Searching for "muffin"

Panna cotta málnaöntettel

Egy a baj ugyebár ezzel a fincsi kis desszerttel: nehéz kivárni, míg meghűl és megdermed.
De egyébként egyszerű, könnyed, imádni való!

kb. 2 dl tej
kb. 2 dl habtejszín
3 lapzselatin
4 dkg kristálycukor
1 vanília rúd kikapart belseje

Öntet:
4 marék (kb. 250-300 gramm) bármilyen fagyasztott gyümölcs, jelen esetben málna (mert erre állt rá a tenyerem éppen)
2-3 ek méz
1 citrom leve

A tejet és a tejszínt egy lábasba öntjük, bele kaparjuk a vanília magjait.
Ezzel egy időben a lapzselatinokat beáztatjuk hideg vízbe.
A tejszínes keveréket elkezdjük melegíteni, beleöntjük a cukrot is, kevergetve feloldjuk. Nem forraljuk, de amikor már meleg, kinyomjuk a zselatinból a két kezünkkel a vizet és beledobjuk a tejbe. Kevergetjük, feloldódik, majd mehet a szlötyi poharakba. Ez nagyjából 4 adag.
Ezután alaposan kihűtjük pár óra vagy egy éjszaka alatt.

Amikor a teteje már megdermedt, mehet rá az öntet.
A málnát kiolvasztjuk, majd botmixerezzük. Egy lábasban a mézzel és a citromlével összeforraljuk. Ennyi.
Ez megy rá, akár pohárban van, akár nem. 🙂

Ezeket pl. szilikonos muffin kapszliban dermesztettem, kifordítottam, majd leöntöttem a málnával. A tányért pedig Dekortapasszal dekoráltam. 🙂
Mint azt láthatjátok én nem passzíroztam át a málnát, de ha igényled, nyomd át egy szűrőn.
Brutálisan finom. Míg fényképeztem megettem egy pohárral. 😀 Egyébként a 4 adag nem is sok, sőt…határozottan kevés! 🙁

Szerintem brutálisan jó, ahogy az édes tejszínes alaphoz kanalazod a savanykás málna öntetet. Baromi jó! Könnyű! Lágy! Üde! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!

Készítsétek el és győződjetek meg róla magatok! 🙂

Megragadnám az alkalmat, hogy szóljak pár szót egy tárgyról, amit nemrégiben kaptam.

Ez egy régi Magyarország formára faragott fa tál, amelyet tálalási célokból (is) kaptam apa egyik kedves kollégájától. Nekem készítette. 🙂 Nagyon kedves, nagyon tetszik, csak sajnálom bekajázni. 🙂 De előbb-utóbb találok rá valót! 😉

Első ovis mikulásunk és Mikulás cupcake nasinak

Természetesen ma megérkezett hozzánk is a Mikulás, reggelre a kikészített csizmácskák tele lettek mogyoróval, csokival és ajándékokkal. Azonban az oviba is ma érkezett a Mikulás, nagy volt az izgalom! Szerettem volna valami apróságot készíteni a lányom csoportjának – a Gézengúz csoportnak.
Nagyon vártam, hogy mit fog szólni az én nagylányom hozzá, mert mégiscsak ez az első találkozása a Mikulással. Nem akartam ott maradni egyáltalán, meg sem fordult a fejemben, de mégis szerettem volna látni a találkozást. 🙂 Tudat alatt elvittem magammal a fényképezőgépet, ahogy mentünk az oviba. Igazából szerettem volna a lányról 1-2 havas képet készíteni. De jól jött, mert végülis odaadtam Vali néninek (dajka) és készített képeket a csoportról.
Na de a sütinél maradva: egyszerű, gyors, de frappáns megoldás kellett. Muffin. Mi van itthon ízesíteni? Semmi. Vagyis semmi olyan, mait szívesen bele tettem volna nekik, pláne 30 db muffinba…
kókuszos lett.
Nagy szerencsémre volt színezve kr. cukrom, volt csokipasztillám is, minden más egyebem is hozzá.
Azt hozzáteszem, hogy a második adag sütésekor betoppantak anyósomék sógorékkal együtt. És após és sógor olyanok, hogy imádják a hasukat. És akármi van kisülve, ők azt szeretnék megkóstolni. Most szigorú kóstolás stop volt, míg meg nem számoltam a kész műveket és a maradékot megehették. Isteni omlós egyébként!
Mindezek után úgy jött össze, hogy este 10-kor díszítettem. 🙂 Aztán reggel ahogy ránéztem a muffinokra a hűtőben, hát megkönnyezték az éjszakát, mert a vaníliakrém megoldotta a kristálycukrot is és az orraként funkcionáló drazsét is, sőt még a darát is elkezdte…. Azért kulturált kinézetük volt még, szóval bebillegtünk vele az oviba. Ízlett mindenkinek, úgyhogy örültem nagyon. A sok képnek meg pláne és annak, hogy jól sikerült az első tali a Mikulással még inkább! 🙂

