IMG_4519Egyszerű és mutatós fogás akár ebédre, akár vacsorára. Aki szereti a karfiolt, annak kötelező elkészítenie!

1 kisebb fej karfiol
16 szelet bacon

75 dkg darált hús
2 tojás
só, bors, kevéske pirospaprika
1 gerezd fokhagyma
1 fej hagyma
2-3 evőkanál zsemlemorzsa

Először is a karfiolt enyhén sós vízben félpuhára főzzük. Egyben.
Ezután leszűrjük és hagyjuk megszáradni.
A darált húst egy nagy tálba tesszük.
A hagymát apróra kockázzuk és kevés zsiradékon megdinszteljük a fokhagymával együtt.
A húshoz ütjük a tojásokat, megszórjuk pirospaprikával és beleöntjük a kihűlt hagymát is.
Alaposan összegyúrjuk, majd szórunk bele kevés zsemlemorzsát is.
Egy tepsit sütőpapírral bélelünk és a képen látható módon elhelyezzük a bacon szeleteket.

IMG_4508A közepére tesszük a kis fej karfiolunkat.
IMG_4509A karfiolt beburkoljuk a darált hússal.IMG_4510Majd becsomagoljuk a baconbe.IMG_4512180 fokra előmelegített sütőbe toljuk és kb. egy óra alatt megsütjük.

IMG_4515Bár nekem szét nyílt mint a taburózsa, tudom az okát.
Én csempésztem bele egy réteg sajtot is. Bár nem fotóztam,a karfiolt raktam körbe vékony sajt szeletekkel és arra építettem a húst. Na most a sajt megolvadt ugyebár… 🙂 Viszont az íze nagyon jó volt, úgyhogy ki nem hagynám ha újra készíteném se. Ennyi szépséghibát megér a dolog. 😉

Sárgarépás rizzsel tálaltam.

Kövess minket a Facebookon is:

face

Print Friendly, PDF & Email