A Miele főzőiskola nyáron kezdődő receptversenyén bekerültem a 7 döntős közé. Én voltam szám szerint a 4., így kaptam egy 3 alkalomra szóló 2 személyes főzőkurzus “utalványt”, amelyet az általam választott tetszőleges rendezvényekre válthattam be. Nos, szembesülnöm kellett vele már az elején, hogy sok kurzus már megtelt, mire jelentkeztem volna, így sok olyan ki is esett a pixisből, ami érdekelt. De nem csüggedtem, jelentkeztem szept. 20-ára a Húsimádók estjére, hogy apának is tessen a dolog. 🙂
Bár már tapasztaltan (egy főzőkurzussal a hátunk mögött) érkeztünk meg a Miele budai bemutatótermébe és egyben főzőiskolájába, azért volt bennem némi félsz. Egy megint egy új környezet, új szokások, új séf, minden új.
A Chefparade hangulatosabb, otthonosabb környezete után beléptünk egy letisztultabb, elitebb, ámde engem ezáltal több feszültséggel bombázó épületbe, ahol még a bemutató terembe is előzetes csengetés után tudsz bejutni (én sikeresen megrángattam az ajtót, merthát ki olvassa el a rajta található papírt, amire nagy betűkkel rá van vésve, hogy KÉREM CSENGETNI! :)). Miután beregisztráltak megkínáltak üdítővel, aztán felfedeztük apával a Miele gépek világát, mivel volt még fél óránk a kezdésig.
Sanyi a séf már javában tevékenykedett a konyhában, készítette elő az alapanyagokat. Készítettem 1-2 előzetes fotót:
Különleges pálinkák a felső soron, mindenféle extra fűszer az alsón.
A dekoratívan és ízlésesen megterített nagy étkező asztal és a főzőpult egy része.
Lassacskán befutottak a többiek is, nagy ücsörgésemben egy férfiú jött oda bemutatkozni és lazán közölte, hogy mi már ismerjük egymást, de persze csak képről… Jesszus. Irultam-pirultam szégyenembe, de nekem nem volt ismerős, ezért csak egy könnyed: Tényleg?-et tudtam kinyögni. És akkor kiderült, hogy a főzőiskola facebookos oldalán olvasattam tőle pár hozzászólást, ő is nevezett a versenyre a feleségével együtt, mindketten bekerültek a 7 döntős közé, Győzőnek hívják és már tavasszal sikeresen nyert egy Miele gőzpárolót. 🙂
Szégyelltem magam rendesen, de én néha ilyen figyelmetlen és szeleburdi vagyok, e-van. Asszem azóta már megbocsátotta ezt nekem. 🙂
Csapatokra lettünk bontva, mindenki más fogást készített. Mi apával megkaptuk persze a leghosszadalmasabbat…a csirke ragulevest kapros túrógombóccal. Kezdve egy egész csirke boncolásával. A képen apa pózol a csirkével, de gyorsan kellett képet készíteni, mert Sanyi már ott topogott apa mellett, hogy a csirka A oldalát ő boncolja, aztán apa tanulva belőle megkapja a B oldalt. 🙂
Itt már készül a nagy adag lecsó és a borjúszüzek is angolosra sülnek a Tepan Yakin.
Sanyi igyekszik megmutatni hogyan köll kivarázsolni a formákból a desszertet, amit az érdekesség kedvéért a mézes-mustáros oldalassal egy sütőben egy időben sütöttünk meg. (Merthogy a Miele forgalmaz olyan sütőket, amikben katalizátor van és ez által a különböző fogások nem veszik át egymás ízét, szagát, stb…nyugodtan betolhatunk bármit bármivel egyszerre, persze az időre és hőfokra figyelni kell.)
Flan…hmmm…itt ettem először, de emiatt vettem aztán ilyen tálcsikákat. Isteni desszert!
Itt sül a kenyér…
…itt kész a paraszt kenyér, vágásra vár, csak Győző nagyon mutogat.
Íme a ragulevesünk: Hát erről csak annyit, hogy ragulevest normális formában még nem ettem, de kapros túrógombóccal még legmerészebb álmaimban sem párosítottam volna össze – az eredmény: ez a leves tökéletes!
Mézes-mustáros oldalas, lecsóval, borjúszűzzel, fűszeres burgonyával és házi kenyérrel.
Hát nem maradtunk éhen, annyi szent! A szüzet kérhetted véresen, közepesen, vagy teljesen átsülve, bár nekem a baba miatt eleve teljesen átsütve adták, mert Sanyi nem is hagyta volna másképp annak ellenére, hogy szerinte bűn nem véresen enni a steak-et.
Tehát ez egy kerek este lett. Az a helyzet, hogy összehasonlítva a legelső ilyen élményünkkel a Chefparade-ban azt kell mondjam, hogy az itt készített ételek átvihetők a mindennapi étkezésbe és laktatóak is, míg ami menüsort ott készítettünk, az nem igazán a “hétköznapiságra” épült és nem is volt igazán laktató. Persze ne értsetek félre, annak is meg volt a maga szépsége, de ha választanom kell, hogy hasznos dolgokat tanuljak és laktató ételeket egyek, vagy különleges dolgokat főzzek, alig beszerezhető alapanyagokból és “éhen” maradjak, akkor természetesen én az elsőt választom. Ha fejenként 10ezer forint egy-egy ilyen este, akkor a Miele főzőiskolába érdemesebb (szerintem) ellátogatni, persze ezt csak az én tapasztalatomra alapozom. Lehet a Chefparade-os esten direkt mentek rá a trópusi különlegességekre, valószínűleg van nekik is normális kajákat főzős estjük. 🙂 De nekem csak ezzel kapcsolatban voltak élményeim.
A vacsora alatt egyébként nagyon jót beszélgettünk, az este végére annyira jó hangulat kerekedik mindig. Szinte baráti, olyan családias. Kis borocska, dumcsi…hmmm…
Ezek után elégedetten vettük haza az irányt, és én már alig vártam a következő alkalmat, amikor már otthonosabban mozgunk majd a Miele konyhájában.
A következő alkalom az Olasz est lett volna, de sajnos már betelt, így maradt az Octoberfest. Beszámoló hamarosan!
