alapműveletek

Tükörmáz készítése

IMG_8165Volt egy potya kakaós piskótám, amivel először nem tudtam mit kezdjek. Tudjátok, a bőség zavara, amikor egyszerre annyi mindenre szeretnéd felhasználni, hogy már nem is tudod, mit készíts belőle. 😛 (tovább…)

Hagyományos (sima) piskóta

IMG_3066

Létezik hagyományos, vizes, vajas, olajos és még ki tudja hány féle különböző piskóta. 😀
Ez a hagyományos verziója, nem kell bele semmi más a tojáson, liszten és cukron kívül. 😉 (tovább…)

Hamis- és valódi marcipán házilag

IMG_3143
A hamis marcipán. Igen, ez az első dolog, aminek utána néztem, miután elkezdett komolyabban érdekelni a tortadíszítés. Tulajdonképpen azért ez, mert a Sacher-tortát imádom, marcipán bevonattal és csoki réteggel. A legutóbbi sütéshez már vásároltam marcipán masszát, de nem valami olcsó ugye és rögtön kettő kellett egy kb. 24 cm átmérőjű torta bevonásához, ami aztán már nem megengedhető a pénztárcámnak. A két csomag kb. 400 gramm ha jól emlékszem és én a LIDL-ben kapható verziójáról elmélkedem. Arról nem is beszélve, hogy ragad egy idő után, ami persze nem csoda és bár reményekkel telve indultam neki, hogy majd a hamis marcipán nem fog, hát dehogynem. Tulajdonképpen ugyanazokkal a tulajdonságokkal és ízvilággal rendelkezik, mint “igazi” társa…és ezen a ponton gondolkodom el, hogy bár ez a verzió nem látott mandulát, lehet hogy az eredeti sem…?!

Fondant készítése házilag

Mivel a marcipán masszával nem voltam teljesen megelégedve (ami a formázást, díszítést illeti), ezért tovább kutakodtam a neten. Mindenhol a marshmallow, vagyis pillecukor fondant-t találtam meg, amivel őszintén bevallom nem sok kedvem volt, hogy kipróbáljam, mert mindenhol írták, hogy ragad, nyúlik, vagy fél órán át gyúrják, stb.

Aztán ráakadtam erre. És bár azt is olvastam, hogy fondant és fondant között is nagy különbség van – és hát nem tudom, milyennek kell lennie valójában -, azt kell mondjam elsőre jól sikerült!
IMG_1810
(tovább…)

1 2