nassok

Női felsőtest torta

Kakaós tortalapok, tömény, finom csokikrémmel töltve.

4 tojásos kakaós tortalapot sütöttem egy 38×22 cm-es tepsiben.

Hagytam kihűlni, addig egy papírra megrajzoltam, nagyjából hol kellene lefaragnom a tésztából.

Ezután 3-ba vágtam az egészet, megtöltöttem és körbe kentem a csokikrémmel, amiből dupla adagot készítettem.

Annyit hagytam a krémből, hogy majd a melleket is körbe tudjam kenni.
Két adag fondant-t készítettem. Egyikhez adtam 3 csomag 3 in 1 kávéport és egy pici kakaót, a másik adagot elosztottam és külön színeztem feketére, pirosra (ami rózsaszín) és hagytam fehéren is.
Egy egy tojásos kakaós piskótát azért még sütöttem egy 20 cm-es tortaformában, hogy legyen elég anyag a mellekhez.
Aztán amikor kicsit megdermedt, ráraktam a melleket, faragtam, stb., majd bevontam csokival és megint hűtöttem.
Eztán jött a borítás. Féltem egyben beborítani a testét, ezért fentről kezdtem és a mellek alatt borítottam először testszínűre. Aztán a hasát. Meg lett az eredménye, csúnyán illesztettem a kettőt és maradt ott egy kis gyűrődés vízszintesen. :S
Ezután jött a ruha, a nyaklánc, a szegély.
A feketével annyi bajom volt, hogy az nagyon fogott. Nem tudom, miért, de az agyamra ment. Akárhova tettem fogott…

A köldökének karalábé vájóval csináltam félgömb alakú mélyedést a piskótába. 🙂
Ismét nem olyan lett, mint szerettem volna, de ezt már-már megszoktam. Azért nem rossz, nem?
Hagynom kellett hűlni, hogy száradjon egy kcisit, mert a mellére a tetoválást frissében nem lehet rárakni.

Aztán éjjel 3/4 11-kor elérkezett az idő és befejeztem. 🙂 Hát a fekete ételfesték filcnek a tűhegye nem nagyon akart működni sajnos, ezért a vastagabbal kellett dolgozzak, így nem lett annyira szép. Plusz a nagy szilikon mell és a bimbi is útban volt a kezemnek, merthát nem tudtam kicsit stablilizálni sehol…úgy féltem, hogy elrontom vagy valami…de csak leírtam. Nem tudok szépen cicomázott betűket írni, az a baj, nade majd ráállok arra is! 🙂
A medálba belekerült a 31-es szám is, mehetett a hűtőbe.

Hogy miért ez? Nem tudom. 🙂

Hegyek-völgyek között 😀

3,6 kg volt a torta és mint mondtam kb. 38×22 cm.

Volt már egy cicis tortám, neki ilyen alakja volt és apósom kapta szülinapjára tavaly. Lassan egy éve lógok a róla szóló poszttal, de hamarosan meglesz! 🙂 Addig is itt egy kép róla:

Eper- és málnahab torta házi vanília pudinggal töltve

Ez volt a 3. versenytorta. Ez is elkerült szombaton ballagási tortának. Nagyon kis pofásra sikerült. Olyan kis nyárt idéző színvilága van. Nagyon kellemes, nekem tetszik. Nem szoktam ilyen habos tortákat készíteni, egyszerűen csak jött az ötlet.


Eper és málnahab torta házi vanília pudinggal töltve zabkekszes alapon

Zabkekszes alap:
10 dkg vaj olvasztva
1/4 csésze finomliszt
3/4 csésze teljes kiőrlésű rozsliszt
4 ek tej
4 ek vaj
4 ek cukor
1 ek zabpehely
1/2 tk sütőpor

Hab:
5 dkg eper
10 dkg málna
1/2 citrom leve
15 dkg natúr házi krémsajt
5 dkg tejföl
5 dkg joghurt
7 dkg porcukor
2 dl tejszín
20 g zselatin

Házi vanília puding:
2,5 dl tej+1/2 dl tejszín
3 dkg finomliszt
5 dkg cukor
3 tojássárgája
1/2 vaníliarúdHázi natúr krémsajt:
1 db 450 grammos legalább 20%-os tejföl