Ő az én nagyobbik tündérem, de már ismerhetitek! 🙂

Kanyarodjunk vissza a recepthez. 🙂

Kókuszos muffin:
1 bögre liszt (2,5 dl = bögre)
1 bögre barna cukor
1 bögre kókuszreszelék
3 db tojás
1dl tej
1 dl napraforgó olaj
1/2 narancs reszelt héja
1 csipet só 1 cs sütőpor

A száraz hozzávalókat összekeverjük. (liszt, só, cukor, kókuszreszelék, sütőpor)
A tojásokat kettéválasszuk, a fehérjét habnak felverjük.
A sárgáját habosra keverjük a tejjel, az olajjal és a narancs héjával.
Majd apránként hozzáadjuk a száraz hozzávalókat, és alaposan összedolgozzuk.
A tojásfehérjét már csak lapáttal, nagy mozdulatokkal dolgozzuk bele.
Kapszlis muffin sütőbe kanalazzuk, és 20 percig sütjük előmelegített sütőben. 20-24 db lesz belőle.

Vaníliás krém:
1 csomag vanília ízű főzős puding
4 dl tej
3-4 evőkanál (házi) vaníliás cukor
10 dkg vaj
kb. 10 dkg porcukor

A pudingot elkeverjük a tejben a vaníliás cukorral együtt, felfőzzük, sűrítjük, majd egy műanyag dobozba átöntjük és folpackkal közvetlenül lefedjük.
Ha kihűlt, kikeverünk habosra 10 dkg vajat porcukorral, majd alaposan összedolgozzuk a pudinggal.

Ezzel a krémmel kenjük a muffinok tetejét.

A kép szerint megszórjuk pirosra színezett kristálycukorral,

a karimánál fehér csokipasztillával díszítjük és egy “pompomot” is teszünk rá.

Majd kókuszreszelékkel megszórjuk a szakáll helyén, a felesleget minden esetben öntsük le róla.

Az orra piros cukorka, a szemei most csokidarából vannak.

Kész is a Mikulás muffin. 🙂

Muffin recept.
Design ötlet.

Lágy krémes csoki desszert

Valamelyik nap végre sikerült újra átlapoznom a Csokoládé kiskönyvtára sorozat cuki kis köteteit és sorra jelölgettem be a sütikéket, melyeket szándékoztam azonnal elkészíteni. Aztán persze gyorsan szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy egyszerre ennyi fincsiség nem fog menni, így kezdtem szépen az elején.
Mivel apától kaptam 5 kg csokit (2,5 kg fehéret és 2,5 kg 70%-os étcsokit) az évfordulónkra – többek között -, így abból szándékoztam elkészíteni valamit, ami nem bonbon. Erre a bombára esett a választásom. Játszottam a gondolattal, hogy fehércsokis lesz ez a szuflé szerű nasi, de végül étcsokis lett.

Nagyon egyszerű elkészíteni.
Kell hozzá:

200 gramm csokoládé
70 gramm vaj (enyhén sózott)
4 tojás
70 gramm porcukor
50 gramm liszt

Szuflé formák. Ezeket kifújtam tarant sprayvel (kivajazzuk), aztán megszórjuk liszttel. Az igazat megvallva tekintve a desszert töménységét és a mennyiségét úgy gondolom ennek megsütésére a legtökéletesebb forma a Tecsóban kapható 24 db-os kis mini sütőforma lenne (olyasféle, mint a muffin sütő tepsi, csak több kisebb lyuk van rajta). Ebből a mennyiségből ugyanis csupán 4 formányi adag jön ki. És mivel nagyon tömény egyszerűbb falatkákban elkészíteni, mert nagyon ritka esetben bír egy ember egyszerre megenni egy egész adagot! 🙂
Persze ha olyan kis formában sütjük, akkor a sütési idő lerövidül, hiszen csak a szélének kell épphogy megsülnie, belül még folynia kell.

