egy fél literes jó fajta Kalinka pálinkát (ha leáztatod a címkéket, ezen az üvegen semmi felirat nem fog arra emlékeztetni, hogy vodkás üveg volt, nem úgy a Royalnál pl.) és bele dobtam 3 félbevágott rúd vaníliát.
Ezután feltettem a kamrában egy polcra, néhanapján megráztam, hogy mizu vele és szépen elkezdte a vanília színezni az alkoholt.
Mára már nagyon is használható és ami a legjobb utántölthető! Azokat a vaníliákat, amiknek csak a magját használtam fel, beledobtam a vodkába, de a régi vaníliák önmagukban is cserélhetőek, valamint ahogy fogy az aroma, úgy töltheted utána a vodkát. Így folyamatosan fenntartva a mennyiséget.

Azért ez nem rossz, mi?
És akkor most ezt a jó kis aromát felajánlottam licitálásra. Erről bővebben ITT olvashatsz.
Már érkeztek rá licitek, ha módod van rá, licitálj Te is és nem csak vanília aromád lehet cserébe, de segíthetsz a Szegedi Koraszülött mentőnek is ha Tiéd a legmagasabb licit péntek éjfélkor!

Női felsőtest torta

Kakaós tortalapok, tömény, finom csokikrémmel töltve.

4 tojásos kakaós tortalapot sütöttem egy 38×22 cm-es tepsiben.

Hagytam kihűlni, addig egy papírra megrajzoltam, nagyjából hol kellene lefaragnom a tésztából.

Ezután 3-ba vágtam az egészet, megtöltöttem és körbe kentem a csokikrémmel, amiből dupla adagot készítettem.

Annyit hagytam a krémből, hogy majd a melleket is körbe tudjam kenni.
Két adag fondant-t készítettem. Egyikhez adtam 3 csomag 3 in 1 kávéport és egy pici kakaót, a másik adagot elosztottam és külön színeztem feketére, pirosra (ami rózsaszín) és hagytam fehéren is.
Egy egy tojásos kakaós piskótát azért még sütöttem egy 20 cm-es tortaformában, hogy legyen elég anyag a mellekhez.
Aztán amikor kicsit megdermedt, ráraktam a melleket, faragtam, stb., majd bevontam csokival és megint hűtöttem.
Eztán jött a borítás. Féltem egyben beborítani a testét, ezért fentről kezdtem és a mellek alatt borítottam először testszínűre. Aztán a hasát. Meg lett az eredménye, csúnyán illesztettem a kettőt és maradt ott egy kis gyűrődés vízszintesen. :S
Ezután jött a ruha, a nyaklánc, a szegély.
A feketével annyi bajom volt, hogy az nagyon fogott. Nem tudom, miért, de az agyamra ment. Akárhova tettem fogott…

A köldökének karalábé vájóval csináltam félgömb alakú mélyedést a piskótába. 🙂
Ismét nem olyan lett, mint szerettem volna, de ezt már-már megszoktam. Azért nem rossz, nem?
Hagynom kellett hűlni, hogy száradjon egy kcisit, mert a mellére a tetoválást frissében nem lehet rárakni.

Aztán éjjel 3/4 11-kor elérkezett az idő és befejeztem. 🙂 Hát a fekete ételfesték filcnek a tűhegye nem nagyon akart működni sajnos, ezért a vastagabbal kellett dolgozzak, így nem lett annyira szép. Plusz a nagy szilikon mell és a bimbi is útban volt a kezemnek, merthát nem tudtam kicsit stablilizálni sehol…úgy féltem, hogy elrontom vagy valami…de csak leírtam. Nem tudok szépen cicomázott betűket írni, az a baj, nade majd ráállok arra is! 🙂
A medálba belekerült a 31-es szám is, mehetett a hűtőbe.

Hogy miért ez? Nem tudom. 🙂

Hegyek-völgyek között 😀

3,6 kg volt a torta és mint mondtam kb. 38×22 cm.

