sütemény

Mennyei ZSERBÓ (Gerbeaud)

Nem először készítek zserbót. Több receptet is kipróbáltam már. Igazából mind jó volt, finomak, kivéve egyet, de úgy Isten igazából egyikkel sem voltam teljes egészében megelégedve. Kérdezte is a szomszédom pár hete, (aki pék-cukrász), hogy van-e jó receptem, mert pár tíz kilót kell sütnie a következő hétre. Hát elkeserítettem.
Ám most végre olyan Isteni finom zserbót készítettem, hogy elképesztő!
Pont mindennek az aránya számunkra megfelelő (bár csokiból még többet el tudnék képzelni rajta), mennyei!

Zserbó

(tovább…)

Kürtőskalács faszénen sütve

A kürtöskaláccsal mindig az volt a bajom, hogy szeressük-szeressük, de olyan ritkán és elvétve kapni felénk és ráadásul nem is olcsó, hogy muszáj valahogy magamnak meggyártani.
Először egy olajban sült kürtöskalács verzió.

Kürtőskalács
Kürtőskalács

(tovább…)

Piskóta – nem hagyományosan és a siker itt GARANTÁLT!

A hagyományos piskóta kistestvére.
Arra hivatott, hogy a “hétköznapi” piskótával küzdő háziasszonyok is sikerélményben fürdőzhessenek egy-egy felvert elkészítése kapcsán.
Ízletesebb, tartalmasabb, kevésbé fojtós ez a verzió, és bár az iskolában én is a hagyományos 6 tojás, 12 dkg cukor, 12 dkg liszt verziót tanultam, az itthoni tortasütési merényleteimet az olajos piskótával követem el. 🙂
Formatartóbb, könnyedebb, faragást is jól tűrő tészta, aminek nem fog beesni a közepe sütés után és gyönyörű magas tortának töltheted be.

Olajos piskóta
Olajos piskóta

Azt leszögezem: nincs titok! Vannak dolgok, amikre nem árt figyelünk a készítés során, de ez ugyanígy működik minden más egyéb konyhai műveletnél is.

(tovább…)

Lusta asszony túrós lepénye

Lusta asszony túrós lepénye
Lusta asszony túrós lepénye

“Én utálom a túrós sütiket mert szárazak vagy túl édesek de ez…benne akarok fürödni!” Ez a mondat hangzott el Zita szájából, mikor elmesélte, hogy van egy mennyei túrós lepény receptje, amit az anyósa és a párja készített.
Azonnal gépelte is. Hetekbe telt, mire végre kipróbáltam, de azóta áldom a nevét! (tovább…)

Gyereknapi sütihegyek

Mert a gyerekeknek ezen a vasárnapon mindent szabad!
Kényeztesd őket, legyél egy picit talán “engedékenyebb”, mint egyébként. Ezen a napon a mi szemünk fényeit ünnepeljük, legyen hát móka, kacagás az egész nap, aztán alaposan kifáradva dugjuk őket este ágyba és igyunk meg lazításképpen egy pohár vöröset! 😀

Mutatok néhány ötletet, amikkel tutira mosolyt csalhatunk életünk értelmeinek arcára. 🙂

A képekre kattintva hozzájuthattok a receptekhez. 😉

“KEZDŐKNEK”

Nutellahab mandulás csókokkal
Nutellahab mandulás csókokkal

(tovább…)

Nutellás-epres millefeuille

IMG_9722

Ne kérj meg, hogy ejtsem ki a nevét. 😛
Bár nem a hagyományos ízvilággal, hanem kicsit megcsavarintva. Nincs benne lekvár, viszont sima krémsajtos tejszín helyett nutellás hab került bele, finom, zamatos eperszemekkel.
Annyira gyönyörködteti a szemet…. (tovább…)

Amerikai csokis keksz

Mert a csokit mindenki szereti, a keksz szintén kelendő, hát még ha amerikai…
Ezeknek a jó tenyérnyi kekszeknek ha nem figyelsz már csak a morzsáit találod a kekszes bödönben, olyan gyorsan elfogy! 🙂
Amerikai csokis keksz (tovább…)

Tökös cupcake – Donum Terrae

IMG_9034
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Boldog Kukta! 🙂
Szerencsére. 🙂 Mert Ági keresett meg, hogy jelentkezzek a blogger “versenyre”, mely Donum Terrae magkrémekre van komponálva.
Azonnal igent mondtam, hiszen amellett, hogy lehetőségem nyílt kipróbálni egy ilyen fantasztikus magkrémet még további nyereményekért is versenybe szállhatok, mint annak idején a Csikos lekvárokkal.

Izgatottan vártam, vajon milyen magkrémet kapok, de a krémet rejtő csomag előtt érkezett a levél: desszertet kellene alkotni.
Ekkor még izgatottabb lettem, majd végül kibontottam a küldeményt és tökmagkrémet rejtett. (tovább…)

1 7 8 9 10 11 13