Díszítéshez:
őrölt pisztácia
eperszemek
citromfű

  1. Előző nap érdemes elkészíteni a házi krémsajtot, ha nem mascarponeval dolgozunk:
  2. Egy magas tál fölé helyezünk egy műanyag szűrőt kibélelve két réteg gézzel.
  3. Ebbe öntjük a nagy doboz tejfölt, lefedjük egy kistányérral és hagyjuk hűvös helyen lecsurogni a savót belőle. Kb. 3-4 óra, de hagyhatjuk tovább is,betéve a hűtőbe.
  4. Ha kész, a szűrőből egy tányérra borítjuk, és további felhasználásig egy jól záró fedeles dobozban a hűtőbe tesszük.
  5. Elkészítjük a zabkekszet.
  6. A vajat a cukorral habosra keverjük, majd a sütőporral és a zabpehellyel elkevert liszthez adjuk.
  7. Tejjel lazítjuk és puha tésztává gyúrjuk.
  8. Lisztezett felülten kinyújtjuk olyan fél cm vastagra és kiszaggatjuk.
  9. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk és 190 fokra előmelegített sütőben 15-18 perc alatt készre sütjük őket.
  10. Légmentesen záródó dobozban tároljuk a felhasználásig, miután már kihűltek.
  11. A kekszből kb. 220 grammot egy zacskóba tesszük, konyharuha közé helyezzük a zacskót és klopfolóval apró darabokra zúzzuk.
  12. Az így kapott morzsalékot a 10 dkg olvasztott vajjal elkeverjük és a tortakarimába nyomkodjuk kb. fél cm vastagságban és hagyjuk, hogy összeálljon.
  13. Ha összeállt eltávolítjuk a formát.
  14. A pudinghoz a tojássárgákat a liszttel és egy kevés tejjel csomómentesre keverjük.
  15. Hozzáöntjük a maradék tejet, tejszínt, cukrot, vanília kikapart magjait és a vaníliarudat is.
  16. Állandóan kevergetve nagy lángon addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik.
  17. Eltávolítjuk belőle a vaníliarudat, majd hagyjuk kihűlni.
  18. Felhasználásig hűtőben tároljuk.
  19. Az epret és málnát összeturmixoljuk a citromlével, kis lábasba teszünk belőle 3-4 evőkanálnyit és elkeverjük benne a zselatint, összemelegítjük.
  20. A tejszínt habbá verjük.
  21. Habosra keverjük a natúr házi krémsajtot, a tejfölt, és a joghurtot a porcukorral, meg a maradék gyümölcspürével.
  22. Beleforgatjuk a tejszínhabot is.
  23. A krémhez öntjük a zselatinnal elkevert kis adag pürét, alaposan összekeverjük, majd a leválasztó sprayvel befújt formába töltjük. Tömörítjük.
  24. Legalább 2-3 órára hűtőbe tesszük, ezalatt megszilárdul.
  25. Ezután az aljára illesztjük a zabkekszes alapot, majd ráfordítjuk a tortát. Eltávolítjuk a szilikont és a tortakarimát is.
  26. A mélyedésekbe töltjük a házi vanília pudingot és hűtőbe tesszük.
  27. Díszíteni félbe vágott eperszemekkel díszítünk minden szeletet, melléjük kis citromfű leveleket szúrunk és pirított pisztácia őrleménnyel megszórjuk. Az oldalára is pisztáciát szórunk.

Pannacotta torta Zila formában

És akkor itt van a 4 versenytortából a 2.!
Zsűri dönt, hozzáértő emberek, akik az ízvilágot is nagyon jól átlátják a külcsín alatt. Ezt szintén felajánlottam a facebookon a jelentkezőknek, és ez volt az egyik, amit aztán óvodai ballagásra másnap el is vittek.