Volt már egy cicis tortám, neki ilyen alakja volt és apósom kapta szülinapjára tavaly. Lassan egy éve lógok a róla szóló poszttal, de hamarosan meglesz! 🙂 Addig is itt egy kép róla:

Eper- és málnahab torta házi vanília pudinggal töltve

Ez volt a 3. versenytorta. Ez is elkerült szombaton ballagási tortának. Nagyon kis pofásra sikerült. Olyan kis nyárt idéző színvilága van. Nagyon kellemes, nekem tetszik. Nem szoktam ilyen habos tortákat készíteni, egyszerűen csak jött az ötlet.


Eper és málnahab torta házi vanília pudinggal töltve zabkekszes alapon

Zabkekszes alap:
10 dkg vaj olvasztva
1/4 csésze finomliszt
3/4 csésze teljes kiőrlésű rozsliszt
4 ek tej
4 ek vaj
4 ek cukor
1 ek zabpehely
1/2 tk sütőpor

Hab:
5 dkg eper
10 dkg málna
1/2 citrom leve
15 dkg natúr házi krémsajt
5 dkg tejföl
5 dkg joghurt
7 dkg porcukor
2 dl tejszín
20 g zselatin

Házi vanília puding:
2,5 dl tej+1/2 dl tejszín
3 dkg finomliszt
5 dkg cukor
3 tojássárgája
1/2 vaníliarúdHázi natúr krémsajt:
1 db 450 grammos legalább 20%-os tejföl

Díszítéshez:
őrölt pisztácia
eperszemek
citromfű

  1. Előző nap érdemes elkészíteni a házi krémsajtot, ha nem mascarponeval dolgozunk:
  2. Egy magas tál fölé helyezünk egy műanyag szűrőt kibélelve két réteg gézzel.
  3. Ebbe öntjük a nagy doboz tejfölt, lefedjük egy kistányérral és hagyjuk hűvös helyen lecsurogni a savót belőle. Kb. 3-4 óra, de hagyhatjuk tovább is,betéve a hűtőbe.
  4. Ha kész, a szűrőből egy tányérra borítjuk, és további felhasználásig egy jól záró fedeles dobozban a hűtőbe tesszük.
  5. Elkészítjük a zabkekszet.
  6. A vajat a cukorral habosra keverjük, majd a sütőporral és a zabpehellyel elkevert liszthez adjuk.
  7. Tejjel lazítjuk és puha tésztává gyúrjuk.
  8. Lisztezett felülten kinyújtjuk olyan fél cm vastagra és kiszaggatjuk.
  9. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk és 190 fokra előmelegített sütőben 15-18 perc alatt készre sütjük őket.
  10. Légmentesen záródó dobozban tároljuk a felhasználásig, miután már kihűltek.
  11. A kekszből kb. 220 grammot egy zacskóba tesszük, konyharuha közé helyezzük a zacskót és klopfolóval apró darabokra zúzzuk.
  12. Az így kapott morzsalékot a 10 dkg olvasztott vajjal elkeverjük és a tortakarimába nyomkodjuk kb. fél cm vastagságban és hagyjuk, hogy összeálljon.
  13. Ha összeállt eltávolítjuk a formát.
  14. A pudinghoz a tojássárgákat a liszttel és egy kevés tejjel csomómentesre keverjük.
  15. Hozzáöntjük a maradék tejet, tejszínt, cukrot, vanília kikapart magjait és a vaníliarudat is.
  16. Állandóan kevergetve nagy lángon addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik.
  17. Eltávolítjuk belőle a vaníliarudat, majd hagyjuk kihűlni.
  18. Felhasználásig hűtőben tároljuk.
  19. Az epret és málnát összeturmixoljuk a citromlével, kis lábasba teszünk belőle 3-4 evőkanálnyit és elkeverjük benne a zselatint, összemelegítjük.
  20. A tejszínt habbá verjük.
  21. Habosra keverjük a natúr házi krémsajtot, a tejfölt, és a joghurtot a porcukorral, meg a maradék gyümölcspürével.
  22. Beleforgatjuk a tejszínhabot is.
  23. A krémhez öntjük a zselatinnal elkevert kis adag pürét, alaposan összekeverjük, majd a leválasztó sprayvel befújt formába töltjük. Tömörítjük.
  24. Legalább 2-3 órára hűtőbe tesszük, ezalatt megszilárdul.
  25. Ezután az aljára illesztjük a zabkekszes alapot, majd ráfordítjuk a tortát. Eltávolítjuk a szilikont és a tortakarimát is.
  26. A mélyedésekbe töltjük a házi vanília pudingot és hűtőbe tesszük.
  27. Díszíteni félbe vágott eperszemekkel díszítünk minden szeletet, melléjük kis citromfű leveleket szúrunk és pirított pisztácia őrleménnyel megszórjuk. Az oldalára is pisztáciát szórunk.

