A minap a facebookon láttam meg ezt a levest. Gyömbér.hu. (Köszönjük a remek receptet!) Hát teljesen készen lettem tőle, nem tudom megmagyarázni, de ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy elkészítsem, PEDIG nem szeretjük a krémleveseket. Hogy miért!? Nem tudom.
Tehát sürgősen tököt kellett vennem. Tegnap pedig végre el is készült. 🙂

IMG_3110
Hozzávalók (6 személyre):
1 kg sült sütőtök húsa
1 fej vízszintesen félbevágott fokhagyma
1 maréknyi rozmaring (esetemben szárított)
olívaolaj
1 apróra vágott vöröshagyma
hintésnyi reszelt szerecsendió
kb. 1 liter forró csirke alaplé
100 ml zsíros főzőtejszín (20%-os)
15 gr vaj
pirított fenyőmag
A tököt hosszában félbevágjuk, a magokat kikaparjuk. A húsát bevagdossuk, de a héját ne vágjuk át! Sózzuk-borsozzuk, majd a fokhagymával és rozmaringgal alaposan bedörzsöljük.
Mindkét fél tökbe pár csipet rozmaringot és fél fej hámozatlan fokhagymát teszünk, majd olívaolajjal meglocsoljuk őket.A tököt 175 fokra előmelegített sütőben puhára sütjük.

Ekkor kivesszük, megtisztítjuk a rozmaring javától és a fokhagymától, a húsát még forrón kikanalazzuk és pürésítjük.
IMG_3111
Egy lábasban kb. 2 evőkanálnyi olajat hevítünk, ebben a hagymát üvegesre pároljuk.
Kinyomkodunk 3 sült fokhagymagerezdet a héjából, ezeket összepirítjuk pár perc alatt, sózzuk, borsozzuk és mehet bele a csipet szerecsendió.
Hozzáadjuk a sütőtökpürét és az alaplevet. Lehet nem kell bele az összes, én beletettem, nekünk így lett jó állagú.
Felforraljuk, majd kis lángon további 15 percig gyöngyöztetjük.
A végén hozzáadjuk a tejszínt és 1-2 percig azzal együtt is főzzük.
Belekeverjük a vajat, még egyszer kóstoljuk, ízesítjük, végül az elkészült levest bársonyosra turmixoljuk.
Én le is szűrtem még pluszba, de csak azért, hogy a maradék rozmaring darabkák is eltűnjenek belőle.
Ezután fenyőmagot pirítottam egy száraz serpenyőben, alacsony lángon, folyamatosan kevergetve.
Tejszínnel díszítettem a levest és fenyőmaggal hintve tálaltam.

További képeket a Facebookon a Sütőtök krémleves albumban találsz.

IMG_3115
Ha pöttyöket teszünk a tejszínből a levesre és egy fogpiszkálóval egy határozott mozdulattal áthúzzuk őket, akkor ilyen elmosódott szívecske láncot kapunk. :
Print Friendly, PDF & Email