200 fokra előmelegítjük a sütőt, ez gáznál 7-8 fokozatot jelent.
A csokit gőz fölött megolvasztjuk, majd bele keverjük a kockázott vajat.
Pindurit hagyjuk hűlni.
A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd szépen lassan, folyamatos keverés közben hozzá adjuk a csokit.
Legvégül pedig beleszitáljuk a lisztet és a kivajazott, lisztezett formákba töltjük.

8-10 percig sütjük, de ez sütő függő. Én 10 percig sütöttem, 12 percig is süthettem volna, bár gyönyörűen kifordult a formából, mikor már kihűlt, mindenhol megsült a széle, viszont én elviseltem volna egy kicsit vastagabb sült “héjat” és kevesebb lágy belsőt.

Arra figyelni kell, hogy ne süssük túl, mint már említettem, mert a lényege a lágy krémes belső, mint egy szuflénak. 🙂
Nagyon finom, nagyon tömény, nagyon csokis! Brutális!

3 féle grillvacsora egy pulykamellre komponálva

Mi legyen a vacsora? Adott volt egy pulykamell.
Egy részét felkockáztam kb. 2×2 cm-es darabokra, a többi részét pedig ledaráltam.

A felkockázott részeket készítettem először. Kockáztam hozzá hagymát és vékony szelet mangalica szalonnát is.
Ezeket felváltva nyársra tűztem hús, szalonna, hagyma sorrendben és hússal is zártam. (8 nyárs lett belőle.)

Cigánypácot készítettem:
10 gerezd fokhagyma
4 ek olaj
2 ek ecet
2 kk só
2 kockacukor
2 kk mustár
2 ek ketchup
1 kk őrölt bors

Ezzel pácoltam a nyársakat, amiket aztán celofánnal lefedve a hűtőbe tettem 2 órára legalább.

A ledarált részt befűszereztem: só, bors, kakukkfű, minden, amit értem. Tettem bele egy tojást is, majd kb. a feléből kis nyársakra a tenyeremmel fasírtokat formáltam.
Ezeket így ahogy vannak meggrilleztem a kontakt grillemen. (3 fasírt készült.)

Miután ezzel végeztem jöttek a nyársak. 🙂

Rázártam a tetejét, így egyszerre sült a teteje és az alja. 🙂
Mmmm…

A másik feléből a darált húsnak stefánia fasírtot akartam készíteni, de muffin formában. Ehhez 4 tojást főztem kemény tojássá.
Kifújtam tarant sprayvel a formákat, vagy ennek hiányában kivajazzuk.
Pici darált hús péppel kibéleljük azokat, majd beleültetjük a kemény tojásokat és azok közé a tenyereink közt lapogatott húspépet nyomkodunk szépen, hogy beborítsa a tojásokat.
Alufóliával lefedjük, majd betoljuk a forró sütőbe (200-220 fok) és megsütjük. Ha már puha (nem kell neki sok, hiszen a tojás készen van, hús pedig kevés van körülötte), akkor levesszük a fóliát és kicsit rápirítunk. (4 stefánia muffin készült.)

Mindeközben 1 kg krumplit megpucoltam, felkockáztam, sós vízben feltettem főni, amikor megpuhult, leszűrtem és margarinnal, főzőtejszínnel, némi sóval és esetleg szerecsendióval kihabosítottam, egyszóval (ami inkább 3 :D) habos krumplipürét készítettem. 🙂

Hát így lett hirtelenjében egészen gyorsan egy pulykamellből 3 féle étel vacsorára. 🙂

Cigánnyárs
Grillezett fűszeres fasírt
Stefánia muffin

Nagyon finom volt és örültem, hogy végre ismét elővehettem a kontakt grillemet, amit anno anyukámtól kaptunk karácsonyra. Igazán hasznos, bár van 2 grillserpenyőm is, azért ennek más a feelingje. 🙂

