csokoládé

Villámgyorsan elkészíthető, mennyei bűnbeesés: Gofri velvet habbal, gyümölcsökkel

Gofri fehér csokoládés tejszínnel, gyümölcsökkel

Este 7 óra és komoly elvonási tüneteket produkálok, hogy ma még nem sütöttem.
Bár a mai izgalom megvolt (és elég is volt bőven), ugyanis a vasárnap hajnali 4,4-es erősségű földrengés 3., 3,2-es utórengése rázta meg a környéket. Ilyenkor ha meghallom a morajlást, elkap a félelem. Elkezdek remegni. Ma komolyan azt hittem, hogy le kell döntenem egy felest, hogy megnyugodjak. Tudom, másfelé viszonylag gyakoriak a földmozgások, de felén nem. Tavaly volt kettő, idén (érezhető) utórengésestül már 3 és egyre erősebb rengés. Nekünk ez bőven elég okot szolgáltat arra, hogy menekülési tervet készítsünk, hogyan mentsük a gyerekeket ha baj van.

Na hagyjuk is, evezzünk át édesebb vizekre. Bűnözzünk este 6 után frissen készített narancsos gofrival, koronázzuk meg kevéske fehér csokoládés tejszínhabbal és szórjuk meg szép gyümölcsökkel. Aki diétázik forduljon el gyorsan! (tovább…)

Sütinyalóka (cake pops) – maradék felhasználós

IMG_7726

Már egyszer volt nemrég egy faragott tortám, amikor a leesett darabokkal nem tudtam mihez kezdeni, kidobni nem akartam, csak úgy elcsipegetni pedig nem volt olyan gusztusos. És ekkor esett le: gyúrjuk össze és készüljenek belőle sütinyalókák.

Szerintem ez ezen kis kallódó darabkák felhasználásának egyik legtökéletesebb módja, pláne ha gyerek is van. 😉 (tovább…)

E80 torta

IMG_7643

Apum születésnapjára szerettem volna valami nem burkolt tortát készíteni. Már régóta szemeztem Moha E80 tortájával és most, ahogy keresgéltem ismét szembe jött velem, hát gondoltam itt a remek alkalom, január elsejére tökéletes sütni való lesz! 🙂 (tovább…)

Nugátos szaloncukor

IMG_7373

A sorban következő szaloncukor nekem a nugátos volt. Tulajdonképpen azért ez, mert készítettem egy adag nugátot házilag, melynek apropója az lett volna, hogy az óvónéninknek kreáljak házi Tofiffee-t. De frissen túl darabosnak tűnt. A cukor miatt és nem igazán jött be, mikor készen lettek a kis bonbonkák. Ezért maradt egy “nagyobb” adag. Ott árválkodott a hűtőben. (tovább…)

Kókuszos szaloncukor és szeletek

Mert közeledik a Karácsony és mert a szaloncukor a Karácsony (többnyire) elengedhetetlen kelléke. 🙂
Ami minket illet – negyedszerre említem – idén a házi szaloncukorra szavazunk és főpróbákon tesztelem az egyes fajták elkészítését. A soron következő a szintén toplistás kókuszos. Hát ez az első szaloncukor, ami szelet formában is végezte, merthogy Bounty szelet utánzatot is készítettem, ha már kókusz töltelék és ha már csokit temperálok. 🙂IMG_7001 (tovább…)

Retro vaníliás karika

IMG_6816

Tegye fel a kezét, aki szívesen majszolt el egy-egy karikát régen vagy akár ma is. EZT A TÖMEGET! 😀

Amikor még fiatal voltam :P, nagyon szerettem a vaníliás karikát. Akkor még nem kellett tartanom a plusz kilóktól, bár ezt abban az időben még másként láttam. Képes voltam betolni olykor két doboznyi mennyiséget is egy ültő helyemben. Azóta eltelt pár év, szám szerint…..több, mint 10! 😉 Vettem pár hónapja egy csomaggal, de a receptúra már nem a régi, nem hozta vissza azt az ízvilágot, amit régen annyira szerettem, nem ébresztett bennem nosztalgikus gondolatokat, ahogy beleharaptam a finom, csokis karikába. De most, sikerült reprodukálni és felidézni a régi ízeket! (tovább…)

Konzum szaloncukor saját kezűleg

o-maticMint oly sok mindent, természetesen ezt is el lehet készíteni házilag, kívánt ízben.

Sőt… a marcipános szaloncukor után ez a második legkönnyebben elkészíthető szaloncukor. 🙂 (tovább…)

Karamellizált fehér csokoládé és saját készítésű dobozka

IMG_6571Szeretjük a csokit. De ki nem? Persze nyilván vannak olyan emberek, akik nem igazán vannak oda se a fekete, se a barna, se a fehér verzióért, de ők a kivételek! 😉
Tehát mint Gombóc Artúr! Én mondjuk személy szerint mindig is a fehér csokit szerettem a legjobban. Egészen addig, amíg nme kóstoltam igazán minőségi csokoládét, mert a bolti verziók (a nagy nevek, amik minden bolt polcán megtalálhatók) bizony közelében sincsenek a minőségi csokinak. (tovább…)

Csokis kekszek

IMG_6534
Nagyon szeretjük a csokis kekszeket és úgy általában a kekszeket, süteményeket is, azt hiszem ez kitűnik a blog vezérvonalából is. 🙂 Mostanában azon kaptam magam, hogy rendszeresítve lett egy fém dobozka, amiből ha elfogy a keksz, azonnal sütök egy újabb adagot. Hát így alakult ki, hogy mostanában folyamatosan van valamilyen keksz nálunk elérhető közelségben és természetesen saját gyártású. Karácsonyi a doboz…lehet az ünnepekre hangolódás hozta ki ezt belőlem!? 🙂 (tovább…)

Mogyorókrém házilag

IMG_5704

Készítettem már mogyoróvajat házilag. Ez is hasonló, csak sokkal több “adalék” megy bele. 🙂

Kissé tartottam tőle, főleg az aprító miatt. Nekem kettő is van. Van egy aprítólabdám (Russel Hobbs) és van a Kenwoodhoz is egy aprító tartozékom. Azzal készítettem a mogyoróvajat. Gondoltam ezzel is megbirkózik, de tévedtem. Darabos maradt, de szerettük! És látszik rajta, hogy házi! 😉 (tovább…)

1 10 11 12 13 14 15