Édes Szerelem Pannacotta torta

A piskótához:
50 g cukor+ 20 g a habba
90 g liszt
37 ml tej
37 ml olaj
1 tojás
1/4 csomag sütőpor
1 evőkanál málnadzsem

A krémhez:
300 g fehér csokoládé
500 ml tejszín
15 g lapzselatin

Töltelék:
500 gramm málna
500 gramm szeder

A málnás tetőhöz:
300 g málnadzsem
5 g lapzselatin

A dekoráláshoz:
kókuszreszelék
gyümölcsök

  1. Először a piskótát készítjük el. A tortakarikát befújjuk a leválasztó sprayvel és sütőpapírral borított sütőlapra helyezzük.
  2. A tojásfehérjét a kevés cukorral, egy csipet sóval és egy csepp citromlével kemény habbá verjük.
  3. A sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, hozzá öntjük a tejet és az olajat.
  4. A lisztet a sütőporral alaposan elkeverjük, majd lassan a sárgájás masszához adjuk, folyamatosan keverve és csomómentesre dolgozzuk.
  5. A fehérjéből egy keveset durván elkeverünk benne, hogy fellazítsuk a masszát, majd a többit óvatosan.
  6. A kész tésztát a formába töltjük, tömörítjük és 175 fokon tűpróbáig sütjük.
  7. Ha elkészült késsel elválasztjuk a formától, majd fejjel lefelé fordítva hagyjuk kihűlni.
  8. Ha kihűlt ketté vágjuk, mert igazából nekünk most elég a fele magassága is.
  9. A tortához használatos lapot megkenjük málnadzsemmel vékonyan.
  10. A karimát elmossuk, majd rátesszük a szilikont, újra befújjuk a leválasztóval és sütőlapra helyezzük.
  11. Elkészítjük a krémet.
  12. A fehér csokoládét egy tálba tesszük összetördelve, a tejszínt felfőzzük.
  13. Ezalatt a lapzselatinokat beáztatjuk hideg vízbe.
  14. A csokoládéhoz hozzácsurgatjuk a forró tejszínt és folyamatos keverés közben feloldjuk a csokit, majd egy gépi vagy kézi habverővel kihűlésig keverjük.
  15. Ha szoba-hőmérsékletű lett a krém, a lapzselatint kivesszük a vízből, kinyomjuk belőle a vizet, majd felolvasztjuk.
  16. Folyamatos keverés mellett keverjük a krémhez, majd addig forgatjuk a krémet, míg kicsit el nem kezd sűrűsödni.
  17. Mielőtt teljesen besűrűsödne a krém, beleöntjük a formába, tömörítjük, majd betesszük a fagyasztóba, míg szilárdra nem fagy a krém teteje.
  18. Ha szilárdra fagyott a dzsemes felével rátesszük a piskóta lapunkat és ráfordítjuk a tortát.
  19. Leválasztjuk a szilikont, majd óvatosan a tortakarimát is.
  20. A málnát és a szedret leturmixoljuk, átszűrjük, hogy a magok ne kerüljenek a pépbe és a forma mélyedéseibe töltjük.
  21. Ezután hideg vízbe áztatjuk a maradék 5 gramm lapzselatint is, majd kinyomkodjuk és felolvasztjuk, majd a málnadzsemhez öntjük folyamatos keverés mellett.
  22. A tortakarimát ismét sütőpapírral bélelt lapra helyezzük, majd a sűrített dzsemet egyenletesen elterítjük a tortaformában és a fagyasztóban tartjuk míg meg nem szilárdul.
  23. Ha megkötött a tortánk tetejére borítjuk mintegy lezárva a folyékony péppel töltött mélyedéseket.
  24. Az így kapott tortát tegyük vissza a fagyasztóba, és tartsuk ott kb. fél órán át.
  25. Ne fagyasszuk addig, hogy a teteje törjön, csak legyen szilárd.
  26. Tálaláskor kókuszreszelékkel megszórjuk és a benne használt gyümölcsökkel díszítjük.

Hogy biztosra tartson a zselésített fehércsokis ganache, alufólia csíkkal körbe tekerhetjük a tortát.

