info

Panna cotta málnaöntettel

Egy a baj ugyebár ezzel a fincsi kis desszerttel: nehéz kivárni, míg meghűl és megdermed.
De egyébként egyszerű, könnyed, imádni való!

kb. 2 dl tej
kb. 2 dl habtejszín
3 lapzselatin
4 dkg kristálycukor
1 vanília rúd kikapart belseje

Öntet:
4 marék (kb. 250-300 gramm) bármilyen fagyasztott gyümölcs, jelen esetben málna (mert erre állt rá a tenyerem éppen)
2-3 ek méz
1 citrom leve

A tejet és a tejszínt egy lábasba öntjük, bele kaparjuk a vanília magjait.
Ezzel egy időben a lapzselatinokat beáztatjuk hideg vízbe.
A tejszínes keveréket elkezdjük melegíteni, beleöntjük a cukrot is, kevergetve feloldjuk. Nem forraljuk, de amikor már meleg, kinyomjuk a zselatinból a két kezünkkel a vizet és beledobjuk a tejbe. Kevergetjük, feloldódik, majd mehet a szlötyi poharakba. Ez nagyjából 4 adag.
Ezután alaposan kihűtjük pár óra vagy egy éjszaka alatt.

Amikor a teteje már megdermedt, mehet rá az öntet.
A málnát kiolvasztjuk, majd botmixerezzük. Egy lábasban a mézzel és a citromlével összeforraljuk. Ennyi.
Ez megy rá, akár pohárban van, akár nem. 🙂

Ezeket pl. szilikonos muffin kapszliban dermesztettem, kifordítottam, majd leöntöttem a málnával. A tányért pedig Dekortapasszal dekoráltam. 🙂
Mint azt láthatjátok én nem passzíroztam át a málnát, de ha igényled, nyomd át egy szűrőn.
Brutálisan finom. Míg fényképeztem megettem egy pohárral. 😀 Egyébként a 4 adag nem is sok, sőt…határozottan kevés! 🙁

Szerintem brutálisan jó, ahogy az édes tejszínes alaphoz kanalazod a savanykás málna öntetet. Baromi jó! Könnyű! Lágy! Üde! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

Készítsétek el és győződjetek meg róla magatok! 🙂

Megragadnám az alkalmat, hogy szóljak pár szót egy tárgyról, amit nemrégiben kaptam.

Ez egy régi Magyarország formára faragott fa tál, amelyet tálalási célokból (is) kaptam apa egyik kedves kollégájától. Nekem készítette. 🙂 Nagyon kedves, nagyon tetszik, csak sajnálom bekajázni. 🙂 De előbb-utóbb találok rá valót! 😉

2. BLOGSZÜLETÉSNAPI JÁTÉK

Ma elindult a játék! Az első fordulót a blog facebook oldalán futó alkalmazásban találjátok, íme a kiírás:

A második forduló ezzel párhuzamosan indul:

Tehát ebben a körben egy általatok választott naplopó receptet kell elkészítenetek. Szülinaposhoz méltón kellene tálalni és jelenjen meg valahogy benne a kettes szám (már a képen). Írjatok egy blogbejegyzés szerű szöveget, olyat, amilyet Ti is szívesen olvastok. Ne csak a szimpla receptet írjátok le, legyen bevezetés, tárgyalás, befejezés. 😀 Valamint ne feledjétek a kötelező szavakat beleszőni! 🙂 (Táblácska, nassolok, születésnap, öröm, család, szeretet)
Az ételkészítés folyamatáról készült fázisfotókkal együtt küldjétek el a szöveget a suncikablogja@gmail.com címre a megadott határidőig. Majd a legjobban sikerült képet az ételről töltsétek fel a harmadik forduló keretein belül a blog face oldalán a megfelelő alkalmazásba és kérjétek meg az ismerőseiteket, hogy szavazzanak Rátok. Cél: bekerülni az első 5-be, hogy esélyes legyél a forduló nyereményére, vagy az első 20-ba, hogy a 4. fordulós sorsolásban is részt vehess.

A harmadik forduló is elindul március 10.-én, de feltétele a 2. forduló teljesítése. Ez a forduló ismét a facebookon található alkalmazásban fut.

A 4. fordulóban pedig már semmi dolgotok nem lesz, mert ha teljesítettétek az első 3 fordulót megfelelően, akkor itt is esélyetek lesz megnyerni a nyereményt. 😉

Mindenről pontos információt kapsz a játékszabályból!

  JÁTÉKSZABÁLY

A Nassoló Naplopó(Kisebb-nagyobb szösszenetek az én konyhámból) több fordulós nyereményjátékot hirdet a Nassoló Naplopó, a Táblácska és az „Ami a konyhámból kikerül” oldalak rajongói számára.

Kérünk, hogy figyelmesen olvasd el a játékszabályt, akár többször is, mert mint már említettük minden mindennel összefügg! Inkább tanulmányozd át többször a feladatokat, minthogy lecsússz valamiről, mert reklamációnak helye nincs, miután a játékszabályban leírtak szerint zajlik a játék!

A játékban való részvétel:

  • A játékban bárki részt vehet, kivéve a Nassoló Naplopó, az  „Ami a konyhámból kikerül”  és a Táblácska oldalak üzemeltetői, munkatársai, illetve rokonai.
  • Feltétel a Kisebb-nagyobb szösszenetek az én konyhámból (Nassoló Naplopó) facebook oldal lájkolása.
  • Külföldi játékos esetén feltétel egy magyarországi postázási cím, ahova az esetleges nyeremény kiküldésre kerülhet.
  • Az e-mail címes regisztrációban megadott címeket csupán a sorsolásig tartjuk meg, azt harmadik félnek ki nem szolgáltatjuk, illetve az esetleges nyeremény értesítőt arra a címre küldjük meg.

Játék időtartama:

A teljes játék 2013.03.10.-től 2013.04.04. éjfélig tart.

Az egyes fordulók beosztása:

  • I. forduló 2013.03.10.-2013.04.04. éjfélig
    • 1. kérdés: 2013.03.10. – 2013.03.16. éjfélig látható és megválaszolható
    • 2. kérdés: 2013.03.17. – 2013.03.23. éjfélig látható és megválaszolható
    • 3. kérdés: 2013.03.24. – 2013.03.30. éjfélig látható és megválaszolható
    • 4. kérdés: 2013.03.31. – 2013.04.04. éjfélig látható és megválaszolható.
  • II. forduló 2013.03.10.-2013.03.24. éjfélig
  • III. forduló 2013.03.10.-2013.04.04. éjfélig
  • IV. forduló csupán egy sorsolás lesz 2013.04.04 és 2013.04.11. között az első 3 fordulót jól teljesítők között.

