IMG_4486Amikor először olvastam Andi zsemléjéről igencsak kikerekedtek a szemeim. Pedig előtte remény csillogott benne a cím hallatán.
Az útifűmaghéj verte ki a biztosítékot. 😀

Igazából annyi hátráltatott, hogy lusta voltam Andinál rákérdezni, hogy ezek a dolgok helyettesíthetők-e valami hétköznapibb, az én konyhámban is megtalálható dologgal és emiatt a projekt a feledé homályába veszett.
Pedig minden beszerezhető hozzá a Salátagyár Életmód Shopból, tehát nem értem a bánatomat.
De aztán jött Petrám, az én cukorfalat kis biztosítási ügyintézőm, aki szintén rácuppant a zsemlékre és odaintézte a kérdéseimet Andinak. 😀 Na jó, saját kútfőből jöttek neki a kérdések, de az én fejemben is pont ugyanazok kavarogtak. 😀

Miután Andi készségesen megválaszolta őket és Petra sikeresen elkészítette a zsemléit, én is belevágtam.

Szóval az egész nem több, mint 2,5 perc. De tényleg. És olyan tartalmas, laktató zsemlét kapsz a “kis” mérete ellenére, hogy ihaj. Nem ropog a héja viszont, ami nekem bevallom nem is hiányzik, legalább nem morzsázok szanaszét.

1 db zsemléhez:

2 evőkanál finomliszt
1 kávéskanál sütőpor
1 darab kisebb tojás
1 csipet só
2,5 evőkanál víz

egy kis méretű üveg tál vagy szuflé forma
kevéske vaj vagy olaj a kikenéséhez

IMG_4476
Én elsőre dupláztam, merthogy Petra szerint tojás illata van és lesz is a “kisült” zsemléknek és úgy gondoltam az S-es tojás bőven elég lesz 2 zsemléhez is.
Szóval mindent dupláztam, kivéve a tojást. És még így is tojás szaga volt a szemléknek és picit az ízében is visszaköszönt.

A száraz hozzávalókat egy tálban összekeverjük, a nedves hozzávalókat egy másikban, majd a szárazhoz öntjük és egy nokedli tésztára hajazó állagú masszát kapunk.

IMG_4477

Ezt a masszát osztottam el a két kivajazott tálba.IMG_4478
És 750 W-on 2,5 percet mikróztam őket.
Ezután rácson hagytam kihűlni őket, majd ketté vágva vajaztam, “dúsítottam” szalámival, sajttal és jól megettem őket.IMG_4489
A picik szuflé tálban készültek, míg a nagy zsemle dupla adaggal egy üveg kompótos tálkában sült ki. 🙂IMG_4490Ez az egészségtelenebb verzió. A fehér lisztes. De ha egészséges, büntetlen és gyors péksüteményt szeretnél élvezni, akkor mindenképpen Andi hozzávalóival készítsd el, nem fogsz csalódni! 😉

Lépj be az egészséges életmód világába:
Salátagyár Életmód Shop

Andi, köszi a receptet, Petra, köszi, hogy előttem letesztelted. 😀