Blogkóstoló 3.: Black Velvet Cupcake

A Blogkóstoló 3. fordulójának Trollanyu a háziasszonya.
Nagyon tetszik ez a játék, a jelen fordulóban a Dublin felett az ég blog jutott nekem.
Nagyon örültem neki, nem volt ismeretlen előttem. Rá-rá szoktam pillantani, és hát el is kezdtem szemezgetni. Nem desszertet szerettem volna, válogattam bőszen mindenfélét, aztán természetesen ismét utolsó pillanatra hagytam a sütés/főzést, így egy nagyon szimpi és isteni finom cupcake-et választottam, ami pikk-pakk elkészül.
Tegnap este sebesen összedobtam és fotóztam. Nagyon gyorsnak kellett lennem, mert kapásból a fotózás alatt a fele mennyiség már el is fogyott…

A választásom tehát a Black Velvet Cupcake.

Black Velvet Cupcake

Nem csak dekoratív, annyira finom, hogy mééééég. Szétmállik a szádban, készen vagyok tőle! 🙂

Mint egy rózsa.

Black velvet cupcake (12 db)

Hozzávalók:
10 dkg vaj
18 dkg barnacukor
1 tojás
10 dkg liszt
1 tk. sütőpor
5 dkg őrölt mandula (én ezt kihagytam, mert nem akartam este 10-kor őrölni)
5 evőkanál kakaópor
1,5 dl barna sör

Tetejére: tejszín és egy kis porcukor (pezsi helyett én egy pici barna sört löttyintettem bele)


Lényegében az összes hozzávalót összekeverjük és kapszlikkal bélelt muffin formába porciózzuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük (azért tűpróbát végezzünk!).
Ha kihűltek, akkor a krémhez felverjük a tejszínt a porcukorral, díszítjük vele a muffinok tetejét és megszórjuk egy kis kakaóval.
Ennél egyszerűbb süti nincs is!

Nem bírtam ki, még éjjel ki kellett kérnem apum vitrinéből az evőeszközöket a fényképhez. 🙂

Köszönöm a játékot és izgatottam várom a 4. fordulót. Igyekszem akkor nem az utolsó pillanatra hagyni a sütögetést és a lehetőségekhez mérten inkább főtt ételt fogok majd elkészíteni a rám osztott blogról! 🙂

Ugye nem felejtettétek el a játékot!?

A játék a blogon még mindig tart, egészen május 18 éjfélig! Aki még nem tette, az még csatlakozhat, igazán szinte semmit nem kell tennetek, csak megadnotok magatoknak az esélyt, hogy megnyerjétek a kis csomagomat.

És akkor jöjjön hozzá egy kis meglepetés:
A Süti Dekor kedves felajánlása a nyertesemnek: egy Babakék Cukorkristály, ami a képen látható.

Amit érdemes tudni róla: 
Fémhatású színezett cukorkristály, mely visszaveri a fényt, így teremtve izgalmas külsőt süteményeidnek.
Kiválóan használható tortákhoz, muffinokhoz, gumicukrokhoz és egyéb dekorációs célokra.
Tipp: Welcome Drinkek és koktélok poharainak díszítéséhez is használhatod.
Ehhez nem kell mást tenned, mint az üres pohár peremét fejjel lefelé tartva belógatod egy kis vízbe, majd a cukorkristályokba. Így a pohár peremére tapadt cukorréteg nagyon dekoratív felületet képez.
Összetevők: Cukor, E100, E131, E171, E555, E904, Invert Cukorszirup, Növényi Zsír.
Glutén-, laktóz-, mogyoróérzékenyek, vegetáriánusok és vegánok is fogyaszthatják.
Genetikailag módosított összetevőket nem tartalmaz.

Nagyon szépen köszönjük a kedvességet ezúton is (azt hiszem a leendő nyertes nevében is nyugodtan beszélhetek)!
Így tehát ezzel a cukorkristállyal bővült az alábbi csomag:

– egy nagy kerek cink doboz
– egy üveg szójaszósz
– egy flakon ételfesték mohazöld színben TERMÉSZETES!
– 5 db műanyag puding forma

– egy szív alakú műanyag forma üreges csokiszív készítésére
– 20 db színes fa pálcika

– egy kis porított kakaóvaj
– babakék cukorkristály a Süti Dekor felajánlásával
– 5 db eldobható habzsák
– töltelék nyomó palack
Ilyen a palack: 

Fotó a Sőregitől, de a palack is onnan van! 🙂

Tehát tessék jönni és ITT hagyni egy megjegyzést és természetesen teljesíteni a többi feltételt is!