A játék menete:
A játék a Nassoló Naplopó blogon, illetve annak Facebook oldalánzajlik.

Az alkalmazásnak ez a képe.

I.FORDULÓ – „A kvíz” : 

  • A „Kisebb-nagyobb szösszenetek az én konyhámból” facebook oldalon található „Kvíz” megnevezésű alkalmazásban zajlik a játék, melyet megtalálni a borítókép alatt. (Játék I. forduló)
  • 2013. március 10-től hetente új kérdés jelenik meg, 4 héten át.
  • A kérdések visszamenőleges megválaszolására nincs lehetőség!
  • Egy kérdés egy hétig, az utolsó kérdés 5 napig látható és megválaszolható.
  • A fordulót akkor teljesíti valaki sikeresen, ha mind a 4 kérdésre helyesen válaszol!
  • A kérdések mindegyike a Táblácskára vonatkozik, a helyes válaszok mindegyike megtalálható vagy a Táblácska honlapján, vagy annak Facebook rajongói oldalán.
  • A fordulóban minden kérdésre helyesen válaszoló játékosok összeírása a játék végezte után egy héten belül történik, majd a játékos lista nyilvánosságra hozatalát követően ejtjük meg a sorsolást.
  • A helyesen válaszolók között kerül kisorsolásra a forduló nyereménye.
  • Az előző heti helyes választ minden esetben közöljük a következő kérdés kiírásakor.
  • Az, hogy mind a négy kérdésre helyesen válaszoltál-e, nem derül ki, csak a forduló végén (kivéve, ha visszaellenőrzöd magad).
Az alkalmazásban található tájékoztató.

 
II. FORDULÓ – „Egy blogger élete”:

  • A feladat egy tetszőlegesen választott recept elkészítése a Nassoló Naplopó blogról.
  • Az étel elkészítése közben fázisfotókat érdemes és szükségszerű készíteni.
  • Az étel tálalására vonatkoznak szabályok, melyeket maximálisan be kell tartani: valahogyan jelenjen meg a tálalásnál a kettes szám (légy kreatív), valamint úgy tálald az ételt, ahogy egy születésnapos ünnepi asztalára is tennéd.
  • Fotót készíts mindenről (nem baj, ha mobillal készült, csak kivehető legyen a téma), majd írj egy bejegyzést az ételről, némi kis sztorival (legegyszerűbb egy word dokumentumban). Olvasod a blogomat, nyilván másokét is, ne csak a receptet írd le és a nyers elkészítés menetét, hanem fűszerezd meg egy csipet humorral, bohókássággal. Olyat írj, amit Te is szívesen olvasol! Nyugodtan légy önmagad, azonban legyen mindaz vállalható!
  • Kis nehezítésként tartalmaznia kell a szövegnek 6 szót, amelyek rám, a Nassoló Naplopóra és a Táblácskára irányulnak:
    • NASSOLOK
    • TÁBLÁCSKA
    • SZÜLETÉSNAP
    • ÖRÖM
    • SZERETET
    • CSALÁD
  • Az írásokat a képekkel együtt küldd el nekem a suncikablogja@gmail.com címre vagy a Nassoló Naplopó facebook oldalán üzenetben.
  • Az írásaitokat – ha megfelelnek a tartalmi követelményeknek -, közzé tesszük itt a blogon, mint vendég bloggerek írásait.
  • Ezeket a bejegyzéseket egy háromtagú zsűri fogja elbírálni. A tartalmi követelményeknek megfelelés után azt nézzük majd, összességében melyik milyen hatással volt ránk, mennyire volt élvezetes olvasni,mennyire tartalmas, összefüggő, stb.
  • A zsűri tagjai:
  • Az írásaitok a beérkezések sorrendjében kerülnek ellenőrzésre és közlésre.
  • 2013. 03.24. éjfélig küldhetitek el a pályaműveket, a döntés pedig, hogy ki nyeri meg a forduló nyereményét a többi forduló nyertesének kihirdetésével egy időben történik majd. Ez legkésőbb április 11.!

III. FORDULÓ – „Ételfotó verseny”:

Az alkalmazásnak ez a képe.

Ebben a fordulóban csak és kizárólag az a játékos vehet részt, akinek a II. fordulóban elfogadott blog bejegyzése megjelent a Nassoló Naplopón.
Ebben a fordulóban az elkészült ételről legjobban sikerült képpel lehet játszani.
A Nassoló Naplopó facebook oldalán az „Ételfotó verseny” alkalmazásba azon a néven kell feltölteni a képet, amely néven a bejegyzést elküldted. A képek feltöltésére március 24-ig van lehetőség!
Miután feltöltötted, oszd meg ismerőseiddel és kérd meg őket, hogy szavazzanak rád!
Az első 5 legtöbb szavazatot gyűjtött kép között (illetve annak tulajdonosai között) lesz kisorsolva a harmadik forduló nyereménye.
Szavazni a képekre április 4. éjfélig lehet.
A nevezés és a szavazás is az alkalmazás „lájkolásához” kötött.
Egy profillal csak egy szavazat adható le a játékban.
Az alkalmazásba az első 100 leggyorsabb játékos kerülhet be, több kép feltöltésére nincs lehetőség.

IV. FORDULÓ – „ A gyűjtő”:

Ebben a fordulóban már nem kell semmit tenned. 🙂 Ez a legjobb, igaz? 🙂
Az eddigi „munkádat” vesszük figyelembe.
Itt csupán a 4. nyeremény kerül kisorsolásra, azon játékosok között, akik:

  • mind a 4 kvíz kérdésre helyesen válaszoltak a Kvíz alkalmazásban, valamint
  • a II. fordulóban a blogra kikerült a bejegyzésük és
  • a III. fordulóban bekerültek az első 20 legtöbb szavazatot szerzett kép közé.
    Magyarán mindhárom fordulóban jól kell teljesítened ahhoz, hogy a 4. nyereményre jogosultak közé bekerülhess.

Sorsolás április 4. és április 11. között esedékes.