Chocolate Chip Cookie

Annyi, de annyi ilyen recept van, hogy hihetetlen. Ez megint csak egy alap recept, amit aztán mindenki a kedvére variálhat. Én tejkaramella krémmel készítettem, de a pirított fenyőmag felaprítva is nagyon passzolna hozzá. Aztán persze mehet bele dió vagy mandula is…

 
500g liszt
1 teáskanál sütőpor

200 g fehér vaj
100 g cukor
100 g barna cukor
1 tk vaníliakivonat vagy 1 evőkanál vaníliacukor
30 dkg csokicsepp
3 tojás

A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
A lisztet, a sütőport és a sót jól összekeverjük.
A vajat a fehér és barna cukorral habosra verjük (vaníliával együtt).
A tojásokat egymás után a vajas-vaníliás krémhez ütjük, és jól összekeverjük.
Az előzőleg összekevert lisztet, sót és sütőport most elvegyítjük a vajas krémünkkel.
A csokicseppeket is a tésztához keverjük.
Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk.
A tepsibe evőkanál segítségével tészta pacákat adagolunk.
A sütiket 10-12 percen keresztül arany barnára sütjük.
Ezuán kivesszük és rácsra tesszük őket, amíg teljesen ki nem hűlnek.

Forrás: HVG.

Csokoládés máktorta Zila formában

Tehát. Történt pár napja, hogy elgondolkodtam a Dobos kockámból kifolyólag, hogy talán, esetleg, mi lenne ha vennék egy Zila formát. Sokat hánytam-vetettem a dolgot, apa már-már rá is bólintott, de igazából a szívem szakadt volna meg annyi pénzt kiadni érte. (tovább…)

Házi vanília puding

Pohárkrém…szerintem puding. Szinte egy az egyben, csak épp keményítő nélkül.
Egy projekthez kellett volna, aztán vérszemet kaptam és poharakba töltöttem. Egy kis eperrel, tejszínhabbal és karamell szósszal együtt. Elfogyott…most készíthetem majd újra.

5 dl tej+1 dl tejszín
6 dkg finomliszt
10 dkg cukor vagy xilit
6 tojássárgája
1 vaníliarúd
tejszín, eper, karamell

A tojássárgákat a liszttel és egy kevés tejjel csomómentesre keverjük.
Hozzáöntjük a maradék tejet, tejszínt, cukrot, vanília kikapart magjait és a vaníliarudat is.
Állandóan kevergetve nagy lángon addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik.
Eltávolítjuk belőle a vaníliarudat, majd poharakba töltjük, közé téve némi epret feldarabolva vagy csak úgy simán.
Hűtőbe téve hagyjuk kihűlni.
Tejszínhabbal és karamell szósszal tálaljuk.

Tücsökbogártól van a vaníliakrém receptje, pohárkrém, ami nekem totálisan puding. És én nem szeretem a pudingot. VISZONT így eperrel, a tejszínnel, a karamellel a vanília puding egyszerűen isteni finom!!!!!!!

Zabpelyhes keksz…hú, de egészséges!

1/4 csésze finomliszt
3/4 csésze teljes kiőrlésű rozsliszt
4 ek tej
4 ek vaj
4 ek cukor
1 ek zabpehely
1/2 tk sütőpor

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd asütőporral és a zabpehellyel elkevert liszthez adjuk.
Tejjel lazítjuk és puha tésztává gyúrjuk.
Lisztezett felülten kinyújtjuk olyan fél cm vastagra és kiszaggatjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk és 190 fokra (175 fok légkeverésen és akkor egyben süthetjük a két tepsit)  előmelegített sütőben 15-18 perc alatt készre sütjük őket.
Légmentesen záródó dobozban tároljuk.

Igazából ezt nem akarom túlzottan ragozni. Kellett a zabpelyhes keksz és kész! Ilyen lett, ezt kell szeretni, nem vagyok oda a rozslisztért, sem a zabpehelyért, de alapjában véve nem lett rossz a keksz! 🙂

Valamilyen krémes kakaós lappal

Hát ez nem tudom, milyen krémes, de krémes. Nem rossz, de nem ilyet szerettem volna elsőre.
Azért megcsináltam, mert a füzetemben volt már évek óta leírva, fogalmam sincs honnan és hogy milyen.
10 dkg porcukor
1 kanál méz
1 tojás
5 dkg margarin
1 kanál rum (elhagyható)
1 kanál kakaó
Ezeket gőz fölött összeolvasztjuk.
Hozzá adunk 25-30 dkg lisztet, amit előzőleg elkevertünk 1 kk szódabikarbónával.
Két részre osztjuk a tésztát és 2 lapot sütünk belőle.
Krém:
1 liter tej
3 ek liszt
2 vanília puding (főzős)
3 tojás sárgája
1 vaníliás cukor.
Ezt sűrűre főzzük, majd 15 dkg porcukrot 20 dkg margarinnal kikeverünk és ha kihűlt a pudingos krém, hozzá keverjük a margarint.
Hagyjuk rendesen kihűlni és a két lap közé töltjük. Hagyjuk a hűtőben rendesen átpuhulni, majd másnap szeletelhetjük.
Tetejére csokimázat is készíthetünk vagy csak porcukorral meghintve tálaljuk.