Nyert a Füge csapat! :)

Ma délben lett vége a Floriol Gasztropárbajának, amit szerencsére sikerrel zártam. 🙂
1075-1022 összesített pontszámmal nyert ugyanis a Füge csapat, aminek én is a tagja lehettem.
3 videó készült, 3 párbaj volt, amiből kettőt (Béres Andiét és az enyémet) meg is nyertünk.
Nagyon szoros volt végig a verseny, de szerencsére jó taktikánk volt és jól is jött, hogy a végére maradt az én videóm, hiszem így jobban tudtam tartogatni az erőimet és nem az elején kellett ellőnöm! 🙂 Akiknek ezt köszönhetem tudják kik ők, de legfőképpen húgomnak és öcsémnek köszönöm, akik javában hozzá segítettek a sok megosztással, toborzással a sikerhez!

A többieknek is nagyon köszönöm: Nektek kedves olvasóim, a facebook oldalamat lájkolóknak, a különböző Face csoportok tagjainak, akik ránk szavaztak, öcsém és húgom osztály- és iskolatársainak, a családnak, váááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá MINDENKINEK! Felsorolni úgysem tudok mindenkit. De ezt mindenki nyugodtan vegye magára, aki ránk szavazott! 🙂

Hogy mit nyertünk ezzel?
“A nyertes csapat tagjai a hírnéven, élményen és értékes konyhai tapasztalatokon túl megkapják Lila Füge szakácskönyvét, Fűszer és Lélek szakácskönyvét, két-két palack Floriol Evitaminnal étolajat, Floriol Sejtőr étolajat, Floriol Omega 3&6 étolajat, Floriol Mediteran étolajat, Floriol kevert olívaolajat és Floriol extra szűz olívaolajat magába foglaló Floriol csomagot, illetve a győztes csapat receptjei felkerülnek a Floriol napraforgó étolajak címkéire is.”

Tehát a Floriol olajak címkéiről a mi receptjeink fognak visszamosolyogni rátok a következő Gasztropárbajig! 🙂

Ők lennénak azok:

Roston sült vadlazac, narancsmártásos sült, doughnut muffinok

És íme a győztes csapat:

A FÜGE CSAPAT: Béres Andi, Havas Dóra ( Lila Füge), Farkas Bernadett (én) és Szabó Veronika

Köszönjük a támogatást!

És gratulálok az ellenfeleknek is, mert nagyon szoros volt végig a párbaj. Elég kemény ellenfelek voltak, mi tagadás! Örülök, hogy találkozhattam Veletek!

De azért örülök, hogy vége, mert sokan megorroltak rám már a sok kérés miatt és a szemem is kifolyt a sok monitor előtt feszítéstől, hogy osztogassak. 🙂

Párbaj 2. videó: Narancsmártásos husika burgonyafánkokkal

Itt a Floriol gasztropárbaj második videója.
A szamárfül még mindig megvan, bánom, hogy ezzel csak a videó megjelenésekor szembesültünk, mert mi nem mutogattunk, bár nekem eszembe sem jutott volna…
Ezért IS és még sok másért a FÜGE CSAPATRA kell nyomni egy szavazatot. 
Ezért is, és még azért, mert nekünk a mentorunk épp az újszülött pici fiával foglalkozik értehető módon, tehát a másik csapathoz mérten emberhiánnyal küzdünk. Nekik még ott a mentor bloggerük, Fűszeres Eszter is, aki toboroz nekik szavazatokat, mi pedig “egyedül” vagyunk. 
És azért, mert a mi ételeink összetevői variálhatóak. 
Veruss lazacánál ha nincs pénzed lazacra, ott van a házi majonéz, ami azt hiszem elég különleges és sokféleképp, sok mindenhez hasznosítható, még akkor is, ha nincs lazacra pénzed. A másik csapat rákjainál ha nincs rákra pénzed, akkor a spagetti se nem különleges, se nem rejlik benne annyi fantázia, mint a majonézben.
Andi isteni narancsmártásos husikája burgonyafánkokkal a heti ételünk! Amellett, hogy hétköznapi, megfizethető alapanyagokból készült egy különleges, közel sem hétköznapi étel, szintén meg kell említeni az összetevők kombinálhatóságát. A narancsmártást és a burgonyafánkokat más fogások kísérőjeként is maximálisan fel tudod használni. Olcsó, finom, különleges! A másik csapat spenótos lepénye…a spenótban még csakcsak rejlik fantázia, de elég megosztó alapanyag. A rétestészta viszont…mint a spagetti. Ennyi.
Az én ott nyomira sikerült muffinom pedig egy alap recept, amit úgy variálsz, ahogy akarsz! Kedvedre elkészítheted könnyen, gyorsan, fél óra alatt, bárhol, bármikor, bármivel! És finom! Csak egyszer készítsd el és meglátod: puha, omlós! A másik csapat pogácsája: finom, finom és szeretjük a pogácsát, de a pogácsa az pogácsa. Nem túlzottan variálható, nem igazán különleges. Nincs meg fél óra alatt, sőt!
Tehát itt tudtok szavazni a LILA FÜGÉKRE:
https://www.facebook.com/floriolhu/app_122503841210925
Nem kell regisztrálni, ha van Facebook profilod, akkor csak rá kell nyomnod a szavazok gombra a Lila Füge csapat nevénél.
Köszönjük a szavazatod: A Lila Füge csapat (Havas Dóra – Lila Füge a mentorunk, Béres Andi, Szabó Veruss és éééééén)
  Íme a videó:

Floriol Gasztropárbajon voltam én

2012. április 2-án rendezték meg a Floriol Gasztropárbajának a második fordulóját, ahol összecsapott a Fűszeres és a Füge csapat.
Az első forduló a Facebook oldalon található alkalmazásban feltöltött receptek között zajlott. 
A csapatok felállása úgy alakult ki, hogy a két mentor blogger Fűszeres Eszter és Lila Füge választott a feltöltött receptek közül 2-2 számukra szimpatikus darabot a csapatukba, míg a maradék 1-1 hely a legtöbb szavazatot gyűjtött 2 receptnek volt fenntartva. Így kerültem be én is, gyakorlatilag biztosra mentem és gyűjtöttem a szavazatokat.
A receptek feltöltésének feltétele volt, hogy olaj legyen a hozzávalók között és a képen szerepeljen a fogás mellett bármilyen Floriol olaj.
A csapatok felállása a következő lett:
A Füge csapat:  HAJRÁÁÁÁÁÁ FÜGÉÉÉÉÉÉÉÉK!
Béres Andrea
Szabó Veronika
Farkas Bernadett (közönségdíjas) – én lennék vagy mi 🙂
A Fűszeres csapat: 
Ruzicska Zsófi
Hortobágyi Anna
Hossó Anita (közönségdíjas)
A készítendő ételek pedig:
Füge csapat: HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁ FÜGÉK!
Béres Andrea – Narancsmártásos sertésszelet burgonyafánkkal
Szabó Veronika – Roston sült vadlazacfilé padlizsánnal, kakukkfüves házi majonézzel
Farkas Bernadett – Doughnut muffinok és mini kuglófok

Fűszeres csapat:
Ruzicska Zsófi – Sült chillis-fokhagymás garnéla ropogós spagetti bundában fa nyárson
Hortobágyi Anna – Spenótos-fetás görög lepény
Hossó Anita – Kelesztés nélküli sajtos pogácsa

Hatalmas gyomorgörccsel indultam neki a főzésnek. Kamera….ááááá! 🙂 Izgultam nagyon, mert pluszba még lehetőségem volt találkozni anno delimano-s “kolléganőimmel” is, de most Verussal egy csapatba is kerültünk, míg Annával és Anitával ismét “ellenfelekké” váltunk, ráadásul Anitával ‘Face to face’ egymásnak mennek a receptjeink. (Csak, hogy mindenki értse, a Delimano szervezett egy nagy szabású több hónapon át tartó receptversenyt hatalmas nyereményekért, aminek most márciusban lett vége és a mostani párbajon résztvevők közül négyen bent voltunk az első 20 legjobb séf között, Anitával és Verussal az első 10 legjobb séf között végeztünk. Itt megtalálod a feltöltött több száz receptet, érdemes megnézni!)
A Salt ‘n Pepper főzőiskolában volt a buli, alig találtam meg. 🙂

Jó hangulatú este volt, a gátlásokat viszonylag hamar levetkőztük és nagy könnyebbség volt (nekem), hogy nem a szó szoros értelmében vett recept videóról van szó, tehát nem kell ott állni és a kamerába beszélve végig felvétellel egybekötve elkészíteni az elkészíteni valót. 🙂