Összegezve vagy csak az I. forduló nyereményére leszel jogosult, vagy csak az I.-re és a II.-ra vagy mind a 4 forduló nyereményére!

Nyeremények:
A játék során az alábbi nyereményeket lehet fordulónként megnyerni:

  • 1 db Táblácska Robi Mester felajánlásával (Alap csomag) a saját elképzeléseid szerint kivitelezve
  • 1 db Russel Hobbs Futura kávéfőző a Nassoló Naplopótól
  • 1 db Michel Roux Tésztavarázs c. könyv a Nassoló Naplopótól
  • 1 db nasis receptválogatás a Nassoló Naplopó receptekből.

A nyeremények készpénzre nem válthatók.

Sorsolás:
A sorsolások április 4. és április 11. között esedékesek.
A sorsolások a fordulók sorrendjébe történnek, így ha már nyertél esetleg az első, második vagy harmadik forduló sorsolásán, akkor a 4. fordulóban már nem lehetsz nyertes, mindenki csak egy nyereményre jogosult.
Mivel minden forduló sorsolása egy napra esik, így ha a neved két fordulóban is sorsolásra kerül, akkor a második alkalommal új nyertest sorsolunk!
A sorsolás vagy kézi húzással történik, vagy a Random. org véletlen szám generátorral.
A nyerteseket e-mailben/Facebook privát üzenetben értesítjük, amelyben a nyeremény átvételének pontos feltételeiről, helyszínéről és határidejéről is tájékoztatást kapnak. A nyertes által megadott személyes adatok hiányosságáért/hibájáért (pl. névelírás, email-cím elírás stb.) a játékot szervező oldal (Kisebb-nagyobb szösszenetek az én konyhámból) nem vállal semmiféle felelősséget.

Személyes adatok kezelése:

A játékban való részvételhez a felhasználó egyes Facebook-on megadott adataira van szükség, mely adatok az alkalmazás engedélyezésére való felszólítás előtt részletezve vannak a felhasználó előtt.
A nyertesek a játékban való részvételükkel hozzájárulnak, hogy a játékot szervező oldalak (Kisebb-nagyobb szösszenetek az én konyhámból) a nyertesek személyi adatait és személyes jellegű információit (név, állandó lakcím) díjmentesen nyilvántartásba vegye és a jelen nyereményjáték lebonyolítása és dokumentálása céljára a jövőben is díjmentesen kezelje a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben foglalt célból, valamint marketingtevékenysége és a Nyereményjáték lebonyolítása és dokumentálása céljára. További harmadik személyeknek a játékot szervezők (Kisebb-nagyobb szösszenetek az én konyhámból) ezen információkat nem adja tovább. A játék szervezői (Kisebb-nagyobb szösszenetek az én konyhámból) kötelezettséget vállalnak arra, hogy a résztvevők személyes adatait a hatályos jogszabályi rendelkezések betartásával kezeli.
A Játék szervezője az esetleges hibás, valótlan regisztrációkért felelősséget nem vállal. Az előírttól eltérő formátumú regisztrációk helyességének elbírálására a jogot a játék szervezője fenntartja magának.

A szervező fenntartja magának a jogot jelen Játékszabály módosítására illetve kiegészítésére.

Ezt a Játékot a Facebook semmilyen formában nem támogatja, azzal összefüggésbe nem hozható.
This promotion is in no way sponsored, endorsed or administered by or associated with, Facebook.

Kérdéseiteket/észrevételeiteket kérünk, az alábbi e-mail címre küldjétek:

Sok sikert és jó játékot kívánunk!

GYIK – Gyakran Ismételt Kérdések

Mi van, ha csak az első fordulóban játszom?
Akkor csak arra a nyereményre van esélyed, amit abban a fordulóban lehet megnyerni. Arra is csak abban az esetben, ha mind a négy héten helyesen válaszolsz a feltett kérdésre.

Ha csak 3 héten át válaszolok a kérdésekre, nyerhetek az első fordulóban?
NEM.

Honnan a fenéből tudjam a kvíz kérdésekre a helyes válaszokat?
Egy kis idő ráfordítással ellátogatsz a segítségként megadott oldalra, ami vagy a Táblácska honlapja, vagy annak facebook oldala és figyelmesen keresgélsz. Garantáltan minden helyes választ megtalálsz rajtuk, ezért csoda lenne, ha nem találnád el mind a négyet! 😉 Nem az a célunk, hogy ne tudd teljesíteni a fordulót, hanem az, hogy kicsit tájékozódj. 🙂

Ha nem szeretnék részt venni a harmadik fordulóban, mely nyereményekre leszek jogosult?
Amennyiben az első fordulóban mind a négy kérdésre helyes választ adsz és van elfogadott blog bejegyzésed is, ami meg is jelent, abban az esetben az első két forduló nyereményére van esélyed. Ha nem teljesíted a harmadik fordulót, akkor sem a 3. fordulós, sem a 4. fordulós nyereményre nincs esélyed.

Ha a harmadik fordulóban nem kerül be a képem az első 20 közé, esélyes vagyok még a 4. fordulós nyereményre?
NEM.

Van lehetőség a kvíz kérdésekre visszamenőleg válaszolni?
NINCS. Minden héten vissza-vissza kell térni az alkalmazásba és megválaszolni az a heti kérdéseket. Megfontoltan, segítség lesz, inkább nézd át többször, vagy küldd el többször a helyesnek vélt válaszod, de ne kapkodj!

Ha többször válaszolok a heti kvíz kérdésekre, nagyobb esélyem lesz nyerni?
NEM. Ha ráérsz tízszer is elküldheted a válaszodat, akkor is csak egy esélyed lesz!

Ha mind a három választ elküldöm egymás után mi lesz?
KIZÁRUNK A JÁTÉKBÓL! A csalás semmilyen módja nem megengedett.

Csatlakozhat bárki a játékhoz március 17.-e után?
NEM. A játék felépítését tekintve, aki nem kezd el válaszolni a kvíz kérdésekre március 10. és március 16. éjfél között, annak a későbbiek folyamán már nem lesz esélye belekezdeni, merthogy eltűnik az első kvíz kérdés.

Miért kell ez a sok macera?
Mert szeretünk adni. Viszont úgy gondoljuk, hogy ezekért a nyereményekért cserébe elvárható egy kis aktivitás. Szerintünk ebbe senki nem fog belehalni, igaz?

