hús

Gombás, baconos csirke kétféle körettel

IMG_5158A Maggi csirkealapja – ami történetesen most gombás és baconos – valami nagyon finom! 😀 Már sütés közben olyan illatok terjengtek a konyhában, hogy összeszaladt a nyál a számban. És a legjobb, hogy mivel sütőzacskóban sül, hozzáadott zsiradékot (persze a bacon kisült zsírján kívül) nem tartalmaz. 🙂

(tovább…)

Göngyölt, rántott palacsinta (street food)

Utálok panírozni! Nem viccelek, a konyhai tevékenységek közül semmit nem utálok jobban, mint panírozni. 😀 Aztán a napokban ide keveredett egy kis pöfeteg, amit szerencsésen kirántottam, hiszen ritkán jutunk hozzá, majd ha már panírozok rántok a csajoknak egy kis csirkemellet is.
Ezzel tulajdonképpen ki is paníroztam volna magamat egy évre, de nem hagyott nyugodni ennek a palacsintának a gondolata és végül beadtam a derekam, a sötét erő átvette az uralmat az elmém fölött és felütöttem pár tojást a tálba, mintegy előkészülvén a megmérettetésre. Már akkor megbántam az egészet, amikor felsorakozott a liszt, tojás, morzsa trió, de ekkor már réges-régen késő volt. 😛

IMG_5078 (tovább…)

Balzsamos, boros csirke

IMG_4000Szintén egy gyors fogás…hogy miért jött most össze ennyi!? Talán mert nyár van és senki nem akar sokáig a konyhában ácsorogni, de enni pedig kell!? 😀

(tovább…)

Hamis rizottó

IMG_4178Valami különlegesebbet szerettem volna, de húsosat. Viszont mivel nehezen szakadok el a “hagyományoktól”, így ez a fogás pont nekem valónak bizonyult. 😀 (tovább…)

Karfiol bomba

IMG_4519Egyszerű és mutatós fogás akár ebédre, akár vacsorára. Aki szereti a karfiolt, annak kötelező elkészítenie! (tovább…)

Töltött csirkecombok

IMG_4619Kétféle töltelék van, amit használni szoktam. Van egy májkrémes és van ez.
Mindkettő finom, de mivel újabban nem veszünk májkrémet, így maradt ez a verzió: (tovább…)

Szezámmagos csirke (kínai)

IMG_4447Amikor Pesten dolgoztam az egyetem után – plázában 😛 -, egy időben rászoktunk a kínaira.
Mindig ilyet ettünk. Viszont el kellett teljen 5-6 év, mire rászántam magam, hogy itthon is elkészítsem. (tovább…)

1 2 3 4 5 8