A játék neve: Ismerjük meg egymást!
Ezt a játékot Szera indította útjára, azzal a kedves gondolattal, hogy így kicsit jobban megismerjük egymást és megtudjuk kit is rejtenek a blogok, melyeket oly sokan meglátogatunk. 🙂
Engem többen hívtak a játékba, remélem nem hagyok ki senkit (ha mégis jelezze): Kata, Bianka, Ildikó, Zsuzsi.
A játék szabályai:
Linkeld be azt az embert a blogodba, aki kipécézett.
Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogukon, hogy meghívtad őket a játékra.
Bár nem sok olyan van, amit nem tudtok rólam, megpróbálok összeszedni 7 olyat, amit talán még nem hallottatok/olvastatok sehol. 🙂
1. Boldog család
Világ életemben egy boldog családra vágytam, gyerekekkel. 12 éve vagyok együtt az én életem párjával és most 2, illetve 4 évesek a lányaim: Réka(2) és Petra(4). Természetesen voltak nagyon mély pontok és már-már fokozhatatlan boldog pillanatok is az életünkben, de ez így normális. Megéltünk együtt sok jót és rosszat, de ez tette a kapcsolatunkat olyan kikezdhetetlenné, amilyen már jó pár éve.
A boldog család összejött! PIPA!
2. Viszlát bagó
Most február 5.-én volt 5 éve, hogy elszívtam az utolsó szál cigimet.
Jó pár évig szívtam a büdös rudacskákat (hehe), nagyjából úgy 8 évig.
Annak idején azt hittem ettől menő leszek, de igazából mindenki szájában ezt láttam, így szoktam rá én is.
Azt hittem bármikor le tudom tenni, de rá kellett jönnöm valóban függőséget okoz.
Azt hittem sosem fogok tudni leszokni, mert a vége felé eléggé láncdohányos lettem – olykor napi több, mint egy dobozzal elszívtam.
Akkoriban a sötétkék palmit szíttuk mindketten, ami asszem olyan 6 mg-os, tehát nem is a gyengébbik fajta.
Egy olyan cél kellett, ami miatt érdemes volt leszoknom, mert pusztán hogy azért szokjak le, csak hogy ne szívjam bizony nem bizonyult hasznosnak.
Viszont az, hogy gyereket szerettünk volna….na az már igen!
Amint megfogalmazódott a gondolat, hogy jöhet a baba, olyan boldog voltam, hogy 4.-én este elszívtam az utolsó szálat, tudtam, hogy másnaptól egy slukkot sem és bizony onnantól kezdve nem szívtam többet.
Nem mondom, hogy könnyű volt, a 3. hét volt a legrosszabb és néha eszembe jut.
Konkrétan ha kicsit többet látok valakit cigizni, vagy csak nagyon stresszelek, olykor úgy érzem rá tudnék gyújtani. Sosem leszek “gyógyult”, de remélem az önuralom megmarad.
Eszembe jut, a szaga (merthogy büdös), a kellemetlen íz a számban, a kezem sárgult a nikotintól, és hogy minden magába szívta azt a bűzt… sokáig nem éreztem a cigi áporodott szagától a mosott ruhák friss illatát, nem éreztem rendesen az ízeket és ott volt a függés, hogy óránként szinte percre pontosan jártam ki melóból is rágyújtani.
Ezek nem hiányoznak egyáltalán. Tehát cigi letétel: PIPA!
Letettem angolból a középfokú nyelvvizsgát még 11.-ben, majd érettségi után a szülőknek/nagyszülőknek hála elkerültem a Szent István Egyetemre Gödöllőre.
Ahogy a második lányomat vártam felvételiztem főiskolára Salgótarjánba a BGF-re (ami azóta már megszűnt).
A cél a cukrász végzettség, de tenni egyelőre nem akaródzott érte. Jegeltem a dolgot, mondván rájövök tényleg akarom-e. Aztán bejöttek a törvény módosítások, gyorsan kellett lépni, így 2013. júniusában bizony nekivágtam.
2014. február 8.-án délután 3 órakor végre már végzett cukrász lettem, méghozzá jeles osztályzattal! Beteljesült egy álom: PIPA!