Ha megírtam a második fordulós bejegyzést és el is küldtem, de még nem került ki a blogra, akkor is feltölthetem a képet a 3. fordulós ételfotó versenybe, vagy várnom kell, míg megjelenik az írásom?
Feltöltheted és elkezdheted szavaztatni, de ha valami nem stimmel a bejegyzésedben, nem kerül ki az oldalra és ebben az esetben az ételfotód törlésre kerül az alkalmazásból. Viszont ha minden stimmel, akkor annyival is előrébb vagy a szavaztatásban.

Profi tálalásra és ételre van szükség a fordulókhoz?
Ugyan, dehogy. A cikknek sem kell profinak lennie, csak fontos, hogy lássuk, hogy foglalkoztál vele, feleljen meg a kritériumoknak és nem árt, ha nem csak összecsapod, mert összességében lesz zsűrizve. Nehogy ezen bukd már el a második fordulós nyereményre az esélyed! Persze azért ha nem egy sima palacsintát készítesz, az azért tud nyomni a latban.

Nem akarok alkalmazásokat lájkolgatni, anélkül nem lehet játszani?
NEM. A Facebook előírásoknak megfelelően csupán így lesz szabályos a játék. A játék végeztével az alkalmazásokat töröljük, így nem kell kitetszikelned, stb., nem küldözget meghívókat, nem mennek értesítések, semmi. 

Az elkészítendő ételt formálhatom a saját ízlésemnek megfelelően?Ha valaki nem szereti a zöldbabot mondjuk, természetes, hogy kihagyja. Formálhatjátok a recepteket, azonban  legyen felismerhető benne az eredeti recept, ami a blogról van. Más fajta hús, más zöldségek, más öntet, megengedett.

Egy családból lehet-e több játékos?
Ezt ellenőrizni nem tudjuk, pláne olyan családokban nem, ahol nm egyezik a párok vezetékneve például. Ezért lehet több játékos egy családon belül, azonban valós facebook profillal kell rendelkezzenek, 13 év felettiek legyenek és valóban ők készítsék az ételt!

Mikor kapom meg a kvíz játékban az oklevelet?
Az oklevelet az alkalmazás nem teszi ki magától az üzenőfaladra. Ha megválaszoltad a kérdést (helyesen), akkor felajánl az eredmény oldalon egy opciót: Megosztás. Ha erre rákattoltok, megjelenik az üzenőfalatokon az oklevél! 🙂

MINDENRŐL IDŐBEN LESZ MINDENKI TÁJÉKOZTATVA A BLOGON IS ÉS A FACEBOOKON IS. FIGYELJETEK, OLVASSATOK, MI AZT SZERETNÉNK, HA MINÉL TÖBBEN TELJESÍTENÉTEK A FELADATOKAT! AKKORA SZÍVVEL ADJUK A NYEREMÉNYEKET….DE CSAK AZOKNAK, AKIK VALÓBAN MEGÉRDEMLIK!

Március 10.-én indul…

A Nassoló Naplopó 2 éves lesz! Ebből az alkalomból indul egy nagyobbacska játék itt a blogon és annak facebook oldalán.
Nagyon összetett lesz a játék és elsőre valószínűleg bonyolultnak is fog tűnni, de nem lesz az! A lényeg, hogy majdnem egy hónapon át tart majd és aki nem csatlakozik március 10. és 16. között, az bizony lecsúszik a nyereményekről. Mindről!

Olyannyira összefügg majd minden mindennel, hogy a 4 nyereményre csak akkor leszel jogosult, ha minden fordulóban jól teljesítesz majd. Ha nem teljesítesz minden fordulót, akkor scak az első két forduló nyereményére leszel jogosult, már ha leszel…..

Ezekért a nyereményekért most tennetek is kell majd!

A játék feltétele, hogy rendelkezz Facebook profillal, merthogy a játék nagy része ott zajlik majd.
Vasárnap, vagyis március 10-én minden kiderül. Én időben szóltam, készüljetek! (10.-én kikerül a hivatalos játékszabály is, aminek az alapos átolvasását feltétlenül javaslom!)

Jaj, igen. Még megosztanám Veletek is a fordulók neveit, de messzemenő következtetéseket ne vonjatok le belőlük:

4 forduló, mégis “csak” 3-ban kell majd teljesítenetek! 😉

I. forduló: “A kvíz”
II. forduló: “Egy blogger élete”
III. forduló: “Ételfotó verseny”
IV. forduló: “A gyűjtő”


Remélem sokan részt vesztek majd a játékban, mert nagyon izgalmas lesz! Én már alig várom! 😉

Bonbon válogatás a becsületes megtalálónak

Nem mesélném el ismét a történetet, a lényeg, hogy meglett a lányom egy héten át elveszettnek hitt macija. Köröztem a facebookon és végül a blog face oldalán talált meg János, hogy megtalálta a macinkat. Másnap már haza is hozhattuk. 🙂
Ígértem egy bonbon válogatást annak, aki megtalálja az elveszett büdös macót és bár kissé váratott magára az átadás, végül csak sikerült.
Kókuszos, kávés, mogyorópralinés bonbonok készültek, valamint mellé 3 karamellizált tejcsokoládé korong is került. Ja és a bonbonok tejcsoki burokkal születtek. 🙂
Örültek neki, mi is örültünk, mindenki boldog és csodák még igenis vannak! 🙂

Ezúton is köszönjük, hogy felvette a földről a kis szökevényt! 🙂

A viszontlátás öröme! 🙂

Egy termékfotózás margójára

Az a megtiszteltetés ért, hogy Vaníliavarázs engem kért meg a termékeinek a fotózására. Amikor mindezt úgymond elvállaltam még csak egy kis kompakt gépecském volt (egy Canon ixus 100IS). De mégis többen mondták milyen szép képeket készítek. Persze nem profikat, sőt, tudok mutatni nem egy embert, akik százszor szebben fotóznak ,mint én, mégis autodidakta módon “kitanulva” ezt-azt, kevés kellékkel, én is jónak (vagy elfogadhatónak?) mondtam a képeimet.
Aztán ahogy megjöttek, vagyis elhoztam a termékeket teltek a napok, körvonalazódtak az elképzelések, röpködtek a gondolatok a fejemben, mit hogy kéne, mit kell venni, hogy egy webáruházban is vállalható képeket készíthessek.
Ami a legfontosabb volt, az a háttér kérdése és a világítás. Minden egyéb kellék/kütyü csak másodlagos szempont volt, de jobban izgattak…