Pannacotta torta Zila formában

És akkor itt van a 4 versenytortából a 2.!
Zsűri dönt, hozzáértő emberek, akik az ízvilágot is nagyon jól átlátják a külcsín alatt. Ezt szintén felajánlottam a facebookon a jelentkezőknek, és ez volt az egyik, amit aztán óvodai ballagásra másnap el is vittek.

Édes Szerelem Pannacotta torta

A piskótához:
50 g cukor+ 20 g a habba
90 g liszt
37 ml tej
37 ml olaj
1 tojás
1/4 csomag sütőpor
1 evőkanál málnadzsem

A krémhez:
300 g fehér csokoládé
500 ml tejszín
15 g lapzselatin

Töltelék:
500 gramm málna
500 gramm szeder

A málnás tetőhöz:
300 g málnadzsem
5 g lapzselatin

A dekoráláshoz:
kókuszreszelék
gyümölcsök

  1. Először a piskótát készítjük el. A tortakarikát befújjuk a leválasztó sprayvel és sütőpapírral borított sütőlapra helyezzük.
  2. A tojásfehérjét a kevés cukorral, egy csipet sóval és egy csepp citromlével kemény habbá verjük.
  3. A sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, hozzá öntjük a tejet és az olajat.
  4. A lisztet a sütőporral alaposan elkeverjük, majd lassan a sárgájás masszához adjuk, folyamatosan keverve és csomómentesre dolgozzuk.
  5. A fehérjéből egy keveset durván elkeverünk benne, hogy fellazítsuk a masszát, majd a többit óvatosan.
  6. A kész tésztát a formába töltjük, tömörítjük és 175 fokon tűpróbáig sütjük.
  7. Ha elkészült késsel elválasztjuk a formától, majd fejjel lefelé fordítva hagyjuk kihűlni.
  8. Ha kihűlt ketté vágjuk, mert igazából nekünk most elég a fele magassága is.
  9. A tortához használatos lapot megkenjük málnadzsemmel vékonyan.
  10. A karimát elmossuk, majd rátesszük a szilikont, újra befújjuk a leválasztóval és sütőlapra helyezzük.
  11. Elkészítjük a krémet.
  12. A fehér csokoládét egy tálba tesszük összetördelve, a tejszínt felfőzzük.
  13. Ezalatt a lapzselatinokat beáztatjuk hideg vízbe.
  14. A csokoládéhoz hozzácsurgatjuk a forró tejszínt és folyamatos keverés közben feloldjuk a csokit, majd egy gépi vagy kézi habverővel kihűlésig keverjük.
  15. Ha szoba-hőmérsékletű lett a krém, a lapzselatint kivesszük a vízből, kinyomjuk belőle a vizet, majd felolvasztjuk.
  16. Folyamatos keverés mellett keverjük a krémhez, majd addig forgatjuk a krémet, míg kicsit el nem kezd sűrűsödni.
  17. Mielőtt teljesen besűrűsödne a krém, beleöntjük a formába, tömörítjük, majd betesszük a fagyasztóba, míg szilárdra nem fagy a krém teteje.
  18. Ha szilárdra fagyott a dzsemes felével rátesszük a piskóta lapunkat és ráfordítjuk a tortát.
  19. Leválasztjuk a szilikont, majd óvatosan a tortakarimát is.
  20. A málnát és a szedret leturmixoljuk, átszűrjük, hogy a magok ne kerüljenek a pépbe és a forma mélyedéseibe töltjük.
  21. Ezután hideg vízbe áztatjuk a maradék 5 gramm lapzselatint is, majd kinyomkodjuk és felolvasztjuk, majd a málnadzsemhez öntjük folyamatos keverés mellett.
  22. A tortakarimát ismét sütőpapírral bélelt lapra helyezzük, majd a sűrített dzsemet egyenletesen elterítjük a tortaformában és a fagyasztóban tartjuk míg meg nem szilárdul.
  23. Ha megkötött a tortánk tetejére borítjuk mintegy lezárva a folyékony péppel töltött mélyedéseket.
  24. Az így kapott tortát tegyük vissza a fagyasztóba, és tartsuk ott kb. fél órán át.
  25. Ne fagyasszuk addig, hogy a teteje törjön, csak legyen szilárd.
  26. Tálaláskor kókuszreszelékkel megszórjuk és a benne használt gyümölcsökkel díszítjük.

