főétel

Tészta fészkek – látványos vacsora fél óra alatt

IMG_5742Ha gyorsan kell valami vacsorára, akkor egy max. 30 perces kajára van szükséged. Szükséges továbbá, hogy szeresd a tésztát és a paradicsomot, mert ez a két fő alkotóeleme ennek a fajta olasz tésztaételnek. 🙂 (tovább…)

Káposztás metélt

IMG_4675
A kelkáposzta nem csak rakottan finom, nyugodtan kísérletezzünk vele, mert bár elsőre furcsa lehet, bizony ez a verziója sláger gyanús lesz nálad is! 😉 (tovább…)

Göngyölt, rántott palacsinta (street food)

Utálok panírozni! Nem viccelek, a konyhai tevékenységek közül semmit nem utálok jobban, mint panírozni. 😀 Aztán a napokban ide keveredett egy kis pöfeteg, amit szerencsésen kirántottam, hiszen ritkán jutunk hozzá, majd ha már panírozok rántok a csajoknak egy kis csirkemellet is.
Ezzel tulajdonképpen ki is paníroztam volna magamat egy évre, de nem hagyott nyugodni ennek a palacsintának a gondolata és végül beadtam a derekam, a sötét erő átvette az uralmat az elmém fölött és felütöttem pár tojást a tálba, mintegy előkészülvén a megmérettetésre. Már akkor megbántam az egészet, amikor felsorakozott a liszt, tojás, morzsa trió, de ekkor már réges-régen késő volt. 😛

IMG_5078 (tovább…)

Balzsamos, boros csirke

IMG_4000Szintén egy gyors fogás…hogy miért jött most össze ennyi!? Talán mert nyár van és senki nem akar sokáig a konyhában ácsorogni, de enni pedig kell!? 😀

(tovább…)

Hamis rizottó

IMG_4178Valami különlegesebbet szerettem volna, de húsosat. Viszont mivel nehezen szakadok el a “hagyományoktól”, így ez a fogás pont nekem valónak bizonyult. 😀 (tovább…)

Karfiol bomba

IMG_4519Egyszerű és mutatós fogás akár ebédre, akár vacsorára. Aki szereti a karfiolt, annak kötelező elkészítenie! (tovább…)

Kacsahúsos quiche (kis)

IMG_4584

A quiche egy sokféleképpen variálható étel. Akár a tésztáját váltjuk ki leveles tésztával, akár a tölteléket variálhatjuk ízlésünk szerint. (tovább…)

1 2 3 4 5 6 13