Azonban voltak érdekes dolgok:

  • nem volt sodrófa…Anita némi barackpálinkát tartalmazó pálinkás üveggel nyújtotta a pogácsát. 
  • Nem volt muffin forma, elmentek venni. Kaptam szilikonosat, amit őszintén utálok és ezt a tudtukra is adtam. Nekem nem működnek, lehet érzik, hogy nem szimpatizálok velük, nem tudom. A lényeg, hogy úgy döntöttem inkább csak a tepsire rakosgatott dupla kapszlikba teszem a tésztát. És ekkor jött Andi, hogy milyen szép virág formája van a muffin sütőnek, süssem abba. Húztam a szám, de hát jó, a felét abba, a felét kapszlikba. Kapott egy kis olajat, mivel most esett át a tűzkeresztségen a forma, hogy ne tapadjon bele a muffin.
  • A sütő bekapcsolása kissé macerás volt, nyomkodtuk mi jobbra – balra és valószínű ez sem tett jót a muffinoknak, mivel x hőfokra előmelegített sütő kellett volna, mire beállt végre, hát a muffinoknak nem úgy tűnt, hogy elég lett volna a hőfok, mert a tetejük miután elkezdtek feljönni elkezdtek szétterülni! 🙁

Kedvem is szegte, hogy az egyébként finom és dekoratív muffinom most baszarint babrál ki velem. :S
Elkeseredtem és szégyelltem magam, de a végső döfést a második adag adta. Az is fura kinézetet öltött magára. Itt már lehet kiült az arcomra a saját bénaságom végett bekövetkezett fájdalom. És akkor: készültem, hogy majd a színekkel variálva a mázzal megmentem a helyzetet…és mindez készülés maradt, mert sima fehér mázhoz volt csak alapanyag, szív alakú szóró cukorral bolondítva. Nem rosszból, de ha ezt tudtam volna, elvittem volna a formám is (minikuglóf) csakmert vittem egyébként magammal, mert előtte való nap anyósoméknál tartottam egy főpróbát és remekül sikerültek és én vittem volna ételfestéket is!
Ezek után a végső kampánybeszéd sem lett a legfényesebb, sőt én voltam a legelső, ezért az lesz a legnyersebb is. 🙁
Kicsit kezdtem feladni, DE nem adom fel, mert hajt a nyerni akarás! 🙂
A többiek egyébként nagyon aranyosak voltak, jókat beszélgettünk, sok családanya lévén kitárgyaltuk a gyerekeket, szüléseket is… 🙂

Lila Füge Dóri pedig már biztos babázik, szegénynek nagyon fárasztó volt, hogy a várandóssága utolsó napjaiban még egy ilyen főzőcskén is talpalnia kellett…
Íme néhány kép először Csillik Gábortól, aztán a saját készítésűek.

A főzés előtti csoportkép

Készülnek a nyomi muffinok

Dóri és Eszter

A nap hősei

Dóri sajtot majszolt 🙂

Andi esete a narancsokkal

Nyomi muffinok

Készül a mártás, forog a kamera

Itt tán véletlen jól nézek ki…Eszterrel

Végső csoportfotó
Ezek voltak az ajándék olajak számunkra

Csapjunk a lecsóba

Anita és a pálinkás üveg esete

Garnélák tettre készen

Zsófi spagettit főz

Veruss kamerák kereszt tüzében szeli a padlizsánt

A narancsmártás…hát nem guszta? Hmmm…

Lazacka szeletek

A rákok megkapták a ruckót

Andi narancsmártásos huija

Veruss lazaca házi majonézzel

Anna spenótos lepénye

Eh, muffinok… 🙁

FÜGE CSAPAT MŰVEI! HAJRÁÁÁÁ FÜGÉK! Ezekre kell szavazni! 🙂

Fűszeres csapat művei

És akkor ennek végeztével megkaptuk a csomagokat:

6 üveg különböző olaj…már megérte 🙂

 A LEGFONTOSABB AZONBAN:
A párbaj videók hetente jönnek. Most az első van soron, vasárnap éjfélig lehet rá szavazni. Ha van Facebook fiókotok, kérlek szépen nyomjatok egy szavazatot mindenféle regisztráció nélkül a FÜGE csapatra ITT: GASZTROPÁRBAJ 1. VIDEÓ!

