Az a megtiszteltetés ért, hogy Vaníliavarázs engem kért meg a termékeinek a fotózására. Amikor mindezt úgymond elvállaltam még csak egy kis kompakt gépecském volt (egy Canon ixus 100IS). De mégis többen mondták milyen szép képeket készítek. Persze nem profikat, sőt, tudok mutatni nem egy embert, akik százszor szebben fotóznak ,mint én, mégis autodidakta módon “kitanulva” ezt-azt, kevés kellékkel, én is jónak (vagy elfogadhatónak?) mondtam a képeimet.
Aztán ahogy megjöttek, vagyis elhoztam a termékeket teltek a napok, körvonalazódtak az elképzelések, röpködtek a gondolatok a fejemben, mit hogy kéne, mit kell venni, hogy egy webáruházban is vállalható képeket készíthessek.
Ami a legfontosabb volt, az a háttér kérdése és a világítás. Minden egyéb kellék/kütyü csak másodlagos szempont volt, de jobban izgattak…

A nagy gondolkodás közepette a gépem megadta magát. Enyhén szólva kiakadtam, mert azért már illett volna megejteni a fotózást, így kaptam egy kölcsön gépet. Anikó (akitől mellesleg annak idején kaptam a Tésztavarázs című könyvet) olvasta a problémámat és felajánlotta a gépét használatra. Elfogadtam, mert nem volt más választásom, bár nem szeretek “kölcsönözni”. Nagyon hálás vagyok érte, jó szolgálatot tett, csak elemmel működött és szinte zabálta a vartát, így muszáj volt más megoldást találnom.
Ennek “örömére” kellett hitelbe vágni magam és venni egy gépet. De ha már gép, akkor legyen normális, soká tartó (merthogy ez a kis szeretett és agyon nyúzott Canonom is csupán 3 éves (volt)), megbízható, stb.
Így miután kikértem StudioArt Zsuzsi véleményét is, erre a gépre esett a választásunk kisebb herce-hurca után, nem ragoznám sem a vásárlás viszontagságait, sem a választásunk pro és kontra érveit.
Imádom, szívem vágya volt, de mindannak ellenére, hogy van egy tükörreflexes gépem egy objektívvel és megvan az érzés, amit a fotózás nyújt még nem vagyok fotós, sőt, nem is célom fotósnak lenni, viszont, amit most ezzel a géppel és a vaníliákkal műveltem, azt iszonyat mód élveztem!!!!!

Ez egy hivatás. Mármint a fotózás. És határozottan magával tudja ragadni az embert, gyönyörűt lehet alkotni, megörökíted a szépet a jót, vagy éppen a drámát, a szomorúságot, az érzéseket, a pillanatot… ez engem érdekel és vonz, de nem leszek fotós. 🙂 Csak bizonyos szintig merészkedem és azt is csak magamtól tanulgatva. 🙂
Tehát fotózás. Megadta az utolsó löketet, hogy Dóri cukrász közgyűlésre készült és hát rá kerülhetnének a képeim a roll up-ra, netán a “sajtóanyagokra”… azért ez kellőképpen motivált Dóri. 😉
Bár a gépet még korántsem sikerült kiismernem, sőt…oh…neki kellett veselkedjek.
A háttér probléma még mindig nem volt megoldott, küldött rolót, nem volt jó, így arra jutottam, hogy veszek háttérpapírt. Elég sok helyen utána olvastam a dolgoknak és erre esett a választásom. És milyen jól tettem. 1 méter hosszú, 136 cm széles, postával együtt 2600 környéke volt, de nagyon megérte! Sőt!
Meg is érkezett a fotózás tervezett időpontjáig, aztán eljött az idő, hogy apa összerakja a helyszínt.
Hálószoba. 🙂 Komód. 🙂 Kell ennél több? 🙂
Tökéletes volt. Vagyis majdnem.
A falra ragasztottam a papírt, majd hagytam a komódon lefutni. Kék gyurmaragasztóval, ami könnyen leszedhető mind a papírról mind a falról. 🙂 Halleluja annak, aki kitalálta. 🙂
A világítás. 3 féle lámpát hozott apa, de nem voltak jók. Tőlünk egy utcányira van egy jó kis villamossági szaküzlet, azt mondta elmegy és vesz fehér fényű erős izzót, visszajött egy 200(?) Wattos bazi nagy 2000 ft-os izzóval. 😀
Hát jó. Gyártott lámpát. Laptop doboza szétvág, alu színű ragasztóval belül körbe “kibélel”, bele foglalat, izzó, nagyon ért ezekhez szerencsére. 🙂
Talpraesett ember az én uram, már nagyon sokszor megbizonyosodhattam róla és ez nagyon jó!
Csakhogy kellett elé fehér anyag, ami kicsit megszűri a közvetlen fényt, hoppá, textilpelus! 😀 Már mentem is a legkisebbikem szobájába kitúrni a pelenkázóból egy darab anyagot. 🙂
Azt ráragasztózta és tökéletes volt. (Mondjuk az igazi akkor lenne, ha kettő ilyen lenne, de kicsiben ez is nagyon megteszi!)
Képem van az egészről, de csak nagyon kivételezettek láthatták, ők is szakadtak rajta a röhögéstől, szóval nem mutatnám meg, ne legyek illúzió romboló, bár aki kellőképpen vizuális alkat, mint én, az látja maga előtt az egészet és remélhetőleg már sír a röhögéstől. 😀

