főétel

3 féle grillvacsora egy pulykamellre komponálva

Mi legyen a vacsora? Adott volt egy pulykamell.
Egy részét felkockáztam kb. 2×2 cm-es darabokra, a többi részét pedig ledaráltam.

A felkockázott részeket készítettem először. Kockáztam hozzá hagymát és vékony szelet mangalica szalonnát is.
Ezeket felváltva nyársra tűztem hús, szalonna, hagyma sorrendben és hússal is zártam. (8 nyárs lett belőle.)

Cigánypácot készítettem:
10 gerezd fokhagyma
4 ek olaj
2 ek ecet
2 kk só
2 kockacukor
2 kk mustár
2 ek ketchup
1 kk őrölt bors

Ezzel pácoltam a nyársakat, amiket aztán celofánnal lefedve a hűtőbe tettem 2 órára legalább.

A ledarált részt befűszereztem: só, bors, kakukkfű, minden, amit értem. Tettem bele egy tojást is, majd kb. a feléből kis nyársakra a tenyeremmel fasírtokat formáltam.
Ezeket így ahogy vannak meggrilleztem a kontakt grillemen. (3 fasírt készült.)

Miután ezzel végeztem jöttek a nyársak. 🙂

Rázártam a tetejét, így egyszerre sült a teteje és az alja. 🙂
Mmmm…

A másik feléből a darált húsnak stefánia fasírtot akartam készíteni, de muffin formában. Ehhez 4 tojást főztem kemény tojássá.
Kifújtam tarant sprayvel a formákat, vagy ennek hiányában kivajazzuk.
Pici darált hús péppel kibéleljük azokat, majd beleültetjük a kemény tojásokat és azok közé a tenyereink közt lapogatott húspépet nyomkodunk szépen, hogy beborítsa a tojásokat.
Alufóliával lefedjük, majd betoljuk a forró sütőbe (200-220 fok) és megsütjük. Ha már puha (nem kell neki sok, hiszen a tojás készen van, hús pedig kevés van körülötte), akkor levesszük a fóliát és kicsit rápirítunk. (4 stefánia muffin készült.)

Mindeközben 1 kg krumplit megpucoltam, felkockáztam, sós vízben feltettem főni, amikor megpuhult, leszűrtem és margarinnal, főzőtejszínnel, némi sóval és esetleg szerecsendióval kihabosítottam, egyszóval (ami inkább 3 :D) habos krumplipürét készítettem. 🙂

Hát így lett hirtelenjében egészen gyorsan egy pulykamellből 3 féle étel vacsorára. 🙂

Cigánnyárs
Grillezett fűszeres fasírt
Stefánia muffin

Nagyon finom volt és örültem, hogy végre ismét elővehettem a kontakt grillemet, amit anno anyukámtól kaptunk karácsonyra. Igazán hasznos, bár van 2 grillserpenyőm is, azért ennek más a feelingje. 🙂

Vadmalac pörkölt pikánsan

  • 2 kg vaddisznó hús (comb, tarja, ami van) 
  • 5 fej hagyma 
  • 3 gerezd fokhagyma 
  • pirospaprika 
  • 3 szem egész borókabogyó 
  • 3 ek citromos extra szűz olíva olaj 
  • 2 ek sertészsír (az íze végett) 
  • 2-3 ek erdei gyümölcs lekvár (ennek hiányában az áfonya- vagy meggylekvár is megfelel) 
  • só, bors, kakukkfű, ételízesítő 
  • 1 paprika 
  • 2 paradicsom 
  • 2-3 dl száraz (házi) vörösbor 
  • 3-4 babérlevél 
  • 1 csipet őrölt kömény

Az alapvető folyamat nem más, mint egy hagyományos pörkölt elkészítésekor.
Kevés (jelenleg) citromos olajon az apróra kockázott hagymákat egy kis sóval megdinszteljük.
Hozzá adunk egy kis zsírt, majd rádobjuk a felaprított fokhagymát és a felaprított paradicsomot és paprikát. Mint egy lecsóhoz.
Ha jól megfonnyadtak a paprikák és a paradicsom is jól szétesett, akkor kap egy kis pirospaprikát és fűszereket, hogy jó alapot adjanak a húsnak,majd azonnal felöntjük egy kis vízzel.
Rárakjuk a húst és jól elkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi épp ellepi.
Hagyjuk a húst puhulni, majd ha már közeledünk a vége felé, akkor után fűszerezzük és a borókabogyókat is belemorzsoljuk.
Ahogy elfőtt a víz a húsról, ráöntünk egy kis száraz vörösbort és a legvégén, mikor már puha a hús elkeverünk a pörköltben 2-3 evőkanál lekvárt.