Beillesztem ide, hogy megnézhessétek, DE ha egy mód van rá, szavazzatok ránk! 🙂 Köszönjük!

A második videó ápr. 16-án jön, arra is kérnénk majd egy szavazatot mindenkitől a FÜGE CSAPATRA!
A harmadik videó (szerintem az enyém lesz a 3.) ápr. 23-án kerül majd terítékre és arra is kellene böknötök fejenként egy szavazatot. 🙂
A 3 videóra leadott szavazatok összeadódnak és a két csapat küözül akinek a legtöbb szavazata van, az nyer!
Tehát, megoldható? Köszönjük!

És, hogy miért is hajtunk minderre? Hát a nyereményért. Ami nem más, mint minden Floriol olajból 2-2 palack fejenként a nyertes csapatnak, plusz a receptjeik felkerülnek a Floriol termékek címkéire. De már az eddigiek is megérték lényegében, veszíteni is tudni kell, de jobban szeretnék nyerni! 🙂

Vérfagyasztó cupcake-ek Halloweenra

Ebben a bejegyzésben igazából egy féle muffinra koncentrálok, de többféle díszítéssel természetesen  Halloweenre való tekintettel vérfagyasaztóan horrorisztikus stílusban. 🙂

Az ötlet TücsögBogártól származik. Nagyon megtetszett nekem az alap muffin recept is, de ahogy dekorálta, az méginkább. Én imádok dekorálni, de mostanában elég szegényes fantáziával rendelkezem. Most viszont kiéltem magam kicsit.

Az alapmuffin a S’mores cupcake:

A kekszes alaphoz:
10 dkg darált keksz
5 dkg cukor
5 dkg olvasztott vaj
10 dkg étcsokoládé
A tésztához:
20 dkg cukor
18 dkg liszt
2 ek kakaó
1 tk sütőpor
1 tk szódabikarbóna
csipet só
1 db tojás
1,25 dl tej
0,5 dl olaj
1 tk vanília
1,25 dl forró víz
A haboz:
4 db tojásfehérje
15 dkg cukor
A kekszet, a cukrot és a vajat jól összekeverjük. Egy muffin sütőt kibélelünk papírkapszlikkal. Minden kapszliba 1-1 evőkanálnyi kekszes keveréket teszünk. Lenyomkodjuk az aljába. (Épp elfogyott a papírom is…meg egy tapasztalat: csak 12 muffinra használjuk ezt a mennyiséget, én sokalltam, széjjelebb szedtem, nem kellett volna, bár így is ehető!)

Rászórjuk a durvára vágott étcsoki darabkákat (most cseppeket).

5 percre 175 fokra előmelegített sütőbe tesszük. Amikor kivesszük, hagyjuk kihűlni. A sütőt hagyjuk 175 fokon.
A tésztához az összes száraz hozzávalót összekeverjük egy tálban. Egy másikban, a víz kivételével az összes folyékonyat. Kanalanként szépen belekeverjük a folyadékba a lisztes keveréket. Legvégül a vizet is. Sima, a palacsinta tésztánál sűrűbb keveréket kapunk. Rátöltjük a kekszes alapra. (Én egyszerre kevertem össze mindent.)
20 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk kihűlni.

A habhoz a tojásfehérjét a cukorral vízgőz fölött keményre verjük. Csillagcsővel ellátott habzsák segítségével a kihűlt sütemények tetejére nyomjuk csavart fagyi szerűen.

Konyhai fáklyával kissé megégethetjük a tojáshabot (esetemben mivel apa gázszerelő az ő gázlámpáját használtuk, vagyis használta, mert ő csinálta). Mutatósabbak is lettek a kis habkoronák.

És akkor jöhetnek a drakula fogsoros gumicukrok és a szemgolyók, ha már Halloween. A drakula fogak a lidl-ből, a szemgolyók egy natúr élelmiszerboltból vannak (80 ft/db). Némi csokidara, cukortoll volt még segítségemre.

Íme drakula vérfagyasztó fogazata:

És a vérben forgó szempár: (mivel a tartójából való kivétel után már nem voltak véreresek, segítettem rajtuk a cukortollal)

És ha már van egy szempárunk és egy szánk: 😀

1 6 7 8 9