vanília

Almapalacsinta túrótöltelékkel (Diétás)

Ez a második olyan év az életemben (a tavalyi után), amikor becsípődik valami és nekiállok tornázni. Nem megyek el sehova, nem veszek bérletet, nem akarom megváltani a világot, csak itthon magamnak szépen lájtosban. (tovább…)

Angol szelet

Csak úgy, mint a dunahullám esetében szalalkális süteményt is akkor készítettem életemben először és egyben eddig utoljára, amikor elkezdtem sütögetni hosszú évekkel ezelőtt.
Vicces volt, ja mégsem. 😀 Történt ugyanis, hogy olyan házban laktunk, aminek csak keletre néző ablakai voltak és hogy is mondjam nem lehetett benne huzatot csinálni. (tovább…)

Dunahullám szelet

Annak idején, mikor elkezdtem sütögetni elkészítettem ezt a süteményt.
Biztosan finom volt, mert elfogyott, bár én nem ettem belőle, de ahogy kinézett……
Nos, ez sem a legszebb, legfotogénebb, de azt kell mondjam már klasszisokkal jobban néz ki mint előző társa. 😀
Ám ha elvonatkoztatunk ettől az egésztől azért azt kell mondjam ez egy borzalmasan egyszerű és finom sütemény – már annak, aki szereti a meggyeset. 😀 (tovább…)

Szivárvány sajttorta

Bár kétség kívül jól esik ebben a lehűlt időben begyújtani a sütőt, azért mégis először egy sütés nélküli finomságot hoztam Nektek!
Ez a sajttorta amellett, hogy nem kell sütni, rém egyszerűen elkészíthető és nagyon finom. Bevallom minket a színe is elkápráztatott. Egyszerűen imádtuk! (tovább…)

Lajcsi szelet

Ez az a sütemény, amit még soha nem sütöttem. Ennek csupán az volt az oka, hogy férjem édesanyja sokszor készíti, így én nem éreztem szükségét, sőt én tulajdonképpen nem is szeretem ezt a süteményt. (tovább…)

1 2 3 4