Játék eredmény

Tegnap a facebookon ugyan már kihirdettem, nem tudom, miért nem jutottam el idáig, de most itt vagyok. 🙂 Bocsánat!

Tehát összesen 36-an jelentkeztetek a kis csomagért, jobbnál jobb felhasználási ötletekkel, amit ugye nem kötelező jelleggel kértem, csak kíváncsi voltam, ki mit készítene ezekkel/ezekből a dolgokból.

Tegnap rögtön reggel sorba vettem a neveket, elkészült a lista.
A hozzászólások sorrendjében kaptatok sorszámot.

Aztán beindult a random.org és 19-én egy szerencsés 13-as számmal dobott meg elsőként.

Tehát a szerencsés nyertes most nem más, mint BÉRES ANDI!
Gratulálok!

Nem írom már, hogy egy héten belül vedd fel velem a kapcsolatot, mert tegnap a facebookon már megtörtént…

Köszönöm Nektek a játékot és aki most nem nyert, az se csüggedjen. Már annyi mindenkit sikerült megajándékoznom, hamarosan biztos újabb játékkal kedveskedek Nektek! Addig is nézzetek be hozzám gyakran, vigyétek a reciket, hassatok, alkossatok és gyarapodjatok (?)!  😀

Brownie tejkaramellával és pirított fenyőmaggal tuningolva

Ennek a brownienak a receptjét már anno a blog indulásakor is megosztottam veletek.
Itt találjátok: BROWNIE.
Azért beszúrom ide a recit:

  • 185 g vaj
  • 185 g étcsoki
  • 3 tojás
  • 150 g kristálycukor
  • 1 ek vaníliás cukor
  • 55 g liszt
  • 55 g darál dió
  • csipet só

Elkészítés:

  1. Vízgőz felett összeolvasztjuk a vajat és csokoládét. Hűlni hagyjuk.
  2. A tojásokat a kétféle cukorral habosra keverjük.
  3. A lisztet elvegyítjük a finomra darált dióval és a csipet sóval.
  4. A kihűlt csokis vajat hozzá keverejük a tojásos masszához, majd a lisztes-diós egyveleget is beleforgatjuk. Az egészet simára keverjük.
  5. Sütőpapírral bélelt tepsibe (egy kb. 27 x 18 x 3 cm-esbe) simítjuk a tésztát és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 17 percig sütjük.
  6. A brownie sütésekor különösen fontos, hogy sikerüljön eltalálni, mikor vesszük ki a sütőből: akkor jó, amikor a teteje már szilárd, belülről pedig sötét és ragacsos.

Ez a brownie pont olyan, hogy beveszed a szádba és elolvaaaaad. Annyira finom, hogy egymagad be tudnád falni az egész adagot! :S

Most úgy készült, hogy egy nagy púpos evőkanál tejkaramella krémet is belekevertem a tésztába, a tetejét pedig (csak a felének) megszórtam pirított fenyőmaggal. Nagyon jól passzol!

Formákat is kiszúrhatunk a tésztából és akkor nem sima négyzet alakúak lesznek a sütikék.

Aztán jött az ötlet. is parti falatokat készíthetünk a brownieból. Pici kiszúrókkal különböző formákat vágunk ki, majd egy fogpiszkálót beleszúrunk mindegyikbe és úgy tálaljuk.
Nem volt már csokim, DE legközelebb a felét bele mártom majd olvasztott fehércsokiba és megszórom szórócukorral, ilyenekkel. Nagyon kis helyesek, pont 1-1 falat az egész.

Eredeti recept Petrától a NoSaltyról.

1 44 45 46 47 48 53