info

Boszorkány ujjak és mini sírkertem 2013-ban

Nem kell Halloween-nek lennie ahhoz, hogy ilyen rémisztő ujjakkal lepd meg a családot. Van aki undorítónak tartja, de szerintem nem kell ezt ennyire túlspilázni.

Elvégre Karácsonykor pl. simán leharapjuk egy angyalka formájú mézeskalács fejét és nem kezdünk el azon gondolkodni hívő emberek lévén, hogy “Istenem, most elkárhozunk!”. Ezek formájából csak asszociálni lehet az ujjakra, de mégis….ne ragozzuk! (tovább…)

Mester lett a párom, muffinokat kapott

A párom szakember. Víz-, gáz-, fűtésszerelő, saját vállalkozással, de más főállással. Szereti és érti is természetesen amit csinál!

Mióta végzett a suliban azóta szeretne mesterré válni. 5 éve van saját vállalkozása és idén eljött az idő – megvan a szakmában igazolhatóan ledolgozott minimum 5 év – elkezdhette a képzést. Kicsivel több mint fél év leforgása alatt október 16-án sok sikeres vizsga után átvehette a mesterlevelét, amire nem csak ő, hanem én is nagyon büszke vagyok! 🙂

IMG_6344Első blikkre azt hittem ugyanolyan színű a nyelvvizsga bizonyítványom, hát oda állítottam elé. Aztán le is vettem rögtön. Nem a színek különbözősége miatt….akinek van nyelvvizsga bizonyítványa, az átlátja az arányokat, akinek nincs, annak mondom: a mesterlevél majdnem két A4-es lapnyi méretű. Cseppet picinek éreztem magam. 😀

Persze az “értékes” része pici és külön lapon van. 😉 (tovább…)

Sütögetés Varga Gáborral a Gastropolisban

DSC_0091_114851

Aug. 23-án került megrendezésre a Koronás Cukor és a Desszert.eu (azóta ApróSéf nyereményjátékának nyereménysütögetése a Gastropolisban.
Nagyon meglepődtem, hogy sikerült bekerülnöm a nyertesek közé – zsűrizéssel. Mert csupán egy sajttorta recepttel indultam, azt is gyorsan anyósoméktól tudtam csak beküldeni, gondoltam esélytelen. És mégis bejött! 🙂 Ez az igazi nyeremény, így jó nyerni! 🙂 (tovább…)

Bereznay Tamással fogok főzni!

A kép sokatmondó! 😉
Indultam egy receptversenyen, ahol egy 6 tagú zsűri által nyertem a lehetőséget, hogy aug. 6-án este 6-kor főzhetek Bereznay Tamással a Chefparadeban. 🙂
Mit ne mondjak, nagyon várom, úgyhogy holnap indulok Pestre.
Mindezek után nyertem még két napijegyet a Szigetre is, úgyhogy apa jön utánam szerdán és megyünk bulizni. Még sosem voltunk és önerőből tán soha nem is mennénk, de azt hiszem ránk fér egy kis kikapcsolódás. Ha másért nem, körülnézni kimegyünk. 🙂
Nagyon jó kis napok lesznek, iszonyat ki leszünk fáradva. 😀
Aztán szombaton megint megyek majd suliba vissza, de az a jövő zenéje. 🙂

És ha már itt tartunk, akkor neveztem a Goldenblogra. Ezt csak említem, mert nem tartom fair versenynek és nem is fogok kampányolni. Aki mégis akar rám szavazni az megteheti a jobb oldalsáv tetején van egy kép, arra kattintva a facebook profiljával szavazhat. Életmód kategóriában keresd a Nassoló Naplopót!
Tavaly a 34. helyen végeztem Nektek köszönhetően, de akkor volt kimondott gasztro kategória, most pedig egybe van zsúfolva sokféle témájú blog.

Ételrendelés extrákkal :)

Sziasztok!
Az elveszett bárányka visszatért! 🙂

Nagyon sok dolog történt az elmúlt hetekben, mióta nem igen adtam hírt magamról, igyekszem szép sorjában beszámolni mindenről.
Elsőként a legutóbbi hétvégémről szeretnék mesélni. Kalandos volt, leginkább az ételrendelős része.
Szombatra volt ütemezve az első cukrász gyakorlat! Végre! Már nem győztem kivárni.
Ennek örömére már péntek estére pesten alvást terveztem be, hogy ne késsek semmiképpen.

Apa is becsatlakozott és jött a program tervezés arra az 1-2 szabad pesti órára, amit a gyerekek nélkül töltünk majd.