A nagy gondolkodás közepette a gépem megadta magát. Enyhén szólva kiakadtam, mert azért már illett volna megejteni a fotózást, így kaptam egy kölcsön gépet. Anikó (akitől mellesleg annak idején kaptam a Tésztavarázs című könyvet) olvasta a problémámat és felajánlotta a gépét használatra. Elfogadtam, mert nem volt más választásom, bár nem szeretek “kölcsönözni”. Nagyon hálás vagyok érte, jó szolgálatot tett, csak elemmel működött és szinte zabálta a vartát, így muszáj volt más megoldást találnom.
Ennek “örömére” kellett hitelbe vágni magam és venni egy gépet. De ha már gép, akkor legyen normális, soká tartó (merthogy ez a kis szeretett és agyon nyúzott Canonom is csupán 3 éves (volt)), megbízható, stb.
Így miután kikértem StudioArt Zsuzsi véleményét is, erre a gépre esett a választásunk kisebb herce-hurca után, nem ragoznám sem a vásárlás viszontagságait, sem a választásunk pro és kontra érveit.
Imádom, szívem vágya volt, de mindannak ellenére, hogy van egy tükörreflexes gépem egy objektívvel és megvan az érzés, amit a fotózás nyújt még nem vagyok fotós, sőt, nem is célom fotósnak lenni, viszont, amit most ezzel a géppel és a vaníliákkal műveltem, azt iszonyat mód élveztem!!!!!

Ez egy hivatás. Mármint a fotózás. És határozottan magával tudja ragadni az embert, gyönyörűt lehet alkotni, megörökíted a szépet a jót, vagy éppen a drámát, a szomorúságot, az érzéseket, a pillanatot… ez engem érdekel és vonz, de nem leszek fotós. 🙂 Csak bizonyos szintig merészkedem és azt is csak magamtól tanulgatva. 🙂
Tehát fotózás. Megadta az utolsó löketet, hogy Dóri cukrász közgyűlésre készült és hát rá kerülhetnének a képeim a roll up-ra, netán a “sajtóanyagokra”… azért ez kellőképpen motivált Dóri. 😉
Bár a gépet még korántsem sikerült kiismernem, sőt…oh…neki kellett veselkedjek.
A háttér probléma még mindig nem volt megoldott, küldött rolót, nem volt jó, így arra jutottam, hogy veszek háttérpapírt. Elég sok helyen utána olvastam a dolgoknak és erre esett a választásom. És milyen jól tettem. 1 méter hosszú, 136 cm széles, postával együtt 2600 környéke volt, de nagyon megérte! Sőt!
Meg is érkezett a fotózás tervezett időpontjáig, aztán eljött az idő, hogy apa összerakja a helyszínt.
Hálószoba. 🙂 Komód. 🙂 Kell ennél több? 🙂
Tökéletes volt. Vagyis majdnem.
A falra ragasztottam a papírt, majd hagytam a komódon lefutni. Kék gyurmaragasztóval, ami könnyen leszedhető mind a papírról mind a falról. 🙂 Halleluja annak, aki kitalálta. 🙂
A világítás. 3 féle lámpát hozott apa, de nem voltak jók. Tőlünk egy utcányira van egy jó kis villamossági szaküzlet, azt mondta elmegy és vesz fehér fényű erős izzót, visszajött egy 200(?) Wattos bazi nagy 2000 ft-os izzóval. 😀
Hát jó. Gyártott lámpát. Laptop doboza szétvág, alu színű ragasztóval belül körbe “kibélel”, bele foglalat, izzó, nagyon ért ezekhez szerencsére. 🙂
Talpraesett ember az én uram, már nagyon sokszor megbizonyosodhattam róla és ez nagyon jó!
Csakhogy kellett elé fehér anyag, ami kicsit megszűri a közvetlen fényt, hoppá, textilpelus! 😀 Már mentem is a legkisebbikem szobájába kitúrni a pelenkázóból egy darab anyagot. 🙂
Azt ráragasztózta és tökéletes volt. (Mondjuk az igazi akkor lenne, ha kettő ilyen lenne, de kicsiben ez is nagyon megteszi!)
Képem van az egészről, de csak nagyon kivételezettek láthatták, ők is szakadtak rajta a röhögéstől, szóval nem mutatnám meg, ne legyek illúzió romboló, bár aki kellőképpen vizuális alkat, mint én, az látja maga előtt az egészet és remélhetőleg már sír a röhögéstől. 😀

Ja és hogy mire tudtam felfüggeszteni a lámpát, hogy a kellő szögben világítsa meg nekem a munkaterületet? 🙂 Hát a fullra pakolt szárítóra. Megfogtam, odahúztam, ráraktam, neki döntöttem a buzi nagy lámpámat a szekrénynek, sámli a komód elé és készen álltam.
A sok vackot, amit gondoltam (természetesen mind) felhasználok majd a fotózáshoz szét terítettem az ágyon. Gondoltam olyanra is, mint kiskanál, tányér, tálca, deszka, hogy tudjam szépen adagolni a cukrokat a tálakba…hoppá! 🙂

Én élveztem az egészet. Elejétől a végéig ha még nem mondtam volna (elégszer)! És büszke vagyok rá! Mind a lehetőségre, mind a képekre!
Még apukámtól is elkértem az egyetlen egyszemélyes ezüst étkészletét, de csak a kiskanalat fogtam be:

A spárga csak azért jött képbe, mert apa azzal kötötte fel az egyik lámpát a festmény helyére. 🙂 És milyen jól jött, nagyon jól állt a vaníliának. 🙂
Ahogy elkezdtem fotózni szinte rögtön látszott, hogy az én ízlésemhez mérten a natúr színek állnak a vanília rudaknak a legjobban! Hiába tettem ki annyi színt, hiába jártam előtte hobbi boltban direkt a fotózáshoz vásárolni 1-2 dolgot, a vaníliának van egy olyan magával ragadó kinézete, hogy nem szabad elnyomni és nem is volt célom. Kívánatossá kellett tennem, nem elnyomni. Pontosítok: még kívánatosabbá!