Hogy biztosra tartson a zselésített fehércsokis ganache, alufólia csíkkal körbe tekerhetjük a tortát.

Kezdődjön hát a licit!

Hálás vagyok, hogy nekem mindkét lányom egészségesen, és pont időre érkezett. De vannak, akik nem ennyire szerencsések. Nagyon sok baba jön idő előtt a világra. Ilyenkor még nincsenek felkészülve az anyaméhen kívüli életre, a pici szervezetük még nem áll készen az önellátásra. Ezeknek a babáknak szükségük van azokra az emberekre (is), akik annak szentelték az életüket, hogy nap mint nap megküzdenek azzal a lelki teherrel, amit egy-egy baba életéért való harc jelent. Ők a koraszülött mentők. (Nem beszélve a kórházi dolgozókról, stb.)

A következő pár napban a bloggerek és magánszemélyek kicsiny, ám egyre növekvő csoportja próbál az olvasókkal összefogva segíteni. Jelen esetben a Szegedi Koraszülött Mentőnek, hogy az éves költségvetésük hiányát némiképp csökkentsük, így működésüket mintegy biztosítani tudják/tudjuk.

Ne feledjétek! Sok ártatlan kisember élete múlik rajtuk, a pénz ne állja útjukat a segítségnyújtásban!

Idén én is egy vagyok ezen bloggerek közül. Licitálásra bocsátok két csomagot. Ti pedig kedves olvasóim amennyiben tehetitek segítsetek és licitáljatok rájuk.

1. Fél liter vanília aroma 
Jó minőségű vodkában érlelődik már egy ideje 5 vagy 6 rúd vanília.
A vanília cserélhető, a vodka után tölthető, így kis ráfordítással folyamatosan tudod biztosítani magadnak a vanília aromát. Mondhatni sose fogy ki ha odafigyelsz rá! 🙂
Kikiáltási ár: 500 Ft

 2. 6×100 gramm színes szórócukor 
Házi készítés, 6 különböző – a képen látható – színben. 
Az üvegek nem feltétlenül adottak, de találunk neki szépeket! 🙂
Kikiáltási ár: 500 Ft
 

A licitálás módja a következő:

  • Ennél a bejegyzésnél hozzászólásban licitálhatsz. (Ha esetleg nem tudod ezt megtenni nekem írhatsz e-mailt vagy facebookon üzenetet, amiben leírod az alábbiakban felsorolt szükséges dolgokat és én beírom ide, hogy más is lássa a licited, ez ne legyen akadály!)
  • Ha licitálsz nevet mindenképp írj! 
  • Összeget is, amit megadnál a termékért és azt is, melyikre licitálsz a kettő közül.

Péntek éjfélkor a legmagasabb liciteket tevőké a választott felajánlás.
Velük utána felveszem a kapcsolatot és megbeszéljük a továbbiakat.

    JÚNIUS 1-IG TART A LICIT! Aznap éjfélig teheti meg mindenki ajánlatát. 

    Tavaly 161.000 Ft-ot sikerült összegyűjtenie 18 bloggernek és két magánszemélynek. Idén 31 segítőkész felajánlóra nőtt ez a szám, majdnem duplázódott…milyen szép lenne, ha az összegünk is legalább dupla annyi lenne, mint tavaly! Segítsetek!

    A Facebookon ITT egyben láthatjátok az összes felajánlást, amire licitálhattok, így nem kell egyesével végig járnod a blogokat, könnyebben eldöntheted, mit választasz a segítségedért cserébe.

    Ha módod van rá, kérlek terjeszd ezt a bejegyzést ismerőseid között, hogy minél többen támogassuk a korszülött mentést!

    Hogy hol tartanak a licitek ITT összesítve megnézhetitek.

    Köszönöm!
    További kellemes napot és jó licitálást!

    1 99 100 101 102 103 115