Nagyon szerettünk volna a Budapest Eye-ra felülni. Mert az egy élmény és egyébként is nekem nagyon tetszik. Annak idején a London Eye-t is meghódítottam és ez a maga 65 éter magasságával a londoni 135 méter magas kerékhez képest ez bakfitynak tűnt (és az is volt, de akkor is egy élmény!).

Na, sikerült is még múlt héten nyernem rá egy páros jegyet, de nem akármilyet: VIP-t! 🙂

Annyira örültem, hogy azt elmondani nem lehet! 🙂 Bár fogalmunk sem volt, hogy egy óriáskerék tekintetében egy jegy mitől lesz VIP, azért örömmel vettük a megtiszteltetést….ott aztán kiderült.

Szóval gyerekeket leadtuk megőrzésre anyósoméknak, aztán elindultunk a nagy útnak.
Lecuccoltunk a lakásban és nyakunkba vettük a várost. Szerettünk volna hajókázni a Dunán, fain kis BKK-s menetrendszerinti hajócskán, de végül ez kimaradt.
Kora este fél6-6 felé elindultunk az óriáskerékhez. Én már nagyon be voltam sózva. Apa nem. Ő sötétben szeretett volna felülni rá, ezért úgy irányította a sétafikát, hogy a Duna-partot ismét jó alaposan szemügyre vegyük, mint minden pesti utunk alkalmával. Nem volt ez baj, sőt!
Aztán született az ötlet: gyerünk a kerékre, aztán haza, kaja rendelés és irány a Duna-part.

Uccu.

Leadtuk a jegyet és egy hölgy a kerék mögé kísért minket, “távol” a sorban várakozóktól, az irányító fülke mellé.
És akkor elmesélte a VIP kabin lényegét. Sötétített üveg, 3 csillag, tv, dvd lejátszó, bőr ülések, klíma, hűtő……Jah, csupa olyan dolog, ami egy ekkora útra nem feltétlenül kell a klímát és a sötét üveget leszámítva. 🙂
…és ez a kabin a többivel ellentétben csupán 4 személyes, tudtunk ide-oda ülni, hogy mindent jól lássunk! 🙂

Elvileg 3 kört ment turnusonként, velünk 4-et, amit szintén nagyon díjaztunk. 🙂
LG, köszönjük a lehetőséget, egy élmény volt a kabinotokban a magasból is megcsodálni Budapestet!!!
Maga a kerék német tulajdonban van és megy is vissza, csak ezután a kis Erzsébet-téri kitérő után szétszedték, és átvitték még a Sziget fesztiválra.
A hűtőt pedig állítólag 30.000 ft fejében tele is töltik az utazásra. 🙂
A poszt végén megnézhetitek a fent készített fotókat, egyiket sem szerkesztettem, nem igazán volt a legtisztább az idő, ezért olyan furák a képek.

Ezután még megkuksiztuk a helyi deszkás, görkoris és bmx-es bandát, majd hazaindultunk.
Tudtam én, hogy előtte kellett volna kaját rendelni, éreztem.
Történt ugyanis, hogy hazaérve neki estem a laposnak (laptop), hogy na akkor jöhet a sushi. És nagy meglepetésemre egyik lakó és kávézó wifijét sem sikerült befognom. Pfff……na nem szoktam lopkodni, de a ház aljában működő kávézók sugároznak ingyen wifit. És fent a 6.-on egész jól lehetett fogni. Heteken, hónapokon át. És most SEMMI! Ájh.
Olyan mérges lettem, hiszen a vacsinkat a Foodpanda jóvoltából költhettük volna el. Mi legyen….
A nagy dilemmázás után kútba dőlni látszott az ötlet miszerint mi még a sushis dobozzal a hónunk alatt elindulunk sörözgetni a Duna-partra.