Végül a pitesúlyaim tették a legnagyobb szolgálatot, amik hozzáteszem még rendeltetésszerűen nem voltak használva! 😀 Nálam minden megeshet és meg is esik. 🙂 Vagyok annyira lökött, hogy…hagyjuk! 🙂

A fény, a hely, a gép remekül teljesített és azért ne hagyjunk ki engem sem. 😀 Mindösszesen az első körben azt hiszem olyan 254 képet küldtem át Dórinak. 🙂

Némelyikkel nem voltam megelégedve, azt két nap múlva újra fotóztam, mivel a fotózás végeztével nem szedtem szét a helyszínt.
Másnap és harmadik nap is fotóztam, rohantam, tettem-vettem és életemben először grafikussal kommunikáltam. 🙂 A szakszavak, ahogy leírta, milyen képekre van szüksége mely termékekről, kellett fél óra, mire a kis agyam átkonvertálta számomra érthető nyelvezetre, de szerencsére sikerült és minden meglett ami kellett. 🙂 A harmadik nap a stúdióm szétkapódott….sajnáltam megmondom őszintén.

Ezek voltak a képek az általánosságban vett vaníliákból és az abból készült termékekből, most mutatok egy-kettőt, amik az úgymond termékfotókként funkcionálnak. (Nem teszem ide mind a 200-250 darabot, mert nem néznétek úgysem végig és egyébként is majd láthatjátok a szerencséseket a webáruházban!)

Szóval íme két “werk” fotó, többet nem mutatok. 🙂

A cukrász közgyűlésről meg:
Kóstoltató falatkák készítése. Antukné Ildi vaníliás vajas kekszeket készített.
Én pedig vaníliás tejkaramellát Zsuzsi receptje alapján. Meg vajas kekszeket enyhén kosárkásra készítve, ahogy azt már ITT ecseteltem.
És Dóri által is készült vanília krém, természetesen mind a csodás madagaszkári vaníliájának a felhasználásával.

És itt jött el a pillanat, hogy egy következő bejegyzésben folytassam a beszámolót. 😀

Bloggerina 2013

Eddig itt a blogon nem is hoztam szóba, de most a véghajrában megemlíteném, hogy indultam a Bloggerina 2013-as versenyén.
Megkérnék mindenkit, aki eddig még nem szavazott, hogy ha szimpatikus a blogom, akkor az alábbi linken vagy a képre kattintva nyomjon nekem egy szavazatot vasárnap, azaz FEBRUÁR 17. ÉJFÉLIG!

A cél, hogy az első 50-be sikerüljön visszakerülnöm, aztán onnantól a zsűri kezében a döntés. 🙂
Köszönöm!
(Ha megosztod az ismerőseiddel is a linket, hogy szavazzanak, külön köszönet és puszi jár!)

Laptopkonyha forgatás

November 7-én jártam a Laptopkonyha stúdiójában is.
Elképesztő gyomorgörccsel indultam neki. Egészen pontosan onnantól kezdve gyomorgörcsöm volt, hogy egy elfeledett receptverseny véget ért, eltelt egy hónap és megjött az értesítő, hogy nahát akkor nyertem.
Mivel egy bográcsossal nyertem (ahogy azt a videóban is említem vagy egy gulyással vagy egy vadmalac pörkölttel), ezért két választási lehetőségem volt:
– vagy elkészítem fazékban a bográcsost,
– vagy elkészítek egy általam választott másik receptet.

A második lehetőséget választottam, csokis máktorta került előjegyzésre.
Aztán eljött a nagy nap, felutaztam, becammogtam és megszűnt a lámpaláz. Valahogy jól éreztem magam, majdhogynem természetes volt az egész.

Kaptam egy szép sminket, kikészítettük a hozzávalókat….
Amíg nem láttam a videót, addig visszatekintve azt mondtam volna, hogy egész jó voltam. Most így, hogy készen lett és láttam azt mondanám, sok mindenen változtatnék. Kissé hebrencs voltam, és még sorolhatnám, de végülis ebből is tanultam….úgyhogy így volt jó, ahogy! 🙂

Mintha “ektivitiztünk” volna… 🙂

Hát igen, azért itthon másképp készül, más gyorsaságban, más körülmények között, de nézzétek el nekem a vontatottságot, meg hasonló bakikat, életem első ilyen jellegű szereplése volt. 🙂

És a kész mű:

A videót ITT nézhetitek meg.

Vaníliás palacsinta

A palacsinta receptje már fent van a blogon, ITT megnézhetitek.
Ezért most csak a vaníliakrém receptjét írnám le, ami nagyjából 12 db nagyobb méretű palacsinta betöltésére elegendő.

3 dkg vaj
3 dkg liszt
3 dl tej
3 teáskanál porcukor
1 evőkanál vaníliás cukor
1 rúd vanília magjai

A vajat egy kis lábasban felolvasztjuk, elkeverjük benne a lisztet és felöntjük a tejjel.
Belekeverjük a vanília magjait is.
Ezzel elkészült a fehérmártás, amit tovább ízesítünk majd.
A lényeg, hogy csomómentes legyen.
Még forrón ízesítjük tovább a cukrokkal és 1-1 evőkanálnyi vanília krémmel betöltjük a már kisütött palacsintákat.

Ízlés dolga ki mivel szereti jobban a palacsintát, kakaó, nutella, különböző krémek, lekvárok, stb. Akárhogyis, a palacsinta egy egyszerű és nagyon finom nassolnivaló. 🙂

Lekvárosan

Egyéb dolgok, amik már nem a recepthez tartoznak:
Még egy infót adnék a nemsokára induló játék harmadik nyereményéről, ami a múlt héten érkezett meg hozzám. Ez a dolgon nem más, mint Michel Roux Tésztavarázs című könyve.
A képen két példány van, az egyik az enyém, amit én forgatok, a másik zsír új, az lesz az egyik nyertesé. 🙂

A másik pedig, hogy ha már vaníliás palacsintáról esett szó, akkor megemlíteném, hogy a Vaníliavarázsnál játék van folyamatban. Ha találsz a náluk vásárolt vanília rudak között jelöltet, küldd el a képét, amin a csomagolás is szerepel, cserébe garantált 10 szál eredeti madagaszkári vaníliarúd csomagot kapsz!