Ja és hogy mire tudtam felfüggeszteni a lámpát, hogy a kellő szögben világítsa meg nekem a munkaterületet? 🙂 Hát a fullra pakolt szárítóra. Megfogtam, odahúztam, ráraktam, neki döntöttem a buzi nagy lámpámat a szekrénynek, sámli a komód elé és készen álltam.
A sok vackot, amit gondoltam (természetesen mind) felhasználok majd a fotózáshoz szét terítettem az ágyon. Gondoltam olyanra is, mint kiskanál, tányér, tálca, deszka, hogy tudjam szépen adagolni a cukrokat a tálakba…hoppá! 🙂

Én élveztem az egészet. Elejétől a végéig ha még nem mondtam volna (elégszer)! És büszke vagyok rá! Mind a lehetőségre, mind a képekre!
Még apukámtól is elkértem az egyetlen egyszemélyes ezüst étkészletét, de csak a kiskanalat fogtam be:

A spárga csak azért jött képbe, mert apa azzal kötötte fel az egyik lámpát a festmény helyére. 🙂 És milyen jól jött, nagyon jól állt a vaníliának. 🙂
Ahogy elkezdtem fotózni szinte rögtön látszott, hogy az én ízlésemhez mérten a natúr színek állnak a vanília rudaknak a legjobban! Hiába tettem ki annyi színt, hiába jártam előtte hobbi boltban direkt a fotózáshoz vásárolni 1-2 dolgot, a vaníliának van egy olyan magával ragadó kinézete, hogy nem szabad elnyomni és nem is volt célom. Kívánatossá kellett tennem, nem elnyomni. Pontosítok: még kívánatosabbá!

Végül a pitesúlyaim tették a legnagyobb szolgálatot, amik hozzáteszem még rendeltetésszerűen nem voltak használva! 😀 Nálam minden megeshet és meg is esik. 🙂 Vagyok annyira lökött, hogy…hagyjuk! 🙂

A fény, a hely, a gép remekül teljesített és azért ne hagyjunk ki engem sem. 😀 Mindösszesen az első körben azt hiszem olyan 254 képet küldtem át Dórinak. 🙂

Némelyikkel nem voltam megelégedve, azt két nap múlva újra fotóztam, mivel a fotózás végeztével nem szedtem szét a helyszínt.
Másnap és harmadik nap is fotóztam, rohantam, tettem-vettem és életemben először grafikussal kommunikáltam. 🙂 A szakszavak, ahogy leírta, milyen képekre van szüksége mely termékekről, kellett fél óra, mire a kis agyam átkonvertálta számomra érthető nyelvezetre, de szerencsére sikerült és minden meglett ami kellett. 🙂 A harmadik nap a stúdióm szétkapódott….sajnáltam megmondom őszintén.

Ezek voltak a képek az általánosságban vett vaníliákból és az abból készült termékekből, most mutatok egy-kettőt, amik az úgymond termékfotókként funkcionálnak. (Nem teszem ide mind a 200-250 darabot, mert nem néznétek úgysem végig és egyébként is majd láthatjátok a szerencséseket a webáruházban!)

Szóval íme két “werk” fotó, többet nem mutatok. 🙂

A cukrász közgyűlésről meg:
Kóstoltató falatkák készítése. Antukné Ildi vaníliás vajas kekszeket készített.
Én pedig vaníliás tejkaramellát Zsuzsi receptje alapján. Meg vajas kekszeket enyhén kosárkásra készítve, ahogy azt már ITT ecseteltem.
És Dóri által is készült vanília krém, természetesen mind a csodás madagaszkári vaníliájának a felhasználásával.

És itt jött el a pillanat, hogy egy következő bejegyzésben folytassam a beszámolót. 😀