Nincs más megoldás, mivel online kellene megejteni a rendelést, hívjuk fel húgomat több, mint 100 km-rel arrébb és majd általa lebonyolítom telefonon-online a rendelést.
Hugi odáig volt meg vissza és meg pláne, mert azt sem tudtam, csak sejteni véltem, mit rendelek. 🙂
A helyzet az, hogy a nehézségek ellenére telefonon, látatlanba, egy 14 éves kiscsajt 100 km-rel odébbról vezérelve is nagyon ügyesen sikerült megrendelni a vacsoránkat.
Elmeséltem húgomnak, hogy mit nyisson meg: Foodpanda. Szerencsére már többször jártam előtt a Foodpanda oldalán, így nagyjából emlékeztem, hogyan tudja szűkíteni a keresést, stb.
Elirányítottam az étterem étlapjáig: I love sushi, majd itt jött a dilemmázás mit együnk. Nigiri. Mert miért ne, azt akarunk enni, keressen finomakat, szépeket. Azt hallani kellett volna, ahogy olvassa a kaja tartozékokat. 😀 Én ott röhögtem. 🙂 És akkor így a távolból kisakkoztuk, hogy milyet szeretnénk. És a telefonba nyomattam:
– Abban mik vannak?
Ő elmondja:
– 2 lazac nigiri csípős teriyaki szószban pácolva, 2 vöröstonhal nigiri csípős teriyaki szószban pácolva, 2 zöldséges omlett nigiri. (Röhögőgörcs.)
– Apa, omlett van benne. – mondom én.
Apa a kanapéról próbál netet varázsolni:
– Az nem kell.
– Jól van Gabi, nézzél mást. – mondom én és ez ment 3/4órán át. 😀
Igazából minden simán ment volna, ha meg bírtam volna jegyezni a tömérdek nigiri box összetevőjét külön-külön. 😀 Dehát ha az agy kihagy, meg egyébként is forrt a vizem a net miatt…
Szóval belőtt nekünk két boxot és megrendelte. A címet még lediktáltam neki, aztán lefagyott az otthoni net. 😀
– Most megrendelted már vagy nem? – kérdem én.
– Fogalmam sincs. – mondja ő. 🙂
– Frissíts.
– Nem merek.
– Nyomd meg.
– Jó.
Megrendeli ismét, de áttért a telefonjára, mert a net behalt otthon. Összeesküdött ellenünk az univerzum! 🙂 Nem akarták, hogy sushit együnk. 😛
Ott pikk-pakk meg is tudta rendelni, minden zökkenőmentesen, hála a mobil netnek. Aszongya: küldenek majd neked e-mailt, hogy megy a kaja, mondom jó, majd két nap múlva otthon akkor megnézem. 😉
Aztán még gyorsan hozzátette, hogy lehet kétszer rendelte meg és azonnal elköszönt és letette. :S jáááááááááááááááááj! 😀 De szerencsére nem. 🙂

Szóval negyed 10 környékén sikerült megrendelni a kaját, jött is egy kedves üzenet a Foodpanda rendszerétől, hogy:
” Jó híreink vannak! Az étterem megerősítette rendelésed, és kiszállítja azt hozzávetőleg 60 perc alatt. Bon appetit :)”
Ez annyira kedves volt! 🙂
Szóval nem maradt más hátra, mint várni. 🙂

Nem telt el egy óra a kiszállításig, leslattyogtam érte a futárhoz, nagy örömmel felvágódtam a lakásba, kibontom a dobozokat és ez hagyta el a számat:
– EZ MEG MI? 😀

Anyám. Mik ezek? Ettünk már innen sushit és ez nem olyan. 🙂 Fura volt nekem már az elején, hogy próbáltam húgommal megértetni, hogy tempurázott rákos legyen benne, ő meg próbálta velem megértetni, hogy olyan egyikben sincs…….nem értettem miért……most már tudom: anno makikat ettünk. DE HONNAN JÖTT AZ ÉN AGYAMBA NIGIRI?????????
Na mindegy, betoltuk, mert egyébként guszták voltak:

2 füstölt lazac nigiri, 1 lazac-miso tatár nigiri metélőhagymával, 1 tigrisrák nigiri, 1 lazac nigiri csípős teriyaki szószban pácolva, 1 avokádó nigiri
2 füstölt lazactatár nigiri sajtkrémmel, chiliolajjal, 2 borsos vöröstonhal nigiri, 2 avokádó nigiri

De ilyet……. 😀 Mondjuk ez a saját hülyeségem volt, de biza nem könnyű látatlanba kaját rendelni más valakin keresztül és ahhoz képest gyönyörűen megoldottuk a problémát! 😉
Egyébként finomak voltak, a lazac kaviárosat vártam a leginkább, de az ízlett legkevésbé. Apa betolta az összes pácolt gyömbért hozzá és meg egy rakat szójaszószt. 🙂

A Duna-partozás elmaradt, de helyette filmet néztünk jól lakva, sörözgetve és le is merültünk.

Azért szólnék még pár szót a Foodpandáról, mert szerintem nagyon jó oldal.

Felhasználóbarát, egyszerű kezelni, sok étterem közül választhatsz és nem csak Budapesten, íme pár egyéb lehetőség:

  • Budapest
  • Fót
  • Nyergesújfalu
  • Göd
  • Solymár
  • Esztergom
  • Debrecen
  • Pilisvörösvár
  • Dunaharaszti
  • Törökbálint
  • Dorog
  • Pécs
  • Dunakeszi
  • Szentendre
  • Budaörs
  • Kalocsa
  • Villány
  • Maglód
  • Pomáz

Konyhák szerint is szűrhetünk, valamint az alábbi módokon:

  • Csak a kedvezményes helyek 
  • Személyes átvétel 
  • Megrendelés későbbi időpontra 
  • Csak nyitva lévő éttermek 
  • Online fizetési lehetőség 
  • Gluténmentes 
  • Halal 
  • Kóser 
  • Organikus 
  • Vegetáriánus

Az éttermeket nézegetve láthatjuk az étterem neve mellett az értékelését, azt, hogy kb. mennyi időt vesz igénybe a kiszállítás, ha van szállítási díj, mennyi a mértéke és az esetleges minimális rendelési értéket.

