alapanyag

Hamis- és valódi marcipán házilag

IMG_3143
A hamis marcipán. Igen, ez az első dolog, aminek utána néztem, miután elkezdett komolyabban érdekelni a tortadíszítés. Tulajdonképpen azért ez, mert a Sacher-tortát imádom, marcipán bevonattal és csoki réteggel. A legutóbbi sütéshez már vásároltam marcipán masszát, de nem valami olcsó ugye és rögtön kettő kellett egy kb. 24 cm átmérőjű torta bevonásához, ami aztán már nem megengedhető a pénztárcámnak. A két csomag kb. 400 gramm ha jól emlékszem és én a LIDL-ben kapható verziójáról elmélkedem. Arról nem is beszélve, hogy ragad egy idő után, ami persze nem csoda és bár reményekkel telve indultam neki, hogy majd a hamis marcipán nem fog, hát dehogynem. Tulajdonképpen ugyanazokkal a tulajdonságokkal és ízvilággal rendelkezik, mint “igazi” társa…és ezen a ponton gondolkodom el, hogy bár ez a verzió nem látott mandulát, lehet hogy az eredeti sem…?!

Fondant készítése házilag

Mivel a marcipán masszával nem voltam teljesen megelégedve (ami a formázást, díszítést illeti), ezért tovább kutakodtam a neten. Mindenhol a marshmallow, vagyis pillecukor fondant-t találtam meg, amivel őszintén bevallom nem sok kedvem volt, hogy kipróbáljam, mert mindenhol írták, hogy ragad, nyúlik, vagy fél órán át gyúrják, stb.

Aztán ráakadtam erre. És bár azt is olvastam, hogy fondant és fondant között is nagy különbség van – és hát nem tudom, milyennek kell lennie valójában -, azt kell mondjam elsőre jól sikerült!
IMG_1810
(tovább…)

Így süssél gesztenyét!

563801_481417361901053_487454918_n

Amikor gesztenyét szedünk vagy vásárolunk figyeljünk oda, hogy érett legyen, ugyanakkor ne legyen puha, mikor megnyomjuk.
Én nagyon sokáig nem szerettem, de erre is – mint sok másra – igaz, hogy párom megszerettette velem. (tovább…)

Mandula blansírozása

IMG_6874

Többféle finomsághoz is szükségünk lehet héj nélküli mandulára. A boltok többségében is megvásárolhatjuk a már blansírozott mandulát, de abban az esetben, ha csak héjas mandulánk van, na akkor magunknak kell elvégeznünk ezt a végtelenül bonyolult folyamatot.

(tovább…)

Készíts igazi marcipánt

IMG_6913

IGEN! Mert nem bonyolult, cserébe viszont nem olcsó. Mondjuk ez az a csemege, ami sehogy sem olcsó. Így viszont ha magunk készítjük biztosak lehetünk benne, hogy valóban marcipán a marcipán. Előnyben vannak azok, akiknek van mandula fájuk (vagy bokruk?), irigylem is őket rendesen. Mindemellett ez egy igazán megosztó finomság. Van aki szereti és van, aki bizony nem. (tovább…)

JÁTÉK(OK) futnak…..fuss velük Te is! :)

Karácsony közeledtével beindul a játék indítási kedv. (Mondjuk nekem nem csak ekkor, szeretek adni!) 🙂 Nem is tudtam róla még reggel, hogy játékot fogok indítani….pláne azt nem, hogy egyből kettőt! 😉
Csupa finomságért játszhattok, ha Velem tartotok! 😉

IMG_6764 (tovább…)

Készíts trappista sajtot házilag – home made edition

IMG_4010

Valljátok be bátran, kinek jut eszébe a mai világban dolgozó családanyaként annyi dolog mellett egy városban sajtot készíteni? Nekem. És nem is vagyok vele egyedül. Egyáltalán nem. Valamikor régebben végig söpört egy sajt hullám a neten. Mondjuk nálunk mindig ez van, de most már fokozottan. (tovább…)

Basamel mártás

IMG_6273

A besamel mártás vagy magyar nevén fehér mártás sok étel kiegészítője.Én is sokszor használtam már, de sokszor ki is váltottam valami mással – bár az okát nem tudom miért. Nagyon egyszerű, variálható és finom mártásról van szó, amit érdemes minden háziasszonynak alaposan megjegyeznie. (tovább…)

Plasztik csoki vagy csokigyurma

A csoki nem csak finom, játszadozni is nagyon jól lehet vele. Egy kis méz hozzáadagolásával édes gyurmát tudunk gyártani. Igaz ha tortát szeretnénk burkolni vele igencsak költséges lehet, hiszen nagyjából egy kiló csokoládét is felemésztene, de ha csak dekorálni szeretnénk vele, arra tökéletesen elég 10-20 dkg is.

IMG_3485 (tovább…)

1 2 3 4