Most nem a családomra és nem csak a blogra gondolok, hanem az abból eredeztethető verseny helyezéseimre, nyereményeimre, megjelenéseimre.
Az effajta tevékenységeket és sikereket a második lányom foganásával kaptam egyfajta égi áldásként. Nem viccelek, de mosolyoghatsz rajta!
Ahogy megfogant Réka, egy csapásra sikereket értem el. A következő évben (merthogy novemberi), akármilyen receptversenyen vagy játékon indultam nyertem.
Így voltunk nyaralni, így szerepeltem a tévében élő adásban, így lett receptvideóm a Laptopkonyhának köszönhetően Buza Sanyival, találkozhattam Budai Péterrel, stb. és így fejlődhettem és fejlődhetek azóta is tovább.
Ha érdekel, hol sütöttem-főztem eddig, kukkantsd meg itt.
Alapjában véve lusta ember vagyok. De tényleg.
Mióta megszülettek a lányok sürgök-forgok, mindent azonnal akarok megcsinálni és egymagam. Petra első születésnapjára összeszerveztem az egész családot tokkal-vonóval egy ebédre hozzánk és feltett szándékom volt, hogy egymagam egy nagy menüt összerittyentsek egy egy éves gyerek mellett 13 főre. 🙂
A terv jó volt: tyúkhúsleves, rakott hústorták meg rántott hús, hogy legyen kétféle (de lehet 3 féle volt), sütemények, stb. persze köretekkel, miegyébbel. Nem nagyon akartam, hogy bárki segítsen. Díszítettem, szervezkedtem, főztem, sütöttem, eldobtam az agyam……Délre – mire mindenki befutott – már bőgtem! 🙂 Maradandó élmény lett! 😀
Kissé túlhajtottam magam és totál kifáradtam. De aztán gyorsan lezavartuk, mindenki elégedett volt, a kislányom betöltötte szépen az egyet és kidőltem. 🙂
Ekkor rájöttem, hogy nem szégyen segítséget kérni és ne próbálj meg mindent egyedül megcsinálni, mert se rövid, se hosszú távon nem éri meg! Ennek ellenére sokszor a mai napig észre veszem magamon, hogy olykor megpróbálom túlhajtani magam…de ha meg nem teszem, úgy érzem lusta vagyok. Ami persze nem igaz, mert attól független nem állok le, csak nem csinálok egyszerre 6 dolgot. 😛
A titok a ház elrendezésében és a nevelésben rejlik. Nekünk a ház központi része a majdhogynem amerikai konyhás nappali.
Tehát az, hogy valakinek van ideje takarítani, főzni, ellátni a házimunkát és közben kicsit kikapcsolódni is (ami nem azt jelenti, hogy bárhová eljárok, mert abszolút nem járok szórakozni, csak ha főzni megyek olykor), nem jelenti azt, hogy elhanyagolja a gyerekeket.
Sokszor elfáradok, de ki nem? És ami mindezeken felül nagyon fontos: mindent élvezek.
Gyereknevelés és munka: PIPA!
A párkapcsolatom kiváló, kívánni sem lehetne szeretőbb férfit, mégis van egy valami, amire még vágyom. A boldog családi élethez számomra szorosan hozzá tartozik a házasság.
Én vágyom arra, hogy fehér ruhában legyek, igaz még a gyerekek előtt jobb szerettem volna. Szeretném felvenni a férjem nevét, szeretném, ha kerek egész család lennénk.
De erre ki tudja még meddig várnom kell.
Ez az eset ugyanolyan, mint a nem kívánt gyerekek születése: sok gyereket megölnek, eldobnak, elhagynak az anyák, mert nem akarják őket, oly sokan pedig bármit megadnának, hogy teherbe essenek és anyák lehessenek! Valahogy így van ez a házassággal is.
Eddig minden pipa volt, az utolsó, a bűvös hetes nem pipa, de remélem egyszer erre is mondhatom majd. 🙂
Az oka egyszerű: már mindenki, akire gondoltam volna túl van ezen a bejegyzésen. Java részt hála annak, hogy minimum 1,5 hétig húztam a megírását. :/