Tisztán kivehető a minőségellenőr monogramja. Hát nagyjából egy ilyen képet kellene küldeni a garantált vaníliacsomagért. 🙂

ÉÉÉÉÉÉÉS ha már vanília, akkor a Vaníliavarázs webáruházban minden február 14-ig leadott rendelés mellé egy, én általam készített tejespite képével díszített ajándékkártya is jár, valamint ezzel együtt 10% kedvezmény is! Úgyhogy igazán érdemes most leadnod a rendelést a brutálisan finom vaníliákra! (És ha van a rendelt rudak között monogramos, hát akkor pedig még kapsz 10 rudat! 🙂

Blogszülinapi játékra készülök!

Igen, a hír igaz, ismét játszani fogunk és a tétek nagyok lesznek! 🙂

Nos, vannak zavarok, mert a blog költözött kétszer, mire ide ért (és mindezt 2 év alatt), így az indítás pontos dátumát nem tudom megmondani. Áprilisban került ide, de márciusban indult (vagy februárban!?)……..mindegy, a március Nassoló Naplopós hónap lesz! 🙂

Tehát. Már előre beharangoztam, bár a pontos menetet még én sem tudom. De egy biztos, a nyereményekért keményen meg kell majd dolgozni. Eddig úgy néz ki, 3 nyertes is lesz.

Az egyik nyeremény egy általam összeállított nassos könyv lesz – amit megszavaztak a facebook lakók -, nem saját ötlet volt (a gesztust köszönöm, értékelem). Arról, hogy milyen típusú és mennyi receptből álló könyvecske legyen a facebookon szavazhattok január 31-ig.

A másik nyeremény kicsit nagyobb értékű (persze kinek hogy, mert nekem a könyvem többet ér! :D) egy Russel Hobbs Futura típusú kávéfőző. Origi, sose használt, 10.990 Ft-os fogyasztói ártól kapható kis gépecske koffein függőknek. 🙂 Kibontottam, hogy megmutassam. Nekünk is van, csak az digitális. 🙂

A harmadikról majd akkor szólok, amikor megérkezik. 🙂
Egyébként a nyereményekről és minden egyébről folyamatos tájékoztatást kaphattok a facebookon.
Folyamatban vannak még ötletelések további nyereményekről, de szerintem 4 nyertes lesz “csak”. Azt hiszem 2 évhez mérten 4 nyertes egész jó, tehát évente 2….de 2*2 néha 5…meglátjuk! 🙂

Még valami, ami fontos tény lesz. A facebook lakók egyre csak gyűlnek. A játék blogos és facebookos is lesz egy időben. Valószínűleg több fordulós. De egy biztos (most innen nézve), hogy csak az első 100 leggyorsabbnak lesz esélye megnyerni bármelyik nyereményt. Természetes kiválasztódással dől majd el a dolog. Persze a kezdést jó előre jelezni fogom! 🙂

Na, csak szóltam. A részleteket itt-ott olvashatjátok majd. 🙂

M1: Család-barát forgatáson jártam én

Történt egyszer, hogy beneveztem egy receptversenyre. Gondolkoztam rajta egy ideig, majd végül “beadtam a derekam”. Beneveztem 2 főétellel és egy desszerttel.
Mindez az MTVA-nál.
Nem fűztem hozzá sok reményt. Eljött a vége napja (szépen szólva) és eltelt egy hónap. Nem történt semmi. Sehol nem említették, hogy mi van vele, de el is felejtettem. Aztán egy este egy mail fogadott, hogy hát akkor 3. helyezett lettem.
NEm tudtam mit kezdeni a gondolattal, életemben először.
Azzal pedig pláne nem, hogy élő adásban én készíthetem el a desszertemet. És ezen a ponton elkezdődött a gyomorgörcs.
Bár már tapasztalatot szerezhettem hála a Floriolos versenynek (ahol még nagyon durván kezdő voltam) és a Laptopkonyhás forgatásnak – amiről remélhetőleg hamarosan szintén beszámolhatok, ha elkészül a videó -, azért ez mégiscsak más volt. Ez élő adás volt, nem összevágott.
Telefonos egyeztetések, alapanyag beszerzés és süti készítés….

Páran biztos láttak, mert szerteszét kürtöltem, mikor leszek adásban. 🙂
2012. december 4-én.

Pénteken Danica – cukrász is a műsor vendége volt, ő zsűrizte a desszert kategóriát. Véleménye szerint ezzel a tányérdesszerttel (ebben végülis igaza van) akkor értem volna el jobb helyezést, ha cukrász szemmel zsűrizi a recepteket, de ő család barát szemmel zsűrizett ugye – természetesen jogosan. Így 3. lettem, de ezzel is sokat nyertem! Nekem ez a lehetőség többet jelentett, mint egy wellness hétvége.

Szóval…előtte való nap itthon megsütöttem a máktortát, de csak egy tartaléknak, mert a stúdióban nem sült volna meg időre. Természetesen ott is elkészítettem, így két tortájuk lett. 🙂
Nagy nehezen megérkeztünk az MTVA stúdiókhoz. Az adás kezdete előtt másfél órával kellett megérkeznem. Sztrájk is volt, lezárások is voltak, kerülni kellett, alig találtuk a teherportát, de csak meg lett. Késtünk. Szerencsére nem sokat. Rendszám le volt adva a biztonságiaknak, kaptunk belépőkártyákat, majd menjünk egyenesen és balra. Balra………a sok sok hatalmas épület között….melyik balra? Hát a taxik útvonala ki volt táblázva, így arra mentünk. Kavartunk, majd a nagy semmiből egy emberke bukkant elő, parkolás, majd jöttek segíteni behurcolkodni. Izgalmas volt. A fél konyhám vittem. 🙂 Na jó, nem, csak robotgép, spatula, torta, tortatál, stb. eszközöket.

A kulisszák mögött.

Rengeteg ember munkálkodott, sorra jöttek, bemutatkoztak, segítettek, berendezkedtem, kipakoltam, elpakoltam, átgondoltam. Olyan természetes volt az egész! Elképesztően otthon éreztem magam.
És akkor kaptam egy csodás sminket, valamint elmondták az adásmenetet is. Hányszor, mikor jönnek majd, milyen felkonfok után jövök, mikor kavarhatok a mixerrel, mit csináljak, végig képben leszek, majd az élő adás kezdete előtt egy éles próba. Lepróbálták a beköszönést, ilyenek. Izgalmas, érdekes új élmények!
Apa végig a hatalmas kamerák mögött csücsült és figyelt. 🙂
Visszaszámoltak, majd elkezdődött az élő adás. Atyám! Azt sem tudtam mihez kezdjek, hova nézhetek, mit csinálhatok, hirtelen zavar támadt a központban. 🙂

Sok ember velem szemben (és most nem arra a több ezer emberre gondolok, aki éppen otthon ült a tv előtt), nekem pedig illene megfelelnem akkor és ott.