Mézes nyári burgonyapaprikás

1 kg újkrumpli
1 szál kolbász
1 fej vöröshagyma
30 dkg csiperkegomba szeletelve
1 evőkanál mogyoróolaj
15 dkg tehéntejes mozzarella (aki nem szereti a sajtot, az kihagyhatja)
2-3 evőkanál ketchup
1 paprika
1 paradicsom
füstsó
bors
kakukkfű
pirospaprika
ételízesítő
majoranna
petrezselyemzöld
1-2 teáskanál méz
2 dl víz

Wokban készítettem.
Egy kis mogyoróolajra teszem a vékonyra szeletelt hagymát, vastag karikára vágott kolbászt és a felszeletelt gombát, a vékonyra szeletelt paprikát, megszórjuk kis pirospaprikával és kis lángon jól átsütjük.
Ha a kolbász nagyjából kiengedte a zsírját (addigra a hagyma is megdinsztelődik és az egésznek szép piros színe lesz), akkor kivesszük a wokból az összes benne lévő finomságot és a maradék zsírba bele tesszük a kockázott burgonyát.
Picit átsütjük, majd vissza tesszük hozzá a kolbászos keveréket.
Megszórjuk kevés pirospaprikával, felöntjük kb. 2 dl vízzel – nem kell, hogy teljesen ellepje a burgikat, úgyis lefedjük, majd a gőzben átpuhulnak a kilógó krumpli részek.
Amikor már forr, megszórjuk kevés petrezselyemmel, meglocsolom a mézzel, ízesítem a sóval, borssal, kakukkfűvel, ételízesítővel, majorannával és elkeverek benne 2-3 ek ketchupot is.
Fedő alatt puhára főzöm, néha megkeverve.
Sűrű leve lesz.

Tálaláskor megszórhatjuk friss kakukkfűvel és/vagy aprított petrezselyemzölddel és a mozzarella golyókkal elkeverjük.

Ez az étel szinte kiáltott a mézért, miközben először készült. Tettem bele, jó lett. Érdekes a méz, a  ketchup és a kolbász, gomba, stb. együtt, de nagyon ízlett nekünk. És olyan guszta is! 🙂

Jó étvágyat hozzá!

Bográcsgulyás idén először

IMG_1642

Itt volt már az ideje az év első itthoni bográcsozásának. Egy kis gulyáslevest készítettünk, ha úgy tetszik hamisan, merthogy sertéscomb került bele, a gulyás gulyásban pedig marha kellene legyen ugyebár.
Most tészta nem került bele, pusztán csak azért, mert 10 óra volt, mire végeztünk és a két kicsi lányt is intézni kellett közben, de tészta nélkül is igen tökéletes lett, jó sűrű, ahogy kell!

(tovább…)

Sörben sült bőrös karaj

Ez nem csak dekoratív az egész munkafolyamat alatt, hanem nagyon finom is! 🙂
Élvezet sütni és élvezet megenni. Vasárnapi ebédre még elkészíthető! 🙂

  • 1,5-2 kg bőrös karaj
  • 1 db jó fajta dobozos sör
  • 4-5 szelet mangalica szalonna
  • 2-3 dl víz
  • só, bors, fűszerek ízlés szerint

A karajt megmossuk, majd a bőrt bevagdossuk rajta.
A szalonnát beirdaljuk, és egy magas falú sütőedény aljába tesszük őket.
A húsba bedörzsöljük a fűszereket ízlés szerint, majd rárakjuk a szalonnára bőrrel felfelé.
Kevés vizet öntünk alá, kevéske sörrel meglocsoljuk, lefedjük, és magas hőfokon elkezdjük sütni.
Ahogy puhul, időnként a szalonnával megsimogatjuk a bőrt, és mindig kevés sört öntünk rá.
Többször megismételjük, majd ha a hús már puha, levesszük a fedőt, még egyszer meglocsoljuk sörrel (kb. 3/4 doboznyi fogy el összesen), és lejjebb vesszük a hőfokot, hogy piruljon a bőr.
Néha még megsimogatjuk a szalonnával, csurgatunk a tetejére a sörös szaftból, aztán ha már szép színe van, lekapcsoljuk.
Rizzsel vagy krumplipürével és sörrel tálaljuk!

