ünnep

Húsvéti répatorta

Répatorta
Mint már említettem a Nutellánál tematikus napok vannak, első nap témája a mogyoróőrlemény volt, melyet a Batha-Porta jóvoltából tesztelhetünk 20-an.
Nos, a Nutella mellett ebbe a sütibe került a mogyorólisztből, igen, annak ellenére, hogy lentebb már dió-málna liszttel van fotózva….mert addigra kidobtam ezt az üres zacsit. 😛
A lényeg az, hogy répatortát szerettem volna vinni az oviba locsolkodásra. Már majdnem meg is sütöttem simán, ahogy szoktam, de aztán lecseréltem a dió egy részét őrleményre. Olyan finom lett tőle…. (tovább…)

Cronut (alias krofánk) készítése fázisfotókkal

Fánk, mert még tart a báli szezon és mert idén még nem is sütöttem fánkot; krofánk, mert felpiszkálta már legalább fél éve az agyamat.
Ez a cronut (ejtsd: kronát) 😛 cucc nagyon kezdett valamikor tavaly beszivárogni a köztudatba, de aztán én úgy vettem észre, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt.

Cronut

Sokan megállapították, hogy el sem lehet készíteni, holott nyilván el lehet, hisz pl. Amerikában nagyon kelendő ez a péksütemény.
Egyébként a croissant és a fánk házasságából született ez a finomság.
Itthon állítólag 1-2 helyen próbálkoztak az árusításával, de nem olvastam olyat, hogy maradéktalanul elégedettek lettek volna a kivitelezésével. Vevő szemszögből.
Miután most már akár szakmai szemmel is tudom nézni ezt a kis fánkocskát, teljesen megváltozott a hozzáállásom.
A kivitelezését tekintve először azt mondtam: “oh, sima liba, vajas tészta, szaggat, süt, menni fog”. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ezzel a tésztával bizony nehezebb bánni, mint gondoltam. (tovább…)

Zöld dió likőr

IMG_7602

Hogy telt a tegnap este? 😛
Nekem nyugodtan, a csajaimmal.

Január elsejére ütős kis receptet hoztam. Kutyaharapást szőrével avagy folytatódjon a buli…….íme itt egy tuti likőr, melynek elkészítése csupán 6 hónap. Ha júniusban elkezded, jövő szilveszterkor már ezzel köszöntheted az új évet! 😀 😉

És igen! Ennek a likőrnek az elkészítését ha jól emlékszem június környékén tudjátok elkezdeni,aztán elvileg december elejére lesz tökéletes, fogyasztható…Nos nálunk addigra már alig maradt 7 dl belőle mostanra. 😀 (tovább…)

Franciasaláta

IMG_7569Ha saláta, akkor nálunk elsősorban a majonézes verzió kelendő. Nem tudom miért, így vagyunk bekalibrálva, valószínűleg mindketten ezt hoztuk otthonról. Ennek a “hagyománynak” eleget téve a kacsa mellé franciasaláta készült. Elmondanám, hogy életemben először készítettem. (tovább…)

Baileys vol.2.

IMG_0174Kaptam apu barátnőjétől Karácsonykor egy fél liter csodát. 😀 Eddig is tudtam, hogy szeretem a Baileyst és az első verziója, amit készítettem  is hét nyelven beszélt (pláne én utána), de ez….könnyű elkészíteni és szinte azonnal fogyasztható.
Megkaptam Ildikótól a receptet, amit most meg is osztok Veletek, hátha valaki szeretné elkészíteni még idén. 😉
(tovább…)

Krémpuncs

IMG_7510[1]

Ez egy nagyon nagyon finom likőr. Én fehér rumból készítettem és szerintem így sokkal jobb is! 😉 (tovább…)

Citrom/lime krémlikőr

IMG_7455

A likőrök nálam olykor gasztro ajándékként végzik, legalábbis egy részük, mert másik részük pedig elkortyolgatásra ítéltetik apa által. 😀

Ez a likőr a készítése folyamán is elkápráztat a színeivel (persze ha lime-ból készítjük), gyönyörű zöld lesz a vodka, amiből a végére persze mit sem fogunk látni, mert a tejszín kiszíjja a színééééét. 😛 De attól még finom lesz! (tovább…)

Sütőtökös – mézeskalácsos bejgli

IMG_7473

Ismét bejgli, mert mit mondtam többféle ízben készült egy adag tésztából.

A forralt boros ötlet után szintén Limara egyik töltelék receptjét próbáltam ki. Az apropója az volt, hogy mint sokan mások, mi is elsősorban sülve, önmagában esszük a sütőtököt és nem is nagyon tudtuk egészen a tavalyi évig másként elképzelni a fogyasztását… amikor is elkészült életem első sütőtök krémlevese, ami mellesleg pazar ízvilágot nyitott meg előttünk!
Mindemellett nagyon szimpi volt a sütőtök-mézeskalács páros és mivel van még az előző sütésből dugi mézes gondoltam bedarálom. 😀 (tovább…)

Forralt boros – aszalt szilvás bejgli (Az idei év No.1.-ja!)

IMG_7476

Az idei évben először, de abszolút nem utoljára kísérletezem új ízekkel – már ami a bejglit illeti. Amióta magam sütöm, a dióson és a mákoson kívül szentségtörésnek gondoltam minden más ízvilágú bejglit. Hogy miért?!  Nem tudom. Most viszont megtört a jég. De nem nagyon, csak óvatosba. 😉 (tovább…)

1 10 11 12 13 14 16