Persze elkezdtem a tortát készíteni, csak csendben, csak halkan, aztán Dióssy Klári és Fonyó Barbara megérkeztek hozzám. Lámpaláz. Érződik is, hogy nem voltam teljesen magamnál. Mindennek ellenére azt hiszem magamhoz képest sikeresen vettem az első akadályt. 🙂 De ahogy elmentek a következő téma helyszínére ez megváltozott. Onnantól elszállt minden félelem, mondhatni “megismertem” őket és helyre is álltam.
Jött a képes téma ajánló, na eközben tudtam felverni a tojásfehérjét habbá. 🙂
Az az elképesztő összhang, ahogy egy ilyen nagy stáb működik…nagyon érdekes volt belelátni, konkrétan hogyan is raknak össze egy élő adást – a kulisszák mögött. És hogy még annak részese is lehettem, külön öröm!

Csokiolvasztás még az első konyhai bejelentkezés előtt.
Az első konyhai bejelentkezés.
Magyarázás. 🙂

Azon kívül, hogy nagyon figyeltem arra, hogy a lehető legcsöndesebben tevékenykedjek, már otthon éreztem magam. Amikor már nem volt dolgom, akkor a kis tv-n néztem, hogyan látják most a tv nézők az adást. 🙂

Az utolsó konyhai bejelentkezés előtt Barbi korábban érkezett, mint Klári. Na erről mesélek kicsit többet, mert ez egy igazán felszabadult pár perc volt a háttérben. 🙂 Talán látni is lehetett adásban, hogy megküzdöttünk a konyhaszekrénnyel. 🙂 Ezt már az elején mondták, hogy trükkös, mert sajna a kivitelező nem éppen rendesen készítette el a szekrényeket és ezért néhanap beragadnak a fiókok. 🙂
Ott kezdődött, hogy Barbi meglátta a fagyis kanalamat és megbeszéltük, mennyire szereti ő is, én is ezt a fajta fagyi gömbölygető eszközt. 🙂 Lefixáltuk, hogy szeretné ő kanalazni a fagyit és akkor már tálaljon is ő. De én csak két tányért készítettem elő: neki és Klárinak. Hát vegyünk elő egy harmadikat is, mert nehogy már én ne egyek. Én tudtam melyik fiókban vannak a szép tányérok, nade nem akart kinyílni. 🙂 Persze ilyenkor nem nyílik, a figyelmeztetések ellenére akárhányszor nyitogattam adás előtt mindig pöccre nyíltak. Murphy! 🙂
Szóval azokat a pózokat, amiket Barbi felvett, hogy megpróbálja kinyitni a fiókot…bejönni nem tudott senki ugye, mutogattunk kifelé, ők befelé, hogy kell, vicces volt, nevettünk, bár igyekeztünk visszafogni magunkat. 🙂 Végül sikerült kinyitni, de nagyon jó volt. Barbi nagyon közvetlen, nagyon jó fej csaj, pedig első ránézésre nem ilyennek tűnt. Ja és mindezen “balhé” előtt kivettem a fagyit a fagyóból és nem bírtam kinyitni. 🙂 Muszáj voltam orvosolni a problémát, ha nem akartam élő adásban kudarcot vallani egy doboz jégkrém kibontásával, így amikor épp úgy láttam nem világít a kamerája a hozzám legközelebb eső operatőrnek, odasompolyogtam és megkértem tépje fel a tetejét. Ő is megküzdött vele, de kinyílt! 🙂
Na, ezek után a jó fajta jégkrém olyan szinten keményre fagyott fél óra fagyózás után, hogy hiába vettem ki előbb és utazott előtte 2 órát, Barbi alig bírta kikanalazni. 🙂

Azután, hogy megkóstolták a desszertet még ajándékot is kaptam. Egy kötényt (amilyen rajtam volt), egy SK mécsestartót és egy dedikált fényképet a műsorvezetőkről.

Az elköszönés ideje alatt megtudakoltam, készíthetnénk-e közös képeket, hogy ide felkerüljenek, így Klári és Barbi hozzájárulásával íme a közös képek. (És mivel ott derült ki, hogy otthon hagytam a gépem, megkértük a műsor hivatalos fotósát, hogy készítse ő a képeket – mondjuk ennek jobban örültem, mintha apa fényképezett volna, mert neki nem áll rá a keze, na!)

Mintha kötelező lett volna a hülye fej vágás. 🙂 Hát ezt elkapta a fotós, igaz Judit! 🙂

Barbi komolyan egy nagyon pozitív csalódás volt számomra! Az egésznek volt egy olyan hangulata, amit nem tudok Nektek teljesen átadni! Ott kell lenni és érezni kell. Amikor izgulva belépsz egy más világba és az ottaniak szinte családtagként kezelnek, amikor úgy érzed oda tartozol, nem vagy kívülálló és pár perc után elfelejted, hogy több ezren néznek…………mi tagadás, hiányzik! Olyan, mintha tegnap lett volna!

Persze van mit tanulnom, nem vagyok profi, de végülis én “csak” egy háziasszony vagyok. Nem vagyok se szakács, se cukrász. Ahhoz képest pedig meg vagyok elégedve magammal. 🙂

Ezután jött a kapkodás, sietni kellett elpakolni, összeszedni magunkat, mert a stúdió másik felében kezdődött a másik műsor, át kellett állniuk. Így kipakoltunk és már mentünk is. 🙁
Délután megnéztem magam, tartottam tőle, hogy fujjogni fogok, de nem. És ez jó érzés. 🙂
Köszönöm, hogy kedvesek voltak, egyáltalán a lehetőséget is nagyon! Nagyon jó érzéssek gondolok vissza erre a kis kalandra. 🙂

Nem tudom, feltűnt-e, hogy míg meséltem végig mosolyogtam. Ez jelent valamit! 🙂 Kívánom mindenkinek, hogy egyszer érezze meg azt, amit én ekkor éreztem ott az ismeretlenben és mégis odabent mindenki otthonában!

Az adást itt megnézhetitek:
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/12/04/12/Csalad_barat_2012_december_4_.aspx

1 4 5 6 7 8 9