Pikáns, húsgolyóval töltött kiflik
Nem csak enni, nézni, de készíteni is nagyon szerettem ezeket a kifliket. Egyszerűen annyira jól esett a szememnek a készítés minden fázisa, hogy el sem tudom mondani. 🙂
Tudjátok, vendég szerző vagyok a Magginál.
Így ez a finomság is Maggi termékkel készült, de higgyétek el az a fűszerezés, amit az alapok adnak, nagyon jól állnak ennek a töltött kiflinek. Pontosabban ezeknek. 😀
(tovább…)
Áfonyahabos rizskocka – sütés nélkül
Tudjátok, még kapni friss áfonyát. És meleget jósolnak még, bár nem kánikulát… de akárhogy is, ezt a sütit nem kell sütni, úgyhogy bátran álljatok neki akár most hétvégén. 😉 (tovább…)
Krékerbundás sült csirke
A legfontosabb: nem bő olajban sütjük, hanem tepsin, kevés zsiradékkal. 😉 (tovább…)
Klubszendvics – sonkás
Tök őszinte leszek. Pár nappal ezelőttig azt sem tudtam, hogy létezik ilyen szendvics, most pedig már nem bírok leállni a készítésével. (tovább…)
Szilvás tejpite
Nekünk mindenféle fánk van (értsd: sárgabarack, őszibarack, körte – csupa cefrének való 😛 ), csak olyan nincs amilyet én is megennék szívesen. Mint pl. szilva, cseresznye, stb.
De a szomszédasszonyomtól kaptam egy tál szilvát. Másnap sütöttem is belőle. (tovább…)
Joghurtos epertorta – sütés nélkül
Nagy melegben is vágyunk valami finomságra, egy kis boldogsághormonra. Ehhez a sütihez nem kell bekapcsolni a sütőt, nem kell sokat a konyhában ácsorogni. (tovább…)
Áfonyás zúzmara szelet
Imádjuk az áfonyát. Valami finomságot szerettünk volna készíteni a hétvégi bográcsozáshoz, és adott volt a gyümölcs. Grízpudingot gondoltam mellé, és ez sült ki belőle. 🙂
Gyümölcsös palacsintanyársak
Finomság jöhet? Ezek a nyársak nagyon mutatósak és finomak is. Kínálhatjuk csokiszósszal vagy juharsziruppal meglocsolva…lekvárokkal vagy bármivel, ami ínyünkre való! 😉 (tovább…)
Meggyes pite nyalókák
Finom sütemény, formabontó módon tálalva. 😉 (tovább…)