tészta

Borsópörkölt a Blogkóstoló 8-ra

Hát…..mit mondjak. Ismét jelentkeztem a Blogkóstolóra, mert nekem nagyon tetszik ez a játék. Ugye egy sorsolás útján kapunk egy blogot, amiről szemezgethetünk recepteket, elkészítjük, publikáljuk egy bizonyos idő intervallumon belül. Rendszerint az utolsó pillanatra marad a résztvevők többségénél, előfordult már, hogy kicsúsztam a határidőből akár én is…és most is véletlen néztem rá a naptárra: ho-ho, gyorsan készítsünk csak valamit…. Zsuzsi blogját kaptam, aminek nagyon nagyon megörültem. 🙂 Zsuzsi már régóta követ engem és sok dolgot elkészített már a blogomról, most fordult a kocka, én jövök. 🙂

Végig néztem a blogját, 9 receptet mentettem el összesen, tervezem, hogy a publikálási határidő elérkeztéig még elkészítem valamelyik mentett példányt (vagy akár többet is), de most gyorsan-gyorsan egy borsópörkölt.
Csak mert mindkét lányom borsót akart. Vagyis a kicsi nem tudom, mit akart, de tudom, hogy szereti. 🙂

Hozzávalók:

1 kg zöldborsó
2 fej vöröshagyma
1 pörkölt ízesítő kocka
ízlés szerint só, őrölt bors
pirospaprika
kevés olaj
1 ek kukoricakeményítő
reszelt sajt

A hagymákat megpucoljuk és feldarabolom kis kockákra. (Megjegyzem életemben először sikerült úgy hagymát szeletelnem, mint a nagy séfeknek. Meg is lepődtem. :D)
Kevés olajat hevítünk, és üvegesre pirítjuk benne a hagymát.
Sózzuk, borsozzuk, pici víz és pirospaprika, majd beletesszük a borsót, és összekeverjük.
Felengedjük vízzel (ami épp csak ellepi), lefedjük és mikor forr, beledobjuk a pörkölt kockát.
Ha puha a borsó, kiveszünk egy kevés levet, simára elkeverjük benne a keményítőt és visszaöntjük. Összeforraljuk és kész.

Én al dentére főtt pennéra halmozva, sajttal megszórva tálaltam. Egy kis plusz vörös sóval meghintve még jobb volt. 🙂

 

Gombás sajtszószos makaróni

Ennek nincs extra története. Sajtot akartam enni, tésztát és gombát így lett belőle ez. 🙂 Már volt aki vállalkozott rá és elkészítette, ízlett neki, úgyhogy bátran. 🙂 (tovább…)

Házi tészták

 

(1 adagra)

1 tojás
10 dkg liszt

Az alap koncepció, hogy ahány tojás, annyi deka liszttel gyúrjuk nyújtható tésztává.
Sót semmiképpen ne tegyünk a tésztába.

A tésztához a lisztet átszitáljuk, beletesszük a robotgép dagasztó táljába, majd hozzáadjuk a felütött tojást.
A gépet beindítjuk, alacsony fokozaton 3-4 perc alatt készre gyúrja.
Miután a tészta teljesen összeállt, kivesszük a gépből, gombócot formázunk belőle, majd egy nejlon zacskóba tesszük és a hűtőben fél órát pihentetjük a nyújtás előtt.
Miután a tészta eleget pihent lisztezett deszkán többször átnyújtva kb. 2 mm vastagságra nyújtjuk. Ez elég combos feladat, így ha van tésztanyújtó gépünk, annak segítségével egyszerűen kinyújthatjuk a tésztát.
Annak függvényében, hogy milyen fajta tésztát szeretnénk készíteni, úgy változik a vastagsága a kinyújtott tésztának.
Ha mondjuk kockatésztát szeretnénk, akkor kb. 6-osig nyújtjuk.

Ha csigatésztát pödörgetnénk, akkor gondoljunk arra, hogy felcsavarás közben vékonyodni fog a tészta, úgyhogy az se legyen túl vékonyra nyújtva.

Tehát formázzuk, vágjuk, amilyenre szeretnénk, majd meglisztezzük és egy nagyobb tálcán szétrázogatjuk, hogy ne tapadjanak egymáshoz.
Rögtön ki is főzhetjük lobogó sós vízben, csak szitáljuk le róla a felesleges lisztet.
Egyébként pedig kartondobozba téve kiszáríthatjuk és eltehetjük a kamrába későbbre.

A házi tésztának teljesen más a harapása és a színe is. Nem véletlenül, ebben valóban tojás van! 🙂

Ha több infóra van szükséged a házi tésztákkal kapcsolatban, tiszta szívből ajánlom Tisztatészta oldalát. Fantasztikus dolgai vannak. 🙂

Az első igazi házi tésztáim

IMG_8080
Nem én vagyok az egyetlen, akire Tisztatészta inspirálóan hat a házi tészta készítéssel kapcsolatban. De végre én is belevágtam! :)Az igazi kiinduló pont az volt, hogy imádom a csigatésztát. De a boltban egy ici-pici csomag ára horrorisztikus méreteket ölt számomra, így nem is nagyon vettem. És ekkor láttam, hogyan készül! 😀
Be is szereztem azonnal a recés kis falapot a kis pálcával és ha már ennyire bele akarok mélyedni, akkor vettem egy tésztanyújtó gépet is a vaterán 3000 ft-ért, amihez van cérnametélt és metélt vágó fej.
Tegnap este adódott az alkalom, hogy végre kipróbáljak mindent. Nyugi volt és lazaság. Begyúrtam hát 1 tojásból és 10 dkg lisztből az én kis tésztácskámat és neki álltam.
Először úgy gondoltam, hogy csak a csigakészítést próbálom ki, de amint az már ment :), gondoltam a tészta másik feléből kipróbálom a két vágófejet. 🙂
A csigatésztához a tésztát 6-os fokozatig nyújtottam a géppel, hát mit ne mondjak, sokkal egyszerűbb volt ezzel nyújtani, egyáltalán nem olyan combos, mintha nyújtófával dolgozol…
Elnyerte tetszésem. 🙂
A cérnametélthez nyújtottam a tésztát egészen a 9-es fokozatig. Könnyen tudtam dolgozni mind a géppel ,mind a fával, mind a tésztával. Szerencsére! :)Jó volt, hogy elsőre sikerélménnyel zártam a dolgot, így nem szegte semmi kedvem, sőt!
Mondjuk csigakészítés közben érdemes letakarni azt, ami még nincs felkockázva és nem használod fel 5 percen belül, mert elkezd száradni!
Először téglalapot vágtam a kinyújtott tésztából, majd igyekeztem szabályosan 1×1 cm-es négyzetekre vagdosni…nem mindig ment! Ehhez jó éles kés kell! Az volt, szemmérték már nem annyira. :S

Nagyon büszke vagyok! Legközelebb már színezem! 😀
Annyi szép dolgot lehet művelni a tésztával és annyira szórakoztató itthon elkészíteni, hogy én ha tehetem a jövőben igyekszem itthon készíteni majd a tésztát!
Ma reggelre a tálcán kiterítve elkezdett kiszáradni.
Hát legközelebb azért a metélteket igyekszem vízszintesen rakni, hogy ne görbüljenek meg. 🙂 Gyakorlat teszi a mestert ugye. Ez még csak a teszt verzió volt.

1 2