A Foodpanda egyéb iránt egy nemzetközi cég, a világ számos országában jelen van és igyekeznek a legjobbá fejlődni! Szerintem már most a legjobbak!!!

Ha étterem tulajdonos vagy, csatlakozz, legyél a partnerük, szélesítsd a vevőköröd, ha pedig nincs bátran rendelj általuk, könnyű, átlátható, gyors, precíz. 🙂

Mi ritkán vagyunk Pesten, de biztosan általuk rendelek a továbbiakban is. 🙂
Köszönjük a finom vacsorát Foodpanda, felejthetetlenre sikeredett! 🙂
A Foodpandát megtaláljátok állandó jelleggel a blogom jobb oldalsávjában. Egy katt. és eljuttok hozzájuk! 🙂

És akkor íme a képek a kerékről:

Há’ jah! 😀

Bereznay Tamás – Mai magyar konyha németül

A kötet már kapható Németország, Svájc és Ausztria könyvesboltjaiban, Magyarországon pedig a Shopline hálózatából rendelhető meg.

Nagyon fáj a fogam erre a könyvre. Egyszer ha a pénztárcám engedi beszerzem végre. Viszont az tök jó, hogy már a németeknél is kapni. 🙂

Úton egy álom felé!

Igen!
Harmadik hete járok iskolába. 🙂 Nem mintha nem lett volna elég az érettségiig, aztán még pár év egyetem és főiskola……most egy olyan cél felé indultam, amit igazán szeretnék.
Beiratkoztam cukrász képzésre kedveseim! 🙂
Hosszas utánajárás után sikerült beválasztanom egy képzést, ami azon héten szombaton – júni. 15-én indult is. Kissé izgatott is lettem és egyébként is alig pár napom volt, holott előtte még úgy készültem, hogy augusztus végén fog indulni legkorábban, akármelyiket is választom.

Aztán eljött a szombat, beültem az iskola padba.
A felnottiskola.hu-ra esett a választásom és meggyőződésem, hogy jól választottam. Családias környezet, kedves emberek, saját üzem, kismama kedvezmény, stb.
6-an vagyunk cukrászok és 2 pincér van még velünk a gazdasági és az angol részén, a gyakorlatot értelemszerűen mindenki a saját szakirányának megfelelően tölti.

Túl vagyunk fél nap HACCP és munkavédelmi ismereten, amiből rögtön első nap “dolgozatot” is írtunk.
Az angol szerencsére nekem egyáltalán nem fog problémát okozni, igaz újat mondani természetesen tudtak, hiszen eddig nem foglalkoztam pl. az állatok különböző alkatrészeinek angol megnevezéseivel.

Most szombaton ismét gazdasági oktatás lesz, aztán utána szombaton az első üzemi gyakorlatra megyek. 🙂
Addig is egészségügyi könyv előállíttatása, tüdőszűrő, vizsgálatok. 🙂

Ha minden jól megy maximum március 16-án szakvizsgázom, idő közben pedig lesz 5 modul záró vizsga is.

Nagyon izgatott vagyok, jó a csapat, kedvesek, szeretem, amit hallgatok és ennyi. 🙂 Még az sem riasztó, hogy minden szombaton Pestre utazom. 🙂

Csak el szerettem volna mesélni. 🙂 Ha szeretnél bármit kérdezni ezzel kapcsolatban nyugodtan. 🙂
Puszi

Blog díj

Tavasz van, indulnak a díjazások! 😉
A mai délelőtt folyamán Andi hagyott egy kedves megjegyzést a pavlova bejegyzésemnél, hogy szeretne adni valamit, keressem fel a blogját.
Így is tettem és egy blog díj fogadott.
Köszönöm szépen, hogy gondolt rám! 🙂

A díjnak szabályai is vannak:

1. Megemlítjük, hogy kitől kaptuk a díjat.
2. Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb a feliratkozott rendszeres olvasók száma.
3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott 4 blogon a díjazásról.

Hogy kiknek adnám tovább?

Verus konyhája
B&B Anyuci készítenél
Zsuzsi finomságai
Szofika a konyhában

Puszi Nektek!

1 3 4 5 6 7 9