Zöldborsófőzelék

Ez bonyolult! 🙂 Ámde valami különös oknál fogva sokáig egyáltalán nem tudtam normálisan elkészíteni…hogy ez minek köszönhető, azt nem tudom, de mára már simán nyomom a zöldborsó főzi dolgot! 🙂

– 5 dl tej
– 4 evőkanál olaj
– 1 evőkanál cukor ízlés szerint
– 2-3 evőkanál liszt
– 1 kg borsó

A borsót az olajon megpároljuk, majd megszórjuk két ek liszttel.
Felöntjük tejjel, összeforraljuk, ízlés szerint édesítjük.
Például rántott párizsival vagy sült virslivel tálaljuk.

Hamarosan jön a friss, zsenge borsócska a kertből. 🙂 Hmmmm……

Pulykamell fonatok baconbe tekert burgonyalabdacsokkal

Annak idején valamikor réges-régen Bódi Margó készítette ezt az RTL Klub reggeli című műsorában, de csak elejtett 1-2 hozzávalót, fél szemmel néztem/hallgattam a műsort, de nagyon tetszett az étel.
Hát abból az 1-1 hozzávalóból összeraktam magamnak ezt:

– 2 db tojássárgája
– 2-3 evőkanál majonéz
– 2-3 dl olaj
– 2 evőkanál pirospaprika
– 1/2 kg krumpli
– 1 csipet só
– 2 db gerezd fokhagyma
– 1 csipet bors
– 1 db nagy pulykamell
– 1 csipet fűszerek ízlés szerint
– 1 evőkanál fokhagymakrém
– 4 dkg liszt (amennyit a burgonya felvesz)
– 10 db bacon szalonna csík

A pulykamellet felszeleteljük, hosszában bevágjuk kétszer (3 részre) úgy, hogy a vége egyben maradjon.

Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük a szeleteket, majd befonjuk őket és hústűvel rögzítjük a fonatot.

Pirospaprikás, fokhagymakrémes, borsos olajban pácoljuk pár órát hűtőben.

Serpenyőben aranyszínűre sütjük.
A krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk és feltesszük sós vízben főni.
Ha megfőtt összetörjük, 2 tojás sárgáját keverünk hozzá, majonézt, borsot és fokhagymát, majd annyi lisztet, amennyit felvesz ahhoz, hogy gombócokat tudjunk formálni.
A gombócokat bacon szalonnába csomagoljuk és serpenyőben megsütjük.

Azóta persze pár hete végre megjelent a recept az egyik recept beküldős újságban, de nem tudom, hol van, ha meglesz bemásolom ide.
Egyébként nagyon finom! Nekünk nagyon bejött. Nem hagyományos és tán ez benne a legjobb! 🙂

Krumplis tészta

Egy bonyolult étel következik :D, ámde nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem csak profik olvassák a blogot, hanem kezdő fakanál forgató háziasszonykák is és nekik lehet még a krumplis tészta receptje is nagy segítség! Hiszen mind elkezdtük valahogy…én nem restellem leírni ezt sem. Mert nem vagyok nagy gasztro blogger, de voltam kezdő és egyébként is szeretem a krumplis tésztát! 😀

– 3 evőkanál olaj
– 2 db hagyma
– 1 kg krumpli
– 1 csipet só
– 1 csipet bors
– 250 gramm fodros kocka tészta
– 1 evőkanál őrölt pirospaprika

Egy serpenyőben a hagymát a forró olajon megdinsztelem, megszórom pirospaprikával, ráöntöm a krumpli kockákat, sózom, borsozom, kb. 2-3 dl vizet öntök rá, majd fedő alatt puhára párolom, néha megkevergetem, le ne égjen.
Közben a tésztát kifőzöm, leszűröm.
Amikor megpuhult a krumpli, összetöröm, és a kifőtt tésztával összekeverem.
Utána ízesítem sóval, őrölt borssal.
Csalamádéval vagy csemege uborkával tálalom.

Mostanában egyébként házi tésztával szeretem nagyon, úgy valamennyire laktat is. 🙂

Egyébként pedig az igazi paprikás krumpli úgy készül, hogy a krumplit felkockázva sós vízben puhára főzik, a hagymát apró kockákra vágva megdinsztelik, megszórják pirospaprikával, majd ha a krumpli megfőtt összetörik és a hagymával összeforgatják. Ezek után a kifőtt tésztához adják és alaposan összedolgozzák. 🙂

Az én tökéletes pizza tésztám

Hát sokféle receptet kipróbáltam már, de igazán ez jött be. Ne találjon meg senki, legalább 7 éve a receptfüzetemben van a recept, kissé már el is mosódva… (tovább…)

Rakott hústorta

Legelőször az 5. évfordulónkra csináltam, hogy párom kedvében járjak, akkor a tetejére petrezselyemből rászórtam egy 5-öst. 🙂
Próbáld ki, mert megéri!
539_470135806359469_589938821_n

(tovább…)